-
ÉRDEKESSÉGEK, CIKKEK
2021. ÉV CIKKEI
A KÉZFEJ, A KÖNYÖK ÉS A VÁLL - ABR WEBINAR 10.
2021. november | Forrás: Leonid Blyum
Egy kis összefoglalóval kezdenék.
A karok mozgatása és funkcionalitása több pilléren nyugszik:
- Fontos a teljes vállöv és a lapocka helyzete. Fontos a lapocka vastagsága, valamint az, hogy milyen a kapcsolata a háttal.
- Fontos, hogy a lapocka ne csússzon ki oldalra, hanem menjen vissza a gerinc irányába.
- Kérdéses, hogy a trapéz izom tapadása mennyire csúszott át a kulcscsont irányába a lapocka helyett.
- Ezen fenti szempontok nagyon nagy mértékben befolyásolják a nyakkontrollt is, hiszen a trapézizom túlzott használata esetén eltolódnak a tapadások, és nem alakul ki valódi nyakkontroll a nyakszirti szalag által, viszont egy feszes trapézizommal nézünk szembe, és egy gyenge háttal.
- Az erős hát, erős gerinc adja mindennek az alapját. Erős hát nélkül csak a testünk elülső fele működik, amely számos problémát szül. Az erős hátat a megfelelő légzés minőség kialakításával tudjuk elérni, amely egész nap edzi a hátunkat.
- A könyök és csukló esetén is az ízületi tokot kell megerősíteni, feltölteni anyaggal, növelni kell a körfogatát, hogy a csavarodások, torziók ne uralkodjanak el.
- Fontos, hogy a bőr - zsír réteg milyen minőségű, milyen ráncok vagy esetleg összetapadások keletkeznek.
- Ha az ízületnek nem a hajlat oldalát nyújtogatjuk, hanem a másik, a csúcs felőli oldalát kezeljük, akkor egész más képet kapunk és máris minden nyújtható lesz.
- Az alkar keresztmetszetében található egy membrán, ami körbe szalad, valamint az orsó-, és singcsont közötti is van egy membrán. Ez utóbbi okozza a csavarodást nagy mértékben. Ezeket szintén meg kell erősíteni.
- Az ujjak pedig akkor kezdenek fejlődni, amikor a tenyér már megfelelő vastagságot kezd elérni, valamint az inak kirajzolódnak külön-külön is, és már nincsenek egybeállva. Ezeket az új vibráló eszközök megfelelő technikával való alkamazásával, valamint a fascia géllel nagyszerűen tudjuk javítani. Minden eddiginél sokkal, de sokkal gyorsabban áll helyre.
- A legfontosabb, hogy minél jobb bőr-zsír kompenenst érjünk el, megfelelő kapcsolódással a többi elemhez, és hogy az adott testrész körfogatát, vastagságát növeljük. Ezek segítenek leküzdeni a csavarodásokat, továbbá segítenek beindulni automatikusan a funkcionális működést.
Lássuk most részleteiben a teljes előadást!
I. A VÁLLAK ÉS A LAPOCKA
Az érintett, feszes karok esetében az egyik érdekes rész számunkra a brachioradiális izom és a környéki árok. Az előbbi azért is fontos, mert egyrészt összeköti az alkart a felkarral, másrészt, itt a legjelentősebb a zsir és a bőr szerepe és az érintett gyerekek esetében ez nagy szerepet játszik. Továbbá, a vállöv, a könyök és a csukló is fontos szerepet játszik a kar használatában.
A vállövtől kezdenénk, a lapockával és annak az integrációjáról.
Viszonylag gyenge háttal, alulfejlett háttal születünk, így az elülső részünk dominál. Az elülső rész felel eleinte az emésztésért is és a testtartásért, a pozícionálásért is. Azonban, ahogy a megfelelő minőségű légzés elindul, úgy a testtartásért felelős rész áttevődik a háti oldalra, átveszi a szerepet a hát. Ez a legfontosabb, hogy a légzéssel a hát megerősödik, így az elülső részünk az emésztésért lesz jórészt felelős, és a testtartásért csak másodlagosan fog felelni. Ezt a legfontosabb tudni fejlődéstanból.
Nézzük meg részleteiben először a lapocka fontosságát, hogy lássuk a valódi szerepét, hogyan is úszkál a hátunkban és mire való valójában.
Ha úgy tekintünk a lapockára, mint egy üvegtartó tapadókorongra, akkor minden világossá válik. Ez ad plusz, extra képességet annak, hogy a hátunk töltse be a fő szerepet, az legyen a meghatározó. Nyilván mindenki tudja, hogy egyrészt a gerinc adja a stabilitást a hátunknak, de az már kevésbé ismert, hogy a hát mélysége/vastagsága is óriási stabilitást biztosit a nekünk és egyben szerepet játszik a fejkontrollban is.
És most következzen egy trükkös rész, amit minden szülőnek ismernie kell. Ez pedig a fej, nyak és kar összegfüggése lesz. Korábbi webinárokból tudhatják már a szülők, hogy a fejtartás leglényegesebb eleme a legmélyebben fekvő nyakszirti szalag. Ez adja a valódi nyaktartást. Az izmok ezeken átfutnak, mint például a trapéz is, a karhoz tartozó kulcscsonttól és lapockától megy közvetlenül a koponyához, hidat képezve a kettő között, így valódi fejkontrollra ez az izom nem képes.
Amikor arról beszélünk, hogy milyen fontos a hát szerepe, és mennyire fontos, hogy a vastag, erős és nagy mélységet ki tudjuk alakítani, akkor a szemünk előtt mondjuk a Föld, mint bolygó lebeghet fentről nézve, az északi sarktól, ahol a sarkkörök a legvékonyabbak, mig az egyenlitő pedig a legvastagabb, legnagyobb mélységet adó rész. Ezt az emberi szervezetben a lapocka területe tudja képviselni, ennek kell a legnagyobb vastagságot elérnie. A trapéznak a lapockán kell végigfutnia erősen, vastagon. Azonban, az érintett gyerekeknél amit látunk leggyakrabban az az, hogy az acromionclaviculáris (lapocka egy csontos nyúlványa és a kulcscsont közötti) izület sérült és gyenge, gyakorlatilag elválik a két rész egymástól, az összeköttetések teljesen hiányosak. Továbbá, az is megfigyelhető, hogy a trapéz tapadása teljes mértékben a kulcscsontra tevődik át, holott a lapockán is kellene. Ez azt is jelenti egyben, hogy az a gyermek, aki ilyen háttal rendelkezik, csak a teste felével bir, a háti részt nem tudja megfelelően használni, és csak az elülső részét tudja használni.
A képen láthatjuk, hogy a lapockák kicsúsznak oldalra, nem funkcionálnak megfelelően, helyettük a kulcscsont dolgozik.
A probléma ott üti fel a fejét, ha a trapéz a kulcscsonthoz tapad teljes mértékben, igy a hát lapos marad. A megfelelő működéshez vastag, erős hát kell, mélységében fejlett kell, hogy legyen és a trapéznak hátrébb is, a lapockához is kell tapadnia.
Ha ez utóbbi hiányzik, akkor fizikai képtelenség bármit is kihozni a gyerek kéz-, és karfunkcióiból. Lehet nyújtani, lehet tanitani, de semmi nagy dolgot nem lehet vele elérni, mert nem jó helyen tapad, így kicsit olyan, mintha csak az elülső fele lenne meg, a hátsó fele pedig hiányozna. Tehát az egyik fontos része, hogy a lapockához tapadjon az izom.
A lapockának azonban más fontos feladata is van: ne csak csúszkáljon ide-oda a háton, hanem be tudjon fordulni, és közelebb kerüljön a gerinc irányába. Ez feltételezi azt is, hogy a bordák és a gerinc közti ízületi összeköttetések erősebbek legyenek, továbbá a gerinc menti szalagok is erősek legyenek.
Tehát az egyik feladatunk, hogy a hát mélységét növeljük, és a lapocka mélysége tudjon tartást adni, valamint a trapéz tapadása a kulcscsontról áttevődjön a lapocka felé, ami által az az erős kóros húrszerű feszes rész felenged majd.
Ha ez megtörténik, akkor fellelhető lesz egy forditott "T" alak, amely már feltételezi a valódi függőleges nyakat és a megfelelő vizszintes lapockát. Továbbá, a vállak, a lapocka nem csúszkálhat sem oldalra, sem a fej felé, igy egy szabad sávnak kell lennie a fej és a vállak között.
Az alábbi képen látható fiú már erősebb, de még ő is a kulcscsontját használja főként a stabilitáshoz. De a megjelent "Y" forma a nyaka és a háta között már jelzi számunkra, hogy a kulcscsontról a lapocka irányába tevődik át a hangsúly. Viszont a lapockája beesik, még nem elég erős a háti szakasz.
Ha megnézzük ezt a másik fiút alább, akkor itt már egy elég erős lapockát figyelhetünk meg, ahol annak ellenére, hogy tolja fel magát a kanapéról, a lapockái mégsem csúsznak fel, maradnak a rendeltetésszerű helyükön vízszintesen. Nyilván még van mit javítani rajta, mint például a szivóhatást és a vastagságát, és hogy ne legyenek ilyen távol egymástól.
A trapéz izom egy másik szempontból való vizsgálata az, hogy az izom maga milyen vastag, milyen szivóhatást tud elérni. Az alábbi gyermeknek a lapockája nagyon instabil, gyenge, azonban a trapézizma igen vastag.
Látszik, hogy ahány gyerek, annyiféle probléma együttessel találkozhatunk.
Három feltételnek kell teljesülni a jó karhasználathoz.
- megfelelő helyen kell mozognia a lapockának: az oldalra kicsúszott lapockák helyett közel a gerinchez kell lennie, és horizontálisan mozognia
- megfelelő helyen kell tapadnia a trapéz izomnak (főként hátra, a lapockához)
- a trapéz izom és a teljes hát megfelelő vastagsága szintén elengedhetetlen.
Így már a kedves szülők is jobban figyelhetik ezen szempontok mentén a gyermekeiket.
Ez a gyermek, aki sokáig tanult kúszni, és Domanozott is sokat, sok-sok elemét rosszul használja a testének, így sok minden a rossz irányba alakult. Nagy fiú már, de minden jól látszik, ami rossz irányba alakult: a vállövnél látható nagy gödör, a lapocka helyzete nagyon oldalra csúszott, továbbá a teljes trapézizom a kulcscsonthoz tapad a lapocka helyett, a hát és a lapocka nagyon sekély, nem elég mély, a gerinc gyenge, a nyak gyenge. A sok-sok évnyi hagyományos tréningezés eredménye az lett, hogy minden egybeállt betontömbként, mig a valódi mély elemek nem alakultak ki. Minden laterálisan (oldalt) erősödött csak, ami nem az emberi jellemző, sokkal inkább az állatokra jellemző, hogy az oldaluk erősödik meg. Az embernek a háta kell, hogy erős legyen. Nem volt jó ez az út... kis korban ugyan úgy tűnik, hogy mobilisabbak lesznek azok a gyerekek, akiknek az oldalukat erősitik meg, de sajnos a jövőre nézve, zéró a potenciál ebben, sok problémát okozva.
Valójában mindenekelőtt a mélyen fekvő nyakszirti szalagra van szükség mindenhez. A nyakszirti szalagon 4 féle főbb irányt különböztetünk meg, amelyek színessel berajzolva láthatóak az alábbi képen. A gerinc menti és a háromszög alakú vonalak csakis az emberekre jellemző vonalak. Az állatokban inkább az oldalsó vonalak erősödnek meg, amellyel képesek fel le mozgatni a fejüket, de nem úgy, ahogy az emberek. A sérült gyerekek is ehhez hasonlóan, a trapéz oldalsó szálaival mozgatják a fejüket, de az emberi szervezet nem így működik.
Az a cél, hogy ne az oldala erősödjön meg, hanem sokkal inkább a centrumból, a gerincből jöjjön a mozgás, a tartás. Célunk, hogy a trapéz oldalai ne legyenek ilyen erősek, inasak, továbbá a lapocka ne legyen ennyire kint, hanem tolódjon vissza befelé a gerinc felé, és minél erősebb és tartásra megfelelő gerincet kapjunk.
II. A KÉZ ÉS A KÖNYÖK
Az alkar és a felkar között torzió, csavarodás alakul ki automatikusan. A torziót az erők nagy koncentrációja alakítja ki.
A cél, hogy kerüljük a koncentrált erők jelenlétét, mert torzuláshoz és folyamatosan problémákhoz vezetnek. A torziókat úgy tudjuk elkerülni, ha az adott testrész körfogatát növeljük, azaz, minél nagyobb és vastagabb legyen.
Az első ilyen fontos réteg a bőr-zsír rétege lesz. Látható az alábbi képen is a comb keresztmetszetén, hogy a bőr-zsír komponens mennyire fontos részt tesz ki. Ez adja a nagy részét, nem egyedül az izom. Nem véletlen, hogy ennyit beszélünk a zsírrétegről, a bőrről abban a vonatkozásban is, hogy hol és milyen jellegű ráncok vannak, hogyan hajlik be. Ez meglehetősen új terület, nem foglalkoznak vele. Mindenki a csontokból indul ki, hozzáteszi az izmot és vége. Azonban, a valóság mást tükröz. A bőr-zsír rétegből kell kiindulni.
Az a jó, ami az alábbi képen is jól látszik, ha így hajlik a bőr a könyöknél és az izom be van ágyazva ebbe, megfelelően csatlkazik hozzá. Alatta meg kirajzolódik a következő szint, amely mind ebbe van beágyazva.
Fontos, hogy hol vannak a ráncok, a behajlások, gyűrődések, amely az ízületi toknak a külsejét jelzi. Az alkar cilindere be van ágyazva a felkar cilinderébe az ízületi tokon keresztül. Ezen beágyazódásokat kell megfigyelnünk. Például ennek a fiúnak a könyöke egész jól működik a belső oldalon, azonban a külső oldala már nem működik olyan jól. Ezért sem tudom teljesen nyitni könyökből a karját.
Hagyományosan, mindenki azt mondaná, hogy megrövidült a brachioradialis izma (karorsó izom), ezért megindulna ennek az izomnak a nyújtása. Mi viszont azt látjuk ebben a problémában, hogy a teljes kerülete túl kicsi, nem elég vastag a könyöke, a bőr-zsír testtérkép még hiányos, nem jó elrendezésű.
Amikor valakinek a kezével gond van, akkor két dolog figyelhető meg jellemzően: az egyik egy függőleges irányú, vékony inas rész, a másik pedig a csuklónál keresztbe egy pirosas szinű bőr pír, amely a bőrnek a torlódása, összeragadása miatt alakul ki. Ekkor szélesíteni kell az alkart, vastagítani, és nyitni, hogy a bőr-zsír réteg testtérképe helyreálljon. Ha megnézzük ezt a kezet, láthatjuk, hogy két irányban láthatunk összetapadásokat. Az egyik a függőleges irányú, amely inkább a szalagok és inak közötti jön létre és egy kemény, feszes hatást ér el, a másik ilyen pedig vízszintesen látható, a csuklónál, amely pedig inkább a bőr-zsír réteg nem megfelelő mivolta miatt jön létre. Összeáll a bőr. És ez a probléma elsődleges okozója. Ezeket az összeállt területek a fascia géllel és a vibro eszközökkel nagyon jól tudjuk kezelni.
Nyilván még van mit javítani ezen a kézen, a teljes körfogatot kell nagyobbítani, vastagítani.
Ha problémás a kéz, akkor mindig megfigyelhető, hogy a csukló hajlat összeáll, egybeáll, a bőr teljesen ráragad, amit először le kell választani, majd szét kell választani az egybeolvadt inakat., míg a csukló tetején a bőr pedig elcsúszkál. A csukló fejlődését mindig a csukló teteje felől kell vizsgálni.
Ez már egy súlyosabb eset. Itt is azt kell nézni, hogy a csukló teteje és a könyök csúcsa, valamint a csukló és a könyökhajlat hogyan alakul. Ha próbálom kinyújtani a csuklóját, és alulról fogom meg, hogy segítsem egy nyújott állapotba, akkor szinte meg sem mozdul, mert csak tovább aktiválom csukló hajlatban futó elemeket, amelyek még jobban működésbe lépnek. Így nem is működik egylátalán. Viszont, ha a csukló tetejét fogom meg, és az kapja az impulzust, akkor mindjárt elképesztő mértékben kinyitható lesz a csuklója. Korábban ez egy teljesen egybeállt, betontömbként működő kéz volt, teljesen hiányos összeköttetésekkel és csak az összeragadt, bebetonosodott rétegek tartották egyben, most mi azt feloldottuk, elindult a mozgás benne. Korábban egyik irányba sem tudtam volna megmozgatni. Most, hogy oldódik ez a tömb, máris a csukló teteje elkezd mobilizálódni. Szupinált helyzetben pedig kinyílnak az ujjak. Ez annak is köszönhatő, hogy a fascia gélt is alkalmazták a kézháton, és szép, strukturált kis ráncok jelentek meg rajta és jobb lett a bőr komponens. A jól strukturált kéz (és bármilyen testrész) vastag, jól fel van töltve anyaggal, és nem csúszkál el rajta a bőr.
Ugyanez igaz a könyökre is. Ha a könyökhajlatot próbálod nyújtani, akkor nem lesz túl sikeres a próbálkozásod, amint a könyökcsúcsnál ingerlem, rögtön nyújthatóbb lesz.
A kicsavart kéz egyik oka, hogy az orsócsont és a singcsont között található membrán nagyon gyenge, így összeesik egymásra a két csont.
Elképesztő, ha megnézzük, hogy milyen a keresztmetszete egy alkarnak. Ha jól megtekintjük, látható, hogy mennyire nagy a bőr-zsír rétegének a szerepe. Körben található egy vékony membrán, aminek nagyon nagy a szerepe. Hiszen, amikor kívülről behatás éri, akkor azon dől el minden, hogy milyen jó a bőr-zsír kapcsolódása kívülről. Hiszen ez a rész hihetetlen csúszós szokott lenni. Nem kapcsolódik semmihez. Ez a membrán határolja a külső részt a belül eső résztől. Amint ez kezd kialakulni, azzal az orsócsont és a singcsont és a kettő között található membrán is elkezd megfelelően működni. Ezek a részek, az elmúlt egy évben annyira gyorsan javulásnak indultak, hogy gyakorlatilag 5-ször gyorsabban érünk el itt eredményt, mint korábban. Köszönhető ez az új technikáinknak. A vibro eszközök megfelelő technikával való alkalmazásának és a fascia gélnek kösznhetően, csodás eredményeket tudunk elérni, hogy a kötött területek felszabaduljanak és elkezdjenek reagálni.
Az ujjakkal kapcsolatban pedig akkor vagyunk már jó úton, ha jól láthatóak az inak, és a tenyér vastagsága is megnő.
Amiket most így vázoltam, semmilyen könyvben nem fellelhetőek, még nagyon újak, még magamnak is emésztenem kell a szép eredményeket. De ezeket világszerte látom az ABR gyerekeken.
A LÁBFEJ ÉS A BOKA - ABR WEBINAR 9.
2021. november | Forrás: Leonid Blyum
A felmérések során vizsgált szempontokat fogom megmutatni. A járáshoz a test tömegközéppontja a legfontosabb szempont.
Az, hogy milyen az összeköttetés a lábfej - boka - térd között, azt nagyon jól mutatja a guggolás minősége. Az alábbi hemiplég kislány hihetetlenül sokat fejlődött, teljesen elkápráztatott. (ld: 5:58 perctől). Szépen tud, mélyre leguggolni ezen a pallón, és ami elképszetően fontos az a fenekének a pozicionálása guggoláskor, azaz a testének a tömegközéppontjának a menedzselése. Kilenc apró lépésben guggol le a kislány, miközben nem veszíti el a megfelelő kapcsolatot a földdel, valamint a tömegközéppontját mindig jól igazítja az adott másodperc töredékében. Mindeközben a csípője, térde és bokája folyamatosan részt vesz a teljes mozgásban, méghozzá úgy, hogy képes egy folyamatos sebesség csökkentésre. Azaz, nem hirtelen csinál mozdulatokat, hanem folyamatos lassításra képes, folyamatos kontroll alatt tartja. Elsődleges fontosságú, hogy a test tömegközéppontját, hogyan tudja fel-le mozgatni. Minden innen indul ki.
Egész más képet kapunk a járás megértéséhez, ha ebből indulunk ki, mint ha a járássegítők, állítógépek által képviselt elméletből. Ezen elméletek szerint edzhető a járás a járássegítők révén, le kell tenni a sarkat, stb... De a többiről nem vesz tudomást. Pedig a lábujjak, a sarok, a boka, a térd, a csípő teljes összkombinációja határozza meg a guggolást, és annak a képességét, hogy a testtömeg középpontot megfelelően tudja levinni, majd felhozni. Az egészséges gyermekek is épp eszerint alakíthatják a pozíciójukat. Viszont a járássegítők, az állítógépek nem ezt a szempontot képviselik, hiszen ezek használatakor egy felülről érkező támasztás valósul meg és a testtömeg középpontjának megfelelő elhelyezése nem tud megvalósulni. Röviden tehát a leglényegesebb elem a guggolás a fejlesztésben és nem maga a minél több járatás.
A fenti kép a tipikus járatás, de semmilyen plusz, hozzáadott értéket nem képvisel a jövőre nézve. A másik képen lévő kislány viszont nagyon fontos "edzést" végez, föl-le, jobbra-balra mozgatja a tömegközéppontját, a fenekét. A harmadik kép is igazán tökéletes edzés: egyenetlen talajon sétál, bemegy a vízbe és leereszti a testtömeg középpontját, megtölti a kis vödrét vízzel, majd feljön.
Ugyanis az első esetben, ahogy a gyermek kezét fogja a szülő fent és úgy sétáltatja, azzal gyakorlatilag csak vagy az csípőhorpaszizmának (illiopsoas) vagy a széles hátizmának (latissimus dorsi) túlterhelését éri el, amelyek semmi jóra nem vezetnek hosszútávon. Azaz, maga a sétáltatás nem jó edzésnek, nem jó fejlesztésnek. Bárminemű állítógép, elől tolós vagy hátul húzós rollátor használata sosem fog igaz fejlődést eredményezni hosszútávon, mert semmi köze nincs annak az integrációhoz, aminek meg kellene valósulnia a lábujjaktól az egész lábon át a csípőig, gerincig.
Nyilván itt most az enyhébb esetekről beszélünk, ha a járásról van szó, akik már azért viszonylag önállóan tudnak mozogni adott térben. De az a helyzet, hogy a középsúlyos és súlyos eseteknek is ugyanazokat a fejlesztéseket adják: állítógép, járógépek, AFO, botox, amelyek által csak egy hamis képet, hamis állást tudunk elérni, ami viszont sehova nem vezet...
Mi az, ami jó? Minden, ami a testtömeg középpont önálló áthelyezésével jár. A járás nem más, mint egy kontrollált testtömegközéppont áthelyezés a térben. Első körben a fel-le mozgását, azaz a guggolást kell megtanulni. Ez a legkritikusabb mozgásátmenet, aminek meg kell valósulnia a járáshoz a lábujjaktól egészen fel a testben.
Egy példa a lábujjak mozgására a medence szélén és a testtömegközéppont áthelyezésére közben. Fantasztikusan használja a lábujjait, a lábközépcsontokat és még ami nagyon fontos, a bokáját.
Kulcsfontosságú, hogy ez a háromszög, mint egy kacsa úszóhártyát lába, jól működjön.
Ha megnézzük, hogy a láb szempontjából, mi a leggyengébb láncszem, a leggyengébb elem ebben a konstrukcióban, akkor bizony arra jutunk, hogy ez nem más, mint a bokahajlat, annak a szöge.
Ha ez a szög nem tart megfelelően, akkor blokkolják a hátulsó részt és bemerevíti az achilleszt, nem lesz "kimozgatható". De mindezt azért teszi, mert a bokahajlat nem működik, és csak így tudja stabilizálni a lábfejét, ha befeszíti a hátulsó részét. Hiányzik a lassítás képessége a bokahajlatból, bizonytalanná válik minden. Olyan, mint egy kerti metszőolló. A megfelelő működéshez szükséged van egy rugós kontrollra, hogy a hátsó rész terhe oldódjon. Ha ez a rugó túl gyenge, akkor összeesik, nincs tartása, ha viszont túl erős, akkor sem jutsz előrébb, mert nem mozog megfelelően. Ez a bokahajlat szöge a kulcs a járáshoz.
Ezt pedig úgy tudjuk elérni, ha egy fánk alakjához hasonlíthatóan megerősítjük ezt a részt, mint kengyel alakban, feltöltjük anyaggal és mobilissá tesszük, hogy a talp, lábfej és az ettől felfelé irányuló egész lábat és törzset elbírja és megfelelően reagálja le minden egyes mikromozgását.
Megfelelően kontrollálható működésre van szüksége a bokahajlatnak a legkisebb szögtől a legnagyobb szög bezárásáig, továbbá a csontok megfelelő kapcsolódására, illetve az achilleszre. Három-négy vonalnak kell megfelelően működnie ahhoz, hogy jó legyen a járás.
Ha ezeket megértjük, akkor már nem lehet nagy meglepetés, ha az achillesz feszes. Hiszen az okos agy csak megvédi a lábfejet, a túl nagy instabilitás helyett a blokkolást, a feszítést választja, mert hiányoznak ezek a több szinten lévő megfelelő összeköttetések. Ezen összeköttetések hiánya miatt kétféle stratégia szokott kialakulni:
1. feszes lesz az achillesz, blokkolódik a bokahajlat, mert a legrövidebb úton összeköti a lábszárat a lábfejjel, amelynek eredményeként lábujjhegyezni kezd,
2. elkezdi kicsavarni, kifelé rotálni a lábfejét, amely eredménye pedig a lúdtalp lesz.
Minden hirtelen logikus és érhető lesz.
Fontos, hogy egy kengyel szerű alakban megerősítsük az egész bokahajlatot teljes struktúrájában, fel legyen töltve anyaggal, szövetekkel, ami által képes a kis kifinomult mozgásra, a mozgás lelassítására, a testtömegközéppont helyes teherviselésére.
A vizsgálat során végzett tesztekkel azt nézzük, hogy mekkora és milyen irányú terhelést bír el, anélkül, hogy összeesne a struktúra, vagy szétesnének az összeköttetések. A felvétel 35. percétől látható, ahogyan tesztelem az olasz fiatalember lábfejét. Elképesztően jól reagál. A bokahajlat közepe elég jól is működik, láthatóan ott van viszonylag stabil összeköttetés, de ahogy mennénk mélyebbre és oldalra, már látszik, hogy szétesnek ezek a kapcsolatok, egyszerűen nem tartanak. Pedig ennél a tesztnél nincs rajta a teljes testsúly. Lefixálom a talpát, és a felette lévő részt mozgatom. Ez már egy fokkal nehezebb, mintha a lábszárát fixálnám, és a lábfejét mozgatnám, de még messze van a teljes testsúly teherviselésétől. Később is jól látható a felvételen, hogy a szögbéli összeköttetések a legfontosabbak, hogy jól tartson a boka. Nem az a legfontosabb, hogy 90 fokos szöget zárjon be a lábszár és a talp, hanem a legfontosabb, hogy a bokahajlat egy kengyel alakban, mélyen behatolva erős legyen és ne essen szét.
Az első tesztünk is az szokott lenni, hogy a sarok hegyére terheljük a lábat. Az első lépcső a kontrollban maga a bőr lesz, hogy ezt a kengyel vagy fánk alakú stabilitást elősegítse. A csavarodást is szoktuk tesztelni, amely szintén azt mutatja, hogy milyenek az egyes elemek összeköttetései. Ez is a bőr rétegétől kezdődik. A bőr redői, ráncai szépen elárulják az esetleges hiányosságokat. A vibro eszközökkel sikerült a bőr és az alatta lévő rétegek jobb és gyorsabban felépülő kapcsolatát elérnünk, valamint nagyon sokat segíti az ízületi tokok és szalagok megerősödését. Nem ABR-es gyerekeknél ezeket a fejlődéseket nem láthatnánk, mert a mélyebb rétegek gyengék maradnak, összeesnek, vagy össze vannak állva, ragadva, egy blokként. A bemutatott fialatember lábán nagyon jól látszik a két komponens: az elülső rész, a hajlatban, ami jól tart, és elég mélyen jók az összeköttetések, hogy tudjon vele járni, továbbá az ún. csirkeszárny tesztem során kimutatható csavarodások, oldalirányból való hajlások, ami már nem igazán tart elég erősen, javítandó a fiatalember lábán.
4 fő vonal van a lábfejen: 1. a bokahajlatban a felszínen az ék alaknál, 2 a lábujjak felé tartó vonal, 3. a lábtő és lábközépcsontokhoz tartó vonal, 4. a hátsó részen, az achillesznél futó vonal. Ezekről a vonalakról nem találni sehol információkat az anatómiai képeken, de ha elkezded ezek mentén megérteni, hogy mi miért történik, rögtön világos lesz minden ok-okozat. Ha jól megnézzük, a négy vonalból három a láb elülső részén halad és csak egy halad a hátsó felén. Ha megnézel egy egészséges gyermeket, felnőttet, ez az elülső rész erős lesz és stabil. Csak így tud megfelelő hátsó rész kialakulni. De valamiért mindenki csak az achilesszel foglalkozik, az elülső résszel senki. A kisbabák alsó lábszára is nagyon vastag, dundi szokott lenni, amely kell ahhoz, hogy el tudjanak kezdeni járni. A fejlődés menete is az, hogy előbb az elülső három vonal erősödik meg, és csak utána következik a hátsó.
Mindenki azt vizsgálja, hogy az adott izomnak mi a funkciója, például, hogy fel tudja emelni a lábujjakat. De nem ez a lényeg. Sokkal fontosabb, hogy le tudja lassítani előbb a mozgást. Fékezni tudjon előbb, utána szabad csak a gyorsítással foglalkozni. Hiába gyorsulsz fel az autóval, ha nincs meg a képességed a lassításra, ha nem működik a fék, akkor nem vezet sehova. A lelassítás képességét kell előbb kiépíteni.
A járáshoz ugyanúgy szükséges a megfelelő vastagságú talp, a megfelel talpi bőnye (plantar fascia). Ha a talp nem elég vastag, akkor már a teljes hátsó részt az achillesz felé nem lehet kontroll alatt tartani. Ezért van ide a becsomagolás (wrapping) technikája, a fascia gél, az ütögetés vagy a fascia pisztoly a talpon, hogy stimmuláljuk és mesterségesen kezdjük felépíteni a talp vastagságát. Miért fontos ez a vastagság a tapon? Mert ha nem elég erős és vastag, akkor az achillesz nem tud mihez csatlakozni, tapadni, így egy folyamatos feszítéssel reagál és már érthető is lesz, hogy miért olyan feszes az achillesz.
A következő fontos rész a járáshoz az achillesz lesz. Normál esetben a lábfej pipálásakor az achillesz dolga az lenne, hogy megnyúljon. De a legtöbben esetben - trükkös módon - a sérült gyerekeknél ez nem megnyúlik, hanem elválik hátrafelé és az összekötettetése szűnik meg. Közelít és távolodik a sípcsonttól, így nem lesz képes kontrollálni a mozgást.
Itt hátul is találunk egy ék alakú hajlatot, amelynek szintén megfelelően kell rendeltetésszerűen tartania. Ha az elülső rész, azaz a bokahajlat nem tart megfelelően, akkor előre esik, ha a hátsó, azaz az achilleszi rész nem tart megfelelően, akkor pedig hátraesik az ember. Ez utóbbi akkor tud jól tartani, ha a bőr rétegei ebben megsegítik. Minél több a kis redő, gyűrődés, annál jobban tart. Akinél nem tart, annál nincs sok, kis apró redő (csak egy-egy mély redő vagy az sem) és a sarokcsont egyszerűen becsúszik a többi alá, így ezt a hajlatot nem képes kontrollálni a gyermek.
Tehát épp olyan fontos a bokhajlatban lévő szög és a kengyel szerű erős rétegződés körbe, a négy fent említett vonallal, mint a hátsó, az achillesz oldalán lévő ék alak, hajlat.
Az achillesz ezt a hajlatot hivatott áthidalni. Funkciójában olyan, mint a kerti metszőolló, képes visszarugózni, visszállni az eredeti helyére az összenyomás után is. Ezt használjuk járáskor is.
Vizsgáljuk azt is, hogy milyen a rotáció a bokában. Összességében elmondhatom, hogy nagyon örülök annak, hogy a jelenlegi eszközeinkkel ilyen fantasztikus eredményeket tudunk elérni, ilyen jól tartanak az ízületek, a szalagok, minden olyan erős és élettel teli lesz.
Még egy igen fontos részt szoktunk vizsgálni a lábban: ez pedig a lábujjak összeköttetése a lábfej többi részével és a lábszárral. Kiválóan látszanak a lenti képen a bütykök a lábujjon (ha a lábujjakat lefelé hajlítjuk). Ez a szétterülő rész, amely a teherviselés szétosztására hivatott szolgálni. Ahogy lehajtjuk a lábujjakat, szépen reagál a többi rész is, és visszarugózik metszőolló a módjára. Az a célunk, hogy a bőr és az alatta lévő rétegek, mint egy tépőzár tartást biztosítsanak és segítsenek a semleges pozíció elérésében. Addig, amíg ez nem működik a gyermeknél, addig a becsomagolás technikáját (wrapping-et) alkalmazzuk, hogy javítsa ezt a kapcsolatot, mintegy mesterséges úton.
Amit nagyon fontos lenne megérteni, hogy minden együtt jár... tehát, ha a lábszárat nézzük, nem nézhetjük csak a hátsó oldalt, azaz az achilleszt, hiszen az csak úgy fog megfelelően működni, ha az elülső oldal is jól működik. Csak egyszerre tudnak működni, külön-külön nem. A kettőjüket összeköti a sípcsont és a szárkapocscsont közt lévő membrán, tehát közvetlen összeköttetésben állnak egymással.
Egy másik fajta tipikus lábfej az erősen befelé forduló lábfej, amely megmozdíthatatlan már olykor-olykor. A vibro eszközök hatására elkezdenek újra élettel telni, egyik-másik irányba elkezdenek mozogni és megszűnnek "betontömbként" működni.
Ha az elülső hajlat bizonyos részei hiányosak, akkor a gyerekek tipikusan vagy lábujjhegyeznek és feszes achilleszt produkálnak vagy pedig befordul a láb és ellaposodik a talp, így lúdtalp alakul ki. A másik esetben, ha a hátsó része nagyon gyenge, akkor az extrém csavarodásokban szokott megmutatkozni.
A sikerhez vezető út:
- vastagabb talppárnák (ld az ábrán a vastagságot)
- jobb összeköttetések elől
- szélesebb, nagyobb disztribúciót lehetővé lábfej (mint a kacsa úszóhártyái)
Ez a gyermek is tipikus eset: nem nagyon mozgatható ki a lábfeje, alig-alig mozog, lábujjhegyezik, az achillesze megrövidült. Első ránézésre azt mondhatnánk, hogy az elülső bokahajlata nem hajlik túl be, hiszen nem is mozog... de éppen ez a gond. Az elülső bokahajlata nagyon-nagyon gyenge, és ezt kompenzálja a hátsó élével, az achillesz felől, ami meg tudja segíteni a teljes részt áthidalni. Amikor elkezdjük a betonná alakult elülső részt feloldani, akkor átmenetileg úgy tűnhet, hogy gyenge a boka, de aztán meg kell erősíteni, hogy valódi tartása legyen kengyel alakban és hogy mint egy metszőolló tudjon rugózni. Ezáltal a hátsó rész, az achillesz is felszabadul, máris nem lesz olyan feszes. Nem harcolunk a feszes achillesszel, hiszen látjuk, hogy meg van az oka arra, hogy miért is kell, hogy feszüljön, nincs köze az "agy által küldött rossz információkhoz", egyszerűen a bokahajlatban lévő gyengeségeket próbálja kompenzálni. Mi pedig segítünk, hogy ez utóbbi erősödjön, jobb legyen a disztribúció, aminek eredményeként az achillesz is felszabadul.
Sajnos a szakemberek csak az izmokkal foglalkoznak, az egyéb elemekkel nem nagyon... pedig fontosak, nagyon fontosak. Mindennek meg van az oka. Az agy mindig okosan dönt, ha valami furcsának tűnik, annak mindig meg van a maga oka. A mi feladatunk nem az, hogy ráfogjuk az agyra, hogy nem működik jól, hanem az, hogy megértsük, hogy mi miért működik így. Minden eleme a testnek az őket érő erők koncentrációján és a disztribúción alapul, legyen szó a bőrről, zsírról, a fasciáról, az izomról, a csontról, a csonthártyáról, a membránokról, a szalagokról, az ízületi tokokról, stb...
Az egyenlethez minden egyes elemet kell nézni, és máris fény derül az ok-okoazatokra. A feszesség mindig az erők erős koncentrációja miatt történik, amely az agynak az utolsó mentsvára, hogy valamelyest a hiányos összeköttetéseket kompenzálni és áthidalni tudja. Többnyire a felszíni, nagy izmok, tudják kisegíteni az agyat, ők jelentik a mentsvárat. A mi feladatunk az, hogy a sok felszíni, nagy méretű izommunka helyett több ezer apró és mély szinten lévő összeköttetést alakítsunk ki az izmok, szalagok, kötőszövetek, fascia, csont, csonthártya és a zsír szintján.
Összefoglalásként tehát, a járásnak a kulcsa egyrészt a testtömeg középpontjának menedzselése, fel-le vitele, azaz a guggolás, valamint a bokánál a hajlatok megfelelő ereje, robosztussága, szilárdsága, továbbá a disztribúció, amely részben a legnagyobb szervünkön, a bőrön és zsíron keresztül valósul meg.
A LÁBUJJAK FONTOSSÁGA ÉS A LÁBUJJHEGYEZÉS
2021. október | Forrás: Leonid Blyum
Részlet két online konzultációból
Nagyon fontosak a lábujjak az egész láb mozgásában. Fontos, hogy jól elkülönüljenek egymástól, tudjanak fel-le és jobbra-balra mozogni, valamint egymástól tudjanak távolodni is.
Amikor lábujjhegyezésről beszélünk, valójában a gyerekek többsége nem a lábujj hegyén jár, hanem a lábközépcsontokon, az MTP ízületen, és közben igazából nem is használják a lábujjakat, kiesnek azok a testtérképből. Amikor ugrál egy gyermek, akkor a lábujjával segíti magát. De ez nem maga az ugrálás miatt fontos, hanem azért, mert a lábujjaktól erednek olyan izmok (extensorok), amelyek a láb elülső részéhez vezetnek és nagyon fontosak, hogy megerősödjenek az egész láb szempontjából. Ha nem elég erős az elülső oldal, akkor természetesen a hátsó, a vádli felőli oldal lesz az erősebb, amelynek következményeként a sarok megemelkedik és lábujjhegyező járás alakul ki.
A sínek, az AFO-k, a műtétek és az ilyen jellegű beavatkozások sajnos nem sok mindenben segítenek hosszú távon. Segít lehozni a sarkát, de sajnos egyáltalán nem segíti a lábujjak fejlődését, sőt... Ugyanis, nem segíti a elülső izmok fejlődését, ami kardinálisan fontos lenne a szép járáskép kialakulásához. A sarok megerősödését sem segíti egyáltalán. És fiziológiailag is az ilyen eszközök hordásának a következménye többnyire a térd rotációja lesz.
Nem szabad lebecsülni a lábujjak jelentőségét. Kicsik, de nagyon fontosak. 27 csontból áll, és ha az 5x3 lábujj csontot nem is nézzük, akkor is 12 csont marad a sok-sok ízületi kapcsolódással, szalagokkal, fasciával, amelyek szintén fontosak. Ha javítani szeretnénk az ilyen lábfejet, akkor mindenképp az egyik első feladatunk az, hogy a lábujjakat jobban a testtérképbe hozzuk, összeköttetését javítsuk a lábfejjel, javítsuk a lábszár elülső részét, az elülső izmokat erősítsük, valamint a sípcsont és szárkapocscsont közti membránt erősítsük. Továbbá a lábközépcsontok összeköttetéseit tovább kell fejleszteni, hogy minél jobban és erősebben kapcsolódjanak egymáshoz. Ugyanis, ha a lábujjak nincsenek megfelelően integrálva a testtérképbe, akkor a lábszár elülső része nem lesz elég erős, viszont a vádli fog dominálni, amelynek következményeként pedig a sarok megemelkedik, és kialakul a lábujjhegyezés.
