-
A FASCIA ÉS AZ ABR
ABR FASCIA TECHNIKÁK CEREBRALIS PARESIS ESETÉN
A Cerebralis Paresis (CP) a testtartás és a mozgás egy zavara, amely valamilyen agyi sérülés által okozott neurológiai problémában, illetve a mozgás szervrendszerének - izmok, inak, szalagok, ízületi tokok - anatómiai hálózatát befolyásoló strukturális problémában gyökerezik. Azonban, a modern fascia kutatás szerint, a test strukturájának, szerkezetének a hiányosságai, eltérései nem korlátozódnak kizárólag ezekre a fentebb jól meghatározott anatómiai elemekre, hanem kiterjednek az összes szövet teljes hálózatára, amelyek hozzájárulnak mindennemű mechanikai igénybevételhez, így a bőr, zsírszövet, támasztószövet, csont és csonthártya, a kötőszövet különböző formáira.
Valójában, a legújabb tudományos eredmények igazi globális rálátást tesznek lehetővé a fascia/ extracelluláris mátrix (sejten kívüli mátrix, továbbiakban: ECM) teljes rendszerére, egy egységes mechanikai hálózatként, amely viseli az emberi testre irányuló összes terhelést és működést.
"Az extracelluláris mátrixot (ECM) minden szilárd szövetben a sejteket körülvevő fehérjék és cukrok változatos gyűjteménye; főként a rostos és nem rostos kollagének, elasztikus rostok, nem kollagén típusú, glükozaminoglikánt (GAG) tartalmazó glikoproteinek (hialuronan és proteoglikánok) egymásba illeszkedő hálózata építi fel." (Cox, 2011)
"Az ECM egy strukturális vázat nyújt, melyen a sejtek növekednek, osztódnak, szerveződnek és működnek. A csontok és kötőszövetek ECM-je viseli a testünkre ható legtöbb fizikai terhet." (Chiquet, 2009; Tschumperlin, 2014).
Ebből adódóan a cerebralis paresisben szenvedő gyermekeknél fellépő minden nehézséget – mint a spazmust, izommerevséget, dystoniát, ízületi merevséget, hipermobilitást, instabilitást, izomgyengeséget, hypotoniát, megrövidült inakat, túlkristályosodott szalagokat, kontraktúrákat, stb. - a teljes extracelluláris mátrix/ fascia rendszer egy szélesebb kontextusában kell néznünk.
Más szóval, új szemszögből kell néznünk a cerebrális paresis által okozott problémákra és fel kell ismernünk, hogy a fascia hálózat az, ami az izmokat, inakat és szalagokat kontrollálja - korlátozva vagy fokozva azok működését.
A FASCIA KONTROLLÁLJA AZ IZMOKAT, AZ INAKAT ÉS A SZALAGOKAT
(J.C. Guimbertau, 2009-2018)
Cerebralis paresis esetén a teljes ECM hálózat többszörös instabilitással néz szembe, amely befolyásolja a kivitelezhető mozgásokat, irányokat, valamint nagyon megnehezíti és korlátozza az izmok, inak és szalagok kontrollálását.
Kérdésként merül fel, hogy van-e rá lehetőség, hogy az ECM átalakításával segítsünk a cerebralis paresisben szenvedő gyerekeknek, és visszafordítsuk az egyszer már kialakított ECM "szerkezetet"? - Szerencsére, igen.
"Az ECM fehérjék és cukrok egy mechnaikai szabályozási folyamaton mennek keresztül, amely lerakódik, újrarendeződik, és átalakítja a struktúrát és funkciót." (Humphrey, 2014) (Chiquet, 2009).
Mik a belső hajtóerői az ECM szerkezeti fenntartásának és megújításának?
A fibroblasztokat tartják kulcsszereplőknek az ECM fenntartásában, illetve a homeosztázis megváltoztatásában és újramodellezésében. (Kjar és tsai., 2010; Tschumperlin, 2014).
Szilárd bizonyítékot látunk arra, hogy a fibroblaszt aktvitásnak az ECM-ben öngyógyító módon óriási átalakító, újramodellező és szerkezetbeli helyreállító képessége van az öngyógyítás terén. De hol van a fordulópont? Miért működik néha a regenerációs öngyógyítás, és máskor miért nem? Hogyan fordíthatjuk a fibroblasztoknak ezt az átalakító, újramodellező képességét egy szisztematikus, kiszámítható és jól irányítható irányba? A megoldás a fibroblasztok aktivitásának állapotától függ.
Míg az ECM-ben az aktív fibroblasztok belső rostos sejtvázai szorosan össze vannak kötve egymással a transzmembrán fehérjéken és rostokon keresztül, addig az "alvó" fibroblasztok csak úgy lebegnek, és egy sokkal kerekdedebb sejtalakot vesznek fel (Ingber et al., 2014; Kjar, 2010; Langevin 2004). Langevin (2004) további betekintést enged: "a fibroblasztok nem különálló sejtek, hanem egymáshoz kapcsolódnak egy, az egész testre kiterjedő retikuláris hálózatban".
