Fascia terápia

2020. május | Forrás: Leonid Blyum | Fordította: Hárosi Brigitta

A következőkben egy kis betekintést nyújtunk az online konzultációkba. Egy-egy rövid részletet megmutatunk meg belőle, ahogy Leonid Blyum elmagyaráz 3 kérdéskört (mozgás minőségét, a fejkontrollt és a légzést koraszülötteknél).

2020. május | Forrás: Leonid Blyum | Fordította: Hárosi Brigitta

Leonid Blyum összefoglaló videója a terápiáról. Kihangsúlyozza, hogy mitől más ez a terápia, mint a többi, miben különbözik, valamint elmondja, hogy milyen szerepet tulajdonít agy agynak, még komoly agyi sérülés esetén is.

2020. május | Forrás: ABR Belgium | Fordította: Hárosi Brigitta

 

Mindannyian azt szeretnénk, hogy a gyermekünk új dolgokat tanuljon meg. Ez lehetséges és még jó is addig, amíg a komfort zónájuk fölé csak kissé emeljük a szintet: a tanulási zónába. De ne erőltessük túl, mert könnyen a pánik zónába találjuk gyermekünket.

Amint az alábbi képen is látható, a tanulási zóna egy nagyon szűk terület, de igazából még a komfort zónához tartozik. Azonban, ha a feszültség, a sejtek közti tenzió (feszülés, feszesség) megnő, akkor sírni kezd a gyermek, hátrafeszít, de az is lehet, hogy epilepsziás rohammal válaszol. Ez az a pont, amikor már a pánik zónában van. A pánik zóna a gyermeked saját védekező zónája. Azért lépnek oda be, azért feszítenek hátra, vagy sírnak, vagy rohamoznak esetleg, mert csak így tudnak attól a magasabb tenziótól megszabadulni, hogy a komfort zónába utána visszatérhessenek.

 

Ne erőltesd a gyermekedet, hogy új dolgokat tanuljon! Ne mondogassátok: "Már majdnem kész, tarts ki!"

Ne tegyétek ezeket! Ha túl nehéz a helyzet, csak lépjetek egyet hátra. Dolgozzatok először is a gyermek fizikai állapotán, hogy nyugodt és kiegyensúlyozott lehessen, feszítések nélkül, mert csak utána lesztek képesek a következő tanulási fokozatba lépni vele.

Mi az ABR terápiával az agy és test összekapcsolását egy különleges módon tesszük, és ezzel új ajtókat nyitunk ki a gyermeked számára. Aztán egyéb dolgok meg már maguktól, spontán fognak előbukkanni, és így a gyermeked egy kényelmes úton tud majd új dolgokat tanulni.

Forrás: ABR Belgium

Az ABR-ABC további elemei:

   

   

2020. május | Forrás: ABR Belgium | Fordította: Hárosi Brigitta

 

Az agyi sérülés hatása a testünkre

Mindenki magára az agyra fókuszál. De valójában, amikor az agyi sérülés bekövetkezik, a test tónusa leesik, a véráram elveszíti a tenziót, így a kapillárisok összeesnek. Sajnos nem lehet gyorsan és könnyedén visszaállítani. Egyszerűen lehetetlen. Sok időbe telik és a megfelelő nyomást, terhelést kell, hogy kapják a visszaállításához. Az agyi sérülés során sok olyan információ veszik el, amely a terhesség korai szakaszában alakul ki. Valójában nem az agy, ami rosszul irányít, (hiszen az agynak rendkívülien rugalmas és nagy a plaszticitása), de egyszerűen eltűnik a testből egy jókora adatbázis állomány.

 

"A meghibásodott fájlok"

Mindezt hasonlíthatjuk a számítógépes fájlokhoz. A fájlok meghibásodnak, és kiesnek a testtérképből! Így egy agyi sérüléssel született gyermek mondjuk a fájlok feléhez fér csak hozzá, míg az egészségesen született gyermekek minden fájlt elérnek. (a hasonlatban a fájlok a testrészek)

Kompenzáció és túlteljesítés

Ha a testben néhány terület gyenge és ezért nem tud bekapcsolódni a testtérképbe, akkor más területek kénytelenek ezt a hiányt pótolni, (hogy valamilyen szinten az összeköttetéseket fenntartsa a testrészekkel). Ekkor lesz látható az asszimmetrikus izomtónus és a feszesség. Ez a helyenkénti gyengeség még tovább tud fokozódni, és néhány rész teljesen besüllyed, és gyakorlatilag eltűnik a testtérképről. Amely persze abban fog többek között megnyilvánulni, hogy az amúgy is feszes részeket, még jobban feszíteni fogja, azokat folyamatosan túlterhelve, és így tovább...

És ez az, amiről az ABR szól!

Az ABR terápia a feszes, feszült területeket tehermentesíti (és nem lazítja), valamint, azokat a gyenge területeket, amelyek nincsenek rajta megfelelően a testtérképen, és ezáltal az agy felé is hiányos az információ áramlása, azokat megerősíti.

Forrás: ABR Belgium

   

   

2020. május | Forrás: ABR Belgium | Fordította: Hárosi Brigitta

Mindenki úgy gondolná, hogy születésünkkor az agyunk még fejletlen, és idővel alakulnak ki a megfelelő idegi kapcsolatok. Ez úgy tűnik, hogy téves következtetés, mert születésünkkor rendelkezünk a lehető legtöbb idegi kapcsolatokkal. Az ABR Belgium rövid összefoglalója az alábbiakban olvasható.

Az ABR ABC-je: "A" - Az AGY működése és annak bemutatása az autizmuson és az agyi sérülésen keresztül

 

Nem okolhatjuk az autista gyermekeket amiatt, hogy ők különlegesek. Különleges módon töltik és sütik ki az idegrendszerüket, és különlegesen dolgozzák fel a szenzoros érzékeléseket. Minden különleges: van, ami felsokszorozódik bennük és van, ami lecsökken. Hogyan dolgozik az agy: metszések és növekedések mennek végbe.

Sokan nem tudják, de bébiként van a legtöbb idegi kapcsolatunk. A gyermekkor legnagyobb fejlődése az, hogy bizonyos idegi kapcsolatok megszűnnek, egy ún. metszésen esnek át. És természetesen jönnek létre új idegi kapcsolatok is, azaz az idegi kapcsolatok növekedése is egyszerre jelen van. De 10-szer több metszés történik az idegi kapcsolatokban, mint újak létrehozása.

Autizmussal élő gyermekek

Ami olyan igazán különös az autizmussal élő gyermekek esetén, hogy az agyban, sok helyen nem történnek meg a metszések. Olyan sok idegi kapcsolatuk van, mint a babáknak. Éppen ezért rendelkeznek rendkívül érzékeny szenzoros érzékeléssel. Az, hogy egy autista fiú képes akár 50 m-ről is meghallani valamit (épületen belül, egy 50m-re csobogó kutat, és emiatt nem tud figyelni az iskolában, mert ez zavarja), egyáltalán nem természetfeletti képesség. Azokat a korai életkorból fennmaradt elemi képességeit használja teljes mértékben. Bizonyos területeken különlegesen és nagyon kifinomult lett, de ugyanez az érzékenység bizony problémákat is okozott. Számunkra ez csak egy sima hang, de számukra olyan, mintha 100-szoros hangerővel hallgatnál egy szirénát a füledben.

 

Agyi sérüléssel élő gyermekek

Ha olyan gyermekekről beszélünk, akik valamilyen agyi sérülést szenvedtek el, még bonyolultabb lesz a helyzet. Néhány terület, amelyen a sérülés történt, ott nem csupán metszések történtek az idegi kapcsolatok között, hanem teljesen kitörlődött. Így, azok a területek, amelyeken pedig újabb idegi kapcsolatok alakulnak ki, túlműködnek, átveszik a szerepet, és néhány trükkös kapcsolatot próbálnak kialakítani. Emiatt találkozunk ilyen egyedi és egyénileg változó szenzoros válaszokkal az agyi sérülésen átesett gyermekek esetében.

Forrás: ABR Belgium

       
   

2020. május | Forrás: Leonid Blyum és Sonia Castro (Mamá Terapeuta, Chile) | Fordította: Hárosi Brigitta

Sonia: Az előző alkalommal a paralimpiai hozzáállásról beszéltünk. Megtennéd, hogy jobban kifejted, kérlek?

Leonid: A paralimpiai hozzáállás leginkább a legjobb szülőkre jellemző. És ez számomra a leginkább szívszorongató, mivel ezek a szülők a legelkötelezettebbek, ők szeretnék kihozni a gyermekükből a legtöbbet, folyton azt hangsúlyozzák, hogy „le tudom győzni ezt az akadályt, győzni fogok, megmutatom mindenkinek, hogy a gyermekem képes arra, hogy elérje ezt és ezt a jelenleg lehetetlen tudást, valamint hogy megéri ezt csinálni, teljesen ennek szentelni az életem”. Ezt nevezem én paralimpiai felfogásnak.

Mindezek olyanok, mintha egy TV sorozatból vennénk, ahol egy például autó balesetet szenvedő ember, eleinte sok nehézséggel küzd, nagyon gyenge, sokat sír és bánkódik a környezete, de aztán edz keményen, és minden jóra fordul, és elkezd újra járni.

Sonia: Mindig azt mutatják, hogy az egyetlen boldog kimenet, ha megtanul járni a végén.

Leonid: Igen, abszolút így van. De a probléma ezzel a paralimpiai hozzáállással az, hogy ha a problémákat górcső alá veszed, akkor látod, hogy több sebből vérzik. Egyrészt, meg kell érteni, hogy a legtöbb paralimpiai esetben, a résztvevők felnőttek, vagy ifjúsági korosztályúak, és ők egy adott sérülésből valamilyen szintre eljutottak, és keményen sportolnak. De valójában, senki sem foglalkozik azzal, hogy ennek mi is az ára, és hogyan érzik magukat az egyének. Mert, ha utánanézel ezeknek a paralimpiai résztvevőknek, tele vannak fájdalommal, mindenük fáj. De cserébe ott van az a pillanat, amikor győztesnek érzik magukat, és ezt a külvilág felé is meg tudják mutatni. Mindeközben, hogy ezt elérhessék, elképesztő nagy áldozatokat kell hozniuk.