Összefoglalva, lábujjhegyezéskor nem az a fő cél, hogy lehozzuk a gyermek sarkát, hanem hogy előbb aktiváljuk a lábujjakat, és megerősítsük a lábszár és a lábfej elülső részeit, és a testtérképbe vonjuk minél jobban, aktiválva ezzel a lábfej összes elemét. Nem a sarok pozíciója a kulcs fontosságú ebben a helyzetben, nem a vádlik a fontosak, hanem az a fontos, hogy a lábfejben található összes elemet aktiválni és integrálni tudjuk, és minden elemét megfelelően tudja használni a gyermek. Ezáltal a sarok magától le fog menni a rendeltetésszerű helyére.
Forrás: ABR Basics - Tiptoeing and the Equinus Foot. By Leonid Blyum
***************************
Az alábbi képen szereplő kisfiúnak a lábujjai nem az aljával érnek a földhöz, hanem a tetejével. További gond, hogy ahogy mozgatjuk előre-hátra a gyermeket, úgy a lábujjak nem is keresik valójában a kapcsolatot a földdel. Egyszerűen hiányzik a földdel való automatikus kontaktus keresése.
Normál esetben, ahogy a földdel érintkeznek a lábujjak, úgy megy az inger felfelé a testben. Hiába teszünk egy ilyen gyermeket az állítógépbe, nagyjából ugyanaz, mintha egy cipőt adnánk rá, hiszen saját ösztönös reakcióit nem tudja felhasználni, még az állítógépben sem.
Alapvetően két vonal van: a lábfej felőli vonal, amely a lábszár elülső felén megy fel a combra, valamint a talp felőli vonal, amely az achilleszen keresztül megy fel a vádlin át a comb hátsó részén. A mi fő célunk az, hogy az elülső vonal is megfelelően aktiválódjon. De ehhez az kell, hogy a lábujjak egyáltalán valamilyen válaszreakciót adjanak a földdel való érintkezés során. És nem szabad elfelejteni, hogy a lábfejben 27 aktív csont van. Mindegyik aktív, és ha nem használja a gyermek mind a 27 csontot, mert mondjuk egy AFO-ban van, akkor már természetesen az ki fog hatni az összes izomra, szalagra, stb. Ha elmaradnak a rögzített állapot miatt a kis mikromozgások, akkor az további problémákat szül, hosszútávon további deformitásokat eredményez, mert nem képes a láb a kis mikromozgásokra, ami aktív állapotban tartaná a lábfejet.
MI A FASCIA DEFINÍCIÓJA ÉS SZEREPE - FASCIA RESEARCH CONGRESS
2021. szeptember | Forrás: Fascia Research Congress, The fascia connection | Fordítás: Hárosi Brigitta
A Fascia Research Congress oldalán találtam egy nagyon pontos meghatározást a fasciára, így alább olvashatjátok.
A fascia egy olyan kifejezés, amely különböző jelentéseket hordoz a különböző egészségügyi szakmák és megközelítések számára. Ennek a szövetnek az összekötő jellege és a vele dolgozó szakemberek interdiszciplináris munkája alapján a Fascia Research Society FNS bizottsága (Fascia Nomenclature Committee) a következő két fő meghatározást javasolja:
1. A fascia egy olyan a köpeny, burok, illetve olyan boncolható kötőszövet, amely a bőr alatt képződik, hogy szétválassza, összekösse és beburkolja az izmokat és az egyéb belső szerveket.
2. A fascia rendszere lágy, kollagéntartalmú, laza és sűrű rostos kötőszövetek háromdimenziós folytonosságából áll, amelyek átszövik az egész testet. Olyan elemeket tartalmaz, mint a zsírszövet, az erek, a neurovaszkuláris (ideget és eret érintő) kötegek, a bőnyék, a mély és felszíni fasciák, az idegburkok, az ízületi tokok, a szalagok, a membránok, az agyhártya, a myofascialis mozgások, a csonthártya, a támasztószövet, az egyes elemek elválasztása egymástól, az inak, a zsigeri fasciák és az összes izmokon belüli és az izmok közti kötőszövetek, beleértve az endo-/peri-/epimíziumot is. A fasciális rendszer minden szervet, izmot, csontot és idegrostot körülvesz, összefonódik és áthatol közöttük, funkcionális struktúrát biztosít a test számára, és olyan belső környezetet biztosít, amely lehetővé teszi az összes szerv integrált rendszer szintű működését.
A kötőszövetekkel kapcsolatban jelentős kutatások folynak, amelyek általában az extracelluláris mátrix (ECM) speciális genetikai és molekuláris aspektusaira összpontosítanak. A fascia és a testtartás szerveként betöltött funkciója tanulmányozását azonban sok éven át nagymértékben elhanyagolták és figyelmen kívül hagyták. Mivel a fascia testszerte általános funkciókat és helyi, speciális funkciókat is ellát, ez egy olyan eleme a testünknek, amely számos tudományos, orvosi és terápiás tudományterületet érint, akár a hagyományos, akár az alternatív gyógyászatról beszélünk.
A mozgásszerv rendszerünkben részt vevő különböző típusú szövetek közül a fascia viszonylag kevés tudományos figyelmet kapott. A fascia vagy a sűrű rostos kötőszövetek mindazonáltal potenciálisan jelentős és még mindig alul értékelt szerepet játszanak az ízületek stabilitásában, az általános mozgáskoordinációban, valamint a hátfájásban és sok más patológiában. Az egyik ok, amiért a fascia nem kapott kellő tudományos figyelmet az elmúlt évtizedekben, az az, hogy ez a szövet annyira átható, kiterjedt és egymással összefüggő szövevényes mátrix, hogy nagyon nehéz a kutatók számára egységesen meghatározni és elkülöníteni az egyes részeit, hogy azok jól osztályozhatók és külön-külön leírhatók legyenek. Az anatómiai képeket általában már a fascia nélkül mutatják be, így a néző már magát a szerveket, az idegeket, az ereket láthatja, de sajnos nem láthatja, és nem értheti meg így a fasciát, amely összeköti és elválasztja egymástól ezeket a struktúrákat.
Forrás: Sixth International Fascia Research Congress >>
A képek forrása: The Fascia Connection facebook oldal >>
Azoknak, akik szomjaznak a fasciáról, annak anatómiai oldaláról olvasgatni, szeretettel ajánlom Pegán Attila Fascia, a testtartás szervrendszere c. magyar nyelvű, mostanában megjelent könyvét.
Szó van benne a kötőszövetekről, a fasciáról, mint a tartás szervéről, a biotenszegritásról, a fascia lefutásokról, valamint a biomechanikáról. Bemutat a fasciáról számos képet, többek között Leonid Blyum barátjának, Guimberteau élő videós képeit is az élő fasciáról.
Úgy gondolom, hogy jó átfogó könyv, sok mindenre kiterjed, kisebb anatómiai atlaszként is emlegetik. Mind szülőknek, mind terapeutáknak hasznos könyv lehet.
Pegán Attila az Anatomy Trains (szerző: Tom Myers) könyvből fordította és szerkesztette a könyvét, amely rendkívül részletes anatómiai információkat nyújt.
CP ÉS A GENETIKAI BETEGSÉGEK - ABR WEBINAR 8.
2021. szeptember | Forrás: Leonid Blyum
Hasonlítsunk össze kétféle betegséget:
- agyi sérülés (oxigén hiány, agyvérzés, agyi károsodás)
- genetikai sérülés (akár ismert, akár még nem ismert eredetű)
A neuroanatómia szerint, az agy különböző területekért felel a testben. Az agy sérülésének hatására, az rossz jeleket küld a testnek, így a mozgásfunkciók akadályozva lesznek. Sőt, emellett a test sejtszintű állománya is sérül, sok deformitást okozva ezzel.
Genetikai sérülés esetén a sejtszintű rétegek sérülnek (pl: hiányzik egy adott protein). Ebben az esetben inkább a struktúrális sérülés a jellemző, szemben az előző neurológiai alapú megközelítéssel. A struktúrális sérülés miatt természetesen funkcionális sérülés is várható (pl: Down-szindróma, vagy Rett-szindróma).
Nyilván nem tudjuk a hiányt megjavítani genetikai sérülés esetén, éppúgy, ahogy agyi károsodás esetén sem tudjuk az agysérülést helyrehozni.
Azonban az az érdekessége a dolognak, hogy akár agyi sérülésről, akár genetikáról beszélünk, a fejlődési nehézségek, a kihívások teljesen hasonlóak.
Agyi sérülés esetén rossz jeleket küld az agy a testnek a neurológiai megközelítés szerint, így a központi idegrendszer érintett lesz. Genetikai sérülés esetén pedig a sejtszintű kódolás a biokémia szintjén károsodik. Két teljesen eltérő háttérrel mégis hasonló eseteket produkálnak a gyerekek mind strukturálisan, mind funkcionálisan. Lehetséges olyan eset is, hogy valaki genetikailag is érintett és agyi sérülése is van, szóval egyszerre két oldalról is érintett.
Ha megnézzük, milyen a belső vitalitásuk ezeknek a gyerekeknek, akkor azt látjuk, hogy néhány kivételtől eltekintve, a legtöbben önállóan lélegeznek, természetes úton táplálkoznak, önállóan emésztenek, stb...
A következő kérdések merülnek fel:
1. Agyvérzés esetén, vajon át tudjuk-e ruházni másik területre a sérült rész feladatait? Hiszen marad még elegendő ép terület az agyban. Kérdés, hogy mekkora az agy plaszticitása, rugalmassága és redisztribúciós képessége?
2. Genetikai sérülés esetén sejt szinten van a fő probléma, de itt ugyanúgy az a kérdés, hogy mennyit tudunk ebből a feladatból átruházni más szövetekre, sejtekre, amit nem képes ellátni a genetikai hiány miatt.
Ha megnézünk egy észak-európai stílusban épült házat, tipikusan a téglák között kevés cementet használnak kötőanyagként, míg a déli népek szabálytalan alakú kőből történő építkezésében viszont sokkal több a kötőanyag. Ez történik itt is... a kötőanyagra koncentrálunk, mert azzal tudjuk fejleszteni a teljes testet.
Ha jobb szerkezetet biztosítunk, akkor mindig javul a helyzet, mindkét fenti esetben. Javítjuk a hiányokat, a gyengeségeket, enyhítjük a deformitásokat! Ezek révén javulni fog a testkontroll, így kevésbé fog erőlködni a gyermek és az adott funkciók könnyebben, jobban fognak menni és kevésbé lesznek energiaigényesek. Ennek eredményeként több energiája marad más dolgokra is: újabb szövetet építeni, erősíteni a testét, új funkciókat kipróbálni, újabb mozgásformákra szert tenni, továbbá új kognitív elemekre is könnyen szert tesznek a gyerekek a javuló energiaháztartás miatt.
A felvezetőmből látszik már, hogy mire gondolok: a kötőszövetekre, a fasciára. Ezt megerősítve, javulni fog a test szerkezete, struktúrája, javul az energiaháztartása, mert sokkal kisebb energia befektetéssel tudja működtetni magát, mintha ugyanazt izomból tenné. Így egy integráltabb, erősebb szerkezetű testet kapunk végeredményként.
Látjuk, hogy a genetikai és az agyi sérüléssel rendelkezők nagyon hasonló tüneteket mutatnak életvitelben.
Ha az általános vitalitási funkciók önállóan működnek, már az is nagy dolog önmagában, ha valaki az izomtónusát tudja kontrollálni valamelyest, és képes a külvilágból információkat felvenni, az még nagyobb dolog, és ha valaki még némi funkcionális mozgásra is képes, az meg már egyenesen nagyon nagy dolog.
Amiben biztos vagyok, hogy bízhatunk a testben: bízhatunk abban, hogy az agy jól működik és mindig a számára megfelelő döntéseket hozza egy rendkívül komplex számítások alapján, valamint bízhatunk a testben, hogy képes a megújulásra, az újjáépülésre.
Látom az eredményeinken, hogy ahogy elkezdjük felépíteni a test apró elemeit, struktúráját, akár a törzsön, akár a végtagokon, azoknak mindig köszönetet mond az agy, és elkezdi használni, beépíteni, így újramodelleződnek a funkciók, egy jobb működést lehetővé téve.
Mi mindig is a folyamatokat néztük, és a célunk továbbra is az élet folyamatainak javítása, bármilyen szintről is indul az adott egyén. A mi feladatunk mindig a test felépítése, a disztribúció elősegítése, az életfolyamatok könnyebbé tétele a biomechanika segítségével, függetlenül attól, hogy CP-s, ismert vagy nem ismert genetikai eredetű a betegsége a gyermeknek.
Nem csak az anyagra van szükség (pl kollagén, rostok), de a megfelelő szerkezetre is. Azaz, akkor lesz teljes, ha az anyag és a szerkezet együtt lesz megfelelően működő. A test struktúrájának képlete az anyag és a szerkezet függvényében alakul. Ha bármelyiket is javítjuk, akkor jobb lesz a gyermek struktúrája. Genetikai sérülés esetén az anyagra nincs befolyásunk, de a szerkezetre igen. Így, ha javítjuk a szerkezetet (a kitöltő anyagot erősítjük), akkor a struktúra javulni fog mindenképp.
Genetikai izomsérülés esetén is arra törekszünk, hogy a többi elemet megerősítsük. Az izmok normál működése akkor valósul meg, hogy ha nincsenek túlhasználva, és körülbelül 5%-os kapacitással funkcionálnak. A többi részt a fascia, a kötőszövet végzi mind a test megtartásában, mind a mozgási funkciókban. Mi ez utóbbira koncentrálunk, hogy minél hatékonyabban tudja végezni a dolgát. A test nem csak izmokból áll. Ott van a több, mint 600 izmon felül, több, mint 200 csont és több, mint 400 ízületi kapcsolódás. Ez utóbbiakkal is kell foglalkozni, nem hagyhatjuk ki őket sehonnan.
Ezek alapján dolgozunk és maximalizáljuk a struktúra minőségét. Ha javítjuk a szerkezetet, akkor mindkét esetben jobb lesz a struktúra. A szerkezetet sajnos sem az MRI, sem a CT, sem a röntgen nem mutatja, ezért is nehéz felismerni, ezért sem foglalkoznak vele megfelelően a rehabilitációban, míg az anyag könnyebben látszik.
Mi ezt a komplett szerkezetet javítjuk, a kötőanyagot, azaz a kötőszövetet szerte a testben. Ezért tudunk folyamatosan előre haladni.
Forrás: ABR Webinar n.8 - Genetic Conditions and CP. With Leonid Blyum.
SZENZOROS INTEGRÁCIÓ
2021. szeptember | Forrás: Hárosi Brigitta - Leonid Blyum előadásának rövid összefoglalója
Leonid Blyum a szenzoros integrációról beszélgetett Diane Vincentz-tel, az ABR Denmark vezetőjével.
A CP-s gyermekünk életútja a születés után az első 1-2 percben eldől. Nem is gondoltad volna, igaz? Pedig ott már sok minden eldől... hogy hogyan veszi a levegőt például. Ha nem jól kezdi használni a légzéshez hivatott elemeket, mert ott történt valami pár másodpercre, 1 percre (oxigénhiány, agyvérzés), ami miatt bizonyos elemek kiestek a testtérképből, akkor már egy vészforgatókönyvet kell bevetnie az agynak. Mindent megtesz ugyanis az agy, hogy segítségül hívjon valamit, ami segíti őt az életben maradáshoz. Ezek általában a nagy felszíni izmok. És már el is indult valami a mellékvágányon, ami nem igazán segíti a gyermeket az egészséges élet felé...
A jó hír viszont, hogy nagyon jól lehet javítani a légzést kis korban azzal például, hogy jól magadra tekered a gyermeket, kendővel például. Ekkor az anyuka minden mikromozgását, rezdülését érezni fogja, amely őt segíti a jobb testtérkép kialakításában. Ugyanis a kisbaba légzése nem lett átlagos, amely sajnos már feltételezi a mikromozgások hiányát, elégtelenségét. A mikromozgások adják a gerinc, a törzs, a medence, a teljes test alapjainak megerősödését.
Minél nyugodtabb életet, minél kevésbé idegeskedő és rohangálós életet kell biztosítani a sérült gyermekek részére! Sok-sok öleléssel, szeretgetéssel, hogy minél jobban érezzék a mi testünk rezgéseit, mikromozgásait, gerinc mozgásait. Ezzel sokat hozzá tudunk járulni a gyógyulásához.
Nem véletlenül szeretnek a gyerekek a hasunkon, mellkasunkon elaludni, nem véletlenül szeretnek az ölünkben lenni... nem a hisztiről szól... egyszerűen fizikailag is ott érzik magukat jól, mert onnan tanulnak, fejlődnek, ahogy az anya és apa mikromozgásait érzi és megpróbálja átvenni... Természetesen ott van a pszichológiai hatása is, de nem szabad elfelejteni a fizikai oldalnak is a jótékony hatását.
Elhangzott az előadás során egy példa, ami megfogott engem, miszerint az egyik magashegységben élő anyuka a gyermekét a hátára kötözve mászta a magas hegyeket, sziklákat. Ez a gyermek 2 évesen már éppúgy mászta a sziklákat, mint anyukája, mert bébi korában megtanulta az anyukájára kötözve azokat a mikromozgásokat, amelyek szükségesek ehhez.
A szenzoros integráció az apró elemekkel, a mikromozgásokkal kezdődik! A sok kis mozgás fogja adni később a nagy mozgást, de ezeket felcserélni nem igazán lehet...
Forrás: https://www.facebook.com/diane.vincentz/videos/287021463218305
A HIPOTÓNIA (ÉS A FESZESSÉG KAPCSOLATA) - ABR WEBINAR 7.
2021. augusztus | Forrás: Leonid Blyum
Nézzük meg először is, hogy a Google keresések alapján, mi is a hipotónia defíniciója. A hipotónia vajon önmagában jelent túl kevés izom működési képességet, vagy valamihez viszonyítva?
Amikor azt olvassuk, hogy "Az egészséges izmok sosem relaxálnak teljes mértékben, mindig működésben vannak", vajon mire gondolnak ekkor? Az alap izomtónusra? Ezt hogyan mérjük? Hogyan értjük ezt? Mi jelent keveset és mi jelent túl sokat? Túlságosan ellenáll vagy épp nem áll ellen esetleg adott mozdulatoknak? Nehéz ezt megfelelően mérni. Ezek egyszerű kérdések lennének, és választ igényelnek.
Ha tovább böngészünk, azt olvashatjuk, hogy a hipotónia okai különböző sérülések lehetnek: agyi, gerincoszlopi, idegi vagy izombeli. Okozhatja ezeket egy trauma, egy külső környezeti tényező, továbbá genetikai probléma vagy izomsérülés, illetve a központi idegrendszer sérülése. Arra a kérdésre, hogy hogyan lehet javítani, kezelni a hipotóniát, arra azt a választ dobja a kereső, hogy - ha a mögöttes ok nem javítható - , akkor megpróbálják fizioterápiával, gyógytornával, logopédiával javítani az izomfunkciókat.
Honnan lehet látni, hogy valaki hipotón? Azt írják, hogy a gyermek lábai béka pozícióban vannak, a feje hátraesik, amikor ülésbe húzzuk a kezénél fogva, gyenge a törzse és egyéb izma, az ízületek túlhajlanak, gyengék, nem tartanak. (1.kép) A hipotónia jele a csökkent légzési kapacitás a kitüremkedő hassal, behorpadó mellkassal, befelé forduló karokkal, béka pozíciós lábakkal, valamint a nyaki rész eltűnésével (ld. 2. kép). Ezeken kívül, ha gyengén szopizik, nem képes szívni, az is a hipotónia jele.
Egy szakmai oldal definíciója a hipotóniára az, hogy "csökkent izomtónust takar, hiszen az izmok nyugalmi állapotban is valamelyest kontraktált (összehúzódott) állapotban vannak, amely az adott passzív mozgásnak ellenállást biztosít és egyfajta rugalmas érzést ad." Ezt terapeuták tapasztalati úton tudják megítélni, hogy jó állapotban van-e az adott izom vagy sem. Azt írják, hogy "az izomtónust az agy szabályozza, ami megmondja az idegeken keresztül, hogy mennyire húzódjanak össze, lépjenek mozgásba." Látjuk, hogy a fenti defíniciók mind nagyon az izmokra koncentrálnak. De nem szabad elfelejtenünk, hogy minden egyes izomrostot több száz, több ezer kötőszöveti rost vesz körül, ezért ezt nem szabad kihagyni az egészből, így mi egy távolabbi, szélesebb körű elemzéssel kezdünk. Sajnos igazi jó ötletekkel az internet nem kecsegtet minket, és ennél még sajnálatosabb, hogy ennek az egyenletnek a másik oldaláról sehol sem ír semmit.
Ha megnézzük ezt a bébit, akinek a képét az internetről vettem le, mondanák róla, hogy hipotón?
A válasz: igen. Vajon mondhatanánk róla azt is, hogy mind a 630 izma hipotón? Természetesen erre a kérdésre nemleges lenne a válasz. Hiszen már most vannak olyan "hidak" a testében, amelyeket arra használ, hogy a környező hipotóniát kompenzálja. Például a nyakánál a fej és a törzs összeköttetésére a fejbiccentőt, a mellkasnál a törzs és a karok összeköttetésére a mellizmot, vagy a bicepszet az alkar és a vállak összeköttetésére. Ezek már mind kezdenek megrövidülni. Így tartja fent az egyenletet, az egyensúlyt. Azaz, ez a rendkívül hipotón baba elkezdte már a feszítést is.
Mi meglátjuk az egyenlet másik oldalát is, és figyelembe vesszük, hogy mit miért csinál. Láthatjuk, hogy valójában nem is létezik olyan kategória, hogy "csak hipotón, önmagában hipotón". A tónus egy általános jelenség, amelynek két oldala van. A hipotónusnak mindig van egy másik oldala is, amely a hipertónus lesz, azaz a feszesség. A kettő minden esetben együtt jár, ha az egész testet vizsgáljuk. Mindig - kivétel nélkül - együtt jár a hipotónia és a feszesség.
Ha egy újszülöttet vizsgálunk, nyilván az esetek nagy részében, mondjuk 70-80%-ban a hipotónia dominál, de idővel, 3 éves kor körül már 50-50%, viszont 10 éves kor körül már nagyon kevesen vannak igazán hipotónok, mert már erősen együtt jár a hipotónia a feszességgel, azaz mindkettő jelen van. Még a leg-leghipotónabb gyermeknél is fellelhetők olyan területek, amelyek feszesek már egész kisbaba kortól, amelyek később a kontraktúra irányába mozdulnak el (biceps, fejbiccentő izom, mellizom, adduktor, térdhajlítók). A feszes izmok nagy méretű, a felszínen elhelyezkedő izmok, amelyek áthidalnak testrészeket, hogy összeköttetésben legyenek egymással az egyes testrészek (például a kar a törzzsel a mellizmon keresztül), és kikerüli a mélyen fekvő, kisebb méretű izmokat, a szalagokat, az ízületi tokokat (pl a vállízületet). Mi ezen utóbbiakon dolgozunk, hogy felszabaduljanak a nagy méretű, feszes izmok a kemény munka alól és a kis elemek bekerüljenek a munkába, hogy a hipotónia csökkenjen és szépen felerősödjön a gyermek egész teste.
Az idegrostok és az izomrostok működése a piramis alakú hierarchiában igencsak magasan helyezkedik el (rózsaszín és kék színnel jelölve), viszont a kötőszövet egy alacsonyabb rendű a hierarchiában, amely még az izommunka előtt működésbe lép, és nagyon nagy szerepet tölt be a testhelyzet tartásában, valamint a mozgásokban (sárga színnel jelölve). És itt rejlik a lényeg. Sok százszor nagyobb ezeknek a fasciáknak az aránya, mint az izmoknak. Nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Az orvostudomány általi megközelítésben az izmokra fókuszálunk, valamint az idegekre, amelyek nem közvetítik az információkat megfelelően.
Már biológia órán is tanultuk a 4 féle szövet típust, amit megkülönböztetünk: a kötőszövetek, az idegszövetek, az izomszövetek és a hámszövetek (beleértve belső szervek szöveteit). Mindenki csak az "elit és látványos" izom és idegszövetekkel foglalkozik, de senki sem foglalkozik azokkal, akik a plebejus réteget adják, akik a szervezet fő munkásságát adják, azaz kötőszövetekkel. Az a helyzet, hogy a kötőszövetek sajnos nem kapnak megfelelő figyelmet.
Csak azt szokták nézni, hogy az izomtónus emelkedettebb vagy alacsonyabb. Ennyi. Pedig sokkal több minden határozza meg az izomtónus szintjét. Ha megvizsgáljuk, hogy a test mennyire összenyomható a saját testsúlya alatt, és hogy milyen jellemzőkkel rendelkezik ez a tenzió alatt lévő terület, akkor láthatjuk és megérthetjük, hogy az agy kétféle megoldást alkalmaz. Az egyik ilyen megoldás, hogy bizonyos - a testtérképben fellelhető - elemeket elkezd túlhasználni, hogy kompenzálja a gyengeségeket, ekkor ezeken a helyeken koncentráltan jelenik meg a munka, azaz hipertónus, feszesség jön létre. A másik pedig, hogy egy passzív megoldást választ, a lehető legkisebb ellenállással, kizárja az összes mozgásbeli funkciót, hogy optimalizálni tudja a test meglevő energiájával, erejével az emésztő-, valamint a légzőrendszert. Az ABR-ben a fókusz azokon a dolgozó elemeken van, akik milliárd számra munkálkodnak a testben, az alapokat adják a létezéshez, a testtartáshoz, és a mozgáshoz, ami valójában a jéghegy víz alatti része, hogy könnyebben tudjuk vizualizálni magunk előtt. Nem látványos, nem látszik kívülről, nem az "elit" réteghez tartozik, de ez adja a jéghegy csúcsának alapját, enélkül nem tud létezni a jéghegy csúcsa sem. Ez adja a nyugalmi helyzetben szükséges izomtónust is.
Összefoglalva az eddigieket: a hipotónia sosem jár egyedül, a feszességgel kéz a kézben jár együtt (idővel kialakul a feszesség is adott területeken). A megoldás erre, hogy sok-sok ezer kapcsolatot alakítsunk ki az egyes elemek között, és növeljük a disztribúciót, a saját testsúly teherviselését javítsuk a milliónyi összeköttetés növelésével.
Az összeköttetés során az egyes sejteket alvó állapotukból aktív állapotba hozzuk, hogy működésbe lépjenek és különböző kapcsolatok alakuljanak ki közöttük, hogy a testtérképbe bekerüljön, aktív részese, munkása legyen. Nem engedjük, hogy koncentrálódjon a teherviselés egy-egy kis apró területre, hiszen attól lesz valaki feszes, és nem is hagyjuk kikapcsolva a testtérképből, mert akkor az egy inaktív terület, azaz hipotón lesz az a terület. Ezek a kapcsolatok csakis a nagyon apró skálán, a mm vagy 1-2 cm-es skálán hozhatók létre, nem beszélünk itt nagymozgásokról, csakis milliónyi mikromozgásról.
A következő témakör a disztónia lesz, amely valójában mindenkire igaz.
A disztónia során a hipotónus és a hipertónus jellemzők egymást váltják, ide-oda ugrálnak folyamatosan. A legkellemetlenebb az egészben a hirtelen akaratlan izom összehúzódások. A disztóniát a legrosszabb kategóriába sorolják, mert mindenhol azt írják, hogy gyógyíthatatlan, de valamelyest javítható szenzorosan.
Valójában nincs abszolút feszes vagy abszolút hipotón ember, csak kevert van, mindenki disztóniás. A kérdés mindig az, hogy mennyire ugrál a két izomtónus egymáshoz képest. A dinamikája a nagy kérdés. Mindenkinek van egy alap izomtónusa, amellyel kezeli a testét, a testsúlyának teherviselését, a légzését szabályozza, a test rezgéseit, apró mozgásait kontrollálja. Ezt nevezzük HRT-nek, human resting muscle tone-nak, azaz a nyugalmi izomtónusnak. Az izomrostok nyugalmi helyzetét az őket körülvevő fascia tónus határozza meg. Ez a nyugalmi helyzete. Aztán van egy emelkedettebb tónus, amikor a fascia réteg már egy készültségi szinten helyezkedik el, a mozgást megelőző készültségi szinten. A következő szint már a tényleges akció szintje, amikor tovább emelkedik az izomtónus, hogy a mozgást kivitelezni tudja az egyén. Egészséges esetben, a normotónus az, amikor az akció szintjén megemelkedik a szépen lassan indított izomtónus, majd eléri a megfelelő szintet és szépen visszatér a kezdő szinthez. A hipotón és feszes gyermekeknél nem ez az út látható az izomtónus szabályozásában. Náluk vagy nagyon alacsony a kezdő szint (hipotón), vagy már eleve nagyon magas (feszes). De ez még nem lenne annyira zavaró, nem lenne probléma, ha valakinek lejjebb vagy feljebb van a kezdő izomtónus szintje. Ez még nem lenne nagy baj. Ezért is látjuk náluk azt, hogy próbálják tartani, tartani magukat, aztán egyszer csak egy nagyot ugrik az izomtónus, nagyon nagyot, aztán hirtelen leesik, aztán megint ugrik egy nagyon nagyot, majd megint hirtelen leesik, és nincsenek meg a szép átmenetek az útjában, hanem hirtelen ugrálások vannak benne. A nehézséget ezek az ugrálások adják. Ez nagyon rémisztő a gyerekeknek, megijednek, újra fellövel az izomtónus, aztán hirtelen összeesik, és ugrál össze-vissza nagy kilengésekkel. Ez nehezíti igazán az életüket.
Akit hipotóniával vagy feszességgel címkéznek fel, azok mind valójában kivétel nélkül disztóniások. Mindenkiben fellelhető mindkét verzió, a hipotónia és a feszesség egyaránt. A disztóniára azt írják, hogy nincs rá gyógymód. A hipotóniára azt írják, hogy egy szimptóma, ami szintén azt jelenti, hogy nincs rá gyógymód, és amikor felsorolják, hogy mennyiféle területnek kell együttműködnie a fejlesztéshez (ortopéd orvostól a gyógytornászon át a logopédusig), ez általában azt jelenti, hogy fogalmuk sincs, hogy valójában mit is kéne csinálni. Mindent összegyúrnak, ami fellelhető, és azt kínálják, de valódi megoldást nem igazán tudnak nyújtani. Pedig egyszerűen az alvó mélyen fekvő sejteket kell felébreszteni, aktív állapotba hozni a finom állandó inputokkal, hogy beépüljön a testtérképbe és elkezdje használni a test a testtérképen kívül eső területeket is. Egyszerű a logikám.
Ha megnézzük, hogy miért olyan gyenge az alábbi képen látható gyermek karja, akkor láthatjuk, hogy egészen elcsúszkál a karja a törzséhez képest. Így rájöhetünk, hogy igazából a lapockája nagyon gyenge, a lapocka mélyen fekvő részei, az összeköttetése a kulcscsonttal, a mellkassal, stb. Hiányzik az a tépőzár jellegű hatás, amit a mátrix jellegű fascia rétegek tudnának biztosítani neki, ennek megfelelően el tud csúszkálni, és nincs tartása. Ugyanez igaz bárhol máshol is.
Mivel sokkal nagyobb arányban vesznek részt a fascia elemek a mozgásban, a testtartásban, mint az izomrostok, így a mi célunk az, hogy ne csak a nagy méretű, felszíni izmokat aktiváljuk, hanem a mélyen fekvő, apróbb méretű izmokat is mozgásba hozzuk, valamint még az izommunka előtt bekapcsolódó fascia réteget is aktivizáljuk, amelyek kis energiabefektetéssel képesek működni, ellentétben az izmokkal. Ez minden esetben igaz, legyen szó hipotón vagy feszes gyermekről.
Különböző hipotón gyerekek, különböző képeket tudnak mutatni. Azonban mindannyiukra jellemző a szétterpesztett láb, a gyenge csípőízülettel, de nagyon különbözik, hogy kinek, honnan ered. A 2. képen is látszik a fokozott hipotónia, amely végül egy súlyos esetbe torkollott, mert az izmok próbálták átvenni a hiányos fascia elemek szerepét.
Az alábbi képen egy nagyon aktív gyermek látható, aki az elmúlt időszakban nagyon sokat fejlődött. Sok feszesség is található benne, azonban az alapvető probléma a béka szerű láb, azaz a nagyfokú gyengeség a csípőízületben.
A lenti képen látható lábak, ugyanolyan széttárt lábak voltak, mint a fentebb említett lábak, béka lábakkal, mint az első képen. Csak egyszerűen, megpróbálta stabilizálni a csípőízületet a medence felső felétől is, amely a befelé csavarodást hozta elő. A kifelé forduló láb, békaláb a gyenge csípőízületet mutatják, de, amikor elkezdi a medence felső részéről áthidalni a csípő ízületi gyengeséget, hogy stabilizálja a lábat, akkor történik meg a befelé fordulás, és a feszesség. Mindennek az oka a gyenge csípő ízület, így muszáj azt (is) erősítenünk a megfelelő technikával.
Ezért is fontos mindig észben tartanunk, hogy a kritikus részek mindig az izom munkáját megelőző elemek részvétele (pre-muscular elements). A kötőszövetek, a fascia, a szalagok, az ízületi tokok fontossága bőven megelőzi az izmok fontosságát. Miért? Mert ezek felelősek a teherviselés eloszlatásáért, a disztribúcióért.
A feszesség és a hipotónia tehát minden esetben együtt jár. Tipikus hipotón esetben találunk számos feszes részt a gyermeken, és tipikus feszes esetben is tele van a gyermek teste gyengeséggel, hipotóniával. Mindenki ennek a kettőnek a keveréke. Mindenki disztóniás,de nem abban az értelmében, hogy tele van akaratlan, kontrollálatlan mozgással, hanem abban az értelemben, hogy nem képes kontrollálni az izomtónus grádiensét, azaz nem képes kifinomultan kezdeni vagy befejezni a mozdulatot, elvégezni a dolgát, majd visszatérni a nyugalmi helyzetébe. A kategorizált hipotón és feszes definíciók nagyon szűk látókörűek, rossz meghatározások, a valódi háttérben a disztónia áll. A disztónia oka nem a sérült agy, nem az agyból származó rossz információk miatt alakul ki sosem, hanem a jéghegy víz alatt fekvő, sérült kötőszöveti területe miatt. A jéghegynek ez a víz alatti része sérült, instabil, amitől már a felett lévő rész sem fog tudni rendeltetésszerűen működni. Előbb a nagy terjedelmű kötőszöveti elemeket kell megjavítani. Ilyen egyszerű az egész. Megfelelő szemüvegen keresztül nézve, már minden logikus lesz. Ez a szemüveg pedig a disztribúció, a megfelelő teherviselés eloszlása kell, hogy legyen. Ezen keresztül értelmet nyer minden.
Ha visszatérünk mindennek a kezdetére, akkor vissza kell kanyarodjunk a légzéshez. Ha nem megfelelő a légzés kapacitás és minőség, akkor már ott elkezd a rossz irányba menni a test fejlődése. Ha a gyermek a hasát használja a légzéshez, és az alsó bordáit használja ahhoz, hogy oldal irányba tudja növelni a légzése kapacitását, akkor a hasa kitüremkedő lesz, a mellkasa nem erősödik meg és összenyomható lesz. Ha a légzés rendeződik időben, kis korban, akkor utoléri magát, és enyhe esettel állunk szemben. De sajnos ez a szerencsés eset a ritkábban előforduló eset. Amit gyakrabban látunk az az, hogy ha nem fejlődik megfelelően a légzés hiányossága miatt a mellkas, akkor a hát, így a gerincmenti izmok, szalagok sem fejlődnek megfelelően, és lapos marad a gyerek, összenyomható marad a mellkasa, a bordái, így nem lesz szilárd stabil törzse és nem lesz törzskontrollja, nem rendeződik az emésztése sem, mert nem éri el a légzés a beleket rendesen, sőt nem éri el a medencét sem, így nem szélesedik ki megfelelően a medence, nem tud majd önállóan ülni, és így megy tovább a láncreakció. Már pici baba kortól.
Például, ha a csípőt nézzük, egy békaszerű lábtartással a röntgen képek viszonylag jónak mutatkoznak. Az ázsiai gyerekek többsége ilyen, gyenge háttal és gyenge csípőízülettel rendelkeznek általában. Jónak mutatkozik a röntgenen még akkor is, ha teljesen használhatatlanok azok a lábak. Miért? Mert elölről nézik a röntgenen a képet, az már nem látszik sajnos, hogy milyen az ízület mélysége, ugyanis ezek a gyerekek többnyire nagyon laposak, hiányzik a kellő mélység. Attól még, mert a röntgen jó vagy jobb képet mutat, nem lesz jobb az ízület. Az európai gyerekek nagy része feszesebb, de ugyanúgy gyenge a csípőízületük, de ezáltal a röntgen kép már rosszabbat mutat, és szanaszét vannak műtve.
Reméljük, hogy ezáltal egy világosabb képet tudtunk adni a hipotóniáról és a feszességről, hiszen ezek nem ellentétes dolgok, hanem az érem két oldala, de együtt járnak mindig, a disztónia részei. Nem mérhető egzakt módon, csak a dinamikájával együtt nézhető. Ennek eredője pedig minden esetben a légzés, amelynek dolga, hogy támogassa a teljes test megerősödését. A légzés nem csak a tüdőről szól, hanem a légzés mechanikája a teljes testet (emésztéstől a karok használatáig mindent) kell, hogy szolgálja, segítse és felépítse, megerősítse, integrálja naponta sok ezer alkalommal. Ez a megoldás: megerősíteni a légzést annyira, hogy a teljes test felépülését szolgálja. Ezt megfelelő légzést mechanikai úton tudjuk megvalósítani és ezáltal megfelelő disztribúciót, teherviselést érünk el, amelynek eredményeként egy sokkal jobb testkontroll érhető el minden területen, minimalizálva az esetleges fájdalmakat és torzulásokat.
Szülői vélemény Bianka fejlődéséről
2021. augusztus | Forrás: Hárosi Brigitta
Kezdjük az újabb iskolai évet egy jó hírrel! Farkasné Puskás Éva küldte nekem az alábbi szenzációsan jó híreket Biankáról (azt kell tudni Biankáról, hogy nagyon nehéz időszakon van túl, rengeteg fájdalom és sírás volt az életében):
"Szia! Tegnap elvittük sétálni Biankát. Nagyon meglepődtem, mert szépen ült a popsiján és a lábait is gyönyörűen a lábtartóban tartotta. Nem kezdett el sírni fél óra után. Egy órát sétáltunk vele és a végén sem sírt. Bal oldalán fekve nyomogatja ki magát, és a kezével kapaszkodik, kitámasztó. Igaz még csak ökölbe tartott kézzel, de így is nagyon örülünk. Hasra tenni még bonyolult, de egyre jobban egyenesedik ki a lába. Hasra téve is nagyon magasra kinyomja magát. Nagyon örülünk, a mamák és a barátnőm is mondta, hogy fejlődött.
Évek óta nem volt fejlődés és most végre igen, úgyhogy egyre jobban szeretjük az ABR-t.
Bianka egyre többet próbál mozogni, nagyon sokat jár keze-lába, feje és a törzsével is próbál, úgyhogy nagyon nagyon boldogok vagyunk ??
Nem adjuk fel, nem is akartuk, mert csak ennek az egy módszernek van értelme. Láttuk, hogy kiút csak az ABR-ben van. Hosszú idő kellett Biankának, de most már jó úton haladunk. Alig várom a következő tréninget.
Bianka már egy jó ideje sokat nevet vagy csendben van, nem sír. Nekem is az volt az első gondolatom, hogy a sok feszítésből adódó fájdalom már nem gyötri. Egyre többet próbál egyedül mozogni. Az elején kicsit szkeptikus voltam, de hittem az ABR-ben és hinni is akartam. Mondtam Andrásnak, hogy nem adjuk fel akkor sem, ha nem látunk semmi javulást. Előbb-utóbb kell, hogy legyen látszata és most elkezdődött. Bianka is örül, mert rájött, hogy olyan dolgokat tud, amit már sok éve nem. És nagyon nevet, ha tud valamit csinálni.
Pedig évek óta nem jár sehová, nem visszük tornára. Heti 5x csak az ABR van és heti 2x jön hozzá egy pedagógus, aki leginkább csak szórakoztatja. Mégis fejlődik. Ebben is hittem neked, hogy nem kell más torna és tényleg nem. Tornát csak én csinálok vele mostanában, de a torna is csak pár perc, ami abból áll, amit már tud vagy amit ő szeretne csinálni. Pl szeretne forogni, akkor picit rásegítek, és hagyom, hogy forduljon meg. Vagy hasra teszem, hogy emelgesse magát. Semmi erőltetés, semmi olyat nem csinálunk, amit nem tud vagy nem akar. Amúgy magát is tornáztatja, mert rendszeresen emelgeti magát ahogy ő tudja.