"Motivált, aktív" fibroblaszt hálózatok
A fibroblasztok képesek az extracelluláris mátrix (ECM)/ fascia átalakítására és javítására, még cerebralis paresis esetében is, de csak akkor, ha a hálozatuk aktív állapotban van. Ha a fibroblasztok alszanak, a helyzet tovább romlik. Ahogy a cerebralis paresisben szenvedő gyerekek prognózisa mutatja, a gyengeségek, a feszességek, a letapadások és az egyre nagyobb eltérések a növekedéssel és a korral erősödnek.
Hogyan segíthetünk a fibroblasztoknak, hogy az alvó állapotból aktív állapotba kerüljenek, hogy el tudják kezdeni az ECM/ fascia hatékony átalakítását és javítását?
A fibroblasztok motivációjának fő forrása a megfelelően végzett mechanikai stimuláció, megfelelő mechanikai jeleket adva, hogy maximalizáljuk az adott terület fibroblasztjai közt az "aktív" tagok számát - az ABR technikák ezt a célt szolgálják.
Hogyan befolyásolják az ABR technikák a fibroblaszt hálózatot?
Az "aktív" (nagyobb relatív nyúlású, nagyobb tenzióval bíró) és az "alvó" (alacsony vagy zéró relatív nyúlású, tenziójú) fibroblasztok együttes jelenléte a metastabil mechanikai egyensúlyt jelenti, ahol a magas és alacsony alakváltozáson átment területek elkülönülnek egymástól (Dayal, 2006; Kalikmanov,2013; Stilling 2018).
A gyengéd ABR technikák minimális erőt alkalmaznak, amely biztonságossá teszi őket, és egyenletes, uniformizált mechanikai ingerlést biztosít egy adott területen, amely lehetővé teszi az alakváltozási energia (Strain energy, SE*), megváltoztatását, a magas és alacsony alakváltozáson átment területek között, és végül egy új minimum szintet állít be. Ennek eredményeképp azokon a területeken, ahol korábban a SE* egyensúly zavar volt, azokon most egy sokkal kiegyensúlyozottabb állapotot lehet elérni azzal, hogy a túlzott SE* szint most normalizálódik.
(*SE, Strain-Energy: alakváltozási energia - az az energia, amit a rendszer alakváltozása során tárol)
Milyen specifikus, ECM-et átalakító/javító folyamatokat indít be az ABR technika?
A fibroblasztok a hálózati kapcsolatok két csoportját alkotják: fibroblaszt-fibroblaszt és fibroblaszt-ECM kapcsolat.
Az ABR a SE újraosztását, újraszervezését indítja be, amely lehetővé teszi a fibroblaszt hálózat számára, hogy újraszerveződjön és egy jobb hosszútávú egyensúlyt érjen el (az SE minimumát beállítva), ami valószínűsíthetően csökkenti a nagyon "aktív" fibroblasztok túlterheltségét, míg az "alvókat" kihozza a hibernált állapotukból. Ennek eredményeképp valószínűleg új tenziós vonalak alakulnak ki a citoszkeletális filamentumok hálózatában.
Az ilyen, egyenletes mechanikai inger általi SE újraelosztás lehetővé teszi mind a "letapadások oldását", amelyek a kontraktúrákat okozzák, mind azon "kapcsolatok hiányának javítását", amelyek a gyengeséget okozzák, ezzel helyreállítva a mechanikai, szenzoros és neurológiai egyensúlyt, amely az izmok, inak és szalagok működésének javulásához, és ezek egységes és jobb működéséhez vezet.
A fibroblaszt hálózatban az ilyenfajta újraelosztás a fibroblaszt - ECM kapcsolatok megfelelő átalakításához és egy új, jobb, fejlettebb állapothoz vezet, amely megfelel az SE minimalizálási követelménynek is. "A relatív nyúlás jobban meghatározza a kollagénszintézist stimuláló választ, mint a feszültség/nyomaték..." [Kjar et al., 2010).
A MOZGÁSOK ÉS FUNKCIÓK ALAPJÁNAK FELÉPÍTÉSE
Az extracelluláris mátrix (ECM)/ teljes testben megtalálható fasciahálózat az az alapvető rendszer, amelybe az izmok, inak, szalagok és csontok, vagyis a mozgás kulcselemei beágyazódnak.
Ez az ABR általi megközelítés egyik központi elve, hogy a létező rehabilitációs módszerek és fejlesztések a cerebralis paresis esetekben nem építik fel a test számára a kellő alapot, hanem közvetlenül a mozgásokkal kezdenek, akár összetett mozgásfunkciókkal is, amikor a test szilárdságát alapvetően befolyásoló fasciahálózat egyensúlya felbomlott, és nem alkalmas a mechanikai terhelés (pl: saját testsúly elbírása) megfelelő eloszlatására még a legegyszerűbb szituációkban sem.
Az ABR terápia - teljesen máshonnan megközelítve, mint a többi, hagyományos terápia - azzal az alapozó munkával kezd, amely még a funkció-előtti és mozgás-előtti szükségletet elégíti ki, ezzel lehetővé téve a gyermek számára, hogy először kiépítsen egy megfelelően erős teherviselésre alkalmas, támasztó és teherviselést-elosztó fasciahálózatot, ahol a mozgások fokozatosan jelennek meg, ahogy és amikor a gyermek képessé vált arra, hogy természetes módon kipróbálja őket.