Fontos megérteni, hogy ezt nem várhatod el mindenkitől. Így egyrészt én megkérdőjelezem a célt, hiszen ez nem belülről fakad, hanem sokkal inkább kifelé irányul, a külvilág felé, másrészt megkérdőjelezem, hogy ezt szabad-e mindenkire ráerőltetni. Mert, ha mondjuk te nem tudod kivitelezni ezt a nagyon nehéz paralimpiai erőfeszítést, akkor már rossznak, alul teljesítőnek érzed magad, bűnösnek, hogy nem tudod kihozni a gyermekedből a legtöbbet. Ez az igazság. Valójában az életben annyi faktor van még, ami számít, például a te egészséged, a munkád, a többi gyermeked, a szüleid és te önmagad is. Szóval nem tudsz csak a paralimpiai részre fókuszálni. A sportolók körében nem szabad elfelejteni, hogy ott a legjobbak vannak, akik mellett a gyengébbek már kihullottak. A híres sportolók, - akár focisták, akár atléták, akármilyen sportolók -, már mind egy előzetes szelekción átestek, ők már csak a jéghegy csúcsa, a legjobbak. Mondjuk 1 fő lesz ilyen 100.000 emberből, de attól még ott van a másik 99.999 ember, akiknek nem sikerült, pedig próbálták.

Számomra ez egy rossz képet festő statisztika és rossz hozzáállás. Engem az érdekel, hogy mi az, ami sokkal realisztikusabb, elérhetőbb, mi az, ami inkább az átlag. Engem az érdekel, hogy hogyan tudsz közelebb kerülni a gyermekedhez, hogyan tudod az egész család életét jobbá tenni. Szerintem, ahhoz, hogy a családod boldogabb legyen, nincs szükség erre az extra nagy erőfeszítésre. Sőt, véleményem szerint, a paralimpiai hozzáállás valójában romboló hatású, mert nagyon törékeny lesz az egész, penge élen táncoló. Kérdés, hogy milyen a helyzeted a családban? Törékeny vagy stabil, erős, boldog? Az én célom nagyon egyszerű. Sérült gyermekes családokról lévén szó, a mindennapos apró kis összeköttetésekről, kapcsolatokról van szó, ezek a leglényegesebbek, amelyekből az életünk felépül.

Számomra ez egy rossz képet festő statisztika és rossz hozzáállás. Engem az érdekel, hogy mi az, ami sokkal realisztikusabb, elérhetőbb, mi az, ami inkább az átlag. Engem az érdekel, hogy hogyan tudsz közelebb kerülni a gyermekedhez, hogyan tudod az egész család életét jobbá tenni. Szerintem, ahhoz, hogy a családod boldogabb legyen, nincs szükség erre az extra nagy erőfeszítésre. Sőt, véleményem szerint, a paralimpiai hozzáállás valójában romboló hatású, mert nagyon törékeny lesz az egész, penge élen táncoló. Kérdés, hogy milyen a helyzeted a családban? Törékeny vagy stabil, erős, boldog? Az én célom nagyon egyszerű. Sérült gyermekes családokról lévén szó, a mindennapos apró kis összeköttetésekről, kapcsolatokról van szó, ezek a leglényegesebbek, amelyekből az életünk felépül.

A múltkor beszéltünk Sonia lányáról, Rocíóról. Nála a legnagyobb élvezetet az evés adja. Ő ott tudja a legjobban kiélni magát. Ilyen apró dolgokról beszélek, mint, hogy hogyan tudja megfogni a kanalat, hogyan teszi be a falatot a szájába, hogyan formálja az ajkait, hogyan tartsa közben a fejét, hogyan nyeljen, hogyan érezze az ízeket. Ezek az apró dolgok, a cél felé vezetnek. És ez nem olyas valami, amit a külvilág felé meg tudsz mutatni, hogy hát, már mennyi mindent elértetek, de másfelől, ez az egyetlen dolog már önmagában rengeteg sikerhez juttatja őt, boldognak érzi magát tőle, elégedett, hogy meg tud csinálni dolgokat, naponta 4-5 alkalommal, amikor eszik. Látjátok, az evés nem csak egy gyors „beletömöm a kaját” folyamat nála, hogy meglegyen a napi kalória, és tele legyen a gyomra, hanem látható, hogy mennyire sok elemből áll az evés, milyen sok sikerhez juthat az ember.

Sonia: Látom Rocíónál, hogy megnőtt az önbizalma amióta így eszünk.

Leonid: Így van, teljes mértékben.

Sonia: A legtöbbször olyanokat kérünk a gyermekeinktől, amiket ő nem tud végrehajtani. Korábban mondtad Leonid, hogy Rocíónak az evés az erőssége, és hogy figyeljük meg alaposan ezt a folyamatot. Meg kell mondanom, hogy nagyon szívmelengető látni, hogy mennyit fejlődött azóta, sokkal több dolgot tud azóta csinálni, mind a szájával, mind egészen más területeken is sokat fejlődött. Például, a suliban mindenki azt mondja, hogy puszta kézzel kell festeni, de a kezével ő nem tud semmit sem csinálni, csak úgy lógnak. Aztán jött az ötlet, mi lenne, ha a száját nem csak az evésre használnák, és nem a kezével, hanem a szájával festene. Mindenki azt fejleszti rajta, amit nem tud. Miért nem azt, amit tud?

Leonid: Így van.

Sonia: Tudom, hogy nagyon egyszerűnek tűnik. Miért csinálják a fejlesztők és mi szülők pont fordítva a fejlesztést a sérült gyermekeknél, mint az egészségeseknél. Normál esetben azt fejlesztjük, amiben jó a gyerek, a sérült gyermekeknél meg azt, amiben nem jó... Miért?

Leonid: Így van, teljes mértékben. Ez a lényeg szerintem. Ezért is mondom, hogy a paralimpiai hozzáállás sok szempontból romboló. Hiszen a legjobb szülők, ösztönösen a lehető legjobbat akarják, nagy önfeláldozások mellett, egy projektként fogják fel, ahol ők is és a gyermek is, sőt még az egész család is a projekt része lesz, és magukat okolják, ha nem minden sikeresen sül el. Ez egy nagyon törékeny rendszer ebben a formában. És ez jól is mutatja, hogy mi mit értünk "törékenység" alatt.

Nézzük csak, hányszor volt már, hogy edzetek, sokat tornáztok, aztán a gyerek megfázik, és zsupsz, visszaesik sokat, és azt érzed, hogy minden, amit elértél, egy pillanat alatt eltűnik. Vagy nem megfázott, csak épp növekedési fázisban van, vagy fogzik, vagy bármi lehet mögötte, és máris bedől az a projekt, amit csinálsz. A paralimpiai felfogás esetén tisztában kell lenni ezzel a törvényszerűséggel, hogy ez egy szelekciós folyamat, rengeteg együtthatónak kell szerencsésen egybeesnie, hogy sikerüljön. Ez egy versenyszellemű hozzáállás.

Mi a fő üzenetem most? Lépjünk át a versenyszellemű, a külvilág felé mutogató hozzáállásból egy befelé figyelő, egy megfigyelő hozzáállás felé. A fókuszunkat is át kell állítani, hogy lássuk az apró fejlődéseket. Ezzel tudod fejleszteni önmagadat, hogy bármilyen kicsi is legyen a skála, amin figyeled a fejlődést, de lásd meg a szép, apró előre mutató lépéseket. Ez lenne a fő üzenetem most.

Sonia: Sok kérdés maradt még bennünk, de ezeket a következő alkalommal fogjuk átbeszélni. Köszönjük, Leonid!

2020. április | Forrás: Leonid Blyum és Sonia Castro (Mamá Terapeuta, Chile) | Fordította: Hárosi Brigitta

Sonia: A múltkor arról beszéltünk, hogy milyen tipikus hibákat követünk el szülőként. Most is erről kérdeznélek, milyen másik tipikus hibába esünk bele mi szülők, amit világszerte tapasztalsz?

Leonid: Igen, beszéltük, hogy ti úttörők vagytok, egy olyan területen álltok, ami még nem igazán ismert. A másik ilyen hiba, hogy mindig siettetni akarják a szülők a dolgokat, mindig azt érzik, hogy elkéstek, lekéstek valamiről. Ez is teljesen érthető, minden ezt sugallja, az orvosi oldalról is, a barátoktól is ezt hallják a szülők, hogy lekésik a lehetőséget, elmegy az idő, stb... Mindig azt kérdik, hogy hogyan javultok, amire olyan választ várnak, ami nagy lépés. Nem a kis apróságokra kíváncsiak, például arra, hogy az ajkát hogyan mobilizálja, vagy mennyire rág jobban, hogyan mozgatja az állkapcsát vagy hogy mennyire követi a szemével a történéseket. Olyan csodákat, mérhető dolgokat várnak, hogy most 3 m helyett már 6 m-t kúszik.

Sonia: A lányom, Rocíó már majdnem 14 éves, és én elmondhatom, hogy nagyon elégedett vagyok az ő rehabilitációjával. Sokat fejlődött, erősödött. Az emberek azt kérdik, hogy mit tud, mit csinál, amire én azt válaszolom, hogy ő egy boldog gyerek, jól érzi magát a testében. Erre az emberek fanyalogva újra megkérdik, hogy jó, de mit tud. Amire megint azt mondom, hogy boldog. És ennyi. De ez egy nagyon nagy mérföldkő az életünkben. Az emberek nagy dolgokat, funkciókat várnak, és azt hiszem, hogy ez okozza a frusztrációt náluk.