Az ivásban is felfejlődtünk, napi kb 1 liter folyadéknál járunk. Néha 8-9 dl.
Így támaszt ki és hason így emeleti magát. Ráadásul azért nagy szó, hogy kitámaszt a jobb kezére, még ha ökölbe szorítva is, mert pár éve még egyáltalán nem támasztott ki rá, csak a balra.
Kiskorában persze sokkal többet tudott, mint most, de valahogy leépült és most amióta abrezünk, azóta látok nála újra fejlődést. 1 évesen forgott, ha ölben volt rugózott a talpán. Pár évesen indította a lépést, cipőben vezetve járt. A Tunyogiban kapaszkodva állt, térden állva kapaszkodva megtartotta magát. 1 évesen 1x kinyomta magát négykézlábra állt, emelte a kezét, majdnem elindult mászva, csak felborult. Kiskorban magam elé ültettem, adtam ceruzát a kezébe, még firkált is. Sokáig úgy nézett ki, hogy nem is lesz nagyon sérült. Bíztam benne mikor kiskorban elkezdett fejlődni, hogy járni fog. Aztán jött egy pont, mikor valaminek a hatására minden leépült, megzuhant. Nagyon el voltam keseredve.
De abban bízok, ha egyszer ezeket tudta, képes lesz regenerálódni az abrtől, és ha járni nem is tud majd, de nagyon sokat fog fejlődni. Azt szeretném, ha sokkal könnyebb lenne mindannyiunk élete."
Szívből gratulálok Nektek, a jó híreket köszönjük szépen, így tovább!
A LEGFONTOSABB GONDOLATOK AZ ABR-RŐL
2021. július | Forrás: Hárosi Brigitta
1. MIT FEJLESZT AZ ABR?
Az ABR terápia fejleszti a test strukturális felépítését azzal, hogy:
- a test statikai felépítését, tartását kialakítja, javítja,
- a gyenge területeket megerősíti,
- a feszes területeket mobilissá, könnyen mozgathatóvá teszi,
- a csontokat megerősíti,
- az izmok, inak tapadási felületeit javítja,
- az ízületi kapcsolódásokat megerősíti,
- a fascia,- kötőszöveti állomány kialakítását elősegíti,
- az egyén saját súlyának könnyebb teherviselését biztosítja,
- és ezek által segíti a különböző mozgásformák automatikus megjelenését.
Az ABR arra fókuszál, amelyeket a mindennapi életben sok ezerszer, milliószor használunk (például a légzés, ülés, nyugalmi és semleges helyzet), amelynek a kivitelezése kis energiát emészt fel, ugyanakkor miután nagy az ismétlődés száma, nem mindegy mennyi energiát fordít rá a szervezet naponta. Ha ezeket optimalizáljuk, sokkal több energiája marad a szervezetnek egyrészt a felépülésre, újra- vagy továbbépülésre, valamint a különböző mozgások kivitelezésére. Az ABR feladata, hogy a jéghegy víz alatti részét, a szerkezetet, a stabilitást fejlessze, azaz a minőségi élethez tartozó alapokat.
2. AZ ABR SOKKAL TÖBB, MINT EGY MOZGÁSFEJLESZTÉS
Az ABR folyamatos fejlődést biztosít a kognitív, az emocionális és a fizikai képességekben, vitalitásban, energiában és az általános egészségi állapotban, továbbá csökkenti a stresszt, a fájdalmat, a deformitásokat és a diszkomfortot. A mozgások, funkciók könnyebb kivitelezése és a komfortosabb élet a gyerekek egész életére hatással van mind emocionális, mind intellektuális szinten.
Nem elsődleges célunk, hogy a gyermek magasabb szintű mozgásfunkcióra legyen képes minél rövidebb idő alatt, mert hosszútávon deformitásokhoz és fájdalmakhoz vezet.
A cél, hogy statikailag, strukturálisan minél stabilabb testtel, minél kisebb energiabefektetéssel, minél többféle módon tudja a gyermek a már meglévő mozgásfunkciókat véghezvinni. Ez a fajta diverzitás növekedés pedig már önállóan fog új mozgás funkciókhoz vezetni.
3. A LÉGZÉS SÚLYA
A helyes légzéssel a babák képesek a nyaki, és törzsi fasciákat megerősíteni, így kezd el kialakulni a testtartás már azelőtt, hogy elkezdenének mozogni (forogni, kúszni, mászni). Ezzel együtt a csecsemőkori reflexek is képesek leépülni és átalakulni. Egy törzsét és fejét nem tartó, sérült gyermek mellkasát teljesen össze lehet nyomni, hasát összecsippenteni, mert teljesen hiányzik az a mély fascia réteg, amely a tartásért lenne felelős.
Naponta átlagosan 25.000 légzésszámunk van. Nagyon nem mindegy, hogy ez mit és hogyan fejleszt a gyermekben. Sérült gyermek esetében a légzés mindig helytelen. Kap levegőt, orvosilag nincs baja, azonban nem erősíti meg sem a mellkast, sem a hasat, sem a medencét, sem a gerincet, nyakat megfelelően. Még ha ez kicsit furának is hangzik, gondoljuk csak át, hogy egy 3-4-5 hónapos kisbaba mit csinált addigi életében. Edzett? Nem. Vitték tornázni vagy fejlesztésre? Nem. Mozgott már, hogy erősödjön a teste? Nem. Mégis, ha felemeled, akkor jobban tartja magát, jobban ültethető mint sok CP-s 10 év tornáztatás, fejlesztés után. Pedig nem csinált mást, mint jól lélegzett. A levegő jó helyre került, ami a napi 25.000 légzésszámmal, 12 pár bordával 3 dimenzióban megerősítette a fasciát mindenhol, hogy az egybe tartsa a gyermeket. Táplálja a gerincet, hogy tudjon apró mozgásokat eszközölni, táplálja a mellkast, valamint a hasat, hogy jó legyen az emésztése és kiszélesíti a medencét annyira, hogy az erős hassal, mellkassal és gerinccel már ültethető lesz a baba a szülők kezében, elkezdi tartani magát pár hónaposan úgy, hogy még magától semmit sem csinált, semmit sem mozgott.
Ez csak a légzéssel függ össze, nem a sérült aggyal! Nincs köze annak, hogy milyen információt közvetít az agy!
MINDENNEK AZ ALAPJA A HELYES LÉGZÉS, AMELY TÁMOGATJA A TEST FELÉPÜLÉSÉT!
Érdemes ebbe belegondolni. És az idő előrehaladtával, ha ez nem rendeződik, akkor bizony nem szilárd talajra, hanem homokra építkezünk, amelyet az első növekedés elfúj, romokba dönt.
4. VÁLJ GYERMEKED GYÓGYÍTÓJÁVÁ! TE TUDOD NEKI A LEHETŐ LEGTÖBBET ADNI! MINDEN SZAKEMBERNÉL TÖBBET!
A lehető legnagyobb fejlődést úgy tudod elérni, hogy biztonságos, nyugodt környezetet teremtesz és a gyermek saját tempójában és érdeklődési körének megfelelően haladsz, szépen, lassan, apránként, nem elsietve vagy nem elsiettetve semmit. Ő nagyon is jól tudja, mikor mennyit bír és mire van szüksége. Egy külsős szakember sosem tudhatja pontosan, hogy mi is zajlik a gyermekben legbelül, éppen mivel küzd belsőleg.
Neked kell a gyermeked legfőbb gyógyítójává válni, a mindennapokban, minden órában és minden percben.
Minden szülőnek nyugalmat kell sugároznia a sérült gyermeke felé. Amint idegeskedsz valamin, azt átsugárzod a gyermekedre, akiben az izomtónus emiatt megemelkedik és a feszítések nőnek.
A nagy gondot az izomtónus nagy ugrálásai, kilengései, az izomtónus erős belövelései okozzák. Ezt pedig csak a nyugalommal tudod lecsendesíteni.
5. MI A FONTOSABB A TEST SZÁMÁRA? A MOBILITÁS VAGY A STABILITÁS?
Ez egy rendkívül fontos kérdés. Természetesen a stabilitás sokkal-sokkal fontosabb, mint a mobilitás.
Az ABR a test stabilitásának javításával foglalkozik. Ha ez javult, akkor a mozgás már magától fog javulni. Minden esetben. Nem kell tanítani a gyermeket a mozgásra, neki kell felfedeznie, mire képes, mint a babák is. De a test stabilitásának javítása nélkül sajnos csak egy rövid távú, látszólagos eredményt lehet elérni, amely a pubertás során összeesik és számos súlyos, egymásra épülő problémát fog generálni.
Első a stabilitás! Ezt pedig az apró méretű, mélyen fekvő elemek javításával lehet csak elérni.Nagyon enyhe esetben jól működnek a hagyományos terápiák egy adott pontig, de minél súlyosabb, annál kevésbé tud hosszú távon fenntartható eredményt produkálni. Az ABR célja, hogy hosszútávú és fenntartható eredményeket érjen el.
A tartást, a testsúly teherviselését főleg az apró kis elemek hivatottak szolgálni, míg a nagyobb izmok inkább a mozgásra valók és nem a test kontrollra.
6. MIÉRT ALAKUL KI FESZES IZOMZAT? MIÉRT NEM JÓ NYÚJTANI AZT HOSSZÚTÁVON?
A feszes izomzat oka az, hogy egyedül ez az egy-egy izom van benne a testtérképben, a többi pedig hiányzik onnan. Így az agy erre az egyetlen izomra tud számítani és segítségül hívni, hogy egyáltalán tudja az agy, hogy mi is történik a testben, hol van térben, stb...
Amikor ezeket az izmokat nyújtják, lazítják - akár gyógytornával, akár botox-szal -, akkor az agy egyre gyorsabban próbálja ezt az izmot feszíteni, egy darabbá összeállítani, fuzionálni, hogy a test stabilitását fenntartsa. Minél jobban nyújtjuk azt a feszes izmot, annál jobban romboljuk stabilizációt. Ugyanis ilyenkor nem igazán magát az izmot (izomhasat) nyújtod, hanem instabilabbá teszed az eredést és tapadást, de látszólag hosszabb lett az "izom", mert kimozdult a helyéről. Nagyon fontos lenne az eredést és tapadást megerősíteni először, különben a stabilizáció fog egyre csökkenni.
Nem hagyunk így más lehetőséget az izomnak és az agynak, minthogy egyre gyorsabban összeálljon egy beton tömbbé, egyre feszesebb legyen, kontraktúra alakuljon ki, amire támaszkodhat az agy, amit használhat a hiányos összeköttetések miatt.
7. KELL HARCOLNI A FESZESSÉG ELLEN?
Mi nem harcolunk a spazmus ellen. Ez csak egy kifejezett reakciója a testnek, amely a stabilitást próbálja elérni. Mi inkább a körülötte lévő területet kezdjük el felépíteni. Hiszen feszesség esetén az agy mondjuk csak 100 darab nagy méretű izmot használ a 10.000 darab apró méretű összeköttetés helyett elkeseredésében.
Ez nyilván nem tud jól működni, viszont csak ezt tudja használni. Mivel ezek az epicentrumai a jelenlegi stabilitásnak, ezt mi nem bántjuk, csak akkor nyúlunk hozzá, ha fájdalom vagy diszkomfort érzet van, akkor segítünk felengedni kicsit.
A test többi, hiányos elemének megerősítésével és a testtérképbe emelésével tudjuk a spazmust oldani hosszútávon.
8. HOGYAN TUDJUK MI AZ ABR-REL JAVÍTANI A TESTET? HIPOTÓNIA ÉS FESZESSÉG ESETÉN
Minden egyes izomrosthoz 10.000-nyi kötőszöveti rost tartozik. Az izmok lassan reagálnak, így kell valami, ami képes reagálni a pillanat töredékeire, ami a külső erőktől érkezik a testbe. Ez pedig a kötőszövet.
A mi egyik feladatunk az, hogy a kötőszövetet, a tépőzár jellegű hatását a csont és a zsír (bőr) között elkezdjük felépíteni.
A feszes izomhoz nem nyúlunk, hiszen az a támasza az agynak, (kivéve, ha már diszkomfort/fájdalom alakult ki), viszont a feszes izom körüli minden elemet elkezdjük felépíteni, beleértve a többi izmot, kötőszövetet, zsírt, bőrt, csontot, szalagokat, beépítve ezzel a hiányzó részt is a testtérképbe.
A cél, hogy a lehető legjobb teherviselést és disztribúciót érjük el! Minden, ami egy helyen koncentrálódik, és nagy terhet tesz egy-egy területre, az mind-mind rossz és megszüntetendő, mert feszességhez vezet. Nekünk a teljes teherviselés lehető legszélesebb eloszlására van szükségünk. Ezeket építjük fel a kötőszövetek fejlesztésével.
Hipotónia esetén is természetesen minden szövetet építeni kell, a csontoktól az izmokon, a zsírokon át a kötőszövetig, mindent. A tapadásokat, eredéseket, a zsírokat, a bőrt, a szalagokat, ízületeket.
Az ABR felépíti a hiányos testtérképet, az inaktív szöveteket mozgásba hozza. Mindegy, hogy feszes vagy hipotón esetről beszélünk. A feszesség mögött is ugyanis hipotónia húzódik.
9. HOGYAN TUDUNK HOSSZÚTÁVON IS FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉST ELÉRNI A GYERMEK SZÁMÁRA?
Az ABR lényege, hogy sok-sok milliónyi kis apró összeköttetést, kapcsolatot hozzon létre a kisebb méretű, apró elemek között, javítva ezzel a teherviselést és disztribúciót. A kevés számú, felületes nagy méretű, túlterhelt izom helyett, a sok-sok ezer, millió, mélyen fekvő apró elemet (kisebb méretű mély izmokat, szalagokat, kötőszövetet) kell megerősíteni. Ez fog hosszú távon is fenntartható fejlődést hozni a gyermek számára!
10. VALÓBAN AZ AGYAT KELL OKOLNI A ROSSZ DOLGOK MIATT?
Az agy nem a "rossz fiú", hanem mindig is a megoldások tárházát adja, az agy a "legjobb barátunk", mindig a lehető legjobb megoldást keresi abból, amit fel tud használni.
Az agy mindig a legjobb, legokosabb megoldást keresi az adott szituációban! A legújabb neurológiai kutatások is azt mutatják, hogy az agy egy egységes központi integráló szerepet tölt be, nincsenek benne lokális területek, amelyek bizonyos funkciókért lennének felelősek. Mindent egységesen, integráltan kezel, így nagyon nagy a plaszticitása.b
Az elmúlt közel 20 év kutatásai alapján, biztosan állítom, hogy ez az egyik legfontosabb megállapításom a gyerekek rehabilitációjában.
Forrás: Összefoglaló Leonid Blyum tanításaiból
A TÉRDHAJLÍTÓK, A COMB HÁTSÓ IZMAI (HAMSTRINGS) - ABR WEBINAR 6.
2021. július | Forrás: Leonid Blyum
A térdhajlítók, a hátsó combizmok feszessége, kontraktúrája különböző formában meglehetősen tipikus a gyerekeknél.
A súlyosabb esetekben, nagyon feszes izmokról beszélünk, amely akadályozza a továbbfejlődést. Jellemzően nagyon vékony a combjuk, és általában mobilitásbeli korlátokkal is szembenézünk.
A másik eset, - tipikusan a diplég esetekben -, ahol a gyerekek kevésbé érintettek, erősebb a felső testük, de a fő probléma a lábuk, amely bizonyos korlátokba ütközik. A mobilitással nincsenek nagy gondok, de a mozgás kontroll nehézségekbe ütközik.
Mik az azonosságok az enyhébb és súlyosabb esetben? Miért tesz rosszat, hogy ezeket az izmokat nyújtjuk? Mivel tudjuk mi javítani?
A gyógytornászok a szögeket szokták mérni, ebbe most nem megyünk bele részleteiben.
Ezt az esetet mindenki nyújtani szeretné, amely egyfajta logikus elképzelés, hiszen korlátozott az izom működése, így érdemes fentről lefelé nyomni a térdnél, combnál és nyújtani. Vagy pedig hason fekve a lábfejet, sarkot nyomni lefelé, hogy nyúljanak a comb hátsó izmai.
Miért nem vezet ez szerintem hosszú távon sikerhez?
Az látszik, hogy kellő nyújtás hatására 10-15%-kal lehet nyújtani az izmot, és úgy tűnik, hogy mintha javulna is, mert lazább lesz. Azt gondolja az ember, ha ma sikerül 10-15%-ot nyújtani az intenzív nyújtással, akkor hosszú távon el fogunk tudni érni valami jó eredményt. Sajnos ez hosszú távon nem jár sikerrel, ez a paradox benne.
Ha a fenti lábat elkezdik botoxolni, akkor egy rövid időre segítséget nyújt, de aztán minden visszatér. A botox után a másik kedvelt eljárás a tenotómia (inak átvágása), a fasciatómia (a fascia átávágása), mint Nazarov, Nazarkin, Ulzibat. Ezek az iskolák a 80-as évekből, mind Oroszországból származnak. A harmadik ilyen megoldás szokott lenni a fascia release, a fascia felengedése manuálterápiával. A negyedik megoldás pedig a sínbe, ortézisbe, AFO-ba helyezés, amely mára már kevéssé használt, visszaszorult. De ezek egyike sem vezet valódi eredményhez, így szinte minden gyerek többszörös műtéteknél köt ki.
Minden ortopéd orvos és gyógytornász abból indul ki, hogy ő jól csinálja, de sajnos az agyi sérülés miatt, az agy rossz információt küld az izomnak, és sajnos minden erőfeszítésünk is kevés, az agy hibája miatt. Ha egészséges embereket nézünk, akkor egy baleset után a rehabilitáció jól működik, javulnak a betegek, így kellene működnie a CP-s esetekben is. Látják a terapeuták, hogy baleset esetén működik, tehát ők mindent jól csinálnak, és csak az agy lehet a hibás, hogy a CP-s esetekben ez nem működik. Aztán jönnek a műtétek, ahol az ortopéd orvos elvágja részlegesen, hiszen már nem nyújtható rendesen, bekeményedik, "húros" lesz az izom. Itt tart az átlagos tudomány most. Először az izom megrövidül, de a rossz agyi jelek miatt tovább romlik idővel és itt vége a történetnek a hagyományos kezelésekkel.
A térdhajlítók, a hátsó combizmok (hamstring) három izomból állnak: Semimembranosus, Semitendinosus, Biceps femoris (félighártyás, féliginas, kétfejű comb izom). Az izmok az ülőcsonton erednek, és a lábszár csontokon tapadnak.
Látjuk, hogy a hamstringnek, a hátsó combizmok ugyan áthaladnak a combon, de sem az eredésük, sem a tapadásuk nem itt van.
Három területre tudjuk osztani a hátsó combizmokat. Az eredésnél az ülőcsont (1) a medencéhez tartozik, aztán jön a combcsont (2), amellyel ezen izmok csak párhuzamosan haladnak, majd a lábszáron (3) (sípcsont és szárkapocscsont) tapadnak. És ha ezzel tisztában vagyunk, akkor fel tudjuk tenni azt a kérdést, hogy "mennyire működik jól az izom eredése és a tapadása"? Mennyire funkcionál jól a két vége? (Az izom két végét eredésnek és tapadásnak hívjuk.)
És ez az a kérdés, amit a hagyományos gyógytorna nem tesz fel. Pedig ez a kritikus része. Mindig a kapcsolatok, az összeköttetések a lényeges részek. Ugyanis, ha az eredés nem pontosan a helyén van, már nagyon nagy problémák tudnak felmerülni. Hiszen a hátsó combizmok eredése az ülőcsonton hátul és alul kell, hogy legyen, nagyon pontosan pozícionálva. Ha az ülőcsonton az eredés kissé eltolódik hátra, akkor már igen nagy problémákat tud okozni. Fontos, hogy ennek a csontnak megfelelő mélysége legyen, különben könnyen eltolódik az izom eredése. Az érintett gyerekek nagy részének a medencéje keskeny és vékony, az ülőcsontjuk nem megfelelő méretű, amelynek eredményeként az eredés könnyen eltolódik hátrafelé, az ülőcsont hátsó fele felé, és nem az ülőcsont alatt helyezkedik el. Ezzel máris megváltoznak a szögek, amely által a hossz is, amely már generálja is a feszességet. Ez a legfontosabb, és egyben legkritikusabb rész. Lehet, hogy csak 1 cm-t tolódik el, de ez már 30 fokos eltérést okozhat az eredésnél, amely ott szemmel nem annyira jól látható, de ugyanez a szög a térdnél már látványos. Az érintett gyerekeknél ez az eredés meglehetősen el szokott tolódni. Az ülőcsonton nincsenek a helyén az izom eredések, egy kavalkád szokott ott lenni.
Kritikusan fontos, hogy megfelelő helyen legyen az eredés. Mivel a farizmok (gluteusok) akkor tudják jól fedni a térdhajlítókat, ha meg van a fenéknél az a horizontális rész, amely elválasztja a feneket a combtól. Ennek megfelelően elégségesen mély ülőcsont tud kialakulni, megfelelő izom eredésekkel.
Probléma akkor merül fel, ha:
1.) az izom eredések eltolódnak
2.) elcsúszkál az izom eredés, és nem elég stabil.
Ha megfelelő helyen van az eredés, de el tud csúszkálni rajta, akkor a mobilitás látszólag még meglehetősen jó, de mivel instabil az eredése, ezért csak az eredést csúszkáltatjuk, ahogy próbáljuk nyújtani a lábat. De a gyógytornászok által mért értékek jobbnak fognak tűnni, mert jobban nyújtható szemre a láb, viszont senki nem nézi meg, hogy vajon az az izom eredése csúszkál-e el, vagy valóban jobb a lába.
És ez adja meg a választ arra, hogy ez a fiú, meglehetősen jó mobilitással rendelkezik, azonban mozgás közben ez a viszonylag jó mobilitás már nem tudja magát megmutatni. Tehát az, hogy hogyan tud jól kampószerűen megkapaszkodni az izom az eredésnél és hogy mennyire csúszkál azon el, az két különböző tulajdonságot takar. Az ABR-es gyerekeknél úgy tűnhet, hogy a gyerek lábának mobilitása csökken, de nekünk a legfontosabb, hogy tiszta, jó, kampószerűen megkapaszkodó eredése legyen az izomnak, és ne csúszkáljon el rajta, így átmenetileg tűnhet rosszabbnak kívülről. De amíg elcsúszkál, nincs hova továbbfejlődni.
Ha megfogod az ülőcsontodat, érezni fogod, hogy nem túl vastag, mindössze 2.5-3 cm vastag, és ezen kell, hogy szépen, letisztultan tudjanak kapaszkodni az izmok. Ez az ülőcsont határozza meg a medencéd hátsó és oldalsó falát. A térdhajlítók a medence alján kell, hogy kapaszkodjanak, ha ez átcsúszik a hátsó oldalára, az már egy teljesen rossz eltolódás, még akkor is, ha csak 1 cm-ről beszélünk, hiszen ezzel már nagyon más szögeket fog bezárni. És természetesen az eredések nem csúszkálhatnak ide-oda, mert akkor nem töltik be funkciójukat, és sok problémát okoznak. Az eredésnek és tapadásnak fixnek és erősnek kell lennie.
Hogy könnyebb legyen elképzelni, mit tesz az agy, miért feszíti ezeket az izmokat, bújjunk bele egy 3 számmal nagyobb cipőbe, ami csak igazából 1.5 cm-rel nagyobb, mint kéne lennie, és beleöntünk a cipőbe egy kis olivaolajat és ebben a cipőben kellene egy csúszós, vizes, frissen felmosott fényes padlón sétálnod a bevásárlóközpontban. Ebben a szituációban nyilván nagyon pánikolnál, nem tudnád, mit tegyél, hogyan, hogy ne essél el, ezért minden izmodat megfeszítenéd, megnövelnéd az izomtónusod. A többiek totál idiótának néznének, mert nem tudják, hogy mi van a cipőddel (nagyobb és csúszós), nem értené senki miért viselkedsz így... Pedig teljesen érthető a te szempontból... Ez történik a gyerekekkel is. Ez is mutatja, hogy az agy a legkomplexekebb dolgokat is a lehető legjobban oldja meg. Igen beképzelt és nem túl intelligens megközelítés, ha úgy valaki úgy gondolja, hogy ő jobban tudja, mint az az agy maga, akinek meg van az oka arra, hogy így reagál.
És ha néhány éven át ezeket az izmokat nyújtották a gyerekeden, akkor valószínűleg sosem gondolta végig senki, hogy ez jó lesz-e valóban, vagy hogy mi is történik közben. Jellemzően vagy a térdeket nyomták folyamatosan lejjebb hanyatt fekve, vagy lábfejet nyomják lefelé hason fekve, hogy a térd egyenesebben álljon.
Sajnos ezekkel a nyújtásokkal nem azt éred el, hogy lazább legyen az adott izom, hanem gyakorlatilag az lesz a következménye, hogy az izom eredését meggyengítik, kevésbé lesz stabil. Pont ott, ahol a legnagyobb szükség lenne az erős összeköttetésre, kapaszkodásra. És mindeközben, az, aki nyújtja, még úgy is gondolja, hogy jól csinálja, hiszen nagyobb mobilitást ér el a nyújtások révén, tehát ez igazolja, hogy ő jót csinál. Csakhogy, ott van a hiba, hogy azt a feszes izmot, te nem tudod nyújtani, csak az eredést tudod instabilabbá tenni...
Ahogy elkezdjük megerősíteni az izom eredését, úgy fogjuk meglátni, hogy valójában az izomnak mi is a baja, milyen problémája van. Ezt nagyon fontos megérteni. Elsődleges az erős, stabil eredés létrehozása, és csak utána tudjuk felmérni, hogy az izommal mi is a helyzet. A kettő nem felcserélhető. Annyira nyilvánvaló, amint elkezded megérteni és kellő tisztelettel közelítesz a gyerekek felé. Minden logikus lesz.
Ez a fiú, igen ügyesen mozog, sok ügyes mozdulatot megvalósít (52:30-tól látható): ahogy a lábujjait használja felálláshoz, ahogy koordinálja magát, de a térdhajlítókat folyamatosan behúzza, így a lába nem tud a medencéje alá menni. Az egy évvel korábbihoz képest már sokkal jobb lett mostanra. Látszik, hogy mennyivel előbbre ment egy évvel ezelőtt a lába.
Úgy tűnik a képről, hogy a térdét nem tudja kinyújtani. Hogy ez érthető legyen, egy újabb dolgot kell megértsünk. Vajon a combcsont miért is nem egyenes, mi értelme van annak, hogy a combnyak és combfej egy adott szöget zár be a combcsont testével? Ha csak a mechanikai nyomásból indulunk ki, akkor nem igazán van értelme az egésznek, de amint megértjük, hogy itt húzó erők vannak, tenziós erők, és a tensegrity oldaláról közelítjük, máris az egész értelmet nyer. Háromszögek vannak, amelyeknek megfelelő a tenziós ereje.
Ha megnézzük a keresztmetszetet, akkor látjuk, hogy a csont nincs középen. A bőr, a zsír az, ami egybe tartja a lábat, a csont pedig az epicentruma. Ha te megforgatod a lábad, hát... nem nagyon tudod forgatgatni, mert nagyon erős. Ezt a túlrotálást a plusz zsírréteg akadályozza meg.
A csavarodás egy természetes dolog, a csavarodás képes a legnagyobb mértékben tárolni az energiát, így hogy minél hatékonyabb legyen a szervezet, mindig minden csavarodik. A csavarodás akkor szűnik meg, ha egyensúlyba kerül minden. (A torziós, csavarodó összehúzódás sokkal erősebb, mint a csak összenyomott összehúzódás.) Azonban, ha az összeköttetések akár a csont körül, akár a bőr (ektoderma) körül hiányoznak, nincs megfelelő zsír réteg köztük, és ezek nem tartanak megfelelően, nem megfelelően kötődnek, akkor más választása nincs a lábnak, mint hogy elkezdjen csavarodni. Ezt a csavarodást megpróbálják megakadályozni a térdhajlító izmok (főként a biceps femoris, a kétfejű combizom) vagy az adduktorok (a fasciával együtt), helyettesítve a combcsont feladatát az izmok megfeszítésével.
A combcsontnak ez a funkciója hiányzik ennél a gyermeknél, Konstánál. Konsta egy finn gyermek, a CP-s finnekre jellemző tulajdonságokkal. Ugyanis a különböző népcsoportoknak különböző jellegzetességeik vannak. Északabbra, a viking leszármazottaknak például nagyon erős, sűrű, kemény fasciájuk van, erős hátuk, de a kezükre nagyon gyakran erős kontraktúrák jellemzőek. Spanyolországban, nagyon lazák, nem a kontraktúrák a jellemzőek, sokkal inkább a disztóniás jegyek jelennek meg erőteljesebben. Ezeket figyeltem meg az évek alatt. Finnországban jellemző a comb integrációjának a nehézsége. Tehát a térdhajlítók stabilizálják a lábat a csont helyett annak megfeszítésével. Ha ezt nyújtjuk, akkor egyre csak feszesebb lesz, mert egyre jobban kell feszülnie, hogy tartson, akármilyen irányba is nyújtjuk. Ezeknek eredményeként ezek az izmok összeállnak az adduktorokkal, egybeolvadnak, és együtt helyettesítik a csontot.
Reméljük, ez érthető volt. Most áttérünk a súlyosabb esetekre. Az előző esetben, Konstánál a combnak van vastagsága, megtalálható a bőr-zsír réteg, meg van a mechanikai zsír rétege, vannak működő rétegek, segítenek, így a külső rétegek egész jól működnek, de a belső, a combhoz kapcsolódó rétegek nem működnek megfelelően. A közepe úgymond lötyög az egészben. De ha a súlyosabb eseteket nézzük, akkor azt látjuk, hogy a nagyon gyenge csonton kívül szinte semmi sincs egyéb. Nincsenek meg a bőrrel való összeköttetések, a zsírok, a zsír membránok, csak az izmok.
Ahhoz, hogy ne csavarodjon a láb, bizony erős kapcsolódásokra van szükség a csontoknál. De ehhez előtte egy élő, aktív csontot kell varázsolni, sok-sok apró kis gödrökkel. Ugyanis, amíg a csont sima felülető, nehezebben tapadnak hozzá az izmok és kisebb a tapadási felület is. Amint aktív, élő csont lesz, úgy a csont barázdálódik, sok kis gödröcske lesz rajta, amihez jobban tud tapadni az izom és nagyobb is lesz a tapadási felülete. Ugyanis, ha a csont kiszárad, ugyan nem veszít a térfogatából, ellentétben az izmokkal, azonban attól még élettelen lesz. A röntgenek sajnos nem az élő csontot mutatják. Úgy mutatja a csontot, mintha egy inaktív csont lenne. Egy halott és egy élő ember röntgen képe gyakorlatilag nagyon hasonlít. Nem lehet megállapítani a röntgenen, hogy az adott személy élő vagy halott. És ez egy igen kritikus rész.
Mi élő emberekkel foglalkozunk, és az élő szervezet elemeinek összeköttetéseire, kapcsolódásaira vagyunk kíváncsiak. A csont felületének minden négyzet centiméterét figyeljük, hogy mennyire jók az összeköttetések. Hogy könnyebb legyen elképzelni, a csont felületét, hasonlítsuk a városi üveg épületekhez, ahol 1 cm2 egyenlő 1 cm2-rel, mert sima a felülete, ehhez tud tapadni az izom, azonban a vidéki rusztikus házak falának felülete sokkal nagyobb változatosságot mutat, annak a tényleges felülete sokkal nagyobb lesz, amihez tud kapaszkodni az izom, mondjuk 1 cm2 felület valódi felülete akár 5-10 cm2 is lesz, akár 5-szörös, 10-szeres felületek is létrejöhetnek, ha kellően barázdált és élő a csont. De ezek a röntgenen sajnos nem láthatóak. Ezt szintén kulcsfontosságú megérteni. Nem mindegy, mennyi az aktív felszín, amihez az izom tud tapadni, kapcsolódni.
A vibro eszközök bevezetésével sokkal jobb belső összeköttetéseket érünk el a csontoknál is manapság, mint korábban.
Még egy dologra térnék ki a combbal kapcsolatban: ez pedig a bőr maga. A combunk hátsó felén a bőr vastagabb, mint elől. Ha a csont nem tudja a feladatát kellően ellátni és nem tart jól, akkor amint láttuk a comb hátsó izmai (a hamstringek), valamint az adduktorok átveszik a feladatát, de ezzel párhuzamosan az izmok könnyen összeállnak, összeragadnak, egybeállnak betonként, nem különülnek el rendeltetésszerűen és a bőr is mintegy ráragad az izmokra és nem különül el, ezzel akarja segíteni az izmot, hogy összekösse a lábszárat a medencével.
Nem az izmok megrövidülése ebben az esetben a fő probléma, így nem is kellene ezt nyújtani. A legfőbb probléma ez az összetapadt, összeragadt terület valójában.
A célunk, hogy a csont erősödjön, barázdálódjon, élővé váljon, és hogy e köré a csont köré tudjon épülni minden, így egy kerek, vastag lábat kapjunk. Ezt tudja segíteni az ABR gép is, hogy nagyobb, vastagabb lábat segítsen kialakítani, így a láb keresztmetszete nőjjön. A gép nem fogja nyújtani az izmokat, hanem a láb keresztmetszetét fogja feljavítani. Ugyanígy, a fascia gél sem fogja lazítani az izmokat, azonban ahol a bőr és izom nagyon egybetapadt és összeragadt, azt segíti feloldani.
Őszintén szólva, eltartott egy ideig, míg rájöttem erre, hogy a csontnak milyen nagy szerepe van... Már jó pár éve tudom, hogy milyen fontos, de még 4-5 éve kissé nehéz volt elmagyarázni a családoknak, hogy külsőleg úgy fog tűnni, hogy funkcionálisan visszalép a gyerek, de ez szükséges az előrelépéshez. Viszont ma már a vibro eszközöknek köszönhetően, ez az átmenet jóval rövidebb lett, egész jól működik, és amint az integráció megtörténik, a lábat a valódi funkciójában tudja majd már használni a gyermek.
A legfontosabbak a mai előadásból:
1. Az izom összeköttetések, eredések nagyon fontosak, hogy erősek és stabilak legyenek.
2. A bőr-zsír és csont összeköttetés jó minősége szintén kulcsfontosságú.
3. A láb keresztmetszete számít, hogy a tartása és funkciója jobb legyen, beleértve a csontot, zsírt, membránokat.
4. A csont felülete számít, hogy mennyire barázdált.
5. Nem mindegy, hogy a bőr milyen minőségű, és mennyire ragad össze az alatta lévő izmokkal, inas részekkel (különösen a térdhajlat felett).
A térdhajlító izmok igen hosszúak, még egy kisgyermeknél is, több dm hosszú. A célunk az, hogy ne ez a néhány hosszú, felületes izom dolgozzon keményen, hanem, hogy megfelelő disztribúcióval sok-sok mélyen fekvő izom és egyéb elem (szalag, kötőszövet, fascia, amelyek még az izom beindulása előtt bekapcsolódnak a munkába) kisebb erőfeszítéssel, hatékonyabban és hosszútávon fenntarthatóan tudjon dolgozni. A mi dolgunk, hogy segítsük az agyat, és ne harcoljunk ellene.
Forrás: ABR Webinar n.6 - The Hamstrings
A SPAZMUS ÉS A BOTOX - ABR WEBINAR 5.
2021. július | Forrás: Leonid Blyum
Amikor szakorvoshoz látogatunk el, általában nincs arra idő, hogy mélyen megértsük a gyermekünk valódi állapotát, helyzetét. Ha beütöd a Google-ba, hogy mi is a feszesség, a spazmus, akkor azt találod, hogy az izmok befeszülnek, nem engedik a megfelelő folyadékáramlást. Ha ez a feszesség folyamatosan fennáll, és nem engedi megfelelően a nyújtást, akkor az egyént akadályozza a mozgásban, a beszédben, a járásban, stb... Összesen 9.5 millió találat van arra a szóra, hogy spasticity (spazmus).
Bár egyszerű így megérteni, ám ez a megközelítés mégis nagyon leszűkíti a valóságot. Csak az izmokra koncentrál és negatívan állítja be a feszességet. Feltételezi, hogy ha valami feszes, akkor nyilván azokat kezelni és nyújtani kell. Mindig azt, amelyik a legfeszesebb a 630 izomból. Ez mind-mind nagyon leszűkített szemüvegen keresztül nézi a feszességet.
A világon 12 millió embert érint a spazmus, és 80%-uk CP-s (Hopkins Medicine, idegsebészet). A Hopkins féle spazmus definícióban már benne van az is, hogy hosszú távon feszes, kontraktúrás, valamint vagy agyi sérülés, vagy gerincvelő sérülés, vagy a mozgató idegek sérülésének következményeként alakul ki. Az oldal szerint, CP-s egyéneknél a spazmus az agyi sérülésből ered, amely kontrollálja az izomtónust és a mozgást. Továbbiakban lehet olvasni, hogy bár bébi korban nem mindig láthatóak a CP jegyei, ahogy nő, ahogy érik a gyermek egyértelművé válik.
A gyógytornászok már kissé pontosabb képet festenek a CP definícióról, mint az előzőekben szereplő idegsebészek. Lézióról beszélnek, amely hibás működést eredményez. Azonban tudni kell, hogy nincs semmi olyan rendszer, törvényszerűség az agyban, hogy lehessen tudni, ha itt vagy ott történt a károsodás, akkor az mire fog kihatni. Nincs ilyen logika benne, mert nem így működik. Különböző definíciók vannak erre: a túlzott reflexek, a primitív reflexek, a disztónia, a spazmus, a megnövekedett izomtónus, a Babinski jel, a lelassult motorikus funkciók, a gyenge motorikus képességek, a hiányos szelektív mozgás. Bármelyik definíciót is nézzük, mindig ugyanabból indul ki: az agyi sérülésből. A méhen belül minden szép és jó, kellemes, aztán egyszer csak meg kell születni a földre, ami már nem olyan könnyű dolog. A sérülés CP-s esetben kicsit olyan, mint egy földrengés vagy cunami vagy a kiütés a boxban. Genetikai sérülés esetén, már a méhen belül történik a sérülés, kicsit úgy, mintha közben sugárzásnak lennénk kitéve, és úgy folytatódik az életutunk.
A terapeuták jól látják, hogy milyen jól működik, amit csinálnak egy egészséges ember balesete esetén: gyógytornával, segédeszközökkel szép eredményeket érnek el. De látják azt is, hogy agyi sérülés esetén nem igazán működik. Ekkor arra a kérdésre, hogy miért nem működik, nem az a válaszuk, mert nem tudom, hogy mi történik CP-s esetben, hanem bizonyára az agy küld rossz információt az agynak. Pedig lehet, hogy másként kellene gondolkodni.
Amiben teljes mértékben biztos vagyok, hogy minden esetben az agy nem a "rossz fiú", hanem mindig is a megoldások tárházát adja, az agy a "legjobb barátunk", mindig a lehető legjobb megoldást keresi abból, amit fel tud használni. Ha például a rekeszizom születéskor megsérül és nem lesz megfelelő a működése a légzéshez, akkor az agy mindent bevet, hogy segítse a rekeszizmot lefelé mozogni valamelyest, hogy megfelelő legyen a gázcsere, különben meghalna az egyén. Egy életmentő megoldás az agy részéről, hogy egyéb elemeket vet be a légzéshez, úgy mint a trapézizom, a széles hátizom, a karok, az elülső nyak, stb... csupa-csupa nagy, hosszú, felszíni izmot próbál mozgosítani, hogy a gázcsere megfelelő legyen, és megfelelő mennyiségű oxigénnel tudja ellátni magát az agy.
Az agy mindig a legjobb, legokosabb megoldást keresi az adott szituációban! A legújabb neurológiai kutatások is azt mutatják, hogy az agy egy egységes központi integráló szerepet tölt be, nincsenek benne lokális területek, amelyek bizonyos funkciókért lennének felelősek. Mindent egységesen, integráltan kezel, így nagyon nagy a plaszticitása. Az elmúlt közel 20 év kutatásai alapján, biztosan állítom, hogy ez az egyik legfontosabb megállapításom a gyerekek rehabilitációjában.
Egészséges esetben az izmok 5%-ban vannak aktiválva, sérült esetben pedig sokkal jobban kell az izmokra hagyatkoznia az agynak, hogy túléljen, hogy biztonságban érezze magát, például, hogy tudja, hogy a testnek milyen a pozíciója a térben, így az izmok akár 50-80%-át is beveti folyamatosan. Erre szüksége van, különben pánik helyzet alakulna ki az agyban, vagy nem lenne elég a gázcsere és egyéb alapvető funkciók nem működnének a túléléshez. Ez a fokozott izomterhelés tehát nem azért van, mert az agy rossz információt küld a testnek, hanem mert az agy ezeket az elemeket éri el, és ebbe kapaszkodik kétségbeesetten. A mi feladatunk, hogy több utat, több választási lehetőséget adjunk az agynak, hogy több elemet tudjon használni a testből, azzal, hogy aktívvá tesszük az "alvó" szöveteket és beépítjük a testtérképbe.
Nyilván ha elkezdenéd magyarázni az orvosodnak vagy a terapeutádnak, hogy a feszességet te milyen módon próbálnád oldani, akkor nem igazán hinne neked senki, hiszen a sérült agy szerintünk nem gyógyítható, és az agy adja a rossz információkat a testnek. Ezt egyfajta sarlatánságnak gondolnák, amiről beszélsz nekik... Pedig nagyon egyszerű, nagyon logikus, egyértelmű és minden esetben működik.
A nyújtási reflex felelős azért, hogy ne legyen az adott izom túlnyújtva, ezért izom összehúzódással reagál a túlnyúlás ellen. Ez lehet akár túl érzékeny, de lehet akár túl kevéssé érzékeny is, amikor is nem érzékeli, hogy már kezd túlnyúlni az adott izom. Ez a nyújtási reflex egyfajta tekercs, aminek a tenziót és a hosszt kell megfelelően, finoman kezelnie. Ha nagyon alul reagál, nem reagál időben, akkor jelenik meg a gyengeség, laza izomzat. Ha viszont ez a nyújtási receptor túl gyorsan reagál, akkor jelenik meg a spazmus. A fenti álláspont már több generáción keresztül húzódó orvosi álláspont, már igazából a 19.század második felétől erről beszélnek.
Még ha egy egészen kis gyereket veszünk is példának, aki teljes mértékben hipotón, laza, akkor is néhány év múlva megjelenik a spazmus, a feszesség enyhén, majd rövidülések jelennek meg, míg végül kontraktúrák.
Logikusnak tűnik a kontraktúrák kialakulásának megelőzéséhez az orvostudomány által, hogy az izmokat nyújtsuk, majd hogy elkezdjük "megmérgezni", azaz botoxolni. A botox nem érint minden területet, csak lokálisan hat. Az orvostudomány elgondolása alapján, ha túlságosan dolgozik egy izom, akkor azt lokálisan le kell bénítani a botox-szal. Mivel az agy sérült és rossz információt küld a testnek, így túlságos izom összehúzódásokat okoz, amely további járulékos károkat okozhat, így például az ízületekben is károkat tehet a feszesség. Ezért a legkevésbé rossz megoldásnak tűnik a botox. Botox során megmérgezik azt a feszes izmot, hogy megakadályozzák a többi rosszat. Ez az elgondolás miatt a botox mögött.
De sajnos senki sem mondja ki ezt ilyen egyértelműen, hogy a botox egy méreg, mert nem hangozna olyan jól, hogy mérgezed a gyerekedet... Mindenki csak annyit mond, hogy segít ellazítani az izmokat. De tudni kell, hogy a botox valójában egy lokálisan, helyben ható méreg. A botox hatásának elmúlásával az állapot mindig újra rossz lesz, sokszor rosszabb is lesz, mint előtte. Erre azt mondják, hogy "az agy még több rossz információt küld, erről nem tehetünk, újra fennáll a spazmus". Tipikusan 3-6 botoxot adnak, de a végére már azok az izmok egy nagy kaotikus masszává válnak a sok méregtől.
A méhen belüli szerveződés során, (hívhatjuk 3D-s nyomtatásnak is), egy rendkívül bonyolult, kifinomult rendszer jön létre, nem csak mikro szinten, de nano szinten is. Egy nagyon kompakt és összetett, jól szerveződött rendszer a testünk, viszont sajnos könnyen meg tud sérülni. A kapcsolatok, az összeköttetések a test egyes elemei között könnyen meg tudnak sérülni. Ha bármi sérül, nagyjából 100-szor nehezebb helyreállítani, mint fenntartani. Az emberi test egy szuper hatékony rendszer. Az izmok 5%-os teljesítménnyel tudnak csak jól és hosszútávon működni. Amint feljebb megy ez, az már nem lesz hosszú távon fenntartható. Ezt nem lehet sehogy sem átverni... Így tud hatékonyan működni. Ennél nagyobb terhelést nem bír el folyamatosan, hatékonyan. A mi logikánk tehát az, hogy 10.000 darab mm nagyságú összeköttetés sokkal jobb dolog hosszútávon, mint 100 db összeköttetés a dm-es vagy a m-es skálán. Ez a lényeg. Ha az apró összeköttetések sérültek és azokat a nagy izmok próbálják helyettesíteni, akkor alakul ki a spazmus. Az agy kétségbeesett válasza a hiányos elemek miatt. Nem lesz fenntartható hosszútávon, így a spazmus egyre erősödik, torzulások, csavarodások jelennek meg.
Hogyan tudjuk a csavarodásokat elkerülni? Ehhez szükség van a külső bőr rétegre, a zsírra, amelyek kötődnek a csonthoz. Ha ez hiányos, ha nincs megfelelő összeköttetés a bőr-zsír réteg és a csont között, akkor más megoldást kell keresnie az agynak, hogy megakadályozza a csavarodást. Ez pedig nem lesz más, mint az izom, méghozzá a hátsó comb izmok, a térd hajlítók lesznek, valamint a mediális adduktor.
És az egész valójában ennyire egyszerű. A megfelelő csont összeköttetéseket kell helyettesítenie annak a szerencsétlen hátsó comb izmoknak, mert hiányoznak a megfelelő rostok, zsírok az egészből, amely segítenének az ellenállásban, hogy ne csavarodjon. A térdhajlítók (hamstring) spanyolul sokkal jobb névvel vannak ellátva: ischiotibialis. Leírja, hogy az ülőcsonttól megy le egészen a sípcsontig, kihagyván a combcsontot magát az egészből. Gyakorlatilag nem csinál mást, mint pótolja a comb belső hiányosságait. Illetve, csak próbálja pótolni... amelyet csak ilyen áron tud, hogy megfeszíti ezt az izomcsoportot, amely pedig idővel egyre feszesebb lesz. Így tudja elérni a láb stabilitását.
Jöjjön egy nagyon fontos kérdés: mi a fontosabb a test számára - a mobilitás vagy a stabilitás?
Ez egy rendkívül fontos kérdés. Természetesen a stabilitás sokkal, sokkal fontosabb, mint a mobilitás. Az agy mindent megtesz, hogy a lehető legnagyobb stabilitást tudja elérni a test számára abban a csavarodást produkáló helyzetben. (Minden izom spirálisan csavarodik.)
Mi történik azonban nyújtáskor? Amikor ezeket az izmokat nyújtják, az történik, hogy az agy egyre gyorsabban próbálja ezt az izmot feszíteni, egy darabbá összeállítani, fuzionálni. Minél jobban nyújtjuk azt a feszes izmot, annál jobban romboljuk stabilizációt. Nem hagyunk így más lehetőséget az izomnak és az agynak, minthogy egyre gyorsabban összeálljon egy tömbbé, egy beton tömbbé, amire támaszkodhat az agy, amit használhat a combcsonthoz tartozó hiányos összeköttetések miatt. És ha ebbe mérget nyomunk (botox), akkor természetesen ezt az összeköttetést a botox gyengíteni fogja, ami ellen az agy pedig tovább fog küzdeni.
Hogyan tudjuk mi javítani a helyzetet?
Minden egyes izomrosthoz 10.000-nyi kötőszöveti rost tartozik. Az izmok lassan reagálnak, így mindig más valami kell, hogy reagáljon a pillanat töredékeire, ami a külső erőktől érkezik a testbe. Ez pedig a kötőszövet. Így az osteogenesis (csont keletkezése) és az adipogenesis (zsírréteg keletkezése) kéz a kézben kell, hogy járjon, szoros összefüggés van a kettő között. Ha a barna zsírról olvastok, vagy bármiről ebben a témakörben a neten, részletes választ kaptok erre.
A mi feladatunk az, hogy ezt a tépőzár jellegű hatást a csont és a zsír (bőr) között elkezdjük felépíteni. Ezt a vibro eszközökkel most még jobban el tudjuk érni, mert ezek az eszközök a másodperc 1/15-öd vagy 1/30-ad sebességével tudnak működni, amelyek lehetővé teszik, hogy elérjük a szalagokat, valamint azokat az elemeket, amelyek gyorsabban reagálnak, mint az izmok, továbbá a csonthártyát, a csontot. A lényeg a keresztmetszet javításában van, és nem a hosszanti nyújtásban. Másik ilyen eszközünk a becsomagolás (wrapping), amely segíti a disztribúciót, hiszen nélküle, bármilyen mozgás a problémás helyen belül marad mindig, nem tud kilépni belőle, míg a wrapping használatával, ez a disztribúció elkezd megvalósulni. Hiszen a fibroblasztok csak annyit tudnak, hogy van tenzió vagy nincs. Ha nincs tenzió, akkor alvó státuszba kerülnek, ha van tenzió, akkor továbbítja. Ezt segíti az ABR gép is.
Így mi nem harcolunk a spazmus ellen. Ez csak egy kifejezett reakciója a testnek, amely a longitudinális (hosszanti) irányba próbál első körben stabilitást elérni. Szóval nem harcolunk ellene, hanem inkább a körülötte lévő területet is elkezdjük felépíteni. Hiszen feszesség esetén az agy mondjuk csak 100 darab nagy méretű izmot használ a 10.000 darab apró méretű összeköttetések helyett elkeseredésében. Ez nyilván nem tud jól működni, viszont csak ezt tudja használni. Ez ellen nem megyünk, hiszen ezek az epicentrumai a jelenlegi stabilitásnak. Ezt mi nem bántjuk, csak akkor nyúlunk hozzá, ha fájdalom vagy diszkomfort érzet van, akkor segítünk felengedni kicsit.
Sokan megkérdezik, hogy ha a combját kezelik, akkor fog-e segíteni a gyermeknek a térdhajlítókon? A válaszom az, hogy valamelyest igen, abban a tekintetben, hogy fellazul, oldódik. De attól még a probléma gyökere ott marad. Nekünk a keresztmetszeten kell dolgoznunk. A keresztmetszet elkezdjen tartani és megfelelő csont-zsír összeköttetések alakuljanak ki. A cél, hogy a csont és zsír/bőr összeköttetés a torziós stabilitásból 95%-ot képviseljen, és csak 5% maradjon az izmokra. Ha ez így van, akkor már minden jól működik. De ha a csont csak 10%-ot képvisel, és az izmok meg 90%-ot kell, hogy beleadjanak, akkor már a probléma erősen jelen van. A mi dolgunk, hogy ezt javítsuk 10-90%-ról 20-80%, 30-70%, 50-50%--ra, stb.. azzal, hogy azt a számos 10.000-nyi apró összeköttetést javítjuk.
ÉRTSÜK MEG A SPAZMUS OKAIT!
2021. június | Forrás: Leonid Blyum
Bármilyen szép és nyugodt is a környezet az adott hagyományos fejlesztés során, sajnos az igazi tartást javító elemeket nem tudod fejleszteni. Ugyanis amikor a gyerek izgul, örül, vagy bármilyen pozitív vagy negatív érzelem éri, akkor az izomtónusa megemelkedik, amelynek hatására csak a felszíni nagy izmok aktiválódnak, míg a mélyen fekvő, kisebb izmok, elemek nem kerülnek bevonásra az adott mozgásban. Sőt a mozgás megkezdéséhez bizonyos elemeket elő kellene készítenie, és azok sem kerülnek aktiválásra. Ezeket ésszel, odafigyeléssel a gyermek nem tudja irányítani, nem tudja bevonni, ahogy te sem tudod mondjuk megmozgatni a 6. bordádat. Ezzel el is érkezünk az ABR fő céljához.
Az ABR lényege, hogy sok-sok milliónyi kis apró összeköttetést, kapcsolatot hozzon létre a kisebb méretű, apró elemek között, javítva ezzel a teherviselést és disztribúciót.
A sérült gyermek szinte kivétel nélkül azt a kevés számú, felszíni nagy izmokat használja, amelyet nem tud hosszú távon fenntartani, mert túl nagy igénybevételnek vannak folyamatosan kitéve. A mi célunk, hogy ezt megfordítsuk: a kevés nagy felszíni izmok helyett a nagy számú, mélyen fekvő, apró elemeket szeretnénk működésbe hozni és aktiválni.
A spazmus (feszesség) abból ered, hogy ezek a nagy számú, apró, mélyen fekvő elemek hiányoznak. Így kénytelen a gyermek a kevés számú, nagy és felületes elemeket, izmokat használni, amely természetesen feszességet okoz. Semmi rejtély, misztérium nincs ebben. Ha megnézzük csak a gerincet, több száz, több ezer apró összeköttetés van, amelynek működni kellene. Azt szoktam kérdezni a szülőktől, hogy meg tudja-e mozgatni az 5. csigolyáját a mellkasában? Vagy a 11. bordáját? Természetesen senki sem tudja. Ezek azok a mélyen fekvő fontos összeköttetések, amelyeket még ha tudatosan nem is mozgatunk, attól még az agy ezeket mind használja, mozgatja és aktívan tartja. Ezek ott vannak, működnek, a külső tudatunk nélkül, és elengedhetetlenek ezek a több ezernyi apró összeköttetések. Ezeket fejleszti az ABR. Az új eszközökkel még hatékonyabban érjük el ezeket a mély összeköttetéseket a megfelelő algoritmusok alapján.
Jellemzően, ha azt látod, hogy a gyermeked nem fejlődik attól, hogy a nagy izmokat próbálod tanítani neki használni, akkor még több tornát akarsz, még többet edzed, amit már értünk, hogy hova vezet. További feszességhez és későbbi funkció romláshoz.
Éppen ezért mi pont az ellenkezőjét akarjuk: nyugalmat akarunk a gyermek számára, hogy számára minél kisebb energiabefektetéssel érjük el a szükséges rétegeket és minél jobban tudjuk aktiválni tudjuk a mélyen fekvő, sok ezernyi apró összeköttetést. A túlzott terhelés a gyermek számára nem előnyös, hiszen nem tud regenerálódni, nem tudnak a szövetek felépülni. Ezért kell a nyugalmat és a minimális igénybevételt megcélozni és ennek megfelelően aktiválni ezeket a mély elemeket. Ez lesz a válaszunk és loginkánk két kérdésre is egyben:
- Miért alakul ki a spazmus? Mert a felszíni, nagy méretű, kevés számú izmok vannak túlterhelve. Ezzel meg is kapod a választ arra, hogy miért fokozódik a kor előrehaladtával a feszesség. Nagyobb lesz, nehezebb lesz a gyerek, és egyre nagyobb terhelést kellene, hogy elvigyen az a pár nagy izom, amit már nem bír, hiszen az apró, mély elemek nem segítik és a túlterhelés csak tovább fokozódik.
- Miért erősödik a spazmus a végtagokban, a karokban és a lábakban? Miért erősebb ott, mint a törzsben? A válasz is egyszerű: mert ott nagyobb méretű izmok vannak jelen, kisebb számban, mint a törzsben.
Javítani csak a mély, nagy számú, apró elemek aktiválásával lehet a helyzetet.
Forrás: ABR Basics - Understanding the Spasticity. By Leonid Blyum
LEONID LEGFŐBB ÜZENETE MINDENKINEK: A NYUGALOM A LEGFONTOSABB SPAZMUS ESETÉN
2021. június | Forrás: Leonid Blyum
Leonid Blyum beszélgetett Diane Vincentz-tel az ABR 20. születésnapja alkalmából.
Leonid legfőbb üzenete a következő volt, amely - függetlenül attól, hogy ABR-es családról vagy nem ABR-es családról van szó - minden sérült gyermeket nevelő család számára jól jön, hogy átgondolja és adaptálja a számára megfelelő és kivitelezhető mértékben:
"A LEGNAGYOBB KINCS A SÉRÜLT GYERMEKEK SZÁMÁRA A NYUGALOM!
Minden szülőnek nyugalmat kell sugároznia a sérült gyermeke felé. A lehető legjobb döntés az lenne, hogy ha kidobnának minden órát a házból, és nem rohannának időre sehova, hanem mindent a gyermek saját üteme alapján tudnának csinálni. Amint ideges vagy, hogy nem érsz oda valahova időre, amint idegeskedsz valamin, bármin, azt átsugárzod a gyermekedre, akiben az izomtónus emiatt megemelkedik és a feszítéses nőnek. Minél nagyobb nyugalmat tudsz árasztani a gyermeked felé, annál nyugodtabb lesz ő is. A legfőbb probléma az izomtónus ugrálásokkal van, a túl nagy kilengésekkel, ezek pusztítják a testet. Az izomtónus lehet emelkedett vagy alulműködő, ez még nem lenne nagy gond. A nagy gondot a nagy ugrálások, az izomtónus erős belövelései okozzák. Ezt pedig csak a nyugalommal tudod lecsendesíteni.
Ezért is mondom, hogy járhattok bármilyen terápiára, suliba, oviba, bárhova, de ha azt idegesség ötvözi, az már viszont rég rossz... neked kell a gyermeked legfőbb gyógyítójává válni, a mindennapokban, minden órában és minden percben.
A nyugodt perceket, órákat kell otthon Nektek jól kiaknázni, hogy a lehető legnagyobb fejlődést tudjátok elérni (az evéstől/etetéstől a játékok megválasztásáig).
A lehető legnagyobb fejlődést úgy tudod elérni, hogy biztonságos, nyugodt környezetet teremtesz és a gyermek saját tempójában és érdeklődési körének megfelelően haladsz, szépen, lassan, apránként, nem elsietve vagy nem elsiettetve semmit. "
Köszönjük szépen, hogy újra segített Leonid átgondolni a legfőbb és legfontosabb dolgokat. Néha vissza kell rángatni minket, szülőket, hogy meglássuk a fától az erdőt is és újra, meg újra fel kell hívni a figyelmünket a nehezített helyzetben is, hogy melyek a legfontosabb dolgok.
MIBEN KÜLÖNBÖZIK AZ ABR TERÁPIA MÁS TERÁPIÁKTÓL?
2021. május | Forrás: Leonid Blyum
Alapvetően, minden fejlődést a gyermek a saját tapasztalására építve tud elérni. Nem lehet sehogy sem ezt helyettesíteni. Semmivel nem helyettesíthető a saját tapasztalaton alapuló tanulás, fejlődés. Csak 1-2 segítséget tudunk nyújtani ebben. De mindent a világon a saját tapasztalaton alapuló tanulás fejleszt. Ezt nagyon fontos lenne megérteni. Hiszen jellemzően, a különböző fejlesztések azt szolgálják, hogy bizonyos fázisokat siettessenek. Például, ha már tud valahogy kúszni a gyerek, akkor nem nézik meg, hogyan, milyen minőségben teszi, máris előre lépnek egyet és próbálják tanítani a mászást mondjuk. Ha tud ülni, akkor is lépnek tovább, ha tud járókerettel menni valamennyire, akkor megint lépnek előre egy másik kevesebb segítséget nyújtó eszközre. Ezek sajnos hosszú távon nem működnek. 3-4 éven át látszódik fejlődés, de ahogy eléri azt a bizonyos kort, 6-7 éves kort, ott megáll, és visszafelé indul el minden, ahogy ezt a GMFCS görbe is minden esetben mutatja.
Ezért fontos kihasználni a korai éveket a saját tapasztaláson alapuló fejlődésre. Ezeket a különböző terápiák viszont - egy hosszú távon nem fenntartható - funkcionalitásba próbálja ültetni, amely szinte minden esetben összeomlik később.
Az ABR-rel megtámogatjuk a testet, hogy elkezdjen felépülni, és több mindenre ezzel képessé tesszük. Ennyit segítünk neki, de hagyjuk, hogy a gyermek maga fedezzen fel mindent, a saját tapasztalataiból, saját felfedezéseiből tanuljon.
Forrás: ABR Basics - Why ABR is different. The Self Development. By Leonid Blyum
SPAZMUS ÉS A DISZTRIBÚCIÓ, ÖSSZEKÖTETTÉSEK
2021. május | Forrás: Leonid Blyum
A kép jól mutatja, hogy bár a gyermek még kicsi, de az 1-2 cm hosszúságú összeköttetésekben már most hiányt szenved. Ezeken a kis részeken nincs meg a kellő disztribúció, támasztás. Nem csak az a baj, hogy ezek gyengék, de ezzel párhuzamosan a több cm hosszú, akár több dm hosszú izmok készenlétének és működésének a folyamatos és erőltetett munkája szükségszerű lesz, hogy nagyjából működni tudjon a gyermek. Ezek a hosszabb izmok hivatotattak ilyen esetben áthidalni azt a hiányt, amelyet a kis apró, pár cm-nyi izmok nem tudnak ellátni. Ennek következményeként, a hosszabb izmok nem képesek ellátni a saját eredeti feladatukat, így könnyen megjelenik az ún. spazmus, feszesség.
Éppen ezért, mi megnézzük, hogy hol vannak a legnagyobb gyengeségek a szervezetben, és elkezdjük felépíteni a törzset, a kis elemekre fókuszálva, aminek eredményeként a végtagok is felszabadulnak, és képesek lesznek a jobb koordinációra, jelentősen kevesebb feszítéssel. Ezen apró elemek felépítése nélkül, az agy kénytelen igénybe venni a több dm hosszú izmokat a test megtartásához. A tartást, a testsúly teherviselését főleg az apró kis elemek hivatottak szolgálni, míg a nagyobb izmok inkább a mozgásra valók és nem a test kontrollra.
Ez a gyermek még csak 2 éves, de már most látszik az aszimmetria. Az aszimmetria oka, hogy nem megfelelő a disztribúció. Ahol gyengeségek vannak, ott bizony az egyes igénybevett elemek elkezdenek koncentráltan használatba kerülni, túlterhelődnek, és máris megjelennek a feszességek és deformitások. Ez a gyermek 10-11 kg, képzeld el, hogy mi lesz, ha 20 kg lesz 4-5 év múlva.
A gyermek elülső része elég erős, de a hátulsó része gyenge és lapos.
Itt jól látható az elülső (barnás színnel) és a hátsó részünk (sárga) ezen a képen. Születésünkkor a hátsó részünk relatív gyenge. A megfelelő légzés táplálja a hátsó részt (a gerincet), amelynek hosszú távon az lesz a feladata, hogy a súlyt, a teherviselés nagy részét vigye. A lábak a hátsó részből gyökereznek. A karok szintén, a lapockán keresztül. Így a teljes elülső rész szabad kell, hogy maradjon, hogy az ő dolgával tudjon foglalkozni: a gázcserével, a folyadék és étel feldolgozásával, emésztésével. Azonban, ha a hátsó rész gyenge, akkor az elülső rész dupla feladatot kell, hogy ellásson: a saját feladatán kívül a tartásba is be kell segítenie. Így egyiket sem fogja tudni megfelelően ellátni. És ezeket szokták a szülők észrevenni ennek eredményeként, mint például, hogy könnyen felad dolgokat vagy hamar elfárad. Miért? Mert túl sok energiájába kerül a napi alaptevékenység, a légzéstől az emésztésen át minden, valamint a test megtartása, hiszen ezt is az elülső részével végzi nagy részt, mivel a háta gyenge. Ennyit bír ennek eredményeként. A rossz apró összeköttetések miatt gyenge a háti kapacitás és a testtartás, és ezzel párhuzamosan az elülső rész pedig túlterhelt. Éppen ezért kell a törzs apró összeköttetéseire fókuszálnunk.
Forrás: ABR Basics. Spasticity & Distributed Connections. By Leonid Blyum
A VIBRÁCIÓS ESZKÖZÖK ELŐNYEI
2021. május | Forrás: Leonid Blyum
Sokáig zavart, hogy nehezen tudjuk csak elérni a legmélyebb, a legrejtettebb rétegeket.
Így például az illiopsoast (csípőhorpasz izmot), valamint a quadratus lumborumot (négyszögű ágyékizmot), amelyeket nagyon fontos volt elérni és megfelelően stimulálni.
De mindegyikük nagyon belül, nagyon rejtve helyezkedik el, elölről nehéz hozzáférni a belek miatt, hátulról a gerinc takarja egy részét, és legbelül helyezkednek el. Ez folyamatosan gondolkodásra késztetett, hogyan lehetne javítani ezeken hatékonyabban.
A jó hír, hogy a mostani vibrálós eszközökkel már nagyon jól elérjük, képesek vagyunk aktiválni a megfelelő ABR technika alkalmazásával, képesek vagyunk a feszes legbelső részeket fellazítani, képesek vagyunk a 12-es thorakális csigolyák körüli izmokat, valamint a medenceöv belső szalagjait elérni.
Ezek hatalmas előnyök és lehetőségek, aminek nagyon-nagyon örülök!
AZ ABR ALAPJAI CP, VALAMINT GENETIKAI ÉS RITKA BETEGSÉG ESETÉN
2021. május | Forrás: Leonid Blyum
Akár genetikai rendellenességről, akár CP-ről beszélünk, egyaránt igaz, hogy csakúgy, mint az építőiparban, mi is téglákból és egyéb alapanyagokból építkezünk. A genetikai rendellenesség esetén azzal a problémával nézünk szembe, hogy valamely alapanyagok nem állnak rendelkezésre, nem termelődnek. Ezeket a hiányzó téglákat máshonnan pótolni igen nagy kihívás. Azonban az én logikám egyszerű és mindig ugyanoda tér vissza.
Négyféle alapszövetünk van:
1. Kötőszövet minden területe
2. Hámszövetek
3. Izomszövetek
4. Idegszövetek.
A 2., a 3., és a 4. típusú szövetek lesznek a téglák a házunkban, beépítve a kötőanyagokba. Az 1. számú szövet, a kötőszövet lesz a malter, a cement. A tégla mondja meg, hogy hogy fog kinézni a házunk, de a malter is kell hozzá, hogy egybe maradjon és összetartsa az anyagokat. Az emberi test kicsit olyan, mint a déli népeknél szokásos építkezési forma: teljesen szabálytalan alakzatú kövekből építkeznek (izom, szalag, csont, idegek, bőr), amelyekhez viszonylag sok kötőanyag kell, hogy egybe maradjon.
Ez lesz a kötőszövet (fascia) az emberi testben.
A kötőszövet egy dinamikus rendszert alkot, amely képes a megújulásra. Nagyon sokat tudunk segíteni az ABR-rel. A kötőszövetek stimulálásával annak strukturális fejlődését tudjuk megtámogatni nagyon nagy mértékben. Ez a mi hozzájárulásunk a javuláshoz.
Genetikai sérülés esetén, az adott téglák nem működnek. Különböző diagnózist kaptok, más-más címkével, de igazából a lényeg mindig ugyanaz: minél jobban meg kell támogatni a kötőszövetet helyette.
A cél, hogy a lehető legjobb teherviselést és disztribúciót érjük el! Minden, ami egy helyen koncentrálódik, és nagy terhet tesz egy-egy területre, az mind-mind rossz és megszüntetendő, mert feszességhez vezet. Nekünk a teljes teherviselés lehető legszélesebb eloszlására van szükségünk. Ezeket építjük fel a kötőszövetek fejlesztésével.
Forrás: ABR Basics - Rehabilitation of Genetic disorders and Rare diseases. By Leonid Blyum
EVÉS ÉS A NYAK KAPCSOLATA
2021. május | Forrás: Leonid Blyum
Amennyiben a nyak gyenge, és ennek következtében a fejbiccentő, valamint a trapéz izmot használja gyermek a fejkontrollhoz, akkor bizony a gégeporc és a nyelvalatti csont segíti még a fejkontrollt, aminek persze nem ez lenne a dolga. Ha megkérded, hogy miért nem nyitja eléggé ki a száját a gyerek evéskor, vagy miért nincs megfelelő mimikája, vagy miért csak egyféleképp tud enni? A válasz egyszerű: megpróbálja segíteni a nyakát a gégeporccal és nyelvalatti csonttal. Így az feladat, hogy a nyelvét és az ajkait is használja, már túl nehéznek bizonyulnak.
Ennek következményeként, csak a torkára tud koncentrálni, azaz a nyelésre. Ezért ezek a gyerekek jobban szeretik a kanállal való evést. Sok súlyos gyermek annyira nyitva tartja a száját, hogy minél könnyebben be tudjon menni a torka belsejéig az étel és csak le kelljen nyelnie. Nem akarnak eljátszani az étellel a szájukban. A gyerekek másik csoportja pedig szeret a szájával, ajkaival játszani, szeret az étellel játszani a szájában, viszont nekik meg nehézségük akad továbbítani a nyeléshez az ételt.
Van, aki az 1. kört használja, van, aki a 2. kört használja. A mi célunk, hogy mindkettőt használja, egymással beintegrálódva.
Érdemes minél többet játszani az étellel: kézzel enni/etetni, minél többet elnyammogni, megrágni a szájban az ételt, és lelassítani az egész folyamatot.
AMIT A REFLUXRÓL TUDNI KELL- 4. ABR WEBINAR (4.rész)
2021. április | Forrás: Leonid Blyum
A gégefedő rése egy nagyon szűk hely, és sok minden található itt. Nagyon kicsi helyen megy le a levegő és az étel. Ezért egy megfelelő koordinációra van szükségünk a nyak, az ajak, a száj, a nyelv, az alsó-felső állkapocs, a nyelvcsonthoz tapadó izmok, valamint a gégefedő között. Ezek az elemek mind beszéd, mind evés közben nagyon precízen, összehangolva mozognak, valamint az egymással való összeköttetések nagyon precíz kell, hogy legyen. A gégefedő ezektől függ, amely nyitja-zárja a légcsövet és a nyelőcsövet. Remélem, így már érezhető, a reflex már attól is függ, hogy itt az arcban mi történik.
Hagyományosan azt mondják, hogy a gyűrűs záróizom nem zár jól és emiatt alakul ki a reflux. Mindenki életmód változtatást, gyógyszereket, műtéteket javasol, de sajnos soha senki sem beszél a legfent található részünkről, a szájról, torokról, gégefedőről, nyelőcsőről. Pedig nagyon nem mindegy, hogy mi kerül le a gyomorba. Nem mindegy, hogy hogyan készíted elő, mennyire dolgozod fel az ételt, mielőtt leér a gyomorba. Az étel feldolgozása pedig természetesen már a szájban elkezdődik, a nyállal. Nem szabad elfelejtenünk, hogy minél jobban megrágott, felaprított, valamint a nyál által minél jobban előemésztett étel jut le a gyomorba, annál könnyebb dolga lesz a gyomornak.
Mi történik, ha egy nagy krumplit vagy hús darabot egyben nyelsz le? Miután leért a gyomorba, elkezdődik az emésztés. Az emésztés a bent lévő ételek felszínén történik. Éppen ezért, ha az étel jól megrágva, apró darabokban jut le a gyomorba, akkor könnyű dolga van a gyomornak. De ha nagydarab jut le, akkor úgy működik, mint egy hagyma. Először az felső felszínét emészti, aztán, a második felszínt, és így tovább, szépen bontogatja le a felszíneket. Ráadásul azok a belső felszínek már nincsenek előkészítve a nyálunk által, így még több dolga van a gyomornak. Így az enzim kiválasztás is sokkal hosszabb ideig kell, hogy tartson. Az egész emésztés folyamat felborul, túl hosszú ideig tart. A gyomor ciklusokban szeretne dolgozni. Emészt és aztán továbbküldi. Ha sokáig tart az emésztés, akkor már nem lesz hatékony az enzimtermelés, több lesz az energiaszükséglete a szervezetnek az enzimek termeléséhez. Továbbá, nem marad elég ideje a gyomornak arra, hogy pihenjen, regenerálódjon a következő étkezésig. Így felborul a körfolyamat. Ezért hangsúlyoznám nagyon ki, hogy minél többet játszik a gyerek a szájában az étellel, annál jobban előemésztett formában kerül a gyomorba és annál könnyebb lesz a gyomor dolga. Ez az egyik legfontosabb ezzel kapcsolatban.
A másik, fontos része, hogy megértsük az egésznek a mechanikáját. Látjuk az első képen, hogy a nyelőcső és a gyomor egy folytonos elem, egy egységet alkotó izmos szerv. A másik képen pedig látható, hogy a nyelőcső áttör a rekeszizmon és úgy jut el a gyomorhoz. És itt máris láthatjuk az összefüggést a légzés és az emésztés, valamint a reflux között. Amennyiben belégzéskor a rekeszizom megfelelően lemegy, akkor megfelelő hasűri nyomást hoz létre, amely tovább stimulál mindent a medence felé (széklet problémák egyik komoly forrása, ha nem megy le a medencéig a légzésből adódó nyomás). Azonban, amennyiben oldal irányba történik a légzés, a bordák oldalra mennek ki, akkor ez a nyílás a rekeszizomnál is összeszűkül és deformálódik, mint minden nyílás. Ez a deformitás a nyelőcső alsó záróizmán teszi lehetővé a reflux kialakulását.
A refluxért is felelős nyelőcső alsó záróizma abszolút mértékben függ a rekeszizom működésétől. Ha nem megfelelő a rekeszizom által kifejtett hasűri prés, akkor nem nyomja tovább lefelé az ételt. Sőt egy visszaszívó folyamat alakul ki, főként, ha felületes a légzés. Látjuk a képen, hogy ez az erős fehér színű fascia az 5. bordáktól megy le egészen, beterítve az egész hasat.
Ezért ilyen fontos, hogy az egész hasfal megfelelően segítse az emésztés teljes mechanikáját. Fontos, hogy tartást adjon neki, és segítse teljes disztribúcióval a lefelé irányuló áramlást a belek felé, megelőzve a székrekedést. Ha a nyomás nem jut el a belekig, akkor nem tudja tovább nyomni, székrekedés is kialakul, és sajnos a nyomás hiánya helyett szívó hatás alakul ki és minden jön vissza felfelé. Remélem jól látszik a légzés fontossága itt is. És minden a szájban kezdődik, ezért is hangsúlyozom a helyes evés/etetés fontosságát. Minél több időt töltsön a szájában az étel, minél kisebb darabokban nyeljük le.
Ha bárkinek bármilyen kérdése van, nagyon nagy örömmel segítek ebben is, küldjetek videót, hogy hogyan eszik, és szükség szerint ötleteket adok a javításra. Szívesen követem a ti megfigyeléseiteket ebben is, hogy az evés/etetés mennyire jó tréning az agynak és a testnek, és hogy milyen fejlődést láttok a meglepetésszerű elemek kezelésében.
Forrás: Részlet Leonid Blyum előadásából az evésről, etetésről szóló webinárban
AMIT AZ EVÉSRŐL ÉS ETETÉSRŐL TUDNI KELL - 4. ABR WEBINAR (3.rész)
2021. április | Forrás: Leonid Blyum
Az evés vagy etetés során az lesz a célunk, hogy bárhogyan is képes enni a gyermek, akár önállóan, akár segítséggel, megpróbáljuk a mérleg "jó" oldalát gyarapítani vele és a multiplikátor hatást elérni, hogy minél többet tudjunk abból kihozni. (Bővebben a mérlegről és multiplikátor hatásról: Hatékonyság más szemmel >> )
Ez a kislány egész jól eszik villával. Ha megnézzük majd, hogy hogyan eszik kézzel, ujjakkal, akkor láthatjuk, hogy sokkal több apró műveletet, mikromozgást végez a kezével, a szájával, az arcával, mintha villával enne. Részletesen az "Evés és etetés - A legjobb agytorna - Csináld jól!" című cikkben olvashatsz róla.
Egy evésterapeuta biztos, hogy a villával való evésnek örülne jobban és utána már lépne is tovább. De nekem más a véleményem.
Szerintem tízszer hatásosabb, hatékonyabb, ha kézzel eszik a gyermek. Sok apró kiigazítást tesz a gyermek a kezével, szájával (megragadja csippentéssel az ételt, érzékeli az állagát a kezével, beigazítja a kezét a megfelelő szögekbe, befordítja, közelíti a szájához, hozzáérinti az ajkaihoz, érzékeli az étel állagát, ízét, hőmérsékletét, valamint az ujjait, kiigazítja többször, bevonja a teljes tenyerét, a másik kezét és azzal is igazít rajta, lenyalja a kezét, stb... 17:40-től tekinthető meg). Minden amit csinál, nagyon gazdag a mikromozgásokban, jó minőségű és nagy diverzitású tevékenység. Sokkal több minden történik a testben, ha kézzel eszik, mintha kanállal/villával enne. Több érzékszervét használja, valamint több mikromozgást végez, sokszoros mozdulatokkal.
Ne tekintsünk az étkezésre úgy, mint valamire, amin gyorsan túl kell legyünk. Tipikus, hogy gyorsan betoljuk az ételt, és utána megyünk csinálni valami "hasznosat". Ne legyünk etetőgépek... Ne essünk kétségbe, ha koszos lesz a gyerek, mert úgy tud csak enni, ne aggódjunk, hogy milyen sokáig tart az evés (akár egy óráig is), ne aggódjunk, hogy kihűl az étel. Hagyjuk nyugodtan, hogy játsszon az étellel a gyermek.
Általánosan elmondható, hogy eleinte a pürésített, majd az egyre sűrűbb ételt adjuk a gyermekünknek, utána már kis darabokat, majd nagy darabokat, keményeket. Az etetéstől pedig el akarunk jutni oda, hogy különböző segédeszközökkel egyen a gyermekünk, majd végül kanállal és villával egyen.
A mai nap célja, hogy megértsük, hogy semmi sem jobb tréning a testnek és az agynak, mint maga az evés / etetés. Sosem értékelik a szülők ennek jelentőségét, hogy milyen fontos, hogy ő maga tudjon felfedezni az evésben dolgokat, ha szereti csinálni. Látszik a kislányon, hogy mennyire tetszik neki, beindul a mimika, érdeklődik iránta.
Nézzük meg, mi is történik a fejével, amint elkezdi az anyuka kanállal etetni! A feje hátrahajol. Ugyanis, a szülők úgy szokták etetni a gyereküket, hogy a felső ajkához teszik a villát, kanalat, majd ott húzzák le, mivel ott a könnyebb betenni a szájába. De ehhez a gyereknek hátra kell hajtania a fejét, így közben blokkolja a nyakát.
Felfrissíthetjük tudásunkat a Fej-és nyakkontroll című cikk elolvasásával, hogy miért is fontos, hogy a fej ne menjen hátra, miért is fontos a fejkontrollban, hogy a fej mindig inkább előre, lefelé legyen. Amikor viszont kézzel eszik, gyakorlatilag mindig lefelé van a feje, edzi és erősíti a nyakát folyamatosan így, a szemei lefelé néznek, ami megint csak jó pozíciója a szemnek. (24:00) Érdemes figyelnünk arra etetés közben, hogy a feje lefelé nézzen, és a kanalat is úgy helyezzük be a szájába, hogy az ne váltsa ki a fej hátravetését, hanem maradjon előredöntött helyzetben. Ez egy kiváló torna lesz mind a testnek, mind az agynak.
És most visszakanyarodunk kicsit Karl Fristonra, az ÚJ NEUROLÓGIA tudósára. Ld: Az új neurológia alapjai >>
A feladat végrehajtásának nehézsége attól függ, hogy mennyire kiszámíthatatlan, mennyire meglepetésszerű. Gondoljuk csak végig, mi lehet a legkiszámíthatatlanabb tevékenység a külső környezetben, a külső tevékenységekben: valószínűleg egyet fogtok érteni velem, hogy ez maga az evés. Miért? Mert minden egyéb mozgás, amit végzel az belsőleg történik, az agy tudja mire számíthat, az ízületek, izmok, szalagok mozgatásával tudja, mire számíthat, jól ismeri, nem lesz meglepetésszerű, nem lesz annyira ismeretlen. Nyilván itt is van egy ismeretlen tényező, ahogy a földdel hogyan érintkezel, például, hogy milyen az adott talaj, stb. Szóval mozgás során is van egy bizonytalansági tényező természetesen, de kisebb, mint étkezéskor. Az evés során mindig érintkezünk a külső környezettel és mindig vár egy adott meglepetés faktor: az étel íze, állaga, hőmérséklete. És ez a külsőleg bejutatott étel mindig egy adott meglepetéssel bír az ajkak, a fogak, a szájpad, stb számára. Nagy a "meglepetésszerűség" ebben.