Leonid: Igen, ez az, amiről beszélsz a legfontosabb dolog. Egyik barátom egyszer feltette a következő kérdést: Mik vagyunk? Emberi lények (human beings) vagy emberi gépek (human doings)? És ez lényeg a sérült gyermekek esetén. Ezek a címkék ösztönösen bennünk vannak. Mit látsz? Tényleg emberi lény vagy, vagy csak próbálsz emberi dolgokat csinálni?

Sonia: Nagyon jó szemszög, tetszik. Sosem figyeltem erre fel így. Hogy értékes vagy-e, az csak attól függ, hogy hogyan tekintesz az emberre. Emberi gépként, aki csinál valamit? Vagy emberi lényként?

Leonid: A mindennapokat is másként-másként éljük meg. Hogy milyen az egzisztenciád, milyen az életminőséged, az is sok mindentől függ, mi számít neked. Néha templomba mész, vagy magadban vagy és elmélkedsz, vagy meditálsz, de a mindennapokban folyamatosan hajtod a mókuskereket, és próbálsz lépést tartani.

A sérült gyermekek esetén, különösen a négy-végtag érintettek (quadriplég) esetén, fontos, hogy ki is vagy? Emberi lény? Igen, mindannyian egyformán azok vagyunk. És te mint szülő, segítesz egy másik emberi lénynek még boldogabbnak lenni, igazán embernek lenni (human being), vagy egy kifelé mutató elvárásoknak próbálsz megfelelni, hogy mit is tudsz tenni (human doing).

Szokták mondani, hogy miket kell csinálni, mert ha nem csinálod, akkor egy idő múlva milyen rossz állapotban lesz az egyén. De ez már egy másodlagos kérdés, a fő kérdés az, hogy a gyermekedre hogyan tekintesz? Emberi gépként vagy emberi lényként?

Ez a fő kérdés, amire minden épül a későbbiekben. Lehet, hogy ez nem túl inspiráló, lehet, hogy úgy érzed, hogy ezzel nem lehet túlságosan előre jutni. Lehet, hogy azt érzed, hogy csak annyit mondok, hogy ne legyenek túl nagy elvárásaim, és hogy fogadjam el olyannak a helyzetet, amilyen. Én csak annyit mondok, hogy ne lőjj túl a célon. Általában a szülők vagy elmennek egy "hős" nevelése irányába, aki paraolimpikonként nő fel, vagy nem csinálsz semmit, és reménytelennek érzed, vagy pedig a hitedre támaszkodsz.

Én csak azt hangsúlyoznám, hogy egy másik szemüvegre van szükséged, egy nagyítóra, amely kifinomultabban segíti a látásod, a hallásod, a kezeidet, a szívedet.

Ha csak az átlag szülő-gyermek kapcsolatod van, akkor semmilyen változást nem fogsz észlelni, és a gyermeked fejlődésében a fontos részeket elmulasztod és ezzel együtt a kapcsolatotok és a saját önmagad sem tud átalakulni. Kell, hogy lásd a másik oldalt is. Egyik oldalról szükséged van erre a nagyítóra, a másik oldalról pedig mindig egy tükröt kell tartanod magad elé, hogy lásd, hogy hol és miben tudsz változni. Te vagy az, akinek változnia kell. Hiszen ez az alapja annak, hogy a fejlődés útnak eredjen. De bizonyára ezt látod te is Sonia, a családok többségénél.

Sonia: Így van, ahogy mondod. Azt hangsúlyozzák, hogy stimuláld a gyereket, sőt túl kell stimulálni, ezt nyomják mindenhonnan, és ha nem ezt teszed, akkor bűnösnek érzed magad. Az a feladatod, hogy stimuláld, csináld meg az adott feladatot 100x naponta, és nem az a feladatod, hogy összebújjatok, és boldogok legyetek. Nagyon jól írtad le, Leonid. De amit én megtanultam Rocíótól az a feltétel nélküli szeretet. Imádom őt, mindegy, hogy mit csinál vagy nem csinál, csak egyszerűen szeretem, nem kell tennie semmit érte.

Leonid: Ez az, teljesen így van. Ez az emberi lét, ez a lényeg. Lehet, hogy kicsit csöpögős, de a feltétel nélküli szeretet a lényeg. De az egészséges gyermek esetében is. Nem az a lényeg, amikor beszélsz hozzá. Sokkal inkább az, amikor mondjuk alszik, mosolyog, megfogod közben a kezét. Az tesz boldoggá. Amikor csak nyújtja feléd a kezét, megfogod, és azok az érzések, ahogy fogod a kezét, attól lesz igazán mély a kapcsolatotok.

Sonia: Sok ilyen pillanatunk van, mert nem nyomom neki a követelményeket, hogy miket kell csinálnia. Nagyon sok ilyen csendes, kellemes pillanatunk van, amikor csak összebújunk.

Leonid: Ha meg van a mély kapcsolatnak ezen komponense, sokat segít nagyon a miden napokban, az évek során. Azt látom, hogy akiknél ez a feltétel nélküli szeretet jelen van, azoknál látom, hogy a legboldogabb életet tudják élni, és a lehető legtöbbet tudják kihozni a gyermekből is az adottságain belül.

Sonia: Ez nagyon érdekes. Mert ha túl magasra teszem fel a lécet, vagy semmit sem csinálok, nem tudom, mi a jó... Sosem tudhatom, hogy hol van a vonal... és hol van az ideális egyensúly.

Leonid: A következő részben erről fogunk beszélgetni, hogy milyen a paralimpiára való nevelés.

2020. április | Forrás: Leonid Blyum és Sonia Castro (Mamá Terapeuta, Chile) | Fordította: Hárosi Brigitta

Sonia: Mi, sérült gyermeket nevelő szülők milyen tipikus hibákat követünk el?

Leonid: Az elmúlt sok-sok ezer év alatt, mondjuk 5.000 generációt tekintve, sok minden égett bele az emberekbe, mind nevelésileg, védelmezésileg, sok-sok attitűd van jelen bennünk. Csak kb. 3 generáció óta, hozzávetőleg 50-60 éve vannak jelen a nagyon súlyos, a GMFCS 3-4-5-ös gyerekek. Nyilván a nyugati országok már előrébb vannak ebben, akár politikailag, akár szándékban, hogy az integrációt, inklúziót megvalósítsák a nagyon súlyosan érintettek esetében.

Sonia: 177 ország írta alá a Sérült Emberek Jogairól szóló Egyezményt, de tudjuk, hogy a többség megpróbál inkluzív lenni.

Leonid: Neurológiai, pszichológiai tanulmányok is azt nézik, hogy ki mennyire tud megfelelni a szóbeli utasításoknak, hogyan tud célirányosan megvalósítani adott dolgokat, amelyet korosztályonkénti bontásban néznek. Ezzel megbélyegzik erőteljesen az intelligenciáját, képességeit. Néha megpróbálják kicsit fényesíteni, de a szociális és orvosi keretrendszer nem ad túl sok segítséget, hogy megértsék a többiek a súlyosabb gyermekek esetét. Ez a fő kihívás igazából. Csak 2 generáció telt el azóta, hogy ezek a gyermekek túlélik az elszenvedett traumát. A városok még mindig nem tudtak ehhez alkalmazkodni (parkoló, járda, közlekedés) a 2. és 3. világban. A rendszer még csak kialakulóban, még friss minden. Nézzünk egy példát, Sonia gyermeke, Rocío nem beszél. De egyértelmű az is, hogy nagyon sok mindent ért a beszédből. Ez egy egyirányú utca... a tanárok ezzel mit tudnak kezdeni? A természetes, hogy ilyenkor az ember megpróbál minél többet beszélni hozzá, bővíteni a szókincsét, okosítani, és azt várja, hogy esetleg egyszer valami átkattan, és majd beszélni fog. Másrészt, megpróbálunk minél több mindent elmondani neki, akár ha mozgatjuk, pelust cserélünk, etetjük, szóval, minél többet beszélünk hozzá. Ösztönösen ezeket tesszük, logopédiára visszük. De alapvetően néhány dolgot nem veszünk számításba. Ha beszélünk hozzá, akkor a kortikális (agykérgi) szintet aktiváljuk nála. És mi történik ilyenkor? A kortikális aktivitás megnövekszik, és ezzel egyidejűleg az izomtónus is megemelkedik.

Sonia: Ezt azért tesszük, hogy egyrészt azt érezzük, éreztessük, hogy egyenrangúak vagyunk, azonosak vagyunk, törődünk velük. Az izomtónusról majd beszéljünk egy másik alkalommal. Nekem csak 12 év tapasztalatom van, és azt látom, hogy mindannyian újra meg újra megpróbáljuk feltalálni a kereket, és ez azért van, mert nem tudjuk alapvetően, hogy mit is kell csinálnunk. Nagy a nyomás, és egy versenyhelyzetben vagyunk.

Leonid: Csak egy pillanatra térjünk vissza az izomtónusra. Ahogy beszélünk hozzá, a tónus megemelkedik. Úgy érzed, hogy akkor vagy jó anya, ha beszélsz hozzá, de számára ez egyben egy kihívás is, hiszen minden alkalommal a kortikális szint tevékenysége megemelkedik, amely egy izomtónus erősödést hoz magával.

Sonia: Ez egy nagy kihívás, hogy át tudd érezni, mi történik vele...

Leonid: Igen, ez kihívás, de ez a kulcs, hogy megértsük, hogy a gyermek mit érez, mi történik vele. Ebben az esetben nem hagyatkozhatunk teljesen az ösztöneinkre, mert mást mutatnak az ösztönök, de azok nem ezekre az esetekre vannak belénk „égetve”. Ti szülők vagytok, úttörők ezen a területen, hiszen viszonylag friss az emberiség történetében, hogy ilyen súlyos gyermekek túlélnek, köztünk lehetnek, velünk maradhatnak. Nyilván sok hibát követünk el, elkerülhetetlen, de a szülőknek egy professzionálisabb tudást kell elsajátítaniuk ezen a területen.