Az agy egy egyetemleges kontroll szerepet tölt be. Az agy aszerint jár el, hogy hogyan észleli a következő dolgokat: a távolság felmérése, a követés (szemmel követi az étel útját), a fej, a nyak, a száj relatív pozíciója, a sebesség, a szöggyorsulás, a mozdulat gyorsulása és lassulása, a szekvenciák (mozdulatok sorrendisége), a mélység kezelés (milyen mélyre kerül a szájban az étel), az állag, a textúra, a hőmérséklet, a méret kezelése. Ezek mind kintről érkező elemek, amelyek mindig adott meglepetésszerűséget fognak okozni az agy számára. Ezeket mind össze kell hangolnia az agynak. Közben meg kell oldania, hogy a kezét beforgassa a szája felé, lelassítsa a kezét a szájához érkezve, érzékelje az ajkaival az ételt, betegye, de ne túl mélyre, majd elengedje az ételt a kezével, de bent kell tartania a szájával és így tovább. Látjátok, hogy mennyire bonyolult maga az evés folyamata.
Látjuk, hogy az agy egyszerre mennyi mindent koordinál. Mindig a lehető legjobb teljesítményt hozza ki abból, amit fel tud használni. Tehát nem az aggyal van a probléma, hanem a test elemei hiányosak, nem tud rájuk számítani. Az agy amoduláris, azaz nincsenek modulok benne. Az agy egy egyetemleges, univerzális, általános koordinátor, amely mindent irányít. Hibás volt a neurológiának az a feltételezése, hogy az agynak különböző területei vannak, amelyek a különböző funkciókért felelnek. Nincsenek ilyenek. A teljes agykéreg, cortex egyetemlegesen irányítja a motoros, a kognitív és az emocionális funkciókat, nincsenek benne elhatárolható területek. EZÉRT HÍVJÁK EZT A MEGKÖZELÍTÉST ÚJ NEUROLÓGIÁNAK. A régi elképzelés szerint, megpróbálták azonosítani azokat a területeket az agyban, hogy melyik terület miért felelős (evés, mozgás, látás, hallás). Meg volt, hogy mi mozgatja az ajkainkat és mi mozgatja a kezünket. Ilyen klaszteresen gondolkodott korábban a tudomány. De az hibás elképzelés volt, mint ez beigazolódott már. Az új elképzelés szerint, az agy mindent együtt kezel. A neuronok és az izmok kapcsolata, összeköttetése a kérdés.
Tehát a mi dolgunk, hogy maximalizáljuk a hatékonyságát annak, amit csinálunk. Ezért is emelem ki ennyire az etetést/evést. Az étkezésre mindig szükség van. A szájat, az ajkakat mindig kontrollálják valamennyire a nagyon súlyos gyerekek is. Mivel az étel jellemzői nagyon sokfélék lehetnek és kívülről érkezik a testbe, így az agyat folyamatosan tréningezi, hogy a külső meglepetéseket minél jobban tudja kezelni. Így semmikép nem éri meg elsietni az étkezést, hiszen ez egy komoly és fontos állomása az agy tréningezésének. Ne becsüljük le az egyik legjobb agytréning lehetőségét!
Funkcionális hierarchia az evésben:
1. a gyerek nem tud rágni sem;
2. nem tudja jól forgatni az ételt, de tud valamit csinálni a szájával;
3. tudná már forgatni, rágni az ételt, de olyan nagy erőfeszítésbe kerül, hogy inkább nem teszi.
Az étkezés során kulcsfontosságú maga a játék! Ahol ő maga tud felfedezni dolgokat, így saját magát fejleszti a gyermek. Hiszen minden, amit maga csinál, saját szórakozására, saját érdeklődésből, saját motivációból, az hosszú távon jól fenntartható is lesz, nem múlik el, szépen beépül. A gyerekek a szájukat használják a legtöbbet. Nem szabad ezt lecsökkenteni, hiszen nagyon sokat számít a teljes testi fejlődésben és az agy fejlődésében. Szóval ezért lenne fontos, hogy ti szülők, értékeljétek az evést egy nagyon értékes, jól töltött, fontos agy- és testtréningnek és csináljátok ezt inkább jól, akár egy órán keresztül is!
Minden elemzésnél kirajzolódik - még a legsúlyosabb gyermekeknél is-, hogy melyik az a rész, amit jól csinál a gyermek (akár a látásában vagy étkezésében, rágásban vagy nyelésben, stb.). Mindig van valami pozitívum, amire tudunk támaszkodni és azt tovább fejleszteni, és kiaknázni ott a lehetőségeket. Mindig a már meglévő elemekre támaszkodva építkezünk tovább és onnan fejlesztjük a testet testet. Nem szabad teljesen más, jelenleg még irreális célokat kell felállítani és kergetni egy súlyos esetben, mint például, hogy mikor fog már mászni, ülni, járni a gyerek, hanem azokat kell továbbvinni, amelyek már valamilyen szinten működnek, arra tudunk tovább építeni. Ezen apró elemeknek a működése mutatja, hogy az agya okos, használja azt, amit tud a testből. A nem működő dologból nagyon nehéz hirtelen valami hosszú távon működőt varázsolni.
(Hárosi Brigi megjegyzése: Az egészséges gyermekek is olyan edzésre járnak, ami érdekli őket, amit szeretnek és ami jól megy, azt aknázza ki tovább, amellyel párhuzamosan sok más terület is fejlődik vele együtt. Ugyanígy van a nagyon súlyosan sérülteknél is, azt kell fejleszteni, ami már kezd menni, könnyebbé tenni és ez új utakat fog megnyitni a egyéb területeken is.)
Minden terapeuta és szülő funkciókban gondolkodik. Ha megy már nagyjából ez, akkor lépjünk előre és kezdjünk mást tanítani neki. Nagyon rossz ötlet ez sajnos. Ez mind a régimódi, elavult neurológiára épül. Az újfajta neurológia szerint, azt kell gyakorolni, ami már megy, azt kell még könnyebbé tenni, sokszoros ismétlésszámmal, és ezáltal a könnyebbség által további energiánk marad arra, hogy újabb dolgokat fedezzünk fel, saját ütemünkben, saját érdeklődésünk szerint. Tulajdonképpen ezt teszi a kisbaba is. Ha sokat gyakorolt már egy-egy mozdulatot, és jól megy már, utána lép tovább egy másik irányába. Nem tudod megtanítani a gyereknek, hogy hogyan pozicionálja a kezét, csuklóját, könyökét, vállát, nyakát, fejét, arcizmait, ajkait, nyelvét, stb... egyszerre ennyi mindent kéne utasítanod, hogy jól tegye be a szájába az ételt. Nem lehetséges. Csak tapasztalati úton, saját maga lesz rá képes arra, hogy megoldja, mégha az elején hibákkal is csinálja. Ezek a hibák szükségesek ahhoz, hogy rájöjjön arra, hogy kicsit másként kell csinálnia.
Ha nem tud egyedül, önállóan enni a gyermeked, akkor viszont ne legyél rest, piszkold be te magad a kezed, és hadd érezze a kezedet, hadd legyen maszatos, hadd érezzen minél több dolgot a szája körül, arcán, ajkán, stb...
Igazság szerint, egy kicsit alulbecsültem eddig ennek a jelentőségét. De ha visszatekintek a 90-es évek végére, a 2000-es évek elejére, akkoriban még nem voltak PEG-ek, így vagy meghalt a gyermek, vagy kitaláltak a szülők valami trükköt, hogyan etessék a gyermeküket. Így a saját ujjukkal vittek be finom, puha ételt, folyadéket, hiszen nem volt más lehetőségük. A 2000-es években jelent meg a PEG, és a szülők inkább folytatták a kezükkel való etetést valahogy, minthogy betegyék a gyermeknek a PEG-et. Ezzel nem akarok semmit sem ellene, sem mellette mondani, csak tényeket mondok. A dietetikusok, az evés terapeuták inkább a kémiai folyamatokat nézik, és nem nézik magát az étkezés mechanikai folyamatát. Pedig nagy jelentősége van a testi és agyi fejlődés szempontjából. A PEG-ekkel tulajdonképpen az üzemanyagot rögtön a gyomorba töltik, de az oda vezető utat, annak a folyamatnak a jelentőségét kihagyják. Még akkor is, ha a gyermekednek PEG-je van, akkor is érdemes kicsit ízekkel, folyadékokkal dolgozni a szájukban, hogy dolgozzon és fejlődjön a mechanikai folyamat. Visszatekintve jöttem rá, hogy azokban az időkben azon családokban, akik csak így tudták életben tartani a gyermeküket, és mást sem csináltak, mint etették a gyermeküket kényszerűségből gyakorlatilag egész nap, szépen lassan és folyamatosan, - hiszen másra már biztos nem maradt idejük -, egész jó állapotúak lettek a gyerekek. Akkoriban még nem láttam át ennek a jelentőségét, kapcsolatát, de most az új neurológia alapján összeállt a kép, hogy milyen lényeges ez az egész.
Karl Friston, az új neurológia alapítója, felfedezője, elképesztő számú cikket, értekezést jelentett meg, elképesztő elismertsége van a szakmában, elképesztő új dolgot hozott be a neurológia világába. Valószínűleg a következő 30 év még szükséges, hogy kellően beszivárogjon az orvosi rendszerbe, hiszen nagyon lassan megy minden, jól tudjuk. De mi lesz velünk 20-30 év múlva? Annyira logikus, annyira jól felépített, hogy senki sem tud ellentmondani és vitába szállni vele. Bemutatja a neurológia tudományát hihetetlen sok matematikai modellel. Az elmúlt egy évben, a koronavírus miatti karantén alatt lett lehetőségem elmélyülni a tudományában. A lényeg, hogy egyik terület fejlődésével a másik terület hihetetlen jól tud fejlődni, nagy a potenciális lehetőség ebben. Ezért is javaslom Nektek, hogy az étkezést, ha a gyerek szereti, és érdeklődik utána, megfelelően használjátok ki, hogy fejlesszük az agyát a megfelelően jó irányba. Sokkal többet ér ez, mintha beteszed egy állítógépbe vagy ha megkéred, hogy nyújtozkodjon és érjen el valami játékot, stb. Minél jobban beintegrálódik, minél jobban saját késztetésből saját maga indít egy-egy mozdulatot, annál nagyobb mértékben segíti az emocionális fejlődését, az érzelmi intelligenciáját, valamint a kognitív intelligenciát és a testi fejlődését.
Ha a test proprioceptorainak külső meglepetéssel kell megbírkózniuk, akkor átmegy rögtön a test egy védekező mechanizmusba és bejön az extrém feszesség. Ez nem a célunk, hogy külsőleg ijesztegessük. Célunk, hogy egy stabil, megbízható, jól kiszámítható, nyugodt világot teremtsünk, ahol az izomtónus minél ritkábban emelkedik meg, ahol nem kell félni és megijedni, nem kell védekező mechanizmusba kapcsolni. Itt jön be a nagyon fontos különbség a kétfajta "meglepetés" között. Az egyik saját felfedezésen alapul, saját érdeklődés alapján, a másik pedig egy külső inger hatására, nem önkéntes érdeklődés alapján. Az előbbi jó, az utóbbi kerülendő. Az étkezés önkéntes, mindenki akar enni-inni valamennyit. Olyan fokú meglepetések a jók, amelyek az izom tónust nem emelik meg jobban, mint 5%, azaz alacsony szintű energiafelhasználást igényel. Minden, amihez sok izmot kell használni, amitől megemelkedik az izomtónus, az már rossz, mert az a bizonyos hatékonysági mulitplikátor mutatója rosszabb lesz, és egy ördögi körbe megy bele. Ha a gyerek képes adott dolgokat könnyen ismételni, akkor az biztosan alacsony energiájú tevékenység lesz. A belső motivációból történő cselekedet, valamint a tevékenység nagy diverzitású végrehajtása, nagyszámú ismétlésszámmal együttesen fogják hozni annak az eredményét, hogy nem használja túl az izmait, és hatékonyan csinálja azt, amit csinál, így a mulitplikátor szorzó értéke magas lesz (adott energiával nagy mennyiségű tevékenységre lesz képes). A nagy ismétlésszámot akkor tudja elérni, ha saját motivációból csinálja és képes a teste sok-sok apró elemét használni, így támaszkodhat minden egyes elemére, bevonhatja azokat a mozgásba, hogy adott funkciót sokféle megoldással, nagy diverzitással tudjon végrehajtani.
Mindenesetre az evésben van a legtöbb meglepetésszerű elem egy egészséges esetben. Sem az ülés, sem az állás, járás és egyéb mozgás nem tartalmaz annyi külsőleg érkező meglepetésszerű elemet, mint az evés. Érintett esetben ha egy állni nem tudó gyermeket beteszünk az állítógépbe, akkor természetesen a meglepetésszerű elemek hirtelen nagyon megnőnek, hirtelen megugranak a test gyengeségei miatt, az izomtónusa hirtelen megemelkedik, amely viszont természetesen kerülendő. Az evésben / etetésben rejlik az a legtöbb beépített, kívülről érkező meglepetésszerű elem, amelyet önmegvalósításra használhat fel a gyermek, és saját érdeklődése alapján egy biztos sikerélményre számíthat: a finom ételhez jut. Remélem, hogy érezhető, hogy ez egészen más, mint ha belekényszerítjük a gyereket valamilyen mozgásba. Míg az ülés egy alacsony meglepetésszerű elem kellene hogy legyen normál esetben, addig érintett gyermekeknél a tónus megemelkedik, mivel a meglepetés szerű elemek sokkal nagyobbak, nagy a bizonytalanság. Ennek a sok meglepetésszerű elemnek a jelenléte a disztribúció és az összeköttetések hiányával magyarázható. Ez a hirtelen megemelkedett izomtónus káros és kerülendő ez a helyzet.
Evéskor azonban örömét leli az ember az ételben, és ezzel párhuzamosan sok a külső meglepetésszerű elem is, amit át tud konvertálni a jó, a pozitív oldalra azzal, hiszen szeretetből, önmegvalósításból, érdeklődésből és sikerélménnyel teszi. Ezen kívül, nem mellesleg muszáj is enni (ültetni, állítatni a gyereket nem muszáj).
Próbáljuk a lehető legjobbat és legtöbbet kihozni az evésből / etetésből. Így lesz ez egy win-win (nyertes-nyertes) szituáció.
Forrás: Részlet Leonid Blyum előadásából az evésről, etetésről szóló webinárban
"1. rész - Hatékonyság más szemmel >>
AZ ÚJ NEUROLÓGIA ALAPJAI - 4. ABR WEBINAR (2.rész)
2021. április | Forrás: Leonid Blyum
Térjünk rá egy nagyon érdekes témakörre, amely az ÚJ NEUROLÓGIÁT érinti, mielőtt az étkezés témakörébe vágunk. A Leonid által szerzett gyakorlati tapasztalatokat kiválóan magyarázza Karl Friston új neurológiai nézőpontja! Egymástól teljesen függetlenül, külön utakat járva jöttek rá azonosságokra. Karl Friston a tudományos megközelítésből döngeti a neurológia alapjait, Leonid pedig tapasztalati úton látta ugyanezeket a felismeréseket. A kettő most összetalálkozott!
Karl Friston, jelenleg a világ legelismertebb neurológusa. Meglehetősen Nobel-díj esélyes, hiszen rengeteg, elképesztően új nézőpontot felfedő cikket publikál. Még senki nem tudott ennyi újdonsággal előjönni, mint ő... Éppen ezért a 21. század "Einstein"-jének tartják.
Karl Friston egy teljesen új alapokra helyezi a neurológiát, ezt nevezzük ÚJ NEUROLÓGIÁNAK.
Két nagy dolgot emelnék ki az ÚJ NEUROLÓGIA alapjaival kapcsolatban:
1. Az agy amoduláris, azaz nem moduláris, nincsenek benne modulok. Az agy egy egyetemleges, univerzális, általános koordinátor, amely mindent irányít. Hibás volt a neurológiának az a feltételezése, hogy az agynak különböző területei vannak, amelyek a különböző funkciókért felelnek. Nincsenek ilyenek. A teljes agykéreg, a cortex egyetemlegesen irányítja a motoros, a kognitív és az emocionális funkciókat, nincsenek benne elhatárolható területek.
EZÉRT HÍVJÁK EZT A MEGKÖZELÍTÉST ÚJ NEUROLÓGIÁNAK.
A régi elképzelés szerint, megpróbálták azonosítani az agyban, hogy melyik terület miért felelős (evés, mozgás, látás, hallás). Meg volt, hogy mi mozgatja az ajkainkat és mi mozgatja a kezünket. Ilyen klaszteresen gondolkodott korábban a tudomány. De az hibás elképzelés volt, mint ez beigazolódott már. Az új elképzelés szerint, az agy mindent együtt kezel. A neuronok és az izmok kapcsolata, összeköttetése a fő kérdés a mozgás során.
(Megjegyzés - Hárosi Brigi: Ez az, amikor Leonid a test egyes elemeinek az összeköttetéséről, kapcsolatáról beszél. )
Tehát a mi dolgunk, hogy maximalizáljuk a hatékonyságát annak, amit csinálunk egyrészt az ABR feladatokkal, másrészt a mindennapi tevékenységeinkben. Ezért is emelem ki ennyire az etetést/evést, amelyről szó lesz hamarosan. Az étkezésre mindig szükség van. A szájat, az ajkakat mindig kontrollálják valamennyire a nagyon súlyos gyerekek is.
Az agy tehát egy egyetemleges kontroll szerepet tölt be. Az agy aszerint jár el, hogy hogyan észleli a következő részleteket a mozgásban: a távolság felmérése, a szemmel való követés, a fej, a nyak és egyéb testrészek relatív pozíciója, a mozgás sebessége, a szöggyorsulás, a mozdulat gyorsulása és lassulása, a szekvenciák (mozdulatok sorrendisége). Ezek mind kintről érkező elemek, amelyek mindig adott meglepetésszerűséget fognak okozni az agy számára. Ezeket mind össze kell hangolnia az agynak.
Tudjuk, hogy az agy egyszerre mennyi mindent koordinál. Mindig a lehető legjobb teljesítményt hozza ki abból, amit fel tud használni. Tehát nem az aggyal van a probléma, hanem a test elemei hiányosak, így nem tud a gyermek agya a teste minden elemére számítani.
2. Az agy mindig a kívülről érkező dolgokat, eseményeket próbálja meg előrejelezni és annak megfelelően cselekedni, hogy mi várható a számára. Folyamatosan kalkulál, előrevetít, és biztosítja magát a külső környezetében.
Karl Friston kreált egy új definíciót, amelyet "Meglepetésszerűség"-nek hívhatunk. Meglehetősen bonyolult matematikai folyamatokat ír le ennek kapcsán, de mi most le tudjuk egyszerűsíteni arra, hogy az adott tevékenység mennyire kiszámíthatatlan, mennyire meglepetésszerű. Minden más sokkal egyszerűbb az agy számára, ha kiszámítható.
Mivel az étel jellemzői nagyon sokfélék lehetnek és kívülről érkezik a be a testbe, így az agyat folyamatosan tréningezi, hogy a külső meglepetéseket minél jobban tudja kezelni. Így semmikép nem éri meg elsietni az étkezést, hiszen ez egy komoly és fontos állomása az agy tréningezésének.
Ne becsüljük le az egyik legjobb agytréning lehetőségét: az étkezést!
Forrás: Részlet Leonid Blyum előadásából az evésről, etetésről szóló webinárban
HATÉKONYSÁG MÁS SZEMMEL - 4. ABR WEBINAR (1.rész)
2021. április 23. | Forrás: Leonid Blyum, Hárosi Brigitta
MA VAN AZ OTTHONÁPOLÁS NAPJA - ÁPRILIS 23!
Ennek tiszteletére küldöm Leonid legutóbbi előadásának első felét (Webinár 4. - Etetés, evés, reflux témakörben).
Érdemes 2 percet elgondolkodni azon, hogy azzal a mindennapi erőfeszítéssel, amelyet állandóan megteszünk a gyermekeinkért, vajon hogyan tudjuk egy kis plusz odafigyeléssel még inkább a mérleg jó oldalát gyarapítani és a gyermek nagyobb fokú fejlődését elősegíteni mi ápolók & szülők, kettő az egyben.
Sokszor könnyebb feltenni a kezünket, hogy mindent megteszünk, hiszen visszük ilyen meg olyan fejlesztésre, de valljuk be, hogy ez csak egy dolog... A másik még nagyobb dolog, hogy mi mit csinálunk vagy mit nem csinálunk a maradék 150 órában a gyerekkel otthon.
A fejlesztők sem mindenhatóak, nem tudnak mindent megoldani, és általában sokan állnak hozzájuk sorba. Nekik mi a sokadikok vagyunk a sorban, míg nekünk a gyermekünk az első. Fel kell ismernünk, hogy tőlünk függ nagyon sok minden, szülőktől, ápolóktól.
Így akár akarjuk, akár nem, a szülőnek lesz a feladata, hogy gyermeke gyógyítójává fejlődjön szépen lassan, a maga útján. És ezt az eszközt és szemléletet adja tanításaival a kezünkbe az ABR.
Ez egy hosszan tartó tanulási folyamat, amelyet életünk végéig teszünk szeretettel, kitartással.
A gyerek nő, nődögél és fejlődik valamilyen irányba. A mi feladatunk segíteni a gyereket. A gyermek fejlődésével kapcsolatban mérlegre kell tennünk az alábbiakat.
A mérleg egyik oldalán a kóros dolgok tűnnek fel, a testében lezajló sok-sok milliónyi, apró folyamat révén. A mérleg másik oldalán helyezkedik el az, amit mi tudunk tenni a gyermekünkért. Egy hét 168 órából áll, amely egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan telik. Mennyi megy a mérleg "jó" oldalába és mennyi megy a mérleg "rossz" oldalába.
A jó oldalába tesszük az ABR feladatok révén végzett strukturális átalakításokat, úgy mint, a
- disztribúció elősegítése (hogy minél szélesebb körben tudjon a test minél több elemet használni), valamint a
- koncentrált (feszes) területek csökkentése.
A disztribúció a jó oldalon van, a koncentrált izom használat, az egyes izmok túlhasználata pedig a rossz oldalon van.
Ha mondjuk heti 10 órát ABR-ezünk a disztribúció elérésére, akkor is ott van még a másik 158 óra a hétből, ami sokszor a rossz oldalt segíti.
Ezalatt a 10 óra alatt kellene elérnünk azt, hogy a gyermek előrefelé haladjon, így ezeknek a feladatoknak sokszoros hatékonyságot kell produkálniuk, hogy a lehető legjobbat tudjuk elérni, hogy a jó oldal nagyobb mértékben mozduljon előre, mint a rossz oldal.
Mindeközben, reálisak kell, hogy maradjunk, hiszen közben éljük a saját életünket (család, testvérek, szülők, munka, stb...). Nem kérhetem, hogy végezzétek ezeket a feladatokat 6-8 órát egy nap.
A képlet egyszerű: az a célunk, hogy kevesebb legyen a rossz és több legyen a jó, amelyhez el kell kezdeni építeni a testet, el kell indítani a disztribúciót testszerte.
De vajon jelenti ez azt, hogy szuper sikeresek legyünk? Tudunk gyors csodákat tenni?
Sajnos nem, de ha szisztematikusan, rendesen dolgozunk, akkor ez a heti 10 óra munka már át tudja billenteni a mérleget a jó irányba, és egyre kevesebb dolog kerül a mérleg rossz oldalára.
Ez azonban nem csak az ABR feladatokból áll, hanem a többi órát is célszerű jól kihasználni: nem mindegy, hogy mit csinál a másik 158 órában a gyermek, mennyit pihen, mit és hogyan csinál, milyen az ő saját tevékenysége, érdeklődése, stb...
És itt jön képbe majd az étkezés, mint az egyik "kötelező" tevékenység a mindennapokban. Erről lesz szó nemsokára bővebben (Webinár 4).
Forrás: Részlet Leonid Blyum előadásából az evésről, etetésről szóló webinárban
EVÉS ÉS ETETÉS - A LEGJOBB AGYTORNA - CSINÁLD JÓL!
CP, genetikai betegség, autizmus, egyéb ritka betegség esetén
2021. április | Forrás: Leonid Blyum
CSINÁLD JÓL! A LEGJOBB TRÉNING AZ AGYNAK ÉS A TESTNEK!
Az evésnek, etetésnek egy kiterjesztett aspektusát fogjuk bemutatni ebben a fejezetben. Megmutatjuk, hogy hogyan tudja javítani a mimikát, az ajkakat, az általános fejlődését a finommotorikának a helyes evés/etetés. Megmutatjuk, hogy a száj mozgásának javulása hogyan hat ki a teljes test javulására.
Most egy 3.5 éves, enyhén érintett gyermeken fogjuk bemutatni az evésben rejlő lehetőségeket és veszélyforrásokat. Mindegy, hogy a te gyermeked milyen betegséggel (CP, genetikai, autizmus) küzd, minden esetben igazak lehetnek rá az alábbiakban részletezett tudnivalók.
Kiindulópontként, felhasználjuk evéskor a gyermek természetéből adódó az étkezést illető szeretetteli hozzáállását, valamint azt a minőséget, amit ő produkál, amire képes.
Az a cél, hogy kinyissunk egy olyan kis ablakot nála, amire a spontán tevékenységével tud építeni.
Ez a kislány egész jól kezeli a villát, szépen viszi a szájába egyedül a darabos ételt. Sem szülőként, sem terapeutaként nem gondolnál arra, hogy visszalépjél ilyen esetben 1-2 szintet, és mondjuk újra kézzel egyen vagy kevésbé darabosat és inkább jobban összeturmixolt ételt egyen a gyermek.
Először is kiemelném, hogy a száj zárása nagyon szép, ahogy kapcsolatba lép az étellel és zárja a száját, miközben a fejét előrebillenti. Ez utóbbi nagyon fontos pillanat, amely nagyon jól mutatja az igazi fejkontrollt, ami a valódi nyakkontrollból ered. (ld. 3. ABR Webinár - Fej és nyakkontroll>>) Ezáltal nyílik lehetősége arra, hogy a szája ilyen szépen, ilyen finoman tudjon reagálni, tudja a saját dolgát tenni, nem kell a fejkontrollal foglalkoznia.
Azonban a kanállal már nem sikerül olyan szépen az evés, mint a villával. Elvéti a tányért, csavar egyet a kezén, amikor a szájához illeszti a kanalat.
Mit tenne logikailag egy terapeuta? Fenntartaná a villával való evést és elkezdené gyakoroltatni vele a kanállal való evést, hogy a sok gyakorlással majd szépen megtanulja a gyermek a kanállal való evést. Továbbá, nyújtaná az egyes izmokat, segédeszközöket találna ki, pozícionálná a kezét valamilyen módon, speciális kanalat vetne be, stb...
Az én álláspontom ettől eltérő.
Én a meglévő minőségét javítanám fel eleinte. Nem azt venném alapul, hogy milyen szociális nehézségek adódnak, ha nem eszik szépen ma kanállal. Az én célom az lenne, hogy minél nagyobb diverzitást, minél szélesebb körű megoldásokat tudjon alkalmazni a mostani tudásában úgy, hogy minimális izommunkát igényeljen a részéről, viszont amely nagy kreativitással párosulna az agy oldaláról. (9:00-tól látható a videón)
A kézzel való evéskor az ujjait saját maga tréningezni, sokat használja, egy taktilis ingert is kap a különböző textúrájú ételektől. Közben figyeli az ételt, amihez nyúl, a fejét enyhe előrehajlításban tartja, ami a nyakának szintén jót tesz, és a szemek lefelé néznek, ami szintén nagyon jó tréning a szemeknek, mert ez nehézséget szokott okozni a gyerekeknek. Megfigyelhetjük azt is, hogy mennyire könnyű elvégeznie ezt a tevékenységet. Tipikusan az izmaink 5%-át használjuk egyszerre. Ez fontos, hogy a gyerekek ehhez az 5%-hoz legyenek közel. Nem a lehető legnagyobb funkciót kell belőle most kihozni, hanem minimális erőfeszítéssel tudja jó kedvűen, szeretettel csinálni azt, amit tesz, továbbá képes legyen ugyanezt a mozdulatot sokszor megismételni.
Lépések részleteiben: megfogja a hús darabot, figyeli, felméri a távolságot, fenntartja a kontrollt a szemével, odaviszi a kezét a szájához, ahol számos finom dolog történik. A keze és az ajka szenzoros észlelést össze kell fésülnie: mekkora a falat, milyen mélyre teszi, milyen az íze, az állaga, végiggondolja, hogy tudja bejjebb vinni a szájába, hogy ne essen ki, stb... A kéz sokkal kifinomultabban tud reagálni, mint a kanál. Nem helyes az a megközelítés, hogy egy 3.5 éves gyereknek már így vagy úgy kellene ennie. Ezek csak társadalmi elvárások, de nem az egyén képességeihez igazodnak. Amit viszont néznünk kell, hogy milyen erőfeszítések árán tudja azt megtenni. Nem szabad túl sok nehézséget okozni a gyereknek. A mozgásoknak a nagy része ismerős, jól begyakorolt kell, hogy legyen, és egy kis mérték tud tanulni folyamatosan, de csakis a saját tapasztalása alapján. Nincs erőltetve semmi, nincs tanítva, hogy mit hogyan tegyen, ő maga fedezi fel a dolgokat, ő maga jön rá, hogy mit tud még tenni vele. (ld. 13:37-től a videóban)
A puha állagú ételek azért jók, mert egy kis része mellé megy, ott marad a száj szélén vagy lecsöpög, amely "hibák" szükségesek ahhoz, hogy tovább fejlődjön és tanuljon belőle. Nem szabad közbeavatkozni! Ha a gyerek szívesen csinálja, ne avatkozzál közbe, hagyjad, hogy csinálja, ahogy ő szeretné. Ha szereti, amit csinál, szereti próbálgatni magát, akkor hagyni kell őt. Ez az önmegvalósítás, saját maga jutalmazása ott van, hogy sikerült, amit csinál, érzi az ízeket, sikerül betennie a szájába, így nincs szüksége arra, hogy te nagyon megtapsold vagy megörvendeztesd! Ő most egy felfedező úton van, ezt ne akasszuk meg valami külső beavatkozással! A saját belsőjét fedezi fel. Ha te ezt megtapsolod, és örvendezel, akkor máris átkapcsol a központi idegrendszere egy másik útra, az izomtónusa megemelkedik. Pedig a mi célunk, hogy a tónusa minél alacsonyabb maradjon.
Ha arra gondolsz, hogy a te gyermeked ezeket nem tudja, semmi gond. A minta a lényeg, hogy eszerint gondold végig a mindennapi étkezést.
Ha etetned kell a gyermeked, akkor is ugyanez történik. Felméri a távolságot, teljes mértékben belemerül, figyel, élvezi az étkezést, várja a kanalat, tudja, hogy mikor ér el hozzá, beindul a nyálzás, a gyomor felkészül az étel fogadására, így az emésztés fiziológiai folyamata beindul.
Amikor kanállal etetik a szülők a gyereket, minden szülő, kivétel nélkül elköveti azt a hibát, hogy a kanalat felemeli, és a felső ajkánál húzza le, hogy kevésbé folyjon mellé. Ezzel egyidejűleg előidézik sajnos a fej hátrahajlását, ami viszont sajnos a fejkontroll ellen dolgozik. Pedig nekünk a jó fejkontrollhoz jó nyakra van szükségünk, ami pedig az előrehajtott fejjel érhető el. Amint hátrahajtja, rögtön az elülső izmok fognak működésbe lépni (nyelvcsont, fejbiccentő, stb). Amint a fej kicsit előre hajlik, a szája myilván lefelé fog kissé nézni, és nehezebb lesz kicsit etetni kanállal, mert kieshet az étel. Ez a gond a kanállal... Ha már kanalaztok, vigyétek lejjebb a kanalat, hogy ne kelljen felemelnie a fejét kicsit sem, hanem tartania kelljen enyhén előre hajlítva. Kerüljük a fej hátrahajlását!
Mint látjátok, mindennemű tevékenység lehet egy jó tréning is egyben. És ha nem tréningként tekintesz rá és a könnyebb utat választod, akkor sajnos a problémák gyűlnek és sorakoznak fel egyre jobban. Tekints az étkezésre is úgy, mintha egy értékes tréning lenne! Adj neki időt, figyelj a pici részletekre, hagyd hogy szenzorosan felfedezzen mindent, hagyd, hogy motivált legyen abban, amit csinál, amit szeretettel csinál!
És ha így teszel a mindennapokban, akkor sokkal többet fogsz elérni, mint egy egyszerű száj és kéz koordináció javulás. Az agy végrehajtja a mozgást, és az észlelésen keresztül elemzi és értékeli azt, hogy mi is történt és kalkulálja a következő lépést. Ez minden esetben igaz, nem csak az étkezésre. Az agy felméri a távolságot, a mozdulatokat kivitelezi a mozdulat indításától a mozdulat lelassításán át a megállításáig, majd visszaviszi a semleges pozícióhoz,. Az agy kezeli az ujjak, a szem és a száj észlelését, taktilis ingerét. Továbbá kezeli a nyak mozgását. Ennyi mindent csinál a gyerek mondjuk evés közben, és még nem beszéltünk a teste többi részéről. És ezt úgy teszi, hogy örömmel, szeretettel csinálja mindazt, amit tud, amire képes, és közben olykor-olykor fel-felfedez új dolgokat, új mozdulatokat. De közben az izomtónusa lent marad, nem emelkedik meg, minden szép nyugodt, és közben felfedező.
Ha a gyermeked nem tud önállóan enni, akkor nyugodtan tegyél a kezére valami finomságot, hogy érezze, és beteheted az ujjad a szájába, vagy az övét, hogy tapasztaljon.
Összefoglalóan, a kézzel való evés sokkal többet jelent a gyerekek fejlődésében, mint a kanállal való evés, sokkal több tapasztalatot szerez, sokkal több területet edz, tréningez. Ha szereti csinálni, magabiztos benne, nem emelkedik meg az izomtónusa, akkor több variációt tud kipróbálni, és saját jutalmazásként tudja értékelni, mert van sikerélménye. Jó hatással van a szájra, az ajakra, a nyelvre, az ízlelésre, a nyakra, a szemre, a távolság figyelésére, az ujjakra, a tapintásra... Látod, hogy egy szimpla kézzel való evés mennyi mindent fejleszt a gyermek számára, ha már képes rá és nem emelkedik meg tőle az izomtónusa. És ez minden esetben igaz, függetlenül attól, hogy a gyereknek megkésett mozgásfejlődése van, vagy CP-s, vagy autista, vagy genetikai sérült, továbbá mindegy, hogy enyhén érintett vagy súlyosan, minden esetben az alapelv igaz.
Forrás: Autism and CP. Eating and Feeding. Doing it Right! Best Training for the Brain. By Leonid Blyum
A MOZGÁS CSODÁLATOS INTELLIGENCIÁJA - AZ AGY OKOS!
2021. április | Forrás: Leonid Blyum
Hogyan tudja saját magát edzeni a gyermeked? Hogyan tudja a mozgásátmeneteket gyakorolni?
Leonid elmagyarázza, hogy milyen sokrétű kontrollt kell fenntartania a gyermekednek, hogy egy-egy mozgás kivitelezésére képes legyen (feltérdelni, leülni, felállni, stb).
Az ABR terápia során mi bízunk a gyermeked agyában. Értjük, hogy mit miért tesz, milyen logikus lépésekből áll a mozdulata, látjuk a mozgásának intelligenciáját.
Minden gyermek kreatív és intelligens.
Az ABR során az a célunk, hogy oldjuk azokat a szűk keresztmetszeteket, amelyek akadályozzák a gyermeket abban, hogy végre tudjon hajtani egy-egy mozgást, illetve felépítjük azokat, amelyek még hiányoznak a mozgás, illetve a testsúly teherviselés kivitelezéséhez.
Szülőként kénytelen vagy megérteni, hogy miért és hogyan tudod segíteni a gyermekedet. Ezekre nem tudod megtanítani. A szülők feladata, hogy jobb mélyen fekvő összeköttetéseket segítsenek kialakítani a gyermekben, segítsék csökkenteni a megemelkedett izomtónusokat, amelyek elveszik a gyermeked energiáját más és jobb dolgoktól.
Így a gyermeked képes lesz a saját ütemében fejlődni, és képes lesz a kreativitását, lehetőségeit sokkal jobban kiaknázni.
Bízzál a gyermekedben és segítsd felépíteni a teste minden egyes mély elemét!
---------------------
Remélem, hogy titeket is annyira lenyűgöznek az ilyen nagyszerű teljesítmények, mint engem. A mozgás intellingenciájáról lesz szó, ami megint csak azt mutatja, hogy az agy okos, és azt használja, ami a rendelkezésére áll.
Vonatkoztassunk el attól most egy kicsit, hogy ez a gyermek már tud önállóan járni. Ugyanez a séma történik minden esetben, attól függetlenül, hogy járó, vagy fekvő gyermekről beszélünk.
Nézzük meg, milyen ügyesen, okosan valósítja meg ez a tinédzser a felállást.
Először is a megfeszült, besüllyedő gerincet kell ellazítania és görbítenie a térdelő pozícióból való felálláshoz. Majd előreteszi a jobb lábát, és innen elkezdem számolni, hogy hány apró finom mozgást végez annak érdekében, hogy majd felállhasson a földről. Az abszolút minimum, amit meg kell tegyen: a térdét a földdel megfelelő kontaktusba hozza, a tömegközéppontot fel kell tolnia, de közben a test elhajlásának szöggyorsulásait is kezelnie kell. Ez az abszolút minimum, amit kezelnie kell.
4:29-től láthatóak az egyes mikro mozgások, mozgáselemek, amiket elvégez a gyermek mintegy előkészítő munkaként (a medencét, a lábfejeket, a térdeket, a vállakat, a kezeket, a gerincet újra meg újra kalibrálja, a testsúly áthelyezésével). A végeredmény 63 mozdulat, hogy elérje a megfelelő pozíciót, helyzetet, hogy fel tudjon állni.
Szerintem ez FANTASZTIKUS! Elképesztő, hogy milyen jól tudja kiigazítani magának a testsúly áthelyezéseket és az apró kis mikromozgásokat. Ez történik minden esetben, minden gyermeknél! És ha a gyerek nem csinálja ezeket jól, akkor sem arról van szó, hogy nem okos vagy lusta, hanem mással kell foglalkoznia az agynak, más dolga van, nincs erre kapacitása.
Ha megkérdezném tőletek, hogy ezeket meg tudnátok-e tanítani a gyermeknek, ezt a sok mikromozgást a sokféle furának kinéző szögekben, és ti őszinte választ adnátok, akkor egyértelmű lenne, hogy ezt nem lehet megtanítani a gyermeknek.
Ezért az ABR-rel mindig felkészítjük a testet egy jobb minőségű mozgásra a jobb struktúra kialakításával, amit az agy elkezd magától beépíteni. Hatékonyabb lesz a mozgása, több energiája marad új dolgokra, kevesebb lesz az izomtónus belövelés. Lehetőséget adunk, hogy a központi idegrendszere jobb elemekkel tudjon dolgozni, és használja tudja a testet egy jobb, hatékonyabb módon.
Reméljük, ezen a szemüvegen keresztül nézve közelebb kerültök ti is ahhoz, hogy értékeljétek a gyermeketek mozgását, teljesítményét, kapacitását. A ti feladatok, hogy ehhez hozzájájáruljatok azzal, hogy a disztribúciót segítsétek a testében, azaz minél több mélyen fekvő elemét tudja használni a gyermek, ezzel a gyenge, inaktív elemeket is bekötve a testtérképébe, amelyet majd az ő központi idegrendszere már fel fog tudni használni.
A KREATÍV MOZGÁSOK - AZ AGY OKOS!
2021. április | Forrás: Leonid Blyum
A videón látható sok-sok apró, mikromozgásból összeáll végül a jól megérdemelt eredmény: a végén le tud csúszni a kislány a csúszdán. A külső megfigyelő azt mondaná, hogy huh, szegény, milyen sokat kell fészkelődnie, hogy a végén sikerüljön lecsúszni, és a végén annak örül, hogy ripsz-ropsz, lecsúszott, mint a villám.
De ha jól megnézzük, és kielemezzük a kislány mozgását, akkor pont ellenkezőleg kellene örülnünk és aggódnunk.