2020. április | Forrás: Leonid Blyum és Sonia Castro (Mamá Terapeuta, Chile) | Fordította: Hárosi Brigitta

AFP *

(*Anti-Fragile Parenting = úgy legyél szülő, hogy boldog légy, ne roppanj bele)

 

Sonia Castro, egy súlyosan sérült nagy lányt nevelő, chile-i anyuka, akit Mamá Terapeutának neveznek, és szintén az ABR terápiával segíti gyermekét. Sok területen segíti a chilei érintett családokat, nagyon aktív és úttörő anyuka. Egy sorozatot indított el, amelyben Leonid Blyum-mal beszélget a sérült gyermekek neveléséről, az ő tapasztalatairól, mi az általános helyzet, hogyan tudunk jobb, boldogabb életet élni érintett családként. Nagyon érdekes szempontokat hallhatunk, érdemes utánagondolni.

Az Anti-Fragile Parenting szó szerinti fordítása: a fragile törékenyt jelent, az anti-fragile azt jelenti, hogy nem vagy törékeny, nem roppansz össze könnyen, a parenting pedig nevelést jelent.

AFP - A SÉRÜLT GYERMEKET NEVELŐ SZÜLŐK RÉSZÉRE

Leonid: Anti-Fragile - a szónak két értelme van. Az egyik ösztönösen érthető is. A sérült gyermeket nevelő családok igen törékenyek, beleértve az egészségi állapotot, érzelmi állapotukat, az egész szociális helyzetet tekintve, például, ahogy az ismerősök reagálnak, tanácsokat adnak. A szülők igen törékenyek lesznek. Hiszen egyikük sincs felkészülve arra, hogy sajátos nevelési igényű gyermeket neveljenek. És ez benne a legfőbb kihívás.

Sonia: Leonid, te a rehabilitációról vagy híres. De érdekelne engem az is, hogy miért állítod középpontba a szülőket is? Miért gondolod, hogy minket szülőket is kell segíteni?

Leonid: A válasz egyszerű. A nap 24, a hét 168 órából áll. Ha iskolás korú már a gyermek, heti 2-3 alkalommal kap gyógytornát. Hát ennyivel nagy áttörést nem lehet elérni a gyerekeknél. Ezért az otthoni tevékenységen látom én a fő hangsúlyt. Ez az én tapasztalatom, amelyet az elmúlt 26 évben láttam, és az elmúlt több, mint 20 évben, amióta a CP-s gyereket nevelő szülőkkel közvetlenül dolgozok együtt. Láttam nagyjából 3 generációt. Amikor a gyerek 1-11 éves kor között van, - én ezt nevezem első generációnak -, nagyon nagy reményeket táplálnak a szülők, mindent beleadnak, különböző hullám völgyeken-hegyeken mennek át. De 11 éves kor körül, ahol a gyermek a pubertás felé közelít, a szülők 90%-a elveszíti azt az energiát, hogy új reményeket tápláljanak, és valahonnan erőt merítsenek. Miután már közel 3 ilyen generációt láttam felnőni, el kell, hogy mondjam, hogy sok a hasonlóság köztük.

A 90-es években Oroszországban, lehetőségem adódott, hogy olyan családokkal dolgozzak, akik az öt kontinens mindegyikéről jöttek, különböző etnikai, kulturális, oktatási, gazdasági háttérrel, különböző korúakkal és különböző diagnózisokkal. Valójában, az emberek ugyanabba a problémába ütköztek mindig, és ugyanabba a hibába estek. És mivel ez még a 90-es évek eleje, még az internet sem volt annyira elterjedt, nehéz is volt információhoz jutni. Ez késztetett arra a megfigyelésre, miközben kb. 6.000 családot követtem, sokukat több éven keresztül, hogy a legfontosabbak a szülők és maga a nevelés. Hogyan kezeled a gyermeked, hogyan látod el őt napközben, hogyan próbálsz rá hatni, hogyan reagálsz a gyermek viselkedésére, milyen negatív és pozítiv visszacsatolásokat adsz. Ezek a kis apró, mikro beavatkozások, amelyek nap, mint nap történnek az ellátás közben. Ebben látom a lényeget a hosszútávú eredményekben. Ez a legfontosabb következtetésem. Néha látni olyan gyermeket, ahol a gyermek nagyon súlyosan érintett, és hihetetlen nagy javulások történnek meg, annak köszönhetően, hogy milyen magas színvonalú a gyermek ellátása. Ez az ellátás azon alapul, hogy jól érezzék magukat, a szó valós értelmében, a jólétük biztosított legyen. Sajnos azonban, az ellenkezője sokkal gyakrabban történik meg. Amikor nagy lehetőségekkel bíró gyermeket látunk, és az ideges, nem következetes, könnyen megtörhető szülői ellátás miatt a gyermek állapota sokkal rosszabb lesz az erőltetett dolgok miatt. Ez utóbbi sajnos sokkal gyakoribb. Ezért szeretném ezeket megosztani minél szélesebb körben.

Most következzen a másik szempont. Én nem vagyok a gyereknevelésnek, ellátásnak a tudósa, nem vagyok pszichológus, azonban meglehetősen jó megfigyelő alkat vagyok, és sok lehetőségem volt megfigyelni a sérült gyermekeket, a szüleiket, sőt helyenként a testvéreiket, az egész családot. És ezek bizonyos állandóan megfigyelhető elemek, amelyek egyrészt az életminőséget és a fejlődés sikerét meghatározza, másrészt, vannak sajnos olyan szülői szokások, amelyek viszont negatív irányba befolyásolják az eredményeket, különösen hosszútávon. Ezeknek a beszélgetéseknek az lenne a lényege, hogy egy szisztematikus módon megoszthassam a megfigyeléseimet ezen a területen. Mivel Sonia, te látod a szülői visszajelzéseket, és képviseled is egyben azokat, így egyfajta szülői párbeszéd lenne a célja ennek az AFP (Anti-Fragile Parenting) programnak.

2020. április | Forrás: Leonid Blyum | Fordította: Hárosi Brigitta

Kedves Barátaink!

Minden CP-s gyermeket nevelő család, akiket ismerek, mind nagyon-nagyon elfoglaltak – korán kelnek, későn fekszenek, mindig azt érzik, hogy egy nap alatt sosincs elég idő ahhoz, hogy a betervezett dolgokat megcsinálja. És most, minden megáll... Az első napokban azt érezhetjük, hogy de jó, egy kis váratlan lélegzetvételnyi idő, ami segít kiszakadni a mókuskerékből (és ez nem a napi 24 órában hallható világvége hírére vonatkozik). De aztán, nehéz lehet beállni egy új életre. Az emberek a szokások hatalmában vannak, nehéz megváltoztatni az életritmusukat, így ez is stresszes helyzetet teremthet.

Attól függően, hogy milyen az élethelyzet a családotokban, kétféle eset lehet.

1. Néhány családban, az idő megáll. Sehova sem lehet menni, semmit sem lehet kint csinálni, csak be vagytok zárva otthon, néhány házimunka teendővel.

2. Néhány család esetében pedig minden a feje tetejére áll. Hirtelen otthon vannak a gyerekek, akiket otthon kell tanítanod és szórakoztatnod, home-office-ban dolgozol otthonról, otthon van életed párja is, akibe hirtelen minden második percben belekötsz, ahelyett, hogy csak este röviden látnátok egymást. Főzni, mosni és takarítani kell, stb. Mindent értek, megértem!

De! Kérlek ne ugorjatok az egyik mókuskerékből a másikba! Ne szálljatok át most a kinti versenyből egy másik, benti rohangálásba, még erőteljesebben.

Egy pillanatra álljatok meg! Nyugodjatok meg – ne legyetek szuper anyukák, ne legyetek több karú polipok, ne őrüljetek meg. Engedjétek el…

Egy külső egészségügyi veszély esetén, a CP-s gyermeked kell, hogy a legnagyobb prioritást kapja. Minden más nem lehet olyan fontos, hiszen azok csak átmeneti dolgok… Mi történik, ha a többi gyermeked most nem fog annyira jól teljesíteni a suliban pár hétig? Semmi, majd ha lesz újra suli, felveszi újra a fonalat. Ez a félig vakációs időszak az ő jövőjük szempontjából nem változtat meg semmit.

Ez a hirtelen leállás és a otthoni, egy szűkebb helyre való bezártság, egy igen nagy lehetőség is egyben.

Egy lehetőség arra, hogy megváltoztasd a nézőpontodat és a fókuszodat. Lelassíthatsz, a külső tennivalóktól eltekinthetsz, és ráfókuszálhatsz most arra, hogy a gyermeked természetes törekvéseit, ritmusát, és gondolatait, kreativitását is jobban megértsd.

Ne rohanj! Ne próbáld meg a külső rohanás hiányát most egy belső rohanással helyettesíteni, és ne foglalkozz a korábban elfojtott otthoni rendetlenséggel. Kérlek, csökkentsd a feladataidat – főz és takaríts kevesebbet, nem kell annyit tanulni a gyerekekkel, ne dolgoztasd sem magadat, sem másokat. Csak relaxálj és élvezd kicsit nyugodtan!

Ez az otthoni bezártság az életben egyszeri, vissza nem térő alkalom – próbáld meg, hogy most NEM azt csinálod, amit mindig szoktál a “Szuper anyai” életedben, hanem inkább próbáld meg magadat arra tanítani, hogy lelassíts, és legyen időd mindenre: aludni, etetni, sziesztázni, és csak úgy lenni...

Szükséged van erre az időre, hogy a KACIFÁNTOS gyermekedhez közelebb kerüljél, még közelibb barátok legyetek, hogy észre tudd venni azokat az apróságokat, mint például hogy hogyan érez, hogyan reagál, hogyan mozog, hogyan igazítja meg magát az egyes pozíciókban, testhelyzetekben és a mozgás átmenetekben, hogyan tevékenykedik, hogyan fejezi ki magát, mik a szándékai, mikre kíváncsi és így tovább.

Ha ezt meg tudod csinálni, ha le tudod lassítani az időt körülötted, ha ellen tudsz állni annak, hogy minden sürgős otthoni dolgot elvégezzél, az már egy nagyon nagy lépés, ami nagy tiszteletet érdemel.

Tudom, hogy nem könnyű... de megéri!

Esélyt adsz arra magadnak, hogy visszavegyél a külső elvárásokból, tennivalókból, feladatokból, amelyeket külső szakemberek adtak folyamatosan a gyermeked születése óta. Mindig rohantál és egy futószalagon voltál... De volt már lehetőséged valaha arra, hogy megpróbálj igazán ráérezni a gyermekedre és meg tudd figyelni őt? Tudtál már valaha lelassulni, és átmenni egy szerető, de elvárások nélküli megfigyelővé, aki mindennemű "előítélet és elvárás mentes"? Ha képes vagy megfigyelő, meghallgató személlyé változni, aki igazán meghallja és meglátja a dolgokat, akkor képes leszel megfigyelni, hogy a gyermeked teste és kifejezései valójában mit is közvetítenek.

És most, hogy az idő lelassul, és a fizikai tér is beszűkült körülötted, egy másik kihívással is szembesülnöd kell, hogy ne csak megfigyelni legyél képes a gyermekedet, de értsd is meg, hogy mire hogyan válaszol, miért és mitől változik meg az izomtónusa, miért mozog így vagy úgy. Ehhez némi útmutatásra van szükséged.

Szívélyes üdvözlettel:

Leonid Blyum

 

2020. március | Forrás: Leonid Blyum | Fordította: Hárosi Brigitta

Az egyetlen nyerő, "Win-Win" stratégia, ahol mindenki csak nyer az, ha most minél közelebb kerülsz a kacifántos gyermekedhez.

A bezártság stresszes. A nagyon elfoglalt életed hirtelen megváltozik.

Az egyetlen "win-win", a nyerő stratégia az, ha lelassítod most a mókuskerekedet, amiben voltál, és felhagysz a rohanással, akkor is, ha a belső ritmusod még azt diktálná. Ha lelassítasz, akkor esélyt adsz arra, hogy tanulj a kacifántos GYERMEKEDTŐL, hiszen nem kell terápiákra, fejlesztésekre és suliba járni.

Az ABR által megkapod mindkettőt - te tanulhatsz a gyermekedtől, miközben őt az egészség, a jobb élet, a nagyobb vitalitás felé segíted.

Alább olvasható a videó részletes üzenete:

A korábban elmagyarázott statisztikák tükrében, igen egyszerű a meglátásom. Ha plusz időt, energiát fektetsz a gyerekbe, semmi veszíteni valód nincs, csak nyerni tudsz rajta.

1. Egyrészt, nincs időd pánikolni, másrészt elkezded egyre jobban érezni a gyermekedet, rendezed a tudásodat, ismereteidet és egy közeli lencsén át vizsgálod meg, hogy valójában az apró dologokban, mit tud, mire képes a gyermeked a mindennapi életben, harmadrészt, lelassítasz kicsit, kiszállsz a mókuskerékből és megvizsgálod, hogy a gyermekednek mi is az igazi életritmusa, hogyan szeret igaziból élni, mit szeret igazából csinálni. Ezekre korábban nem igazán volt időd. Ez egy jó lehetőség, hogy ezeket felismerd és élj vele. Egyszóval közelebb kerülhettek egymáshoz.

2. Ha csak passzívan vársz, akkor könnyebben leszel ideges, aggódó, de ha ezt az időt inkább tanulásra fordítod, az egy fantasztikus lehetőség. Krízis esetén, az agyunk is sokkal aktívabb, sokkal gyorsabban tanul. Itt látszódik, hogy milyen viselkedést, magatartást is örököltünk az őseinktől. Mivel őseink olyan géneket adtak át, amelyek által a félelem meghatározó volt, könnyen kezdünk el félni. Másrészt az őseink azt is átörökítették ránk, hogy képesek legyünk gyorsan tanulni különösen veszély esetén. Szóval nem csak a gyermeked révén tudsz tanulni, közelebb kerülni hozzá, hanem még pluszban ezt az időt kihasználhatod arra is, hogy tanulj.
Ha dolgozol, foglalkozol a gyerekkel az idő is gyorsabban megy, mintha csak várakozol. A passzív várakozás az egyik legrosszabb dolog. A szórakoztató médiák is csak egy ideig helyettesítik a munkát, ezért inkább kezdjünk bele a tanulásba.

3. Lehet, hogy banálisnak tűnik, de néha ezek vezetnek el a legjobb útra. A KRÍZIS MELLETT OTT VAN A LEHETŐSÉG is. Dönthetsz úgy, hogy kivársz, bízol abban, hogy tényleg csak 1 ezrelék kapja el a koronavírust, vagy látod, hogy sokkal veszélyesebb lehet, mint a hagyományos influenza. Különböző módokon bízhatsz abban, hogy téged elkerüljön a baj.

Választhatsz olyan stratégiát is, ahol megpróbálhatod minimalizálni a személyes kockázatot, és a lehető legnagyobb mértékben megpróbálod feljavítani az egészségeteket. És mindemellett ráfókuszálhatsz a gyermekedre, még közelebb kerülhetsz, tanulhatsz pluszban. Mi ezekben tudunk segíteni: hogyan figyeld meg a gyermeked, hogyan vigyázz magadra is, és hogyan segítsd és fejleszd a gyermeked a te saját manuális munkáddal. Mindeközben az idő is gyorsabban telik, és ráadásul tudni fogod, hogy nem csak elütöd az időt, hanem hasznossá teszed magad, ami még elégedettebbé és boldogabbá tesz téged, ami azért is fontos, mert most az emberi kapcsolattartás is kissé korlátozottabb.

Köszönöm a figyelmet, a következőkben további hasznos videókkal szeretnénk ellátni Titeket.

2020. március | Forrás: Leonid Blyum | Fordította: Hárosi Brigitta

Tudjuk, hogy a legtöbben a statisztikát és a számokat unalmasnak és nehéznek tartják. Mégis, vannak olyan helyzetek, amikor igen is hasznosnak bizonyulnak, hogy jobban megértsük a helyzetet. Ez a rövid videó csak a fontosabb számokra koncentrál, és még ki is nagyítottam azokat, amiket írtam, remélvén, hogy segít túllendülni a matek mumus mivoltán. Örülök, ha megosztjátok véleményeteket. Remélem, ez segít túllendülni a statisztika kényelmetlenségein és kihívásain és segít a megértésben. Köszönöm!

A videó tartalma alább olvasható:

Bizonyára mindenki ismeri azokat a számokat, miszerint évente hozzávetőleg 600.000 ember hal meg világszerte influenzában.

Most a koronavírus miatt elhunytak száma 6.000 fő, és a világ teljesen felbolydult. Vajon miért is alakult így? Hiszen az elhunytak többsége közel 80 éves.

Statisztika szempontjából két esetet különítünk el:

- A nyers kockázatot (crude risk), amelyet a teljes lakosságra vetítünk

- A betegségen belüli kockázatot (case risk), amelyet csak a betegekre vonatkoztatunk.

Például, az influenza esetén, a nyers kockázat, a prevalencia* körülbelül 10%, azaz a lakosság 10%-a kapja el évente (1.000 főből 100 fő érintett). A halálozási arány influenza esetén pedig 1.000 megbetegedésből 1 fő, azaz 1 ezrelék. A teljes lakosságra vetítve pedig a halálozási arány 10.000 főből 1 fő.

A koronavírus esetében manapság, a teljes lakosságra vetítve, eddig 1.000 főből 1 fő kapta el a betegséget. Ezáltal, 100-szor kisebb a kockázata annak, hogy valaki elkapja a koronavírust, mint a hagyományos influenzát.

Felmerül a kérdés, hogy milyen a betegségen belüli kockázat az influenzához képest. Ez az a pont, ahol a számok már nem olyan kedvezőek. Az influenzához képest, 5-10-szeres a mortalitási (halálozási) arány. Láthatjuk, hogy a prevalencia, a lakosságra vetített arány, aki elkapja a koronavírust, az 100-szor kisebb, azaz 1.000 főből mindössze 1 fő kapja el, de ugyanakkor, a megbetegedettek között nagyjából 10-szer nagyobb a halálozási arány, mint a hagyományos influenza esetén.

Mi is a helyzet most akkor?

Ha a koronavírus megáll most, és 1.000 főből 1 fő betegszik meg, akkor a rád vetített személyes kockázat nagyon alacsony, szinte semmi. Így hátra dőlhetsz, úgy gondolhatod, hogy nincs túl sok teendőd ezzel kapcsolatban... ez is egy lehetőség...

De nagy kérdés, hol van itt a kutya elásva, hogy ekkora felhajtás van körülötte? Ott, hogy bár ma a megbetegedések száma ugyan 1.000 főből csak 1 fő, de az előrejelzések alapján a megbetegedések száma elérheti a 700 főt is azok alapján, ahogy terjed. Így ez már egészen más képet fog festeni. Ha ez eléri az 1.000 főből valóban a 700 fős megbetegedést, azaz az influenzához hasonlítva 7-szer nagyobb tömeget érinthet, akik a teljes lakosságból elkapják, és még erre jön az a tény, hogy nagyjából 10-szeres a halálozási arány az influenzához képest, akkor a matek igen egyszerű végeredményt ad:

70-szer nagyobb a kockázata, - különösen a veszélyeztetettebb réteg esetén -, mint az influenzának. Ez már nagyon-nagyon magas.

Dönthetsz úgy, hogy bízol a kormányban, az egészségügyi rendszerben, hogy mindent megtesznek és meg tudják állítani, neked pedig semmi dolgod nincs vele. De közben itt van ez a pesszimistább szemlélet is. Például Nagy-Británia vagy Németország is ezeket a számokat jósolja. A 70-szeres kockázat azért már olyan mértékű, amivel érdemes foglalkozni. Ha megnézzük a mai nap statisztikáját, hogy 1.000 főből 1 főt érinthet, és azt hogy hova tud burjánzani, a 70-szeres szorzót, az influenzához képest, akkor ezt már magas kockázatnak tekinthetjük. Magas a szám, de még mindig nem kell agyon aggódni magunkat, nincs itt a világ vége.