Ugyanis, amíg a csúszást megelőző előkészületek zajlanak, addig a kislány sok-sok apró mikromozgást csinált, ami mind-mind egy tökéletesen harmonizált mozgássorozat, amelyet az agya tökéletesen irányít. A teste ezt teszi lehetővé, nem képes jobb megoldásra. Ez egy szuper munka, aminek nagyon kellene örülnünk. Rengeteg jól előre kalkulált kiigazítást tesz a leányka, mielőtt lecsúszna. Ezeket nem is lehetne megtanítani a gyereknek, hogy mikor mit és hogyan csináljon. Éppen ezért teljesen fölösleges ezeket tanítani. Az agya jól tudja, mikor mit kell tennie. Eddig a pontig 84 apró kis mozgást tett, hogy előkészítse a csúszását. Több tucatnyi nagyon jól kalibrált, előre jól kiszámolt apró mozdulatot (ujjak, könyök, váll, lábfej, láb, nyak, fej, gerinc, medence) tesz a kislány, hogy le tudjon csúszni. Költői kérdés lenne csak, hogy képes lennél ezt a sok-sok akár 50-10 apró mozdulatot megtanítani neki, hogy mikor mit, hogyan csináljon? Természetesen ez nem tanítható. De mind-mind jól vezényelt apró kis kiigazító mozdulat, hogy biztonságban érezze magát és közelebb kerüljön a cél felé.
Ugyanakkor a csúszás felétől már bejön egy pánikreakció, hirtelen megfeszül testszerte, egy tömbként kezd mozogni az egész teste. A külső szemlélő ennek a hirtelen zuttyanásnak örül, én pedig ebben látom a problémát. Semmilyen szelektív mozgást nem végez a csúszás folyamatában a gyermek. A karja felemelkedik a védekező mechanizmusba, a gerince befeszül, a lába befeszül. Minden egybe mozog, mint egy tömb. Nincsenek szelektív mikromozgások a mozdulatában. Beáll a gerince, a feje, a vesztibuláris rendszere, valamint a csúszós ülőfelülete és lába egy neurológiai védekező módba, a "harcolj vagy menekülj" módba. Megemelkedik az izomtónus, és testszerte szétterjed. Ez a felszíni nagy izmokat túlingerli.
3:05-től látható a sok mikromozgás a csúszás előkészítésére
Valójában ugyanez történik a gyerekekkel, amikor egy állítógépbe tesszük őket, vagy járatjuk, amikor még egyáltalán nincs arra a teste felkészülve. Folyamatosan egy készültségi állapotot idézünk elő a részükre, egy emelkedett izomtónussal.
Ebből az 53 mp hosszú videóból volt 2 mp, amikor elveszítette az uralmát a teste felett, amikor a ballisztikus mozgást végezte a csúszdán lefelé, de volt egy másik 51 mp-es rész, amikor nagyon jó minőségű, jól kalkulált, kiváló mozgás sorozatot hajtott végre. Még, amikor landolt a csúszda alján, akkor is nagyon szépen csinált mindent.
A mi feladatunk, hogy bízzunk a gyerekeinkben, bízzunk az ő agyában! Mindent a lehető legjobban csinál, sérüléstől függetlenül. Hagyjuk, hogy ő maga fedezze fel a mozgás lehetőségeit, mégha külső szemmel nem is tűnik az elvártnak. Ő tudja, mi jó neki! Hagyjuk, hogy minél több mikromozgást csináljon a testével. A sok kis mozgás fogja adni a nagymozgást!
Mindegy, hogy milyen állapotú a gyermek, ha csak a szeme működik egy picikét is, és minden más nem működik, akkor is onnan indulunk el, ami működik, és kezdünk arra építeni.
A lényeg a sok-sok mikromozgás!
Forrás: ABR - Creative movements vs ballsitic Motion, Leonid Blyum
NEM CSAK "EGY GONDOLAT BÁNT ENGEMET"
2021. április | Forrás: Hárosi Brigitta
Nem csak "Egy gondolat bánt engemet"... De most egyet fogok csak kiemelni itt a Húsvét hetében.
Mégpedig azt, hogy nem bízunk kellően a gyermekeinkben...
Kívülről-belülről persze szeretjük, bízunk bennük, de mélyen mégsem. Miért is? Próbáljuk megválaszolni az alábbiakat magunknak:
- Miért gondoljuk, hogy mi jobban tudjuk, hogy mi kell nekik, mint ők maguk?
- Miért gondoljuk, hogy azért mert agyvérzést vagy oxigénhiányt szenvedtek el, vagy genetikai sérültek, már nem is tudják, hogy mi jó nekik...?
- Miért akarjuk mindig mi megmondani nekik, hogy mit csináljon? Hogyan tartsa a fejét, hogyan üljön, hogy feküdjön?
- Miért igazítjuk ki mindig őket egyenesbe? Hiszen a természetben nincsenek egyenes vonalak, a testben sincsenek egyenes vonalak, csak görbék, spirálok.
- Miért akarjuk őket mindig motiválni? Miért nem engedjük őket csak úgy belebambulni a világba? Miért gondoljuk, hogy unatkoznak?
- Miért nem gondolunk abba bele, hogy ők sokkal több figyelmet fordítanak a belső világukra, mint mi? Miért nem értjük meg, hogy nekik kissé más a világuk? Miért nem fedezzük fel, hogy nekik a belső dolgokra jobban kell koncentrálniuk, mint nekünk?
- Miért nem értjük meg, hogy ha például valami nincs rendben velünk, akkor mi is a belsőnkre koncentrálunk, és nem érdekel annyira a külső világ, csak szabaduljunk a fájdalomtól, az emésztési problémától, stb...
- Miért gondoljuk magunkat mindig mindenben okosabbnak? Miért akarjuk majd mi megmondani nekik, hogy mi lesz nekik a "jó"? Nem lehet, hogy saját maguk is tudják? Nem lehet, hogy amit csinálnak, azt saját magukért teszik?
Komoly kérdések... úgy gondolom...
Szóval, annyira szeretném csak felhívni a figyelmeteket, hogy bízzunk a gyermekeinkben! Lehet, hogy ők jobban tudják, hogy épp mire van szükségük! Mi nem voltunk sosem az ő bőrükben! Nem tudjuk, mit éreznek pontosan! Hagyjuk, hogy jól érezzék magukat, és ne akarjuk túlfejleszteni, túlingerelni őket, és ne akarjunk okosabbak lenni, mint ők, mondván, hogy mi tudjuk, hogy hogyan kellene állnia egy-egy testrészének! Ő nem véletlenül használja a testét így. Oka vannak annak mindig. Valahol gyenge a teste, amit így tud kompenzálni.
Segítsük inkább a teste gyenge területeit, hogy azt is be tudja vonni a mindennapjaiba, amitől majd jobban érzi magát, és magától máshogy fogja kiigazítani magát, máshogy fogja tartani magát!
Azt tudom, hogy Leonid 100%-ban bízik a gyerekeinkben!
Tudja, hogy ha mi szülők így meg úgy dolgozunk, akkor a javulások minden esetben megtörténnek. Ebben teljesen biztos mindig.
A többit a gyerekre bízza, mert Leonid nagyon is jól tudja, hogy a gyerekeink okosak, és mindent a lehető legjobban szeretnének megoldani a rendelkezésre álló lehetőségeikből. A mi feladatunk kiszélesíteni az ő lehetőségeiket, amiből megoldásokat tudnak találni maguknak.
Ez a szülő feladata! Egy lehetőséget adni a gyereke számára, hogy a teste többi területeit is tudja használni, be tudja építeni a mindennapokba. De ő tudja, hogy mit milyen sorrendben, hogyan tudja megvalósítani, mert mi nem vagyunk az ő bőrében.
Bízzunk bennük, mert ők jobban tudják, hogy mi jó nekik!
AMIT A FEJ- ÉS NYAKKONTROLLRÓL TUDNI KELL - ABR WEBINAR 3.
2021. március | Forrás: Leonid Blyum
Mit tanulunk mindig meg először a fejkontrollal kapcsolatban? Azt, hogy az egészséges gyermek elkezdi felemelni a fejét mondjuk 3 hónaposan, majd elkezdi körbeforgatni, stb... Minden szakértő mindig arra az álláspontra jut, hogy a gyerek elkezdi felemelni a fejét. A felemelésen van a hangsúly. De sajnos ebben nagyot tévednek. Hogy miért? Erről lesz szó most.
Az ABR három alapelvet követ:
- 1. Disszipáció (tenzió versus nagyon magas helyi koncentrált teherviselés)
- 2. Disztribúció (tenzió versus magas helyi koncentrált teherviselés)
- 3. Diverzitás (sokszínűség, sokféleség)
A Disszipáció jelentése: mivel a tenzió nagyon erősen egy helyre koncentrálódik, - amely lokálisan kellemetlen és fájdalmas is lehet -, ettől meg kell szabadulnia a testnek, le kell vezetnie ezt a plusz feszültséget ott helyben. A feszítés lokálisan egy-egy szűkebb területet érint, amely túl van használva, mert a környező területek nem segítik őt. Így ott egy extra feszültség keletkezik, amelyet valamilyen úton le kell vezetnie, ki kell engednie (epilepszia, hirtelen mozgások, stb...) Ez a túlzott, lokális teherviselés miatt alakul ki másodlagos hatásként. Ezt kell elsődlegesen oldanunk.
A Disztribúció során a tenzió és az erős, egy helyre való koncentrált teherviselés elemeit vizsgáljuk. Mit láthatunk a gyermekeknél? Bármilyen pozíció tartását is próbálja, bármilyen mozgást is próbál végrehajtani azt láthatjuk, hogy csak a felszíni nagyobb izmok egy része vesz részt a munkában, egyedüli hősként, amelyeket spasztikusnak, merevnek szoktak megnevezni. Ezek ellen harcol mindenki, ezek kapják meg a "bűnös" címkét. Mi sosem harcolunk ezek ellen, hiszen ezek a kis hősök, akik próbálnak a többi inaktív, lusta elem helyett is dolgozni. Az ABR egyik jelszava az, hogy ne menj szembe a feszítésekkel, inkább kezd el felépíteni a test többi részét, hogy az oldódjon magától. A test felépítése azt jelenti, hogy elkezdünk kialakítani egy jobb minőségű, egy szélesebb körű disztribúciót, eloszlást amire a test számíthat, amit a test használhat. Így már nem lesz szüksége a testnek azt az egyetlen elemet használni, fel fog szabadulni, csökkeni fog a feszesség, és szélesebb körben fogja a test a teherviselést megvalósítani.
Ha például megnézzük ezt a kart, láthatjuk, hogy a feszesség a bicepszre és a felkari izomra (m.brachialis) koncentrálódik. Ez a fajta koncentráció rossz. De nem azért, mert az agy annyira buta, hogy rossz információkat küldene azoknak az izmoknak. Nézzük inkább másik szemszögből. Az agy megpróbálja a lehető legjobban segíteni saját magát egy hiányos testtérképben, ahol ezekre az izmokra számíthat. A mi célunk, hogy sokkal több összeköttetést hozzunk létre ebben a karban, több izmot és aktiváljunk és több eleme épüljön be a testtérképbe, amiket szintén fel tud használni az okos agy és annak a két izomnak már nem lesz szüksége olyan mértékű terhelésre, mint korábban, hanem széleskörűen képes lesz sok-sok elemet használni a testből, tehát egy szétterjesztett, szélesebb körű elem halmazra számíthat az agy, amiből válogathat, mikor mit használ. Ez a mi nagyon egyszerű logikánk és megközelítésünk.
Felmerülhet a kérdés, hogy nekünk miért is olyan fontos ez a maximális disztribúció? Miért nem elég, ha kevés elem viszi a terhet?
A válasz egyszerű. Egy egészséges ember a maximum kapacitásának kb. az 5%-át használja ki folyamatosan. Általában sosem használjuk az izomrostjaink 5%-ánál nagyobb részét (MVC). Ezzel az 5%-os erőfeszítéssel már 100%-os funkcionális szintet tudunk elérni. Tehát 5%-os izomrost használattal egy 100%-os funkcionalitást tudunk elérni, azaz a hatékonysági szorzó 20-szoros. Az izomrostjaink használatakor szétoszlik a terhelés, mert a többi környező elem is besegít neki. Ha például egy kisebb mértékben (de nem túlságosan) feszes a gyermek, és mondjuk 20%-át használja az izomrostjainak (az 5% helyett), és így éri el az általa produkált 100%-os funkcionális szintet, akkor a hatékonysága már csak 5-szörös, azaz negyed annyi, mint normál esetben lenne. Azonban, ahol igazán feszes egy gyermek, és mondjuk 50%-át használja az izomrostjainak, akkor bizony már csak 2-szeres a hatékonysági szorzó, ami már nagyon kevés.
Mi történik ilyenkor? Mit teszünk a gyermekkel? Olyan edzéseket kap, ahol tovább ösztönözzük őt arra, hogy még nagyobb erőfeszítéssel még több ideig, még több lépést tegyen meg az adott funkcióban, mozgásban, amit épp gyakoroltatunk vele. Ezáltal arra késztetjük őt, hogy az izomrostjainak a lehető legnagyobb részét, közel 100%-át használja fel, azaz a hatékonysági szorzó lecsökken 1-re vagy 2-re .
Ilyenkor mit is teszünk vele? Vajon a jó irányba toljuk? Vajon jobb lesz a hatékonysága? Hát... a válaszom az, hogy NEM. Hiszen 100%-os izomerő bedobással éri el az adott 100%-os funkciót. Ez nem vezet hosszú távon sehova!
Ha ezt az autók fogyasztásához hasonlítom, akkor egészséges esetben 1 liter benzinnel 20 km-t teszünk meg, míg az amúgy is feszes és még arra is túledzett izmokkal pedig 1 liter benzinnel 1 km-t teszünk meg. A hatékonyság drasztikusan lecsökken. Milyen egyéb következményei vannak annak, ha a gyermek ekkora üzemanyag fogyasztással dolgozik ahhoz, hogy megtartsa magát, mozogjon? Nem nehéz kitalálni, és nem lehet meglepő, hogy a gyermek nem nő megfelelő mértékben, nem hízik, nehezen tud felépülni a betegségekből, nehezen emészt, stb...
A megoldást mindig a disztribúcióval érjük el: a hosszú (20-30-40 cm-es), felszíni izmok igénybevétele mellett be kell kapcsolnunk a működésbe a mélyen fekvő kisebb izmokat is (1-2-3-5 cm-es izmokat). Beszélhetünk akár nyakról, akár kézről, bármiről, a disztribúció az elsődleges fontosságú.
A harmadik elem a Diverzitás volt. Ez is a disztribúción alapul, hiszen mi csak az izomrostjaink 5%-át használjuk egyszerre. Egyik pillanatban az egyik 5%-át adott izmon belül, másik pillanatban a másik 5%-át, stb, míg a többi pedig pihen. Így nagyobb diverzitással tudjuk használni az egyes izomrostjainkat, így az izmaink nem fáradnak el, nem fájnak, nem deformálódnak. De ha folyamatosan közel 100%-ot használsz, akkor nincs benne a diverzitás lehetősége, nem tud sosem pihenni, elfárad pár másodperc vagy pár perc alatt. A lényeg itt megint a sok-sok apró, különböző, mikromozgásban rejlik, valamint a hullámzó, unduláló mozgásban (mint a hal), sok kis apró kiigazításokkal.
A fejkontrollról beszélvén, mindenki rögtön azt gondolja, hogy a lefelé lógó fej rossz, ezért arra biztatja a gyereket, hogy emelje a fel a fejét. Minden fejlesztő azt próbálja meg elérni, hogy a gyerek emelje fel a fejét, pozicionálja, játszik vele közben. De mi történik ilyenkor?
A fő üzenetem a fentiekben az volt, hogy növeljük a disztribúciót. Mi történik a gyermek testével, amikor ilyen feladatokat csináltatunk vele? Vajon javul a disztribúció és a teherviselés vagy a káros koncentrált, egy helyre összpontosuló izomhasználat fog növekedni? Sajnos ez utóbbi, az amúgy is már túlterhelt hosszú izmokat edzük tovább, így a koncentráció egyre nő, a feszesség egyre nő. Sajnos a gyakorlat mutatja is, hogy nem igaz az a megállapítás hosszú távon, hogy ha ma erősen dolgozol, kis hősként, akkor egyre könnyebb lesz majd. Ez enyhe esetben igaz lehet egy adott szintig, de középsúlyos és súlyos esetben sajnos nem működik. Minden gyakorlat ezt mutatja. Ez egy nagyon nagy tévedése a fejlesztő szakmáknak.
Én azt mondom, hogy máshonnan kell kezdeni a fejkontrollt. Azt kell értékelnünk, azt kell edzésként értelmeznünk, amikor a gyermek lógatja a fejét, és a lehető legalacsonyabb pozícióban tartja a fejét. Nem az a lényeg, hogy milyen magasra emeli most a fejét. Tudni kell, hogy a test spirálisan épül fel. Mi az egyenes vonalakhoz vagyunk szokva, csak azokat látjuk át. A spirálisakat nem tanítják az iskolákbban. De a természet spirális elemekből áll.
Nézzük meg, hogy ennek a nyakszirti szalagnak a rostjai (lig. nuchae) milyen irányúak. Szétágazó, ventillátor szerű irányt vesznek fel. A fej előre hajlítását segítik, kontrollálják, amely spirális formában történik meg.
A fej előrehajlása az állkapocs ízület körül történik meg ideális esetben, az a középpontja. Itt spirális formákban kellene gondolkodnunk, ami nem egyszerű... sajnos még az egyetemen sem igazán tanítják, mert mindig is nagyon különleges formának tartották. A lényeg, hogy ez a nyakszirti szalag kritikus a fejkontrollban. És ha ez a mélyen fekvő szalag nem működik jól, akkor már minden mást is magával húz, minden mást is érint természetesen.
Mi történik, ha a nyakszirti szalag nem tart megfelelően? Ha mondjuk hanyatt fekszik a gyermek és kissé hátraveti a fejét, akkor belazul ez a szalag és helyette más forrást keres a teste, hogy segítse az ő vesztibuláris rendszerét, hogy tudjon tájékozódni a térben. Ez az új alternatív forrás nem más lesz, mint a trapézizom. Ennek pedig az lesz az eredménye, hogy nem lesz igazi nyaka a gyermeknek, nem lesz igazi tartása. Őket "nyak nélkülinek" nevezzük. A mi feladatunk, hogy igazi nyakat kezdjünk építeni a gyereknek, amely képes lesz a hosszú távú, robosztus, fenntartható fejtartásra. Sokszor hallom, hogy korábban volt valamennyi fejkontrollja, még ha nem is volt stabil, de volt valamennyi, és ahogy nő a gyermek, úgy ez a minimális funkció is eltűnik. Ez azért tud megtörténni, mert a gyermek nyak nélküli, nincs igazi nyaka, nincs annak mély szinten tartó szerepe, és csak egy látszólagos ál szerepet tölt be a felszíni izom (trapézizom) kis korban.
A nyakszirti szalag elsődleges funkciója, hogy az előrehajlásban segítse a fejet. Ezzel kell kezdeni a nyakkontroll kialakítását. Ekkor újrakalibrálódik ez a szalag, érezvén a fej valódi önsúlyát, megadva azt az inputot, hogy mit is kell elbírnia.
Ha viszont ez a nyakszirti szalag gyenge, akkor milyen egyéb következményekkel számolhatunk még azon kívül, hogy nincs fejkontrollja? Például azzal, hogy az egész gerinc érintett lesz. Láthatjuk, hogy a szalag folytatásaként végigvonulnak a gerincmenti szalagok, egy egységet alkotva. Ha a nyak nincs rendben, akkor már a gerinc többi része sem lesz rendben, nem várhatunk el megfelelő törzskontrollt sem. A szalagok helyett a felszíni nagy izmokkal kompenzál a gyermek, amit egyrészt nehéz a növekedéssel hosszú távon fenntartani, másrészt feszes, spasztikus lesz, harmadrészt hamar fárad, negyedrészt sosem lesz meg a megfelelő, helyes törzskontroll.
Ugyanezt a spirális formát kell felvennie a gerinc alsó szakaszának. Mindannyian hallottunk az embrionális pozícióról. Ez adja meg a teljes hát orientációját és hosszát. Felmerülhet a kérdés, hogy mi történik, hogy ha ez a teljes hossz kicsit rövidebb, kicsit más alakú? Tudni kell róla, hogy ez nem csak egy "kábel", ami tart, hanem ez egy információs rendszer is. Magyarul, a szalagok rengeteg szenzorral rendelkeznek. Ezeknek a receptoroknak kell információt adniuk arról, hogy milyen a szög terhelés, azaz milyen szögből, milyen hajlásból jön terhelés (hiszen nem egyenesen jön a terhelés).
Amikor a gyerekeket vizsgáljuk, számításba kell vennünk ezt a spirális terhelést, a szög terhelést, hiszen ez kritikus, hogy mekkora erővel húzza, csavarja a fejet. A fej súlya az előrehajlásból ered, és ez aktivizálja a teljes szalagokat hátul. Ezeknek a szalagoknak erre az információra szükségük van. Hiszen ha nem kapják meg ezeket az információkat, hogy milyen a fej súlya, a szög terhelése, akkor az agy kihagyja a szalagokat a hír csatornából, figyelmen kívül hagyja őket, és helyettük segítségül hívja mentőövként az izmokat. De ez egy vészhelyzet már... Az izmoknak nem ez lenne a dolguk, hiszen ők csak készenlétben kéne, hogy álljanak, ha kell, bevethetőek legyenek, ezért is van, hogy az izomrostoknak csak a 2-3-4-5 %-át használjuk, a többi pihen. Nem az a dolguk az izmoknak, hogy tartsanak. A szalagok dolga lenne ez!
Ha a mélyen fekvő, passzív elemek, azaz a szalagok nem működnek, akkor kénytelen segítségül hívni a test az izmokat, mint egy mentsvárat. És akkor a gyerek kényszeresen esetleg felemeli a fejét, aminek mi szülők, terapeuták örülünk, de sajnos ez nem egy helyes fejemelés, nem fenntartható hosszú távon, és számos egyéb problémát szül a teljes törzsben, a medencében, stb...
Szeretném, ha megértenétek, és el tudnátok képzelni annak a jelentőségét, hogy mennyire fontos maga a spirális megközelítés és az összeköttetések a mélyen fekvő elemek között, és szeretném, hogy lássátok a szalagok nem megfelelően tanított és kezelt szerepét. Tudom, hogy nem könnyű, és nem tudunk spirálokban gondolkodni. Azt is tudom, hogy az első véleményetek az lehet, hogy szegény gyermek, milyen rossz lehet neki, egész nap a köldökét nézegeti, mennyire unatkozhat, mire megpróbáljuk felemeltetni vele a fejét (helytelen elemeket használva). Pedig ez pozíció valójában egy kiváló nyaktréning, hogy a szalagok erősödjenek.
A fejkontroll kétféleképp tud megvalósulni:
- az egyik a valódi nyakon keresztül, a mélyen fekvő elemekkel, szalagokkal,
- a másik pedig egy látszólagos fejemelés, amikor is a nyak nélküliség miatt, az izmokat vonja be, főként a karizmokat.
Érdemes átolvasni a korábbi cikkeket is, hogy a karhoz tartozó izmok hogyan segítik a hamis fejkontrollt. A fejkontroll lényege >>
Röviden elmondom, hogyan lehetséges maga a nyak nélküliség? Olyan izmokat használnak a gyerekek, amelyeknek a rendeltetése nem a fejemelés lenne. Kicsit olyan, mintha ezzel akarnának csalni... Az egyik izom tipikusan a trapéz izom, amit használnak a gyerekek. A trapézizom (m.trapezius) teteje, eredése a koponyaalapnál van és oldalt van a tapadása lapockánál és a kulcscsontnál. Nem érinti a nyak apró elemeit, csak átfut felül a nyakon, összeköti az eredést a tapadással.
A másik ilyen izom a fejbiccentő izom (SCM, m. sternocleidomastoideus), amelynek egyik vége a fej, a másik vége a kulcscsont és a szegycsont. Itt is kimaradnak a nyak elemei. Csak átívelve megy keresztül a nyakon, fölötte megy át, nem érinti valójában a nyak egyes apró elemeit, így azokat egyáltalán nem segíti. Ezen izmok használata segíti elő a látszólagos és csak időszakos fejkontroll javulást, előidézve egy "nyak nélküli" állapotot.
Sajnos a hagyományos fejlesztő mozdulatsorok, tréningek ezt a nyak nélküliséget alakítják csak ki. Egy látszólagos és ideiglenes nyakkontrollt alakítanak ki, még akkor is, ha szép, finom tornának tűnik az egész, kedves terapeutákkal, látványosnak tűnő mozdulatokkal. Mindig is ezekbe a problémákba fogsz ütközni.
Amikor elkezditek az ABR-t mindig azt várjátok, hogy a meglévő funkciókat tovább bővítsük, és hogy egy gyors javulást érjetek el, mert már valamit tud a gyermek, bővítsük tovább a tudását. Azonban az igazság az, hogy a súlyosabb esetekben az igazi nyak nagyon-nagyon hiányzik. És ha tovább akarsz haladni, akkor az elsődleges feladat, hogy az igazi, a valódi nyakat kezdjük kialakítani, amire majd tud épülni a többi elem. Nem is a fejkontroll az elsődleges, hanem a valódi nyak kialakítása, ami el fogja majd bírni a fejet. Ebben a spirálban kell gondolkodnunk, aminek el kell bírnia azt a terhet, súlyt, amit a fej ad a nyak számára. Az állkapocs ízülettől kiindulva, hiszen ott van a forgáspontja. Fontos az állkapocs ízület, a nyelvcsont, az áll helyzete. Ezeknek mind szabadaknak kell lenniük, nem kellene besegítenük a fejkontrollba, a fejemelésbe. Viszont sajnos a legtöbb esetben ezek az elemek segítik a gyerek hamis fejkontrollját. Azért nyitják ki a "valódi nyak nélküli" gyerekek nagyra a szájukat, öltik ki előre a nyelvüket, csikorogtatják a fogukat, mozdítják furcsa irányokba az állkapcsukat, hogy segítsék a fejet.
Az igazi nyak elérését lentről, egy előrehajtott fej helyzetéből kell kezdeni. Legelső körben nem az a lényeg, hogy felemelje a fejét, hanem, hogy mélyen előre tudja hajtani a fejét és ezzel folyamatosan edzésben tartsa a nyakszirti szalagot. Sokan a mellbimbó vonaláig lehajtják a fejüket. Innen indul a spirális alakzat. Ez egy nagyon fontos eleme az egésznek. Ne csak egyenesekbe gondolkodjunk, alapvető fontossággal bír! Engedjük meg a gyereknek, hogy a fejét a lehető legalacsonyabb helyzetbe előre hajtsa, hogy a nyaka elkezdjen dolgozni! Ezzel öszöntönözzük, hogy a nyakszirti szalagk elkezdjen végre valamit dolgozni és elkezdje felmérni a fej súlyát, létét!
Összességében, az ABR terápiával tudjuk a lehető legjobb fejkontrollt elérni, összehasonlítva bármilyen másik terápiával. De ez a fejlődés a nyak fejlesztésével kezdődik. Mi nem "csalunk", nem akarunk látszólagos eredményeket elérni, hiszen a látszólagos eredmények csak kis korban működnek, de ennek ára van, később mindenki megfizeti ennek a látszólagos eredménynek az árát 5-10 év múlva, ahogy megnő a gyermek. Mert nagyobb testet már nem bírnak el ezek az izmok, és jönnek a hiperextendált tartások, az egyre feszesebb izmok. Hiszen a mostani funkcionális látszólagos eredményt a külső feszes izmokkal érték el, ami nem lesz hosszú távon fenntartható.
A nyakkontroll kicsit olyan, mint az óra, amit fel kell húzni. Nem kívülről kezded felhúzni és extra tenziót adni neki, hanem belülről kezded felhúzni és egy olyan impulzust adni neki, ami segíti az elasztikus energiát tárolni az órában.
Ha visszatérünk az eredeti mondanivalómra, akkor láthatjuk, hogy mi milyen elveket követünk.
- 1. A helyi nagy problémák oldása, disszipációja.
- 2. A tenzió disztribúciója, hogy ne 1-2 izom vigye koncentráltan a terhelést a testben, hanem minden elem be legyen vonva a munkába, széleskörűen osztozzanak a munkán.
- 3. A megoldások diverzitása, sokszínűsége, hogy minél több elemet tudjon használni és minél többféle megoldással tudjon egy-egy mozdulatot kivitelezni.
Ezen a lencsén keresztül kell vizsgálni mindent! Mindig ez a fő alapelvünk, mindegy, hogy melyik testrészről van szó. Lehet szó a nyakról, a törzsről, a gerincről, a kézről, lábról, mindegy...
Az 1. pont a disszipáció, azaz a főbb problémák, fájdalmak, nagyobb feszességek feloldása. Ez az ahol az ABR nagyon jól és gyorsan tud működni, sokkal komfortosabban érzik magukat a gyerekek igen hamar. Utána következik a disztribúció, amely már kissé nehezebb, tovább tart, különösen akkor, ha a gyermek az addigi életében mindig arra lett tanítva, ösztönözve, hogy hogyan használja koncentráltan egy-egy nagyobb felszíni izmát a feje, a nyaka megtartásához. Hiszen a hagyományos terápiás megközelítés esetében a gyermek egy-egy területe nagyon feszes lesz és csak arra támaszkodva képes a valamennyi funkciót ellátni. Ez tudjuk, hogy nem fenntartható hosszú távon és nem is hatékony, így nehéz vagy lehetetlen egy adott ponton túllépni a hagyományos terápiákkal. Sőt! A növekedéssel a funkciók romlása következik be. Mindez a koncentrált, néhány izomra támaszkodó terápiás megközelítések miatt. A mi dolgunk, hogy az addig túlhasznált izmokat felengedjük előbb (disszipáció), és vele párhuzamosan elkezdjük felépíteni a valódi nyakat, a valódi struktúrát. Itt a gyorsaság nagymértékben függ attól, hogy milyen állapotúak az izmok, mennyire túlhasználtak, hány év telt el, mekkora batyut hord magával a gyerek. Mindig tudunk a javulás irányába lépni, de a sebesség kérdéses, kinél mennyi idő, míg jelentős javulás következik be.
Egészséges ember, a 100%-os funkcionális teljesítményéhez mindössze csak 5%-át használja az izmainak, így ennyi befektetésre van szükségünk nekünk, egészségeseknek. De ha a gyermek már sokkal nagyobb erővel, nagyobb erőbedobással, nagy küzdelemmel éri el a 10-50%-os funkcionális teljesítményt, akkor ő már biztos, hogy nem az izmainak 5%-át, hanem bizony legalább 50-70%-át fogja használni egyszerre. Ezt nyilvánvalóan nem bírja hosszú távon fenntartani, így lehet, hogy az 5 másodpercből tud majd 10 másodpercet csinálni, de órákat már nem lesz képes, mert elfárad egyszerű és érthető módon.
A terapeuták (és a szülők is persze) pedig pont arra sarkallják a gyerekeket, hogy még nagyobb erővel teljesítsenek, olimpikonokat, hősöket nevelve. "Gyerünk, meg tudod csinálni, képes vagy rá, még egy kicsit bírd ki, te vagy a hős, stb..." mondatok hangzanak el világszerte. Gondolom ismerősek ezek a mondatok minden szülőnek és terapeutának.
Igen ám, de mit érünk el ezzel? Azt, hogy az az igénybevétel, ami nálunk egészségeseknél 5% normál esetben, ugyanez a sérülteknél felmegy 50%-ra, vagy akár 100%-ra. Lehetetlent kérünk tőlük! És hosszútávon a gyermek alatt vágjuk a fát!
Mire törekszünk mi az ABR-rel?
Arra törekszünk, hogy felébresszük a nem használt elemeket a testben (szalagok, mélyen fekvő izmok, zsírok, kötőszövetek, ízületi tokok). Megszüntetjük a helytelenül használt utakat, nem engedjük, hogy úgymond csaljon a gyerek az egyes funkcionális mozdulatokban, hanem megkívánjuk tőle, hogy az arra való elemet használja a testében. Nem engedjük csalni, hogy olyan elemet használjon a testében most, ami viszont később számos járulékos és felhalmozódó károkat fog okozni a számára. Nem tanítjuk meg őt, hogy hogyan használja mondjuk az 5. csigolyáját vagy 8. bordáját, vagy a bokáját, a csuklóját, a nyakát, stb.., de a testét képessé tesszük, hogy be tudja építeni a megfelelő testtartásba, valamint a megfelelő funkcionális mozgásokba.
Ha össze akarnám hasonlítani valamivel, akkor a PlayStation játékok cheat kódjával tudom összehasonlítani. Ha le tudod tölteni a cheat (csaló) kódokat, akkor könnyebben ugrasz feljebb 1-1 szintet. De sajnos az emberi testben nincsenek ilyen jellegű cheat kódok... mert ha azt hiszed, hogy vannak, és látod, hogy működik 1-2-3-4-5-6 éves korban, akkor annak az árát sajnos később 10-szeresen fogod visszafizetni a pubertás korában. Ez a legfontosabb! Mi nem használunk cheat kódokat, csak a test valódi felépülését értékeljük jónak. Az ideigelenes funkciók elérését nem értékeljük jónak, hiszen ha hosszú távon nem fenntartható, akkor egyrészt milyen haszna van (azon kívül, hogy a szülők és a terapeuták pár évig örülnek), másrészt később megkérdezhetjük magunktól, hogy amikor a fájdalmak és műtétsorozatok előtérbe kerülnek tinédzser korban, akkor megérte-e az egész, hiszen a funkciók szinte kivétel nélkül zuhannak, romlanak, csak éppen hozzátársulnak a fájdalmak is a cheat kódok miatt, a koncentrált izom használat miatt, a túlerőltetés miatt, stb...
Az ABR által javasolt megoldás:
1. Reciprok - Környező területek bevonása, szinergikus hatása
Vegyünk egy példát: ha a bicepszre gondolunk, egy hajlított könyök esetén, akkor a bicepsz összehúzódik, dolgozik ezerrel. Ez a könyökben behajlított kar, feszesség gyakran látható a gyerekeknél is. Mindenki a bicepszre haragudni, hogy milyen feszes, azt mindenki nyújtani akarná. Ilyenkor mi nem bántjuk a bicepsz izmot, ő teszi meg mindazt, amire a többiek nem képesek, ezért sokkal jobban kell dolgoznia a többiek helyett is. Mi inkább elkezdjük a környező területeket is megerősíteni (előtte, mögötte, felette, alatta, jobbra-balra, körbe mindenhol, a kicsi elemektől a nagyokig), és egy együttműködő, szinergikus hatást szeretnénk elérni, megfelelő disztribúcióval annak érdekében, hogy ne legyen ekkora teher azon az egyetlen bicepszen, hanem osztozkodni tudjon a munkán a többi elemmel együtt.
2. Reaktív - intelligens, akaratlan válasz kiváltása
Ha azt kérem, hogy mozgassátok meg az 5. bordátokat, nyilván kinevetnétek, mert nem tudjátok akarattal megmozgatni. De ez nem jelenti azt, hogy arra nincs szüksége a testednek. Az ott van, és folyamatosan teszi a dolgát. Ezek elsődleges elemek, amelyek jelen kell, hogy legyenek. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy nem hagyunk számukra más opciót, mint azt, hogy reagáljanak az általunk adott inputokra. És itt jönnek be az ABR eszközök. Aktiváljuk azokat az elemeket, amelyeket akarattal nem tudsz megmozgatni, de attól még részt kellene, hogy vegyenek a mindennapi életben.
3. Rekonnekció - összekötjük, beépítjük a testtérképbe
Impulzust adunk ezeknek az elemeknek, addig míg el nem kezd felébredni, és el nem kezd reagálni és beépülni a testtérképbe. A nagyon gyenge összeköttetéseket el kell kezdeni felépíteni, hogy beintegrálódjon az egész testbe.
Mielőtt befejezném az előadást, még egy dologra szeretném felhívni a figyelmet. Ez pedig nem más, mint a nyelvcsont jelentősége. A fej-nyak vonatkozásában fontos elemek közé tartozik az állkapocs ízület a koponyával való találkozásnál, a toka rész, a nyak, valamint az ádámcsutka névre is hallgató nyelvcsont (os hyoideum). Ha gyenge a nyakszirti szalagunk, akkor az állkapocs ízület segítségével nagyra nyitjuk a szánkat, hogy kompenzáljuk a nyaki gyengeségünket. Ugyanígy hívjuk segítségül a karokat is. De ezek mind a nyaknélküliséget eredményezik.
Ha megnézzük, hogy a nyelvcsonthoz milyen izmok tapadnak, láthatjuk, hogy az egyik a nyelvhez kötődik (m. digastricus ant.), a másik pedig a koponyához, a csecsnyúlványhoz (mastoid process) megy hátra (m.digastricus post.) Ezért gyakran fordul elő, hogy a gyerekek hátrahúzzák az állkapcsukat vagy beteszik a kezüket a szájukba vagy nagyra nyitják az állukat vagy kidugják a nyelvüket. Ezek mind arra szolgálnak, hogy segítsék a nyakat. A fejük elülső részét használják a nyak hátsó részének használata helyett. Ez nyilván nem jó, hiszen máris számos problémába ütközünk, mint például a nyelés vagy hangképzés nehezítettsége. Ezért nagyon fontos az arc szabadsága, és hogy a nyak elvégezze a saját dolgát.
Éppen ezért, ha ezt a gyermeket megnézzük, nem sajnálnunk kellene, hogy milyen rossz lehet, hogy lóg a feje, hanem igazából örülhetünk, hogy már ott tart, hogy nem ér le mellbimbóig az álla, valamint hogy milyen jól néz ki például az állkapocs-toka-elülső nyak összeköttetése, nem esik előre az álla, továbbá szépen növekszik a hely a nyak-kulcscsont-trapéz háromszögben, amely az igazi nyak kialakulása felé vezető helyes út már.
Tehát az alapokat átismételve: nem az a cél, hogy minél többet emelje a fejét, nem az a cél, hogy a karját is felhasználva emelje és tartsa a fejét (mert akkor nem tudja a karját sem arra használni, amire való), nem az a cél, hogy az arcát, állkapcsát, nyelvét használja arra, hogy emelje és tartsa a fejét, (mert akkor elmarad a rágás, nyelés, beszéd), hanem az a cél, hogy elérjen előbb egy olyan kontrollt, ami a fej előrehajlításában és maga az előrehajlítás kontrollálásában segítse előbb a gyermeket. Kiemelném itt a lelassítás képességét! Ne csak előre csapódjon a fej, hanem az a cél, hogy képes legyen előbb lelassítani, befékezni és megállítani a fejet. Ez a nagyon fontos és kritikus rész: kialakítani a valódi nyakat! Ezzel tudjuk elérni, hogy felszabaduljon az arc, a kar és el tudják látni saját feladatukat is. Ezután pedig már tudjuk, hogy hogyan tudja a valódi nyak pozitívan segíteni a teljes gerinc alakulását.
Köszönöm a figyelmet, reméljük ezzel a részletes magyarázattal közelebb vittünk titeket a valódi fej-, és nyakkontroll újszerűbb megközelítésű kérdés köréhöz!
Forrás: ABR Webinar with Leonid Blyum - Head and Neck Control
A FEJKONTROLL LÉNYEGE
2021. március | Forrás: Leonid Blyum
A legtöbben abban a tévhitben élnek, hogy a fejnek az a dolga, hogy egyenesen álljon, amit majd az izmok szépen megtartanak.
Sajnos ez tévedés.
Először is az izmok nem képesek folyamatosan dolgozni, és fejet tartani, így a fejkontrollt elsősorban a mélyen fekvő nyakszirti szalag (ligament nuchae) adja meg.
Sajnos, mivel a terapeuták többsége nincsen ezzel tisztában, így mindig fejemelést kérnek a gyermekektől, elvárva, hogy majd egyszer csak olyan erős lesz a nyaka, hogy elbírja. Sajnos, ez nem így működik... nagyon is jól tudják azok a szülők, akik már éppen eleget gyakoroltatták a gyerekükkel a fejemelést, de mindhiába.
Ugyanis a nyakszirti szalag a kulcs. A nyakszirti szalag folytatása végig fut a gerinc nyúlványokon és egy mély szintű stabilitást ad a fejnek, valamint a trapéz és egyéb izmoknak is. Ez segít abban, hogy a vesztibuláris rendszer, a hallás és a látás fejlődjön. Ha belegondolsz, hogy a testünk szenzorainak, receptorainak kb. 2/3-a itt található, akkor már át tudod érezni, milyen fontossággal bír ez a szalag, hogy tudjál egyáltalán tájékozódni a térben.