A következő részben azt nézzük meg, hogy mit is tehetünk ellene. Az imáktól a személyes kockázat minimalizálásáig, minden stratégia jó választás lehet.

* meghatározott betegségben szenvedő egyének aránya a teljes népességben

2020. március | Forrás: Leonid Blyum | Fordította: Hárosi Brigitta

Az alábbi rövid videó megmutatja, hogy miért tanúsítanak irracionális félelmet, pánikot még a legbátrabb, legracionálisabb emberek is, ha legféltetettebb családtagjaikról, gyermekeikről van szó. Ez különösen igaz a CP-s gyermekes családok esetében, akik még törékenyebbek és külön gondoskodást igényelnek. Emlékezzünk a repülőn található oxigénmaszk viselésére: először lásd el magadat, hogy még többet tudjál segíteni azoknak, akiknek szükségük van rád.

Alább olvasható a videó lényege:

A koronavírus kockázatok és az ABR közti összefüggésekbe szeretnék most belemenni. Járvány esetén, nagyobb veszélynek vagyunk kitéve, amiről korábban esetleg nem is tudtunk, hogy létezik. Nyilvánvalóan, a CP-s gyermekek jobban ki van téve a koronavírus veszélyeinek.

Hogyan reagálunk erre a helyzetre?

Nézzük meg a történelmet kicsit, hogy hogyan is reagált az emberiség.

Az emberiség fejlődése során, számos kockázattal kellett megküzdenünk. Mi azoknak a gyermekei vagyunk, akik le tudták küzdeni a veszélyeket. Nem a nagyon bátrak leszármazottjai vagyunk, hanem azoké, akik talán kicsit túlreagálták a dolgokat, és fokozott óvatossággal jártak el. Figyelték a bokorból érkező hangokat, függetlenül attól, hogy az oroszlán volt vagy madár. Azaz, kissé talán túlreagáltak, de mi akkor is ezeknek az embereknek vagyunk a leszármazottai.

Megnézhetjük az emberiség fejlődését, hogy hogyan viselkedett az állatokkal szembeni küzdelemben. Közvetlen kapcsolat volt a veszély / a veszély észlelése és a válasz / a reakció között. Elmenekülsz vagy harcolsz stratégiát alkalmaztak.

Amikor a természetfilmeket nézzük, engem mindig lenyűgöz, ahogy például a gazella viselkedik. Jön az oroszlán, a gazella észleli őt, elfut, majd az oroszlán feladja, más irányba megy. A gazella 10 másodperc múlva már újra nyugodtan legelészik, mintha mi sem történt volna, a stressz szintje lejjebb megy nagyon hamar, újra falatozhat.

Az őseink valószínűleg hasonlóak lehettek: amíg a veszély ott volt, arra reagáltak, aztán vége lett, megszűnt.

Most minden más: a média, a barátok mindent megosztanak, amelyek által ezek a félelem faktorok megnövekednek, amin nyilván nehéz túllépni, a félelem relatíve megbénít minket.

Vajon jó stratégia ez? Valószínűleg nem...

2020. március | Forrás: Leonid Blyum | Fordította: Hárosi Brigitta

Szeretettel ajánlom Leonid Blyum videóját a REKESZIZOM fontosságáról, amely segít csökkenteni a koronavírus okozta kockázatokat.

Ez különösen fontos abból a szempontból, hogy a CP-s gyermekek légzése sokkal gyengébb, rosszabb állapotú, mint egészséges társaiké. A kockázatok csökkentése érdekében, fontos, hogy a rekeszizomra hassunk, fejlesszük tovább, hiszen ez a fő légző izmunk. A videó bemutatja a rekeszizom munkáját, csodálatos tevékenységét.

-----

A videó fordítása:

Szeretném kihangsúlyozni, hogy milyen nagy fontossággal bír a rekeszizom. Két fontos oka van:

1. A rekeszizom a légzésnek a legfőbb izma. A légzés 90%-a rekeszizomból történik hivatalosan (normál esetben, de az érintett gyermekeknél ez nem így működik). Minél jobban tudod aktivizálni a rekeszizmot, annál jobban be tud kapcsolódni a légzés mechanikájába.

2. A másik ok talán kevésbé egyértelmű, de talán még fontosabb. Most, hogy az immunitásról, a tüdő potenciális kapacitásáról, a légzésről és a légutakról beszélünk sokat a fertőzés kockázatai miatt, fontos egyrészt, hogy a nyálkahártyák egészségesek legyenek, másrészt fontos a váladék képzése, kiválasztása, áramlása, stb.

Ezek lennének a legfontosabbak.

A vírusok, baktériumok, gombák akkor tudnak életre kelni, ha a gyermek nyálkahártyái nem tevékenykednek rendeltetésszerűen, mert nem jó a váladékképzése, nem megfelelő a viszkozitása, vagy egyszerűen nem megfelelő a működése, mert akár alultermel, vagy túltermel.

Nézzük kicsit számokban is. A tüdő 30 liter (30.000 ml) váladékot termel naponta, amit nyilván nem gondolnánk. Amikor köhögsz, beszélsz... Három nagy vödörnyi váladékot termel naponta! A nagy kérdés, hogy ez a sok váladék hova is megy? A válasz erre az, hogy átfolyik a rekeszizmon keresztül. A rekeszizom megszűri, majd újra felszívódik a testünkben. Semmi új dolog nincs ebben, csak tudnunk kell, hogy nagyon sok minden folyik bent a testünkben, sokkal több, mint kint.

Ha a veséket nézzük hasonló példaként, a vesék 200 litert szűrnek meg naponta. (200 liter – rengeteg. Én 90 kg vagyok, ami egyenértékű 90 liter vízzel, és több mint kétszer ennyit szűr meg a vese naponta.) De a napi vizeletünk csak 1.5-2 liter. Tehát kevesebb, mint 1%-a ürül ki.

Ugyanez történik a rekeszizommal is. Így ezt kell szem előtt tartanunk, hogy a rekeszizom stimulációja miért különösen nagyon fontos mostanában. Ezért is tartjuk nagyon fontosnak, hogy mindannyian megkapjátok a megfelelő stimulációt a rekeszizmot érintően.

 

2020. március | Forrás: Leonid Blyum FB | Fordította: Hárosi Brigitta

EGY SOKK AZ EGÉSZ RENDSZERNEK. EZ NEM A MEGSZOKOTT ÉLET MÁR.

2020 elejét írjuk, és az élet megváltozott, már nem olyan, mint volt. A rendszert megrázta valami és sokkos állapotba került a kornvírus fenyegetettsége miatt mindössze néhány hét alatt.

Dél-Spanyolországban vagyok jelenleg, mivel itt ragadtam határozatlan időre. Egy egyhetes útra jöttem tréninget tartani 10 nappal ezelőtt, és hogy utána meglátogassam az édesapámat, majd terveim szerint utaztam volna tovább Európában dolgozni egész márciusban és áprilisban. A múlt hét hétfője eltért a megszokottól. Minden bezárt, a rendőrség felügyel minden sarkot, és még csak sétálni sem mehetek ki. Egy héttel ezelőtt a legtöbb spanyol még viccelődött a koronavíruson, de mára egyfajta félelem alakult ki a népben.

Természetesen az első dolog, amire kíváncsi vagyok, hogy mi állhat mind a koronavírus, mind a nép félelme mögött, ami ilyen mértékben terjeszkedik az emberek pszichéjében.

Másfelől, a média is tele van a koronavírus statisztikákkal, a fertőzések számáról, a halálozásokról, a százalékokról, arányokról, stb... Míg ezek a számok bizonyára sokat mondanak a járványügyi szakértőknek, még nem találtam világos magyarázatot arra nézve, hogy most ezeknek a számoknak a tükrében, nekem hogyan is kéne magam éreznem.

48 éves vagyok, és az olaszországi statisztikák alapján, az én korosztályom halálozási aránya a tegnapi napig 0.1% , míg a göngyölített kínai számok már 0.4%-ot mutatnak. Mit jelent ez - számottevő vagy nem?

Félnem kéne vagy maradhatok nyugodt? Mi az a kézzel fogható referencia, amit meg tudok érteni, és az alapján racionálisan tudok viselkedni ebben a helyzetben?

Ebben a stresszes helyzetben, minél racionálisabban szeretnék eljárni. Találnom kellene hasonló tapasztalatokat, hogy meg tudják válni ettől a bizonytalanságtól, amiben benne vagyok.

Egy dolgot biztosan tudok - a pánik, a szorongás, a az eluralkodó félelem mind rosszat tesz az immunrendszeremnek, és a testemnek, hogy egy fertőzés esetén reagálni tudjon, akár koronavírusról, akár másról legyen is szó.

Ezért a megfelelő tapasztalati referenciák megtalálása és a nyugalom helyreállítása nemcsak az érzelmi jólétem, de a biológiai védekezőképesség szempontjából is feltétlenül szükséges.

Nem vagyok orvos, tehát a koronavírus esetek tényleges kezelésével kapcsolatos konkrét gyógyszerészeti megoldásokról és terápiás eljárásokról folytatott vita túllép a hatáskörömön. Ugyanakkor meglehetősen széleskörű háttérrel rendelkezem, amely kiterjed a kibernetikára, a mozgástudományra, a klinikai rehabilitációra és a gyermekek egészségének előmozdítására, és több mint 25 éves tapasztalattal rendelkezem a CP által érintett, nagyon-nagyon törékeny személyek otthoni rehabilitációjában. Feltételezem, hogy ez feljogosít arra, hogy nyilvánosan megvitassam a koronavírus kitörésének egészségügyi vonatkozásait, és remélhetőleg néhány hasznos nézőpontot osszak meg.

...

Nézzünk egy személyes példát. A bűnözésen keresztül fogom megragadni a számok tartalmát. Az erőszakos bűncselekmények aránya Oroszországban 1990-es években 5% volt, míg Cipruson most 0.1% - hasonló számok, mint most.

Alább láthatóak a koronavírus statisztikák.

 

Nézzük meg most a fenti statisztikai számokat, mennyire érezhetjük biztonságban magunkat, vagy mennyire kell félnünk. Nézzük a bűnözési statisztikák lencséjén keresztül.

Mit jelent a 0,1% és az 5%-os erőszakos bűncselekmény, hogyan érezzük tőle magunkat? Cipruson még a személyes biztonságomra sem kell gondolnom, hiszen ez a mindennapi élet természetes része. Gyakran sétálgatok az éjszaka közepén, és még ha néhány részeg fiatalt is látok az utcán, egyszer sem érzem magam veszélyben. Ugyanaz az érzés, mint a legtöbb európai országban - például Zürichben, Madridban vagy Prágában -, nagyon biztonságosak, gyakorlatilag nem érzek kézzelfogható kockázatot. Az 1990-es évek oroszországi élete nagyon más volt - valóban folyamatosan figyelni kellett a legtöbb helyen, figyelembe kellett venni a lehetséges fizikai fenyegetéseket mindenütt - az éttermektől az utcáig és a mozikig. Ha éjszaka voltál az utcán, a veszélyérzet mindenütt jelen volt.

Hogyan kell vizsgálnunk ezeket a koronavírus-esetek halálozási statisztikáit ezen, az életveszélyt mutató lencsén keresztül?

Ha még nem vagy 50 éves, - még akkor is, ha elkaptad a jelenlegi COVID19 koronavírust - a 0.1%-0.2% arány alapján még biztonságban érezheted magad (kivéve, ha nagyon rosszkor jut be nagyon rossz helyre).

Egy amerikai statisztikát alapul véve: ( https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_United_States_cities_by_crime_rate ) olyan, mintha a 2-13. legbiztonságosabb amerikai városban sétálgatnál.

Azonban, ha idősebb vagy, a fenyegetettség a statisztikák alapján már nagyobb, így kevésbé vagy biztonságban.

Az 50-60 éves korosztálynak, a nemtől és a tartózkodási helytől függően, a koronavírus fenyegetése 0,6%-tól 1,3%-ig változó képet muatat, olyan, mintha Las Vegastól (47. helyezett) Oaklanding (90. helyezett) élnél valamelyik városban, ha a bűnügyi fenyegetettséggel hasonlítjuk össze.

Ha 60-70 éves vagy, akkor a koronavírus fenyegetési tartománya 2,7%-ról 3,6%-ra növekszik, és ez a fenyegetettségi rátát az USA legveszélyesebb városai közé sorolja, amelyek szintén a világ 50 legveszélyesebb városának listájához tartoznak (bár az alján).

A 70 évesnél idősebbek számára a koronavírus veszélyeztettségi foka már eléri Tijuana és Caracas tartomány bűnözési arányait - a világ legveszélyesebb városaiként.

Ez egyben azt is jelenti, hogy nem csak ezeknek az embereknek van igazán jó okuk az aggodalomra és az óvintézkedésekre, de egy szerencsétlen, véletlen eset lehet az is, hogy ha egy másik vírus vagy baktérium is mellé jön még.

Úgy tűnik, hogy én személyesen fellélegezhetek kicsit, és ésszerűen minimálisra csökkenthetem a szorongásaimat, és aggodalmaimat inkább a koronavírus okozta gazdasági és társadalmi krízisre irányíthatom, és nem kell annyira a biológiai következményekre összpontosítanom. Azonban azoknak, akik mindössze 10 évvel idősebbek nálam, a COVID19 miatt már sokkal jobban aggódhatnak, és ez az aggodalom a korral csak növekedhet.

Ezt a kis értelmező kitekintést én hasznosnak találtam személyes helyzetem szempontjából. Segített abban, hogy pontosabb képet kapjak azokról a kockázatokról, amelyekkel én és a családom szembesülhet a betegség tényleges megjelenésével.

A bizonytalanság és a szorongás öl, pusztít - egy feneketlen gödör felé vezeti az immunrendszert. És az ellenkezője is igaz - a placebo hatás is kézzel fogható jó eredményeket hoz, akár 15%-os javulást is tapasztalva, ugyanezen élettani folyamatok révén.

Ha a fenyegetettségi arányokkal való hasonlatom segít néhány olvasót az aggodalom szintjének csökkentésében és segít a családias, nyugodt viselkedés kialakításában - nagyon boldog lennék.

Forrás és a teljes verzió: To Fear or Not To Fear - How to Make Sense of Coronavirus Statistics Through Life Threats Rates.

   

2020. március | Forrás: Leonid Blyum | Fordította: Hárosi Brigitta

Kedves Barátaink!

Két hét alatt, az európai, amerikai és ausztrál világ forgalmas utcái, sokszínű üzletei, nyitott határai, könnyű beutazásai egyszerűen összeomlottak. Remélhetőleg csak egy átmeneti zárlat, és újra beindul az élet, ha már a koronavírus járvány csúcsán túl vagyunk.

Európa szerte, - Ausztriában, Finnországban, Magyarországon, Spanyolországban, Franciaországban -, a családok most mind otthon rekedtek, nagyon minimális kijárási lehetőséggel. Amerika, Ausztrália is hasonló cipőben jár. Az iskolák, uszodák, terápiás központok mind zárva tartanak határozatlan időre. Ez nagy változás lehet, és különös érzéseket idézhet elő.

Gyakorlatilag minden CP-s gyermeket nevelő család, akiket ismerek, mind nagyon-nagyon elfoglaltak - korán kelnek, későn fekszenek, mindig azt érzik, hogy egy nap alatt sosincs elég idő ahhoz, hogy a betervezett dolgokat megcsinálja. És most, minden megáll... Az első napokban azt érezhetjük, hogy de jó, egy kis váratlan lélegzetvételnyi idő, ami segít kiszakadni a mókuskerékből (és ez nem a napi 24 órában hallható világvége hírére vonatkozik). De aztán, nehéz lehet beállni egy új életre. Az emberek a szokások hatalmában vannak, nehéz megváltoztatni az életritmusukat, így ez is stresszes helyzetet teremthet.

Attól függően, hogy milyen az élethelyzet a családotokban, kétféle eset lehet.

1. Néhány családban, az idő megáll. Sehova sem lehet menni, semmit sem lehet kint csinálni, csak be vagytok zárva otthon, néhány házimunka teendővel.

2. Néhány család esetében pedig minden a feje tetejére áll. Hirtelen otthon vannak a gyerekek, akiket otthon kell tanítanod és szórakoztatnod, home-office-ban dolgozol otthonról, otthon van életed párja is, akibe hirtelen minden második percben belekötsz, ahelyett, hogy csak este röviden látnátok egymást. Főzni, mosni és takarítani kell, stb. Mindent értek, megértem!

De! Kérlek ne ugorjatok az egyik mókuskerékből a másikba! Ne szálljatok át most a kinti versenyből egy másik, benti rohangálásba, még erőteljesebben.

Egy pillanatra álljatok meg! Nyugodjatok meg - ne legyetek szuper anyukák, ne legyetek több karú polipok, ne őrüljetek meg. Engedjétek el...

Tekintsétek át a prioritásokat! Nézzetek rá az életetekre egy egységes rendszerként, és keressétek meg a leggyengébb pontokat.

Egy külső egészségügyi fenyegetettség esetén, a CP-s gyermeked kell, hogy a legnagyobb prioritást kapja. Minden más nem lehet olyan fontos, hiszen azok csak átmeneti dolgok... Mi történik, ha a többi gyermeked most nem fog annyira jól teljesíteni a suliban pár hétig? Semmi, majd ha lesz újra suli, felveszi újra a fonalat. Ez a félig vakációs időszak az ő jövőjük szempontjából nem változtat meg semmit.

Ezzel ellentétben – ha sikerül megállnod, hogy ne te legyél a tökéletes anyuka, és elengedsz néhány más háztartásbeli teendőt is magad körül - még meg is lepődhetsz, hogy micsoda szervezési képességeid vannak. Abban a pillanatban, hogy sikerül elengedni az irányítást, lehet, hogy sokkal kevesebb olyan kérdést fogsz kapni a gyerekeidtől, ami úgy kezdődik, hogy "Anya?!", és lehet, hogy rájössz idővel, hogy a férjednek sem kell megmondanod, hogy mit tegyen, el tudja magát látni. (Egyébként, ha ezt olvasván arra gondolsz, hogy "hát én messze vagyok a tökéletességtől, csak nézz a konyhámra, a ruhásszekrényemre, a gyerekeimre..." - akkor TE az vagy!)

Ez a hirtelen leállás és a otthoni, egy szűkebb helyre való bezártság, egy igen nagy lehetőség is egyben.

Egy lehetőség arra, hogy megváltoztasd a nézőpontodat és a fókuszodat. Lelassíthatsz, a külső tennivalóktól eltekinthetsz, és ráfókuszálhatsz most arra, hogy a gyermeked természetes törekvéseit, ritmusát, és gondolatait, kreativitását is jobban megértsd.

Ne rohanj! Ne próbáld meg a külső rohanás hiányát most egy belső rohanással helyettesíteni, és ne foglalkozz a korábban elfojtott otthoni rendetlenséggel. Kérlek, csökkentsd a feladataidat - főz és takaríts kevesebbet, nem kell annyit tanulni a gyerekekkel, ne dolgoztasd sem magadat, sem másokat. Csak relaxálj és élvezd kicsit nyugodtan!

Ez az otthoni bezártság az életben egyszeri, vissza nem térő alkalom - próbáld meg, hogy most NEM azt csinálod, amit mindig szoktál a "Szuper anyai" életedben, hanem inkább próbáld meg magadat arra tanítani, hogy lelassíts, és legyen időd mindenre: aludni, etetni, sziesztázni, és csak úgy lenni...