A szokásos "Emeld fel a fejedet" például hason fekvésből stratégia nem a legmegfelelőbb, sőt saját magatok ellen dolgoztok... Miért? Mert akkor egyáltalán nem dolgozik ez a szalag, ami segítené a valódi fejkontrollt, ellenben megerősíti a fejbiccentőt és a trapézt egy nem kívánatos módon, ami további problémákat szül a jövőben.
Tudni kell azonban, hogy ennek a nyakszirti szalagnak nem az a legfőbb dolga, hogy egyenesen tartsa a fejet. Elsődleges dolga az, hogy az előrefelé irányuló fejmozgást segítse. A szöggyorsulást, illetve szöglassulást kell segítenie, hogy az előreeső fej ne csapódjon be előre, hanem képes legyen ellenállni a zuhanásnak és kellően le tudja lassítani. Ezt segíti első körben ez a szalag. És csak másodlagos funkciója, hogy képes legyen tartani a fejet a C1 (axis) és C2 nyaki csigolyák tetején ülve. Látszik, hogy a fej elsődleges feladata, hogy védje magát a becsapódástól. Csak másodlagos feladata az, hogy tartsa is középen. Mindkettőt kizárólag a nyakszirti szalag megerősítése tudja magával hozni.
Forrás: ABR Basics - Head and Neck control. By Leonid Blyum.
Nézzük meg a fej és nyakkontrollt a trapézizom összefüggésében!
Ha a nyak nagyon gyenge, akkor a trapézizom dominál. Az agy a trapézizmot hívja segítségül, azt mondván, hogy "Helló, trapézizom, helló karok, kérlek segítsetek megmenteni a fejet, mert a nyakra nem számíthatok." Így egy közvetlen kapcsolat alakul ki a fej és a kar között, ami nem ezt a célt kéne, hogy szolgálja, hiszen annak a kart kellene segítenie és nem a nyakat.
Az alábbi videón láthatjuk, hogy a trapézizom hogyan kapcsolódik a lapockához, láthatjuk, hogy ez egy erős, sűrű szövet, amely pedig további megsegítést, stimulációt igényel. A célunk az, hogy a trapézizom összeköttetése (tapadása-eredése) javuljon, és azt kell elérnünk, hogy a nyak olyan erős legyen, hogy ne csak a trapézizom által legyen "megmenthető", hanem engedje a nyak a trapézt relaxálni, ne igényelje az ő támogatását, és azt mondhassa, hogy"Itt vagyok már én is! Én is képes vagyok a munkámat ellátni, te is csináld csak a saját dolgodat - foglalkozz a karral".
Ez a mi célunk. Egy olyan helyzetet szeretnénk teremteni, amikor is a nyak elég erős ahhoz, hogy már elkezdje elbírni a fej saját súlyát ő maga, és aztán maga a nyak legyen a vezető, a főnök a trapéz felett.
Ha kíváncsi vagy arra, hogy mi tudja a gyereket a megfelelő és tartós fejkontrollhoz segíteni, olvasd el az "Amit a fej- és nyakkontrollról tudni kell - ABR Webinar 3." című cikket.
SZÜLŐI VÉLEMÉNYEK, VISSZAJELZÉSEK (2021)
2021. március | Írta: Hárosi Brigitta és a szülők
"Az ABR nem csak a reményt adta vissza a számunkra, hogy javulhat a leányunk, hanem egyrészt meg is bizonyosodtunk afelől, hogy még nagyon széles skálán tudunk előre haladni, másrészt pedig megtanított a boldog életre, amit egy szülő a nehezített helyzet ellenére el tud érni. Soha senki nem tudott még annyit segíteni rajtunk, mint Leonid, soha senkivel nem ért el a lányunk ilyen mértékű fizikai és szellemi fejlődést. Mindehhez kell Leonid tudása, egyénisége, és az ABR."
Hárosi Brigitta
"Teljesen lenyűgözött ahogy tetőtől talpig végig elemezte Gergőt. Azt az alapos vizsgálatot nagyon kedvelem amit Leonid végez. Olyan megnyugtató minden szava és mi tele vagyunk reményekkel, pozitív gondolatokkal."
Kiss Imola Tünde
"Nagyon érdekes, hogy hogyan válaszol a sérült test Leonid terápiájára. Megfogja a tárgyakat és rakosgatja. A rágás szépen alakul. Eddig utálta a rizses ételeket, most hajlandó megenni. Sokat okosodott is! Annyira örülük ezekenek! Mózi kezét, tenyerét séta közben nem foghattam meg 17 évig. (Csuklóját fogtam.) Most hogy be van fáslizva minden nap, természetesnek tűnik, hogy a kezét fogom normális módon. Ez már a második napon megjelent, nekem döbbenet! Szenzációs Leonid találmánya!"
Harsányi Tünde
"Édeskét végre hallottuk KACAGNI!!! Ez hatalmas öröm számunkra, mert több, mint 26 hónapot vártunk rá! Nevetgélni nevetgélt, de igazi kacagást még soha egyikünk sem hallott! És amit utólag vettünk észre, a videót visszanézve, hogy mindeközben nem feszít úgy. Kezdenek kigubancolódni az érzelmei és az izomtónusa, ergo talán közelebb vagyunk a szabadságához, mint 1 éve..."
Kozma-Török Anett
"Jó hír, hogy már egy ideje nem fáj Bianka lába, ez továbbra is így van, de a legnagyobb öröm, hogy szemmel láthatóan kisebb a bordapúpja is. Nagyon örülünk, mert Bianka hangulata is sokkal jobb. Többet ébren van, és naponta akár 6 órán keresztül is nevet, röhög, viháncol, bulizik. Egész nap ébren van, úgy örülünk ennek is. Persze semmit nem akarunk elkiabálni, de pozitívak a változások."
Puskás Éva
"Jó híreim vannak! Elég jól megy mostanában az ABR. Romi is viszonylag jól alszik, így nappal van idő csinálni, most jól beállt. És képzeld! Ma reggel a férjem segített a fürdetésben és azt mondta az amúgy kritikus véleménnyel rendelkező férjem is, hogy mintha javult volna már a gerincferdülése Rominak! Régen 4-5 dl folyadék volt a bevitel, most már stabil 8 dl, de ma meglesz az 1 liter!"
Nábelekné Hegyi Ildikó
"6 hónapnyi ABR után Mózes mindkét karja annyit lazult, hogy a derékszögből kiengedett és most már nyújtott, egyenes karral sétálunk. Eddig 18 éven át könyöknél derékszöget bezárva feszítette a karját és a csuklóját fogva sétáltunk. Mostanában már végig nyújtott karral sétálunk 60 percig. Sírtam az örömtől, hogy a feszítés oldódik. Most sem tudom megszokni, mindig nézem és figyelem, hogy a "varázslat" el ne múljon. Köszönöm a sok segítséget!"
Harsányi Tünde
Tegnap, életében először, -26 hónap után-, sikerült megetetnem vele az egész uzsonnát KANÁLLAL!!! Úgyhogy eljött az idő, hogy rástartoljak, hogy elhagyjuk a cumis etetést! Mert képes rá! (És pár hét múlva jött a következő visszajelzés:) Büszkélkedni szeretnék megint! Stabilan ETETHETŐ KANÁLLAL!!! Az egész uzsi bement! Egy nagy pohár Aventes 240 ml, kb 10 perc alatt. Annyira boldog vagyok! Éljen az ABR!!! Éljen Leonid!!! És nagyon szépen ül Alíz a babakocsiban, nagyon sokat enyhült a feszítése!
Kozma-Török Anett
Csináljuk a dolgokat hősiesen, már a lépcsőzés egész jól megy, persze azért ott vagyok, s fogom biztos ami tuti, de erősen kapaszkodik.
L.Gabriella
Már a vibrolabdázástól is könnyebb a mozgása, jó hatással van rá.
Cs.Éva
A Törökbálinton lévő tónál eddig nehezen tudtam csak sétálni, mert mindig kiment a bokám, gyenge volt, bizonytalan már visszafelé a járásom, most pedig már egyáltalán nem érzem ezt, tart a bokám jól, jobban sikerül a sétálás is. (2.5 hónap ABR után)
Srankó Stefánia
Kb. 1 hónap gyakorlás után, már kissé ügyesebben tud felállni Zalán, és a lépcsőzés is jobban kezd menni.
B.Anikó
AMIT A GERINCFERDÜLÉSRŐL TUDNI KELL - ABR WEBINAR 2.
2021. március | Forrás: Leonid Blyum webinar előadásának össszefoglalója
Gerincferdülés esetén az orvosunktól kapunk egy számot, amely a gerincferdülés mértékét mutatja. Ez a szám egy nagyon leegyszerűsített és régimódi mérés alapján készül.
Az ideális az, ha a fejünk a G gravitációs erővel a függőleges gerincet nyomja lefelé. A fej súlya a testünkhöz képest 1/4-től 1/8 arányú lehet, a kortól és testalkattól függően. A fej a mellkasi gerinchez nyomódik, majd az egész nyomja a lumbális (deréktáji) gerincet, amely a leggyengébb láncszem az emberi szervezetben. Ezt kell elviselnie a teljes gerincnek. Ezért is adnak segédeszközt, hogy a gerinc minél egyenesebben álljon, és így viselje a teljes terhet. Az oldalirányú elhajlást mérik egy adott számmal, a Cobb fokot.
Az oldalirányú elhajlás mellett van egy másik tényező is: az egyik oldal kitüremkedik, a másik pedig besüllyed, a mellkas így torzul. Ezt a torzulást a mostani mérőszámok nem igazán mutatják. Pedig ez egy nagyon fontos rész lenne, hiszen az egész bordakosarat érinti, a szegycsonttól kezdve a 12 pár bordát, és a hozzájuk társuló sok-sok elemet a szervezetben.
Sajnos nincs megfelelő mérési eszköze az orvostudománynak. Nagyon nehéz ezt rendesen mérni, sokféleképp próbálták már mérni, de nem hozott megfelelő eredményt egyik mérési technika sem. Ezért a mai napig egy régi, kizárólag a gerincre vonatkozó mérést használnak, a Cobb fokot.
A gerincferdülést 4 fokozatban mérik.
1. Kisebb, mint 10 Cobb fokos, gerincferdülés előjele (terápia: nincs)
2. 10 - 20 Cobb fokos, meglévő gerincferdülés (terápia: megfigyelés + általános gyógytorna)
3. 20 - 45 Cobb fokos eltérés már súlyos eset (terápia: célzott gyógytorna + korzett, műanyag fűzők)
4. Nagyobb, mint 45 Cobb fokos eltérés a legsúlyosabb (beavatkozás: csak műtéti úton)
A gerincferdülést a Cobb-fokkal úgy mérik, hogy a leginkább eltorzult, elhajló csigolyákat veszik fentről és lentről is, és ennek a bezárt szögét fogják leírni a gerincferdülés szögeként. Nem szabad elfelejteni, hogy ez csak a gerincet írja le, az élő szervezetben ennél sokkal több minden megy végbe, a bordakosárban, a szegycsontban, a szervekben (tüdő, szív, gyomor, máj, stb...), a lágy szövetekben (izmokban, szalagokban, ízületi kapcsolatokban, kötőszövetben, fasciában).
Sajnos van még egy tényező, amit teljes mértékben kihagynak a mérésekből: nem mérik, hogy a csigolyák mennyire ülnek közel egymáshoz. Sajnos minél közelebb vannak, annál jobban össze van állva egy tömbbé, egy komplett betontömbbé. A legnagyobb csapda az egészben az, hogy minél közelebb vannak a csigolyák egymáshoz, minél jobban összeáll egy merev tömbbé, annál kisebb lesz ez a mért Cobb szög egy gerincferdülés esetén. Ha sikerül távolítani kissé egymástól a csigolyákat, és elkezedenek ezáltal mobilisabbá válni, akkor könnyen mérhetnek egy még nagyobb Cobb fokot is akár, ami szigorúan csak a számokat véve azt jelenti, hogy rosszabb lett, pedig nem rosszabb, csak mobilisabb lett az egész gerinc.
Ez egy komoly csapda, amelyet az orvosok sajnos nem néznek, csak a fix és merev számokat tekintik referenciának, ami alapján döntenek. Pedig ez nagyon primitív okfejtés, hiszen nem győzzük hangsúlyozni, hogy egyrészt ez egy élő szervezet és nem csak csontokból áll, és nem maga az elhajlás a lényeg, hanem az is, hogy mennyire van összeállva az egész gerinc, mennyire képes apró mikromozgásokat, ellen-egyensúlyozásokat csinálni, amely pedig csakis attól függ, hogy mennyire mobilis a gerinc, és mennyire vannak az egyes csigolyák távol egymástól. Minél távolabb vannak egymástól, annál mobilisabb tud lenni, és annál könnyebben tud alkalmazkodni a mikromozgásokkal, amely az egyensúly megtartásához elengedhetetlen. Amíg össze van állva egy tömbbé, egy merev egységgé, bekristályosodva, és még ha a Cobb szögek javulnak is ez alapján, annál rosszabb lesz az egyensúlya, annál kevésbé lesz képes kiigazítani magát, annál kevésbé lesz képes a mikromozgásokra, annál darabosabb lesz a mozgása és annál jobban fog egy tömbként mozogni, és eldőlni mint egy fa, semmi ellenegyensúlyozást nem tanúsítva.
Mi várható általában gerincferdülés esetén?
- a gerinc kifehéredik a röntgenen, azaz kikristályosodik, dehidratálódik, összeállnak a csigolyák egy tömbbé
- nem lesz képes megfelelő mikromozgásokra
- az alsó bordák összeköttetése gyengül, függőlegesebb szöget vesz fel, összeesnek az alsó bordák, nem tartanak
- a teherviselésben nem segítenek megfelelően a bordák, így elhajlik az egyén oldalra
- a légzés gyengül
- a szervek torzulnak
Az alábbi kép az internetről szedett kép, a várható gerincferdülés alakulásáról (a szám azt mutatja, hogy hány éves az egyén).
A fő probléma az, hogy az elején csak megfigyelnek az orvosok, várakoznak, még a második fázisban is csak megfigyelnek vagy már esetleg elküldik gyógytornára, a harmadik fázisban már biztos adnak segédeszközt és gyógytornát, a negyedik fázisban pedig már műtenek. A segédeszköz hatására ezek a csigolyák még merevebbek lesznek, még jobban kikristályosodnak, az alsó bordák még kevésbé fognak tartani.
Ezért nagyon fontos, hogy már az elején kezdjünk foglalkozni az egésszel. A kulcsa ennek, hogy ne engedjük a csigolyákat túl közel kerülni egymáshoz, legyen hely közöttük, mobilisak maradjanak, vagy segítsük, hogy újra mobilisabbak legyenek. Ha ezt elkezdjük javítani, akkor elképzelhető, hogy a régimódi Cobb fok szerint nagyobb lesz a gerincferdülés szöge, de ha a teljes élő szervezetet nézed, akkor muszáj egyszerűen a mobilitást fenntartani és javítani. A Cobb fok akkor tud javulni, hogy ha felgyorsítod a gerincferdülésben a csigolyák összeállását, fúzióját, bemerevedését.
Egészséges esetben még járható út, hogy a gerincferdülést elkezdik a fűzővel, korzettel és egyéb segédeszközzel javítani, de ne felejtsük, hogy korábban a gerincben náluk meg voltak megfelelő közegek a csigolyák között! A hagyományos orvoslás hatására az elhajlás mértéke javulni fog, de ezzel párhuzamosan a csigolyák összeállnak egy egységgé, bemerevednek adott területen, elvesztik mozgékonyságukat, és a röntgen fehéres színű lesz a kikristályosodott csigolyáknál.
Még ennél az idős hölgynél is működhet valamelyest, habár a hasa nagyon gyenge, onnan ered az egész hajlás. De láthatjuk, hogy a bordái között mekkora a rés, a csigolyák között mekkora rés van, amelyek mind-mind pozitívak, egyedül a hajlás felett lett összeállva a gerince, kikristályosodva, egy merev tömbbé alakulva.
De!!!
CP-s esetben ez a plusz közeg a csigolyák között már sajnos eleve nincs meg, már eleve össze van állva egy tömbbé a gerince, így nincs hely arra, hogy még jobban összenyomjuk a csigolyákat. Ezért teljesen máshonnan kell nézni az egészet a CP-s esetekben. Nem szabad ugyanazt az elvet követni, mint egészséges emberek esetében. Mások az alapok. Ezt nem szabad elfelejteni! Nincsenek meg a csigolyák közti hézagok, a bordák összeköttetése hiányos és gyenge a gerinccel, a bordák iránya sokkal függőlegesebb, nincs tartása, nem segíti a törzs teherviselését.
Látható, hogy a bordák között is mennyire kevés a hely, összetorlódnak, a csigolyák között gyakorlatilag semmi hely nincs, képtelen a mikromozgásokra, ellen-egyensúlyozásra, bármilyen mobilitásra. A csigolyák összeálltak, fehérek, mert dehidratáltak és kikristályosodtak, így egy egységként tud csak mozogni, mint egy betontömb.
Sajnos a mai orvosi gyakorlat szerinti megoldás az, hogy betesszük ezen gyerekek gerincét egy segédeszközbe, és fixen tartjuk a gerincet a segédeszköz révén. Ennek eredményeként a csigolyák összeállnak, összemerevednek és kikristályosodnak. A merev gerinc pedig már talán kevésbé hajlik tovább, olyan merev, mintha egy fémmel fixálták volna. Ha ez nem elég, akkor műtéti úton fixálják is egy fémmel a gerinc jókora hosszát. Ez a mai orvostudomány álláspontja (Surgery Cited As Best Way for Children with CP to Manage Scoliosis).
A képen bal oldalt látható állapot volt a páciens korábbi állapota, amely alapján megkapta a segédeszközt, belekényszerítették abba a gerincét. Ennek eredményeként a gerinc még jobban kikristályosodott, összeállt, és a csigolyák közti rések is eltűntek. Hozzáteszem, hogy senki sem foglalkozott a páciens bordakosarával például. A második röntgen kép által mutatott romlás miatt megműtötték, és teljes mértékben egy merev testet csináltak a gerincből, mint egy darab fa. Tehát az a jelenlegi orvostudományi elképzelés, hogy az egészet egy megmerevítik, előbb egy segédeszközzel, hogy kristályosodjon, majd egy fémmel műtéti úton. Ez a mai orvostudományi elképzelés, amit nyújtani tudnak a CP-s gyermekeknek.
Egészséges ember gerincferdülése esetén a 20 Cobb fokos eltérés alatt csak megfigyelnek, nem történik semmi prevenció. Mert tudják, hogy össze fog állni később a gerinc egy merev tömbbé. Maximum egy kis általános gyógytornát javasolnak. Vajon miért nem kezelik akkor, amikor még enyhe? Miért nem javítják? Mert tudják, hogy csak negatív irányba tudják terelni a gerincet, egy merev gerinc irányába, ezért nem is kezelik, csak megfigyelnek, azaz várják, hogy rosszabb legyen, hogy a kezelés elkezdődhessen. Sajnálatos, igencsak sajnálatos ez a megközelítés. Középsúlyos esetben (20-45 Cobb fok között) is megfigyelnek, és elkezdik adni a korzettet, a fűzőket, aminek a vége már jól tudjuk, hogy a merev, kikristályosodott gerinc lesz. A merev gerinccel próbálják megakadályozni a további ferdülést. A súlyos esetben (45 Cobb fok fölött) pedig már csak a műtéti utat javasolják.
De CP-s esetben még ez a logika sem működik, mert minden már annyira merev, kristályos, összenyomódott (a csigolyák és a bordák egyaránt), hogy semmi ilyen külső mesterséges merevítő eszköz a tovább merevítésre nem tud működni.
Ezekkel szemben az ABR megoldása és logikája az, hogy úgy stabilizáljuk a gerincet, hogy közben maximalizáljuk a teherviselés eloszlását. Azon van a hangsúly, hogy a teherviselés eloszlását (load transfer) tudjuk a lehető legnagyobb mértékben több irányból maximalizálni. Azaz felfejlesztjük a bordakosarat, az egyes bordák közti területeket, elemeket, hogy maga a bordakosár is jó teherviselő legyen, felfejlesztjük az egész hasi részt, hogy elbírja széles alapokon a mellkasi, nyaki és feji részt, azoknak teljes súlyát. Megváltoztatjuk a súlyeloszlást, szélesebb alapokra helyezzük. Széles alapon fog a teher eloszlani és nem terhelődik akkora mértékben a gerinc, így szépen felszabadul a gerinc a teherviselés alól, és újra jobb helyzetbe kerül. Feltöltjük a környező elemeket, a testet szövetekkel, ami pedig jó teherviselést tesz lehetővé. Ezzel nem csak a gerincet védjük meg a későbbi deformitásoktól, a ferdüléstől, hanem ezzel fejlődik a légzésén át a teljes test struktúra, amely jobb fej-, nyak- és törzskontrollt tesz lehetővé, jobb lesz az egyes pozíciók megtartása, jobb lesz az emésztése, a bélműködése, a tápanyag felszívódása, és több energiája marad, amely pedig számos egyéb pozitív dologgal jár együtt, mint például a javuló kognitív funkciókkal.
Ezzel arra szeretnénk rávilágítani, hogy érthetővé váljon, hogy míg az egészséges embernél bizonyos szempontból tud, képes működni a korzett és a fűző, addig a CP-s gyermekeknél nem. Míg egészséges esetben, - ahogy említettük -, ezekkel az eszközökkel egy merev gerincet varázsolnak, ami ad egy merev tartást, és nem engedi tovább ferdülni a gerincet, mert az egészséges embernél meg van még az plusz közeg a csigolyák között, amelyet össze tudnak préselni és merevvé tenni, addig a CP-s gyermekeknél az plusz közeg már eleve nincs meg, nekik már eleve összenyomódtak a csigolyáik, nincs hely további összenyomásra. Ezért nem is működik, amint az élet ezt mutatja is sajnos. Így a CP-s esetekben más utat kell választanunk a gerincferdülés javítására: fel kell építeni a testet, a jobb teherviselést kell elérhetővé tenni a számára, segíteni kell az egyes elemek közti jobb összeköttetést, kapcsolódást (pl: bordák-csigolyák, bordák szegycsont között, az izmokat, inakat, szalagokat kell erősíteni, a kötőszövetet fejleszteni végig a bordakosárban, a hasűrben és a medencében, stb...)
Sok munka, sok-sok aprólékos dolgot kell javítani rajta, nagyon összetett, de működik! Mi már a legenyhébbet is kezeljük, hogy ne alakuljon ki súlyosabb eset is. A súlyosakat is tudjuk javítani, hosszú, kitartó munkával. Előbb az alapokat kell felépíteni, utána tud a gerinc is felszabadulni, és újra mobilis lenni, és csak utána kezd el tartani újra a helyes módon.
Érdemes az egészet egy, a megszokottól teljesen más megközelítésből nézni:
- hogyan tudjuk mi felépíteni a teljes testet, a gyenge részeket megerősíteni,
- hogyan tudjuk a természetes szimmetriát kialakítani,
- hogyan tudjuk a légzést úgy segíteni, hogy az erősítse, támogassa a hátat, a gerincmenti izmokat,
- hogyan tudjuk az erőátvitelt a leghatékonyabbá tenni a fascián keresztül,
- hogyan tudjuk a maximális alátámasztást megadni a testnek (has, medence), stb...
...ezek a fő elemek.
Köszönjük szépen, reméljük közelebb sikerült kerülni a valódi okokhoz és a kezelés miértjeihez.
Ezután következett a kérdés-válasz szekció. Ez privát marad, csak a Webinar résztvevői hallhatják. A saját kérdésemet és a választ rá azért én szívesen megosztom.
Kérdés: Érhető, hogy egészséges esetben, a gerinc merevvé tételével oldják meg a gerincferdülést. Miért nem jó megoldás ez CP-s esetben? Miért ennyire fontos a hézag a csigolyák között? (Hárosi Brigitta kérdése)
Leonid válasza: Ez egy kiváló, nagyon minőségi kérdés, örülök ennek a kérdésnek. Egy dinamikus rendszerről beszélünk. A csontok egy aktív, dinamikus térben helyezkednek el, a szalagok, az izmok (multifidus, rotatores, stb) között. A CP-s gyerekeknél a fő probléma ott kezdődik, hogy hiányzik a kontroll. Merevség, feszesség, hátrafeszítés jellemzi, hiányzik a törzskontroll, hiányzik az "egyensúly", az ellen-egyensúlyozás képessége. Egészséges esetben, a gerinc mentén, a mélyen fekvő apró kis izmok ott vannak jelen, működnek, tud vele ellen-egyensúlyozni. Azonban ezek hiányoznak azon CP-s gyermekeknél, akik önálló, segédeszköz nélküli járásra nem képesek. Ezek az apró elemek dinamikus összeköttetéseken keresztül működnek, például a légzésnél, ki-bekapcsolnak, akármilyen kis mozgásra be tud kapcsolni, és utána ki tud kapcsolni. A tenzió megnövekszik, utána kienged egy dinamikus folyamaton keresztül. De ha a tenzió megnövekszik, és nem tud kiengedni, akkor egyre jobban feszül, hátrafeszül, és nem tudja elengedni magát, nem tud szabadulni a feszítésből. Csak valami extrém karmozgással, vagy epilepsziás rohammal vagy valami ilyesmivel tudja kiengedni a fokozott tenziót. A gerinc dolga, hogy kiengedje a tenziót, de ha a gerinc egybeállt, akkor nem képes erre. Ezért kezdik "fura" módon levezetni a gyerekek azt a plusz feszültséget, ami felhalmozódott, mint például veszekedősebbek lesznek, mérgesebbek, kiabálnak, sírnak, kontrollálatlanul nevetgélnek, fura mozdulatokat csinálnak, rohamoznak, stb... Akkor tudja levezetni ezeket, ha képes az undulációra, azokra a hullámokra, amelyek a gerincből indulnak ki. Ha képes úgy mozogni, mint egy hal, akkor képes levezetni ezeket a fokozott tenziókat (Ld: https://www.youtube.com/watch?v=I5Phg4q5EBU). Ha a gerinc össze van állva, teljesen fehér, kikristályosodott, akkor már nem képes erre a hullámzó undulációra. Egészséges embernek még a korzettben is van arra esélye, hogy valamennyire meg tudja valósítani ezt az unduláló, hullámzó mozgást. CP-s gyermek gerince általában már annyira merev, kikristályosodott, hogy esélye sincs erre. Enélkül pedig betontömbként viselkedik a háta (dől, mint egy darab fa), és a feszültséget sem tudja kiadni magából (veszekedés, sírás, rossz életminőség).
Forrás: Facebook ABR Webinar - The Scoliosis. With Leonid Blyum
A GERINCFERDÜLÉS ÉS A LÉGZÉS KAPCSOLATA
2021. február | Forrás: Leonid Blyum
Részlet Leonid Blyum online konzultációjából.
Gerincferdülés esetén mindenképpen az alapokhoz kell visszanyúlnunk.Tipikus orvosi megállapítás szokott lenni a következő mondat: "A gerincferdülése miatt a légzése is romlott egy gyereknek." Azért ez nem teljesen van így, sőt... ne üljünk már fordítva a lóra!
Íme, egy 12 éves gyermek, nézzük meg a légzését: gyakorlatilag a teljes hasfalát felhasználja ahhoz, hogy lélegezzen. Ha megnézzük, hogy mennyire tágul és mozog a mellkasa, akkor láthatjuk, hogy nagyon minimális. Így vissza kell nyúlnunk az anatómiai alapokhoz. Nyilvánvalóan az ő esetében a légzés nem működik megfelelően. Nyilván jelen van a gerincferdülés, de nem ez okozza a rossz légzést.
A GERINCFERDÜLÉS ANNAK AZ EREDMÉNYE, HOGY HIÁNYOZNAK AZOK AZ ALAPOK, AZOK AZ ALAPFOLYAMATOK, AMELYEK VÉGBEMENNEK A SZIMMETRIA KIALAKULÁSÁHOZ, A MEGFELELŐEN INTEGRÁLT LÉGZÉSHEZ.
Tehát nem lehet külön elemként nézni a gerincferdülést, ezek összefüggő dolgok. Maradjunk a földön, és nézzük a tényeket, az egész gyermekre vonatkozóan, ne kezdjünk bele csak egy-egy elem vizsgálatába, mint hogy gerincferdülése van, vagy a lábfeje nem hajlik megfelelően, vagy térde gyenge, stb... Nézzük meg, hogy ennek a gyermeknek az alapvető lényeges élettani folyamatai jól működnek-e ahhoz, hogy egy erős, stabil, robosztus teste legyen? A válasz erre sajnos az, hogy "Nem". Így vissza kell mennünk az alapokhoz.
Nézzük a bordákat. Az 1-10 bordát valódi bordáknak nevezzük, mert közvetlenül csatlakoznak a szegycsonthoz. A 8-9-10. bordát álbordának nevezzük, mert ezek egy közös porocon keresztül csatlakoznak a 7. bordához. A videón látható, hogy ezek az alsó bordák nem működnek megfelelően, beesnek. Ha közelebbről néznénk meg, akkor látható lenne, hogy még ahhoz sem elég erősek, hogy megtartsák magát hasfalat. Ez komoly probléma, hiszen enélkül hogyan is tudna megfelelő hasi tónust fenntartani a gyermek? Így természetesen maga a hasi tónus is nagyon gyenge. A haránt hasizom lenne az, ami felel a hasfal támasztásáért, megtartásáért, mint egy külső csomagolása a hasfalnak. És ha az utolsó 5 borda nagyon gyenge, amihez csatlakoznia kellene, akkor feltehetjük azt a kérdést, hogy mégis hogyan várhatjuk el, hogy megerősödjön a hasa körbe, ami segítené a szimmetrikus tartást és megelőzné a gerincferdülést? További kérdések, hogy lesz-e megfelelő bélmozgása, székletürítése? Szenved-e emésztéssel kapcsolatos problémáktól vagy székrekedéstől, stb...? Ezek a praktikus nyilvánvaló kérdések felmerülnek a fentiek alapján. Kérdés, hogy a felső bordák biztosítanak-e megfelelő működést, ami lejjebb is elér és végig megy egészen a medencéig?
Látható, hogy a ferde hasizom, mint egy csomagolás a has közepétől végig megy egész a hátunkba, amely befolyásolja a gerinc működését is, erejét is. De ha ez nem működik, akkor természetesen a gerinc is gyenge lesz. Mi a dolgunk? Az, hogy elkezdjük az egyes 1-2 cm méretű apró elemeket a bordák között felébreszteni, munkába vonni, mindkét oldalon 12-12 bordánál. Ezen kívül a mellbimbó vonalában, ahogy a porchoz csatlakoznak a bordák, azokat is meg kell erősíteni, valamint az elülső fűrészizmot (serratus anterior) is, amely szintén nagy mértékben integrálja a teljes jó légzési rendszert, majd a borda közti izmokat, stb-stb...Azaz több száz apró összeköttetést kell megerősítenünk ahhoz, hogy a bordák jól tartsanak.
Ebből láthatjuk, hogy nem a gerincferdülés miatt lesz rosszabb valakinek a légzése, hanem a gerincferdülés az apró, több száz folyamatnak a hiányossága miatt alakul ki! Így gerincferdülés esetén mindig előbb a légzésen kell dolgoznunk! Nagy fontos! Ugyanis, ha valaki megműti és műtéti úton korrigálja a gerincét, akkor sajnos a légző rendszere még tovább romlik a jövőben. Ennél a gyermeknél az első 7 borda meglehetősen jól csatlakozik hátul, amely jó alapot ad arra, hogy a többit is meg tudjuk erősíteni. Foglalkozni kell még lapockákkal és a trapéz izommal, a nyakkal is közben. De az alsó bordákból a 8-9-10-es álbordák és a lengőbordák már segítségre szorulnak.
Az ABR-rel mindig onnan indulunk, ami már megy, azt kezdjük tovább fejleszteni, ami megnyit újabb utakat, és tudjuk azokat is tovább fejleszteni. Jó technikáink és eszközeink vannak arra, hogy a hiányos részeket szépen megerősítsük.
Forrás: ABR Basics - Scoliosis and Breathing. By Leonid Blyum
A GERINCFERDÜLÉS ÉS A BORDÁK, ILLETVE A MEDENCE KAPCSOLATA
2021. február | Forrás: Leonid Blyum
Részlet Leonid Blyum online konzultációjából.
A bordakosár meglehetősen megerősödött, jól tart, hála a szülők kitartó ABR munkájának.
Ha megnézzük, hogy miért is van ekkora görbület a gerincben, akkor láthatjuk, hogy ez sokkal inkább a rossz medence következménye.
A bordák meglehetősen jók, különösen a fenti bordák: jó a bordák közötti rés, valamint jó a színe is. Szürke színű és nem fehér, ez jót jelent. Hiszen a legtöbb gerincferdüléses esetben már fehér színűek a bordák. Tipikusan a fehér szín már azt jelzi, hogy összekristályosodott az a terület, és az egyes bordák is túl közel kerülnek egymáshoz. Mivel túlkristályosodik, összeesnek a bordák, és ez már szépen a nagy mértékű gerincferdüléshez vezet évek alatt. Nyilván ezt kell elkerülnünk.
Nekünk mindig fontos, hogy ne csak a görbületet kezeljük, hanem a bordák közti helyet, a bordák irányát, a csigolyák egymáshoz való viszonyát, helyét, a kristályosodás megelőzését vagy visszafordítását.
A bordák felső része egész jól működik, az első 7 valódi borda elég erős, de lent, a 8-dik bordáktól lefelé már több a probléma. Az álbordák (8-9-10. bordák) és a lengőbordák (11-12. bordák) nem tartanak rendesen, aminek hatására ezek az álbordák elkezdenek egy függőlegesebb irányt felvenni és instabilak maradnak. Miért is olyan fontos ez? Mert így a 10 db stabil és 2 db instabil lengőborda helyett, egy más szituáció alakul ki: 7 db stabil és 5 db instabil bordával nézünk szembe, amelyek aránya igencsak megváltoztatja az egész törzs tartását, nehezítve a törzskontrollt.
A másik probléma, hogy maga a csípő csont nagyon kicsi, elvileg a lumbális 4. csigolyáig kellene érnie a tetejének, és itt nem ér fel eddig, csak az utolsó csigolyáig. Így a csípőcsontot, az egész taréjt meg kell növelnünk, egy nagyobb teherviselő medencére van szükségünk. Fontos lenne a gerinc és a csípőcsont közti tér megnövelése is, hiszen a bal oldal meglehetősen össze van nyomódva.
Forrás: ABR Europe Facebook
MIÉRT NEM ALSZANAK JÓL A FESZES / DISZTÓNIÁS GYEREKEK ÉJJEL?
2021. február | Forrás: Leonid Blyum konzultációjából részlet
Az egyik leggyakoribb probléma szokott lenni, hogy nem alszanak jól a feszes / disztóniás gyermekek.
A következő rövid videóban elmagyarázza Leonid Blyum, hogy miért nem tudnak kikapcsolni teljesen ezek a gyerekek még éjjel sem, és hogy mi lehet rá a megoldás, hogy segítsük ebben őket.
Ebben a videóban Leonid Blyum a feszességgel küzdő (disztóniás) gyermekekről beszél. A videó magyar nyelvű alámondással tekinthető meg.
Forrás: ABR Basics - Dystonic Child - Sleep through the night. By Leonid Blyum
NE HARCOLJ A FESZESSÉG ELLEN, INKÁBB KEZD EL FELÉPÍTENI A TESTET!
2021. február | Forrás: Leonid Blyum konzultációjából részlet
A feszítések ellen kár harcolni, nem fog segíteni hosszú távon, így tartós sikert nem lehet elérni azzal, ha szembe megyünk a feszítéssel, és folyamatos nyújtásokba kezdünk. Különösen igaz ez a súlyos sérülteknél és a disztóniás gyerekeknél.
Az egyetlen járható út az, ha elkezdjük felépíteni a testet, hogy a feszítések maguktól oldódjanak azáltal, hogy a környező területeket megerősítjük. Ennek eredményeként, fellélegezhet a feszes terület. Ez hosszútávon jól működik, így hosszútávú sikereket hoz a számukra.
Ebben a videóban Leonid Blyum a feszességgel küzdő (disztóniás) gyermekekről beszél. A videó magyar nyelvű alámondással tekinthető meg.
Forrás: ABR Basics - Stop Fighting, Start Building. By Leonid Blyum
AMIT A CSÍPŐRŐL TUDNI KELL - ABR WEBINAR
2021. február | Forrás: Leonid Blyum webinar előadásának össszefoglalója
A csípő tud fájni, nagyon tud fájni. Az egyik legfájdalmasabb testrész, ha műteni kell, még ha a gerinc műtétekkel is hasonlítjuk össze, ahol sok több elemet vágnak. Hogy miért? Mert a csípő nagyon mobilis, egy gömbízület, így ennek az ízületnek van a legnagyobb mozgásterjedelme, továbbá itt található arányosan a legtöbb fájdalom receptor.
Joggal merülhet fel a kérdés, hogy annyi esetben láthatunk nagy deformitásokkal küzdő kezeket és lábfejeket, de gyakorlatilag fájdalommentesek. Ez azért van így, mert a kézfejben és a lábfejben is sokkal kevesebb a fájdalom receptor, és arányaiban sokkal több a pozicionálásért felelős receptor, a propioceptor. Az agy irányába ugyanaz az út vezet mindkét receptortól, ugyanazon az úton közlekednek a fájdalom, mint a pozicionálás receptorok. Vagy ez vagy az közlekedik, a kettő együtt egyszerre nem tud „utazni”. Ezért is van, hogy ha fáj a kezünk, mert mondjuk bevertük valahova, akkor elkezdjük ösztönösen rázni, hogy a pozicionálás receptorok vegyék át a munkát a fájdalom receptoroktól. A pozicionálás receptorok nagyjából kétszer gyorsabban közlekednek, mint a fájdalom receptorok. Ezzel tudjuk csökkenteni a fájdalmunkat. Tehát a kétféle receptor együtt dolgozik, össze vannak kötve, egyszerre van jelen, de tudjuk „ösztönből” is elősegíteni az egyik működését a másikkal szemben. Ez a megoldás tehát arra, hogy megelőzzük/megszüntessük a fájdalmat.
Nézzünk egy példát a csípőfájdalom esetén.
- 1. Orvosi megoldás: fájdalomcsillapítóval elnyomjuk a fájdalmat. Ez is jó pillanatnyilag, hogy enyhüljön a fájdalom, de az okot nem szünteti meg, nem változtatja meg a receptorok működésének arányát a proprioceptív (pozicionálásért felelős) receptorok javára. Sőt, további problémákat szül hosszabb távon.
- 2. A másik megoldás, hogy megcélozzuk a proprioceptív receptorokat: a pozícionálásért felelős receptorokat aktiváljuk.
Ezt az egyszerű logikát követve, a csípő fájdalmak 95%-t tudjuk teljesen megbízhatóan kezelni. Megnöveljük a stimuláció intenzitását a csípő egész területén, a csípő ízületen, és az egyensúlyt a pozicionális receptorok javára billentjük át.
Az a cél, hogy a megkeressük azt a maximum terhelést, amely segíti az átbillenést, de egyáltalán nem terheli túl azokat az részeket, amelyek már amúgy is túl vannak terhelve.
A legtöbb csípő műtétet gyermekek esetében először 5-7 éves kör között, majd 12-15 éves kor között, és aztán 18 éves kor körül hajtanak végre.
Beszéljünk a csípőről, annak anatómiai tudnivalóiról. Fontosnak tartom, hogy a szülők is megértsék, hogy mi történik a gyermekükkel.
Egészséges csípő esetén a következő berajzolt vonalak egy síkba esnek, nincs eltérés (0%).
Azt nevezzük csípőficamnak (luxált csípőnek), ha a combcsont 2/3-a elhagyja a vápát kifelé. Ebben az esetben a vápatető és a combfej tető vonalai nem esnek egy síkba.
Azonban, meg kellene néznünk a csípő egész környezetét: az ülőcsontot, a csípőcsontot, a szeméremcsontot, a tomporokat (trochantereket), a combcsontot, sőt még a deréktáji gerincet is, tehát az egészet kell vizsgálni.
A röntgen nem mutatja meg mi és hogyan is zajlik a valódi életben, de megmutatja a következményeit annak, hogy igazából mi történik a röntgenen kívül. Nekünk kell megkeresni annak az okait, hogy mi van a háttérben, ami miatt a deformitások, a helytelen szerkezeti tényezők így alakultak.
Tehát a röntgentől azt várhatjuk, hogy megmutassa, hogy mi is történik igazából a mindennapokban.
Látható, hogy a három csont (csípőcsont, szeméremcsont és ülőcsont) között egy „Y” alakú, ún. triradiátus porc található, amely 14-16 éves kor körül olvad össze. Ez a triradiátus porc, ami összeköti a három nagy csontot, valamint a vápán (acetabulum) található hialin porc összetartozik, egy összefüggő elemet alkot, síkban és mélységben egyaránt. Ez azért lényeges, mert a medencecsontok és a közösen alkotott vápa egy folytonos testrész, nem lehet ezeket egymástól elválasztani. Sőt, pont az a lényeg, hogy a medencecsontok határozzák meg a vápa alakulását. És nem fordítva.
Az újszülötteknél még nem történt meg a csontosodási folyamat. Ezt a folyamatot a csontosodást képző pontok segítik elő.
Vannak az elsődleges és másodlagos csontosodási pontok, amelyek feladata, hogy a porcos részekből újszülött kor után csontokat varázsoljanak.
Ha megnézzük egy 1 évesnek a röntgen felvételét, láthatjuk, hogy ezek a csontok még mindig csak úgy úszkálnak, nagy a hézag közöttük, nincsenek összenőve, nem csontosodtak még össze, és sokkal több a porc benne.
Újszülött korban a combcsont egyenes. A combcsont és a medence csontok is laposabbak. Utána kell, hogy bekövetkezzen egy csavarodás, mind a medencében, mind a combcsontban. Ahogy a medence átalakul, úgy növekedik a térfogata, a mélysége. Tehát kulcsfontosságú:
1. A combcsont (combnyak) alakja, formája. Meg kell történnie itt egyfajta csavarodásnak, hogy a combnyak megfelelő szöget zárjon be a combcsont testével, és már ne legyen egyenes, függőleges irányú a combcsont, mint újszülött korban.
2. Az egész medence alakja, beleértve mindhárom csontot, hiszen láttuk, hogy ezek hárman adják a vápát a triradiátus porcon keresztül, és a medence mélységét, a megfelelő irányú és elhelyezkedésű vápa kialakulásával együtt.
Ezek figyelembevétele nélkül nincs értelme beszélni semmiről. Amíg a medencecsontokat nem alakítottuk ki megfelelően, és a combcsontot, combnyakat, tomporokat nem készítettük elő egy megfelelő szalagrendszernek és csípőízületnek, addig nem történik meg az, aminek meg kellene történnie. Műteni sincs értelme.
A röntgenen egyáltalán nem elég azt a szokásos három dolgot nézni, amit szoktak az ortopéd orvosok: mennyire van kint a vápából, mennyire külön el a combfej tetejének és a vápa tetejének a vonala, és milyen alakú a vápa (Részletesen: A csípő röntgen értelmezése ortopéd és ABR szemmel (2021) ).
Arra kérem a szülőket, hogy egyrészt értsék meg a csípővel kapcsolatos felvetéseim lényegét, hogy miért nem elég csak ezeket nézni, miért kell ennél sokkal szélesebb körben nézni, hogy mi történik, mi az ok-okozat mögötte, valamint arra kérem, hogy nézzék meg ezeket a további paramétereket is a gyermekük röntgenjén:
- a csípőcsont és a gerinc közt található háromszögek méretét
- hogyan változnak a szögek, hogyan működnek a csontok közti összeköttetések
- hogyan és milyen irányba fordul az ülőcsont (és szeméremcsont)
Ugyanis ahogy ez utóbbi befordul a helyére, annak lesz az a pozitív eredménye, hogy a combcsont képes legyen bejönni a vápába. Mintegy behúzza a vápába. Enélkül nem tud megvalósulni.
A csípő ízület tehát akkor lesz jó, ha
- egyrészt a szalagok megfelelő irányú és mértékű ingert kapnak,
- másrészt a medencecsont megfelelően befordul, mert ez segíti behúzni a combcsontot a vápába,
- harmadrészt a combcsont megfelelően fejlődik, kialakul a combnyak szöget bezáró iránya a csavarodás révén, valamint megfelelő méretű tomporok (trochanterek) alakulnak ki a combcsonton.
Ezeket tudjuk kezelni, javítani az ABR eszközeivel és technikáival. A lehető legtöbbet kell kihoznunk az egész medencéből. A medence elkezd mozogni, a megfelelő irányba befordulni, elkezdi elviselni a saját testsúly terhét, elkezdi megtartani a felső testet, elkezd erősödni.
De mi szokott lenni a valóság általában?
Nézzük meg újszülött kortól hogyan alakul át az ember teste. Nézzük meg a fej és a csípő arányát a testünkhöz képest. A fej arányaiban sokkal kisebb lesz felnőtt korra. Míg a csípő pedig sokkal nagyobb, arányaiban 5-ször akkora lesz felnőtt korára, mint újszülöttként. Annak érdekében, hogy a láb beintegrálódjon a medencébe, nagyon nagymértékben kell megváltoznia.
És sajnos az a tény, hogy azzal a legfőbb nehézséggel kell szembe néznünk szinte minden esetben, hogy a gyerekek medencéje nagyon alulfejlett, kicsi a térfogata, keskeny, nincs meg a megfelelő ülőfelület, nem jók az arányok és a bezárt szögek a medence és a gerinc között, a combcsont egyenes, hiányzik a combnyak és a combcsont által bezárt megfelelő szög, a tomporok (trochanterek ) nem megfelelő méretűek, stb...
Egy erőteljes változáson kell átmennie a medencének a gyermekkorban, hogy a lábak kellően illeszkedjenek a medencébe, a vápába.
Hogy mi segíti a medence alakulását a születésünk pillanatától?
Először is tudunk kell, hogy a medence a hasűri nyomás hatására változik. Egy olyan mellkas kapacitással, azaz légzéssel kell, hogy rendelkezzél, amely képes a rekeszizmon át ezt a nyomást továbbítani a hasűrbe, onnan pedig tovább a medencébe. Nagyméretű medencét kell felépítenünk. Ehhez kell a lefelé irányuló nyomás a légzéssel. A megfelelő légzés nélkül sajnos nem tudunk megfelelő medencét kialakítani. Ez a nulladik lépés. Hiszen napi több, mint 20.000 alkalommal lélegzünk ki és be, ez óriási hátrány jelent, ha nem működik megfelelően és a nyomás nem jut el minden szükséges helyre, ami ösztönözné a fejlődését, növekedését az adott testrésznek.
Mi kell a légzéshez? A mellkasban egy lefelé irányuló áramlást kell kialakítani, a rekeszizomnak el kell mozdulnia lefelé belégzéskor, ami egy hasűri nyomást közvetít lefelé.
Ha a bordák közti izmok, kötőszövetek, fasciák gyengék, akkor nem megy le a levegő a rekeszizomig rendesen. Vannak gyerekek, akik csak a mellkasuk felső részébe vesznek levegőt. Vannak, akik oldal irányba tágítják a mellkasukat, és vannak, akik még a paradox légzést is bevetik, és belégzéskor a hasuk besüllyed annak érdekében, hogy maximálják a tüdő kapacitásukat. Ez utóbbi esetben, ahelyett, hogy a medencéig elérjen az inger, ehelyett a medence gyakorlatilag összeesik, beesik, gyenge és kicsi marad. Egyik fenti stratégia sem jó. Az a jó, ha minden irányba megy a légzés, előre-hátra (a hát is emelkedjen), fel-le (le egészen a medence aljáig), és kissé jobb-balra, azaz 3 dimenzióban.
Ez a medence és csípőgond - őszintén szólva - a súlyosabb esetekben óriási hátrány és nehézség. Hiszen a légzés napi 24 órában, az év 365 napjában történik meg, amely által a kívánt jó erők nem dolgoznak, így te a napi 2 óra, két kézzel történő ABR feladat végzéseddel utolérni teljesen nem tudod, de javítani tudsz rajta. Ha mondjuk, heti 10 órát dolgozik a család a gyereken, akkor 50 héttel számolva, évi 500 óra alatt kell elérnünk a rendelkezésre álló közel 9.000 órából, hogy jelentős javulást érjünk el. Ez az összidő 5-6%-a, hogy ez alatt az idő alatt kompenzáljuk a hiányosságokat, a negatívumokat. Nem könnyű utolérni a hiányosságokat. Ezért egy nagy kihívást jelent mindig a számomra, hogy mit hogyan prioritizáljak a légzés, a medence, és egyéb testrészek között, hogy a maximumot hozzuk ki. Mindannyian emberek vagyunk, meg vannak a magunk időbeli és energiabeli korlátai. Az ABR gép is azt a célt szolgálja, hogy minél inkább megpróbáljuk maximalizálni a lehető legtöbb órát, amit ki tudunk hozni egy-egy területből.
Kérlek titeket, hogy ne essetek a röntgenképek által mutatott csapdába és ne keseredjetek el, ha ilyen vagy olyan képet mutat. Sosem mutatja az igazi hátteret, az igazi életet, hanem csak egy adott pillanatban adott testhelyzetnek a képét mutatja. Az, hogy épp hogyan állt a láb, hogy feküdt a gyerek, sokat tud a röntgenen változtatni.
Szülőként arra törekedjetek, hogy az egész medencéből hozzátok ki a lehető legtöbbet. A láb helyzete folyamatosan változik, a medence folyamatosan változik.
Íme egy példa, amire az orvosok azt mondják, hogy rosszabbodott, és a közeljövőben műteni kell. Mindenki azt mondja, hogy ez rosszabbodott, mert jobban kint van a vápából a combcsont. Pedig, ha részletesebben megnézzük, belátható, hogy épp ellenkezőleg, hiszen rengeteget javult, csak nem egy paramétert kellene nézni, hanem az egész medencét, és meghatározni a prioritásokat és a fejlődési sorrendiséget.
Nézzük meg mi javult! A csípőcsont és a gerinc közti háromszög elhelyezkedése sokat javult, az egész medence rengeteget javult, hiszen a teljes mértékben oldalra elcsavarodott medence sokkal szimmetrikusabb lett, nagyon gyenge volt a 3 csont összeköttetése a triradiátus porcnál, a teljes ülőfelület eldeformálódott volt, amelyek mind-mind nagy fejlődésen estek át.
Nézzük meg, hogy a triradiátus porc, a három csont találkozása vápánál mennyivel szebb lett, míg 2019-ben még nagy hézag volt a csontok között, addig 2020-ra összeértek.
Míg 2019-ben a csípőcsont jobbra csavarodott, addig az alsó rész, az ülőcsont és a szeméremcsont pedig jobbra csavarodott, így egy átlós csavarodás volt benne.
Az új röntgenen láthatjuk, hogy a medence és a gerinc által bezárt háromszög sokkal arányosabb, csak úgy, mint alul, az ülőcsont. A triradiátus kezd kirajzolódni, alakul a vápa, a vápa nagyon lapos volt, de most elindult egy kissé kupolásabb alak felé. A teljes ülőfelület sokkal szebb lett, tehát az egész medence nagyon szépen fejlődik és javul.
A lábat önmagában nem szabad nézni, hiszen teljes mértékben függ a medencétől. Így, ha a fejlődéstörténet oldaláról nézzük, én azt mondanám erre a röntgenre, hogy ez egy csodás átalakulás. Ez egy 3-4 éves kislány, akinél egy hatalmas fejlődést sikerült elérnünk a medencéjét illetően. A lábakat már könnyebb kezelni. Hiszen ahhoz, hogy beintegráld a lábakat a vápába, ahhoz előbb meg kell lennie a medence teljes méretének, mert a megfelelő medence mérete nélkül egyszerűen nem tudod megtenni.
Tisztában vagyok azzal, hogy folyamatosan harcolunk az idővel, mindennel... Főleg, ha súlyos esetről van szó, mindig azt prognosztizálják az orvosok, hogy a szubluxált csípő csak rosszabb és rosszabb lesz, de szeretném kihangsúlyozni az én álláspontomat is, hiszen jól tudjuk javítani a csípőt.
Mindenki a vápáról beszél, mint egy tetőről. De igazából ez „nem egy igazi tető”, csak úgy tűnik, mintha az lenne. A funkciója nem így működik.
Tudom, hogy azt szokták mondani az orvosok, hogy kint van a combcsontja a vápatetőből, és csak úgy úszkál odakint, de nagyon fontos lenne megérteni, hogy az integrálódásnak nem az a lényege, hogy a vápatetőben legyen. Az egésznek a lényege az ízületi ajak (labrum). Az ízületi tok és ahogy a szalagok az ízületi ajakra tapadnak, több rétegben és több irányban. Ezeknek az összeköttetéseknek kell kialakulniuk, hogy az ízületi ajakhoz (labrum) a szalagok jól oda tudjanak tapadni.
Ha innen nézzük a csípő működését, akkor már egész más szükséges a megfelelő csípőhöz, másként kell fejleszteni, másként kell ránézni a fejlődéstörténetében.
Teljesen nyilvánvaló, hogy ha a vápát tekintjük fontosnak, mint egy tetőt, amibe belemegy a combcsont és ezt együtt tekintjük egy egységnek, akkor nyilvánvalóan azt tenné bárki, mint amit a világ összes ortopéd orvosa javasol is. Nem kérdés. Tedd a gyereket állítógépbe, mert az majd segít a terhelésben, és idővel belenyomódik majd a vápába a láb. Ha nem, akkor nem csináltad eleget... Ez az álláspont az elmúlt 150 évben sajnos nem változott, de ha részleteiben átgondolod, ez az egész egy nagyon rossz megközelítés. Egymáshoz nyomni a csontokat ilyen súlyos esetekben? Nem működik egyszerűen, látjuk.
De amint felismered, hogy nem a vápa - mint tető - a lényeg, hanem az ízületi ajak (labrum), - benne is van a nevében -, akkor már egész más szemszögből nézed és érted meg, hogy mi hogyan fejlődik. Ha megértjük, hogy az ízületi ajak - amihez a szalagok csatlakoznak és képezik így együtt a csípőt -, sokkal fontosabb, mint maga a vápatető, akkor már érthető is lesz, hogy a két csont közti kapcsolat nem csak állásban van jelen (egy állítógépben), hanem a nap 24 órájában, minden testhelyzetben, ülésben, fekvésben, állásban, mindig minden pozícióban. Ezek az összeköttetések számítanak igazából. A megoldás az, hogy egyszerűen más szemüvegen keresztül nézzük és értelmezzük a csípő működését. Egy másik perspektívából.
Így az utolsó, amit ajánlanék a családoknak, hogy a gyerekeket állítógépbe tegyék. Még az enyhe esetekben sem ajánlanám. Hiszen, ilyenkor (is) a gyerekek a mélyen fekvő csípőhorpasz izmot (illiopsoas) használják túl a testhelyzet megtartására, egy szélesebb alapot tartva a lábukkal. Hiába közelíted a lábait, a helyzet nem változik igazán. Ennek a háromszögnek a használatával az adductorok is feszesek lesznek, és ha azokat pedig nyújtani akarod, akkor ugyanúgy azokat a területeket ingerled, amelyek már amúgy is túlsúlyosak, és ezzel egyidejűleg nem építed fel a másik oldalt.
Nyilván, most mindenki megkérdezné tőlem, hogy ezt mivel bizonyítom? Mi sem egyszerűbb... Nézzük meg, mi történik egy tipikus esetben, aki nem ABR-ezik. Az internetről vett röntgen képen látszik, hogy a kistompor (trochanter minor) nagy lett, a nagytompor (trochanter maior) pedig nem nőtt megfelelő mértékben. Holott pont fordítva kellene lennie. Ez már bizonyítja is, hogy a csípőhorpasz izmot használja túl a gyermek, ami pedig nem erre való. Az a csont rész erősödik meg mindig, ami fölötti izmokat, szöveteket sokat használunk, ugyanis a csontszövet, mint minden szövet a terhelés hatására erősödik - ezt jól tudjuk mindannyian.
Egészséges esetben pont fordítva van. A nagytompor sokkal nagyobb méretű kell, hogy legyen, a kistompornak pedig ici-pici méretűnek kell lennie. Ehhez az kell, hogy a medencéjének és lábainak a külső részeit használja a gyermek. A CP-s gyermek pedig sajnos a belső részeket használja, az állítógépek hatására.
Mivel ez a csípőhorpasz izom (illiopsoas) egy átlósan elhelyezkedő izom, így a túlhasznált izom eredménye az lesz, hogy a gyerekek deréktájéka előrefelé beesik, nagy lesz a deréktáji homorulat, hátra feszítenek, ülésben előre csúsznak, stb... A csípőhormasz izom elkerüli a csípőízületet, nem stimulálja, így nem is tud kialakulni megfelelő csípő. Így maga az állítógép sajnos nem stimulálja magát a csípőt, csak ezt a háromszög alakú csípőhorpasz izmot, ami pedig nem a mi célunk, nem visz előre minket.
Látható, hogy a csípő szalagokat mennyire kikerüli, nem öleli át, így nem is segíti a csípőhorpasz izom a csípő ízület fejlődését. Így minél többet használod az állítógépet, annál jobban erősíted ezt a nem kívánt háromszöget, és annál több problémád lesz a csípővel, annál több fájdalomra számíthatsz a jövőben.
Ezzel egyidejűleg, viszont nem akarunk mi a csípőhorpasz izom ellen harcolni, nem célunk, hogy kiiktassuk annak működését. Hiszen oka van annak, hogy azt használja a gyermek... azért használja azt, mert csak az áll a rendelkezésére, amit fel tud használni adott pozíciókban. De ez nem erre lett kitalálva, nem ez az eredeti funkciója, így nem képes folyamatosan dolgozni. Az agy mindig azt használja, ami a testtérképébe megfelelően beépült. Ami nincs, azt nem használja. Inkább használ valamit, mint, hogy ne használjon semmit, jelen esetben a csípőhorpasz izmot.
A mi feladatunk tehát az, hogy segítsük a testet azzal, hogy más helyeket, területeket is megerősítünk, hogy azok is beépülve a testtérképbe, be tudjanak kapcsolódni a működésbe. Megsegítjük az egész medencét, hasat, és lábakat egy külső állandóan ismétlődő ritmus alapján történő inger hatására, amit ti, szülők végeztek a gyermeketeken kívülről, fájdalommentesen, napi szinten.
Jó, ha tudatában vagyunk annak, hogy mik a fontos dolgok, hogyan működik az ember, az ízületi tokok, a légzés, az egyes elemek közti összeköttetések!
Ez már a 21. század, rengeteg kutatás folyik ebben a témában, ne ragadjunk le a 100-150 évvel ezelőtti tudásnál!
Az én megvilágításomban a lényeg nem az a nyomás, amit az állítógép kivált azzal, hogy összenyomjuk a két csontot, hiszen az nem vezet túl sok jóhoz, (és a műtétek sem tudják megjavítani). Az én meglátásom szerint az egész lényege az a tenziós erő, a szalagok húzó és tartó ereje, ami megfelelően alakítja a csípőt, és képes az egészséges/egészségesebb csípő és medence teljes körű kialakítását elősegíteni.
Az ABR-ben a megfelelő mértékű stimulációt alkalmazzuk a teljes medence vonatkozásában, mindent megteszünk több oldalról megtámogatva, hogy a medence szélesedjen, nagyobb térfogatú legyen, kijjebb nyíljon, valamint, hogy a csípőt javítsuk. Az ABR technikák ötvözése a vibrálós eszközökkel leegyszerűsítette a folyamatot, könnyebb hozzájuk férni, a legmélyebb szinteket is jobban elérjük. Korábban a nyomogatós eszközökkel (saloon gate a tojásokkal) is sok eredményt értünk el, különösen a csípő ízületnél például, de nagyon nehéz volt a legmélyebben rejtett, csontok alatt fekvő területeket, szalagokat elérni (például a medence csonton belüli belső szalagokat), de most az új generációs eszközeinkkel sokkal gyorsabb és jobb eredményeket érünk el, jobb összeköttetéseket tudunk kialakítani a legmélyebb szinteken is. Ezeknek nagyon örülök, fantasztikus változások mennek végbe.
A medence összeköttetéseinek javítására koncentrálunk első körben, hogy aztán a csípő ízület is tudjon javulni. Nagy hangsúlyt fektetünk a légzés javítására és a megfelelő hasűri nyomás kialakítására, ami a nyomást tovább tudja adni a medencének, hogy a mindennapi 20.000 alkalommal belélegzett levegővétel is támogassa, fejlessze a medencét (is). Több oldalról közelítünk, és támogatjuk meg a medence-csípő teljeskörű javulását.
Minden az összeköttetésekről szól (csont, izom, ín, szalag, ízületi tok, bőr, zsír, kötőszövet, fascia)! Ezeken múlik az egész!
Forrás: ABR Webinar 1 - About the hip - by Leonid Blyum, January 2021
A CSÍPŐ RÖNTGEN ÉRTELMEZÉSE ORTOPÉD ÉS ABR SZEMMEL
2021. január | Forrás: Leonid Blyum
Nézzünk meg először is egy enyhe esetet!
Ebben az esetben egy subluxált csípőt vizsgálunk, ahol a combfej csak részlegesen van kint a vápából. Mit is szoktak az orvosok nézni a röntgenen?
- mennyire van egy vonalban a vápatető és a combfej teteje (1. kép)
- és mennyire van kint a vápából a combfej (2. kép)
Egészséges gyermek esetében ezek a vonalak egybe esnek, és a vápatetőn belül vannak a combfejek. (3. kép)
Az ortopéd orvosok mindig azt nézik első körben, hogy a vápatető fedi-e a combfejet. Azzal magyarázzák, hogy a vápatetőnek (roof/acetabulum) kell elbírnia azt a terhelést, amely egyrészt alulról, a lábaktól jön felfelé, másrészt fentről jön, a törzstől lefelé. Az elgondolás mögötte az, hogy csak így lehet függőleges helyzetet megtartani. Innen nézve minden olyan egyszerűnek és világosnak tűnik. (4.-5. kép) De biztos, hogy ennyiről van szó?
A 4. képen egy egészséges gyermek csípője látható, ahol minden vonal a jó helyen helyezkedik el. Az 5. képen, egy sérült gyermek csípője látható (szemből). Kitűnik, hogy különösen a bal lábán (azaz a kép jobb oldalán) a vápatető csúcsot a combfej csúccsal összekötő vonalak nem esnek egybe, és a combfej is a vápa szélétől kijjebb esik.
Ezen felül, ami még jól látszik, hogy maga a vápatető görbéje hogyan alakul. Ez a harmadik paraméter, amit még nézni szoktak.
Egészséges esetben, a vápatetőnek van egy görbülete, látszik egy kupola alak. (6. kép)
Sérült gyermek esetében, ez a kupola alak nem rajzolódik ki, lapos marad a vápatető. (7. kép)
Így ortopédiai szempontból teljesen logikusnak tűnik, hogy ha összehasonlítják a sérült gyermek subluxált csípőjét az egészséges gyermek csípőjével, akkor a fentiekben megbeszélt három fő problémát hozzák fel, miszerint 1.) nem illeszkednek a vonalak a combfej-vápatető viszonylatában, 2.) kijjebb esik a combfej a vápától, és 3.) túl lapos a vápa. "Ennek eredményeképp, problémákba ütközhetnek a sérült gyermekek a függőleges testhelyzet megtartásában. Ahhoz, hogy állni tudjon a gyermek, ahhoz kell a megfelelő vápa" - hangzik el az ortopéd orvosoktól. (8. kép)
Ezért is olyan gyakori a korai gyermekkori csípőműtét. Azért ennél úgy gondoljuk, ma már sokkal komplexebben kellene nézni az egészet! Nézni kellene a lágy szöveteket, az izmokat, inakat, a szalagokat, a kötőszövetet, a fasciát! Ennél a 3 dolognál sokkal több, és kifinomultabb tényező létezik az ember csípőjében!
Nézzünk most egy súlyosabb esetet!
A következő esetben egy súlyos csípőficamot figyelhetünk meg, ahol a fent említett 3 tényező igen súlyos mértékben érintett (9. kép):
- teljes mértékben kint van a vápából a combfej
- a vápatető tetejének és a combfej tetejének a vonala igencsak távol esnek egymástól
- a vápatető nagyon lapos, teljesen hiányzik a kupola.
Sokszor hangzik el ortopéd orvosoktól, hogy ha nincsenek meg a megfelelő illeszkedések, akkor egy enyhe esetből (10. kép, jobb oldali ábra) egy ilyen súlyos eset (10. kép, bal oldali ábra) elé nézel majd idővel.
Nézzük meg most egy teljesen más perspektívából az elemzést!
Sokkal részletesebben fogunk most belemenni, és a medencéről szóló tudnivalókat most nem is fogom említeni, az egy külön téma lenne már. Most inkább a lábakra helyezem a hangsúlyt.
Először is, ha megnézzük a combnyaknak a szögeit, láthatjuk, hogy súlyosabb esetben (11. kép, bal oldali ábra) sokkal inkább függőlegesen áll a combnyak mindkét oldalon, mint az enyhe esetben (11. kép, jobb oldali ábra), ahol egy szép szöget zárnak be.
Másodszor, ami nagyon szemet kell, hogy szúrjon az az, hogy ezek a dudorok, a tomporok épp ellenkezőleg fejlődtek a két esetben. Súlyos esetben (12. kép, bal oldal), a külső oldalon lévő nagytompor (trochanter maior) sokkal kisebb, mint a belső oldalon lévő kistompor (trochanter minor). Enyhe esetben (12. kép, jobb oldal) látszik, hogy a külső oldalon lévő nagytompor dudora nagyobb, mint a belső oldalon lévő kistompor dudora, így a nevéhez hű marad, míg a súlyos esetben épp ellenkezőleg fejlődött.
Vessük össze a súlyos gyermek csípőjét az egészséges gyermek csípőjével. Tökéletesen látszik, hogy pont fordítva kellene lennie, mint ahogy az a súlyos esetben sajnos kialakult. Az ici-pici kistompor helyett hatalmas kistompor fejlődött a belső oldalon, és a hatalmas nagytompor helyett egy ici-pici nagytompor fejlődött csak ki a külső oldalon. (13. kép)
Miért fejlődött éppen ellenkezőleg a kistompor és nagytompor a súlyos esetben?
A válasz igen egyszerű lesz. Egy nagyon erős izom túlműködése miatt, amelyet csípőhorpasz izomnak (illiopsoas) nevezünk. (14. kép)
(Az illiacus és a psoas izmok együttesét nevezzük csípőhorpasz izomnak.)
A csípőhorpasz izom (illiopsoas) gyakorlatilag kikerüli az egész csípő ízületet, és a medencét. Tudjuk, hogy minden csont az izmok mozgása révén, a terheléstől erősödik, fejlődik. A csípőhorpasz izom túlműködése miatt az alatta lévő kis tompor (trochanter minor) erősödik meg nagyobb mértékben, már kóros mértékben.
Ugyanígy tudjuk az ellenkezőjét is, ha a csont nem kap megfelelő ingert, tenziót az izmoktól, a szalagoktól, akkor a csont gyakorlatilag nem fejlődik, visszamarad.
Milyen következtetést tudunk mi ebből levonni?
- Nagyon nagy erők hatnak a belső oldalon lévő kistomporokra, aminek nem kéne, és
- Szinte semmi sem hat a külső oldalon lévő nagytomporokra, aminek viszont dolgoznia kellene...(15. kép)
Fontos tudnunk, hogy amikor az ilyen gyermeket állítógépbe teszik, nem lesz igazán megfelelő terhelés a vápán, nincs nagy nyomás átvitel ebbe az irányba, csak nagyon-nagyon minimális, ami a vápát és magát a csípőízületet éri ekkor. Álláskor a fő dolgok ún. tenziós összekötettetéseken keresztül történnek meg, a szalagokon, izmokon, fasciákon, stb... keresztül. (16. kép)
A külső területek fejlődésével lesz erősebb, stabilabb maga az egész comb, és lesznek így jobb tapadásúak, jobb minőségűek a combizmok.
Minél inkább a külső részeket kezdjük megerősíteni és használni, annál inkább tud jó irányba fejlődni a comb és a csípő. És ez vica-versa igaz: minél inkább a belső részeket erősítjük, a csípőhorpasz izmot, annál kevésbé fog fejlődni a láb a jó irányba. Így ha egy ilyen súlyos esetű gyermeket teszünk állítógépbe, vagy erőltetjük nála az ülést, akkor nem tud más működni, túlműködni, mint a csípőhorpasz izom, az illiopsoas, és a helyzet nem hogy javulna, de romlani is fog idővel.
Ráadásul ez a csípőhorpasz izom háromszöge összeköttetésben van a kis tompornál az adductorokkal is, így azt is érinteni fogja. (17. kép)
Ha oldal nézetből nézzük ennek a csípőhorpasz izomnak az elhelyezkedését, akkor láthatjuk, hogy előlről megy hátrafelé. Ebből már minden érthetővé válik, hogy azok a gyerekek, akiknél ez túlságosan dominál:
- miért is csúsznak le és csúsznak előre ülő helyzetben
- miért is dobják hátra magukat
- miért is homorítanak hátrafelé
(18. kép)
Teljes mértékben logikus. Nem reflexekről, hanem mélyen fekvő, erős, túldomináló izmokról van szó.
Ehhez még nyilván tud olyan is társulni, hogy a gyerek előre hajol folyamatosan ülésben, mintegy előre esik, mert ekkor még a hasfal is annyira gyenge, hogy egyszerűen beesik.
Bármilyen aktivitás hatására, főként a lábbeli aktivitásra, a gerinc megfeszül, és mint egy betontömb, olyan lesz, és nem képes a legkisebb mozgás lekövetésére sem, ezért egy egységként dobja el magát, mint egy fa, amikor kidől gyökerestül.
Szóval, ha ezeket a gyerekeket állítógépbe tesszük, akkor mi fog történni velük? Az agy megpróbál mindent bevetni, hogy stabilizálja a testet, így ezt a háromszöget (pontosabban szólva ezt a tetraédert) fogja továbbra is használni. Miért? Mert a háromszög a legstabilabb forma, és így tudja akár ülésben, akár állásban, akár sétálásban, vagy mászásban is stabilizálni magát. (19. kép)
Ez csak egy kósza remény, hogy az állítógép segíteni tudja a vápa alakulását. Sajnos ez nagyon nem így történik, mert csak azt a háromszöget tudod vele tovább erősíteni, amely további súlyos problémákat szül a jövőben.
Ezért sajnos azt a tendenciát látjuk, hogy minél többet alkalmazzák a hagyományos állítógépeket, járatást, stb. ezeknél a gyerekeknél, annál jobban kirajzolódnak ezek a problémák. Hiszen a csontok nem hazudnak. Ha az izom tapadásokat, eredéseket stimulálod, akkor a csont megerősödik, megnő, ha nem stimulálod, akkor nem nő a csont.
Ha nem állítógépezhetünk, akkor jogosan merül fel a következő kérdés:
Mit is csináljunk, hogy jó legyen a csípő?
Először is el kell felejtenünk, hogy csak a vápatető érdekeljen minket. Hiszen nem úgy működik. Az egész csípő ízületet kell nézni, a szalagokkal együtt. A láb minden mozgása stimulálja a csípő ízületet. (20. kép)
Hiszen egy csípőízület tele van szalagokkal, amelyek rostjai minden irányba néznek, hogy a csípő ízület minden irányú mozgását biztosítsák. (21. kép)
Ezek minden pozícióban dolgoznak, akár fekszel, akár ülsz, akár állsz, jársz.
Ha megnézzük a következő képet (22. kép), akkor a jobb oldalán mélyebb területeket, magát az ízületi tokot látjuk már, szalagokkal, a bal oldalán pedig már egy kicsit kijjebb a felszín felé, a sok-sok irányú szalagot.
Nézzük az egyik legfontosabbat, magát az összeköttetést a vápa peremén(sötétkék színnel jelölve). Ha elkezded a combcsontot ide-oda forgatni, akkor el tudod képzelni hogy ezen a tapadáson mekkora tenzió, feszültség, húzóerő jön létre. És ezt maga a csípő vápájának a széle, az ízületi ajak (labrum). Tehát nem a vápa, hanem maga az ízületi ajak (a labrum) a hangsúlyosan fontos.
Ezért előbb meg kell erősíteni, létre kell hozni egy megfelelő ízületi ajkat (labrumot), amihez a szalagok megfelelően tudnak tapadni, majd az eredését kell megerősíteni, ahonnan indulnak a szalagok, hogy utána a szalagok megfelelően tudjanak dolgozni a két végpont között. (23. kép) Meg kell erősíteni a csontot, valamint a szalagok a csonthoz való kapcsolatát, kapcsolódási pontjait, összeköttetéseit.
Ezen felül azokat a kapcsolódási pontokat kell megerősíteni, ahova fontos izmok csatlakoznak, amelyek a láb külső oldalán találhatóak, mint például a nagytompor (trochanter maior). Hiszen ezek az izmok segítik az egész medenceövet, a medence oldalát, hátsó részét, a belsejét, de ez már egy másik fontos nagy terület, amelyet máskor részletezünk ki.
A következő képen látható, hogy mennyi izom is kapcsolódik a nagy tomporhoz (trochanter maior). Ezek a fenékhez tartozó izmok, mind nagyon fontos szerepet töltenek be.
Ismétlésként szeretnénk hangsúlyozni, hogy ha a szalagok, izmok, fasciák ingerlik a csontot, akkor a csont növekszik, így egy jobb alapot teremt számukra, jobb és erősebb tapadási minőséget nyújt, amely sokkal jobb használatot is tesz lehetővé. Ha nincs stimulálva, akkor pedig eltűnik a csont. Megfelelő mértékű stimuláció alatt kezdenek el a szövetek növekedni. (A túl kevés nem ér semmit, a túl sok pedig már árt.)
A test alapszabálya: "Használd, hogy ne tűnjön el. (Use it or loose it.)"
És most jön a tyúk vagy tojás esete.
Az ortopéd orvosok úgy tanulták, hogy a vápát kell kialakítani, hogy jobb legyen a csípő, a vápához kell illeszteni a combcsontot, ezért műtik mindig meg a csípőket nagyon-nagyon sok esetben, akkor is, ha nincsenek fájdalmak. Tudjuk már, hogy nem a vápától függ a csípő ízület. Pont fordítva. A csípő ízületi tok, a csípő szalagok határozzák meg a vápa alakulását! Visszatérvén a test alapszabályára: ha nem használod, eltűnik. Tehát ha nem használod a csípő ízületet és a szalagokat, akkor a csont, a vápa, a combfej csökevényes marad, azaz nem fejlődik ki rendesen. Így meg kell találni azt az utat, amellyel a szalagokat, az ízületet, és az egyéb izmokat elkezded használni, megfelelő stimulációk révén. De mindezt úgy, hogy közben ne adjál extra stimulációt a belül elhelyezkedő kistompornak és ne használd tovább azt a bizonyos háromszöget a csípőhorpasz izomnál. Mert ha mégis ezt teszed, akkor fogod azt a nyilvánvaló rossz csípő röntgen képet elérni, amit a súlyos eset is mutat, amely számos más problémát is szül a továbbiakban.
Reméljük, sikerült ezzel egy kissé mélyebb, analitikus képet nyújtani az ok-okozatokról. Remélem, hogy sikerült rávilágítani arra, hogy mennyire nem szabad olyanra kényszeríteni a gyereket, ami nem az épülését segíti, gondolok például a súlyos esetekben az állítógép használatára, a feszes lábak aktív nyújtására, stb...
Az ABR mindig a szalagok, az ízületek, az izmok, fasciák, kötőszövetek, zsírszövetek megerősítésével foglalkozik, felépíti a test struktúráját, hogy azok a funkcionális használat során megfelelően tudjanak részt venni!
Így nem osztja azt a szemléletet, hogy MINDENÁRON MOST próbáljunk meg minden funkciót kihozni a gyerekből, anélkül, hogy megfelelően fel lenne építve a gyermek testének struktúrája, MÍG később, 8-16 éves kor között pedig nyilvánvaló funkcióromlás mellett fájdalmas deformitásokba torkollanak a gyermekek.
ELŐBB A TESTET KELL FELÉPÍTENI, HOGY AZ BEÉPÜLHESSEN A FUNKCIONÁLIS HASZNÁLATBA! A SORREND KÖTELEZ!
Forrás: ABR Basics - Hip Subluxation Inserting the leg properly. By Leonid Blyum
KINT VAN A CSÍPŐ A VÁPÁBÓL?! CSÍPŐFICAM? SZUBLUXÁLT CSÍPŐ?
2021. január | Forrás: Leonid Blyum videós elemzése alapján készült összefoglaló
Egy csípő röntgenen többnyire csak azt nézik, hogy mennyire van kint a vápából a combcsont.
De vajon számít más is? Érdemes mást is megnézni egy röntgenen?
Milyen paramétereket néz Leonid Blyum a csípő röntgenen?
Érdemes megnézni, hogy:
- milyen mértékű a csavarodás, mekkora az asszimetria a két oldali csípőlapát között
- milyen szögeket zár be a gerinccel a csípőlapát
- milyen alakú és méretű lyukak láthatóak az ülőcsontnál
- a gerinc vonala hogyan néz ki
- milyenek a csigolyák, mennyire vannak összeállva, mekkora a hézag 1-1 csigolya között, mennyire kristályosodtak össze a csigolyák
A medence 3 részből áll:
- Csípőcsont (Ilium)
- Ülőcsont (Ischium)
- Szeméremcsont (Pubis)
A piros pöttyök jelzik azt, ahol a csontosodás elsődlegesen megkezdődik, a rózsaszín pöttyöknél pedig egy másodlagos, aktív csontosodás zajlik. Prioritizálni kell, hogy mit kezdünk előbb fejleszteni rajta: a csípőlapátot, annak szögeit és szélességét vagy a belső ízületi összeköttetéseket. Az előbbi előfeltétele az utóbbinak.
A fentieken kívül, néznünk kell a röntgenen, hogy a combcsont hogyan is néz ki:
- mekkorák a kis és nagy tomporok (trochanter mayor és minor)
- milyen szöget zár be a combnyak a combcsont hosszú részével (a femur testtel)
- mennyire fejlett a comb feje
- milyen szöget zár be gerincünkkel - és annak mi adja a magyarázatát (legtöbbször a mélyen fekvő illiopsoas (csípőhorpasz izom) a felelős azért a nagy mértékű feszességért, ami kialakul a deréktól lefelé a combok irányába, és a csavarodásokért, amelyek általában már a deréktájból erednek. Ez a csípőhorpasz izom gyakorlatilag megkerüli a csípő ízületet.
Miután ez a csípőhorpasz izom dominál, így nem is tud fejlődni megfelelően a csípő ízülete. Ez a "fő bűnös", de mondhatjuk úgy is, hogy ez az egyetlen "hős", aki próbál valamit tenni, mert a többi "elaludt", nem teszi a dolgát. Egy biztos: ennek a szerencsétlen, egyedül helytálló izomnak nagyon kevés esélye van, hogy egyedül képes legyen a csípő ízületet megsegíteni, kialakítani, létrehozni. Kell a többi elem segítsége, kellenek a társak, amiket fel kell építeni!
Furán hangozhat a következő kijelentés: "Az, hogy mennyire van kint a vápából a combcsont, nem elsődleges fontosságú." Nem az a legfontosabb, hogy milyen a helyzete a combfejnek a vápához képest (mennyire van kint teljesen /luxált vagy részlegesen / subluxált), hisz ezeket megelőzik a fentiek prioritása.
Hogy hol is helyezkedik a a combcsont a vápában, az a dinamikus ízületi toktól, és főként a körülölelő szalagoktól függ. Ezeknek a gyengesége, fejletlensége adja meg, hogy hol helyezkedik a vápában. Nézzük csak meg a képen, hogy mennyi szalagnak, elemnek is kellene ott kifejlődnie, erősen tartani és a teljes mozgásszabadságot biztosítani mind a combfej és combnyak körül, mind a mélyebben fekvő területeken.
Ezek a szalagok adják a csípő ízület tartásának kb. a 90%-át. A maradék 10% szolgáltat segítséget az enyhébb gyermekek esetében (járó gyermeknél), állításkor, például az állítógépben. Minden egyéb esetben, azaz a nem járó gyermekek esetén előbb ezt a 90%-ot kell felépíteni! Miért? Mert a vápa nem tud fejlődni egy statikus nyomás/terhelés hatására, mint például, ha állítógépbe tesszük a gyermekünket. Csak úgy tud fejlődni a teljes csípő, ha az egész csípőcsontot és az azt körülvevő elemeket erősítjük meg előbb (a csípőcsont szélesítésével, az ülőfelület kiterjesztésével), amelyek hatására a befogadó vápa is elkezd kialakulni. A körülötte lévő csontokat, szalagokat, ízületet, lágy szöveteket kell közben megerősíteni, hogy egy jobb csípőt kapjunk. és a combcsont bekerüljön a vápába!
Forrás: ABR Basics - Hip X-Ray. The ABR response by Leonid Blyum