Szükséged van erre az időre, hogy a KACIFÁNTOS gyermekedhez közelebb kerüljél, még közelibb barátok legyetek, hogy észre tudd venni azokat az apróságokat, mint például hogy hogyan érez, hogyan reagál, hogyan mozog, hogyan igazítja meg magát az egyes pozíciókban, testhelyzetekben és a mozgás átmenetekben, hogyan tevékenykedik, hogyan fejezi ki magát, mik a szándékai, mikre kíváncsi és így tovább.

Ha ezt meg tudod csinálni, ha le tudod lassítani az időt körülötted, ha ellen tudsz állni annak, hogy minden sürgős otthoni dolgot elvégezzél, az már egy nagyon nagy lépés, ami nagy tiszteletet érdemel.

Tudom, hogy nem könnyű... de megéri!

Esélyt adsz arra magadnak, hogy visszavegyél a külső elvárásokból, tennivalókból, feladatokból, amelyeket külső szakemberek adtak folyamatosan a gyermeked születése óta. Mindig rohantál és egy futószalagon voltál... De volt már lehetőséged valaha arra, hogy megpróbálj igazán ráérezni a gyermekedre és meg tudd figyelni őt? Tudtál már valaha lelassulni, és átmenni egy szerető, de elvárások nélküli megfigyelővé, aki mindennemű "előítélet és elvárás mentes"? Ha képes vagy megfigyelő, meghallgató személlyé változni, aki igazán meghallja és meglátja a dolgokat, akkor képes leszel megfigyelni, hogy a gyermeked teste és kifejezései valójában mit is közvetítenek.

2020. március | Forrás: Leonid Blyum | Fordította: Hárosi Brigitta

Kedves Barátaink, Ismerőseink!

Ez egy sürgős üzenet a koronavírusról, amely világszerte tapasztalható. Szeretnénk bemutatni, hogyan hathat a koronavírus a CP-s gyermekekre. Sok minden található a neten, a pánikkeltéstől a konspirációig. Mivel nincs sok tapasztalat ezen a területen, így próbálunk egy racionális magyarázattal szolgálni. Ha a megbízható statisztikákat figyeljük, látható, hogy az életkor növekedésével lesz egyre veszélyesebb a koronavírus. Ezt szeretnénk kivetíteni a CP-s gyermekekre.

A továbbiakban a következők szerint fogunk haladni:

1. Milyen a statisztika, és hogyan tudjuk ezt a CP-s esetekre átültetni. Így nem korosztály szerint, hanem törékenység/sebezhetőség szerint fogjuk vizsgálni. Minél idősebb valaki, annál jobban sebezhető, annál törékenyebb. A törékeny (fragile) szót fogom használni abban az értelemben, hogy könnyebben sebezhető, könnyebben dől ágynak, könnyebben betegszik le, könnyebben kap el fertőzéseket, betegségeket és nehezebben épül fel belőle, hiszen kevésbé edzett, kevésbé erős. Így, ha a CP-s eseteket nézzük, nyilvánvaló, hogy minél érintettebb valaki, annál törékenyebb is.

2. Ha nézzük a törékenységi / kor szerinti statisztikákat, amelyeket a koronavírus és a normál influenza vírus közötti eltérés mutat, akkor különböző stratégiákat tudunk kialakítani:
- vagy a védekező stratégia, amikor elmenekülsz,
- vagy egy következetes, proaktív, de időszakos stratégiát választunk, ahol az ABR eszközökkel megtámogatjuk a légzési rendszert,
- vagy még tovább megyünk, és felhasználva ezt a jelenlegi helyzetet, felhívjuk a figyelmet arra, hogy valójában mitől is függ nagymértékben az érintett gyermekek fejlődése hosszú távon.

3. Végül akció terveket mutatunk be:
- a légzésről, amely ebben a helyzetben igen fontos, és amely az ABR programban nagyon nagy hangsúlyt kap
- és ezt kiterjesztjük, a relaxogenezisre fókuszálva, hogy a gyermekek a lehető legjobban épüljenek fel
- stratégiailag, rendszerszinten mutatjuk be ezt a megközelítést.

Nézzük a koronavírust. Egy kis statisztika:

 

A kínai és néhány európai esetekből készült statisztikák alapján, a 40 évnél fiatalabbakat, beleértve a gyermekeket, babákat alig érintett a koronavírus, de a kor előrehaladtával elkezd megnőni a halálozási arány azok között, akik a fertőzést elkapták. A számok nagyon nagy mértékben nőnek, a 40 évesekhez képest a 80 évesek 40-szer nagyobb halálozási aránnyal küzdenek.

Ami itt látható igazából, az a törékenysége az embereknek, a fiatal kortól az idős kor felé.

Mi a törékenység ebben az esetben? Háromféleképp lehet nézni ezt a helyzetet.

Nyilván lehet a vírust okolni. De az az igazság, hogy a vírus – önmagában - nem öl. Ami a halálozást okozza az a tüdőgyulladás, vese problémák, stb. Sokkal inkább az azonos kondícióban látom a kritikus állapotot, amelyek végül halálhoz vezetnek. A krízis helyzet, a krízis állapot az, amely hasonló. Mint, amikor a teljes rendszer egy sokkot, egy nagyon erős negatív behatást kap. A gyenge területekre támad, és a rendszer nem képes mozgósítani azon az elemeket, amelyek segítenék a felépülést.

Mit is okoz valójában ez a vírus? Ez egy adott módon megrázza a rendszert. A következő grafikont használom, hogy a törékenységi indexet megérthessük:

 

A grafikon nullától mínusz 1-ig megy. A nulla azt jelenti, hogy a rendszert megrázza valami, de nem történik igazán semmi nagyobb gond, gyorsan felépül. A -1 azt jelenti, hogy a rendszer, amit megrázott valami, egy sokk alá került, és elindult a lefelé menő úton, a teljes legyengülés felé, és ha nem fordul meg az irány, akkor az egyén elhalálozik. Minden más a kettő között van. Ebből következően, minél kisebb megrázkódtatást kapott a rendszer, és minél gyorsabban tud felépülni (zöld), annál kevésbé törékeny maga a rendszer. Ennek a megfordítottja is igaz: minél több utóhatása van a kezdeti megrázkódtatásnak, és minél nehezebb átfordítani a rendszert, hogy felépüljön, annál törékenyebb a rendszer.

Ezáltal látható, hogy a CP-s gyerekeknél ez a rendszer hogyan működhet. Nézzük át a GMFCS szinteket.

GMFCS I: legkevésbé érintett, alig lehet látni az érintettséget.

GMFCS II: önellátó, szinte normálisan tud tevékenykedni, a szervezete elég erős, de van néhány deformitása a kezében vagy a lábában.

GMFCS III: kerekesszékes, a lábával vannak problémák, de a törzsét és kezét elég jól kontrollálja, a kerekesszéket önállóan hajtja.

GMFCS IV: tetraplég, négy végtag érintett, mindent érint a sérülés, a fejkontroll is érintett, de mondjuk tud az elektromos kerekesszékkel közlekedni önállóan.

GMFCS V: a legsúlyosabb esetek, a kerekesszéket önállóan nem tudja hajtani, szinte ágyhoz kötött. Az általános egészségi állapota is gyengébb.

Ha megnézzük általánosságban a törékenységi indexet, a III-as és IV-es szintű gyerekek, a IV-es szintűek közül inkább a fiatalabb korban még enyhébb tüneteket mutató gyerekek, az 50-60 és 60-70 éves idősekkel megfelelő állapotnak felelnek meg. Nem az a cél, hogy most ezeket a számokat sulykoljuk, csak hogy lássátok a nagyságrendeket, és hogy érezzétek a dolog fontosságát és kockázatait. Tehát az enyhébb esetekhez képest 5-szörösen nagyobb a kockázat.

Ha átmegyek a legtörékenyebb csoportra, a IV-es és V-ös csoportra, a IV-es csoporton belül azokra a gyerekekre, akik már a pubertás korába beléptek, akkor három csoportot tudunk megkülönböztetni: relatív erős/robosztus, relatív törékeny, és a nagyon törékeny csoportot. Az ABR családok nagyobb része a relatív törékeny (30-40%) és a nagyon törékeny csoportban vannak (60-70%).

Ezekből nyilván látszik, hogy a III-as, IV-es és V-ös csoportba tartozó gyerekek sokkal veszélyeztetettebbek, mint a lakosság többi része.

Néhány betegség be szokott ütni, néhány influenza életünk folyamán. Utánanéztem a számoknak, és mondjuk, ha az USA-t nézzük, a következő arányokat láthatjuk: az influenzába átlag 30 millió emberből 20-30.000 ember hal bele, így 0.1% halálozási aránnyal számolhatunk, azaz 1.000-ből 1 fő hal meg az influenza miatt. De ez egy globális szám, mindenkit beleértve. Amit a koronavírus esetében láthatunk, hogy ez a törékenységgel, az évek múlásával, a korral erősen változik. A sima influenzával a lakosság minimum 10%-a fertőződik meg. Ha a koronavírus esetét nézzük, akkor még a 40 év alatti korosztályban is, az arány 10-szeres lesz. Ez az arány meg is marad, körülbelül 10-szeresen érintett a lakosság a koronavírus esetében, mint a sima influenza esetében. Egy szóval, a lakosság teljes spektrumára nézve, a koronavírus 10-szer rosszabb, mint a sima influenza. És ezen belül meg kell néznünk a törékenységi indexet, hogy ki mennyire törékeny, mennyire sebezhető, milyen könnyen kapja el a betegségeket, és milyen gyorsan képes a regenerálódásra.

Mi ebből a következtetés számunkra? Az, hogy meglehetősen komolyan kell venni. Látszik, hogy 10-szer gyakoribb a mortalitás, nem beszélve a jobban érintett országokról, ahol különösen nehéz a helyzet, és nem tudják jól kezelni a fertőzött személyeket. A másik oldal, ha a mortalitást vesszük. Nézzük azokat az eseteket, amelyek súlyosabbak, kritikusabbak. Közel 20% kerül a súlyos esetek közé, ami nem hangzik túl jól. A súlyos azt jelenti, hogy a család számára nagyon nehéz helyzetet teremt, azaz magas láza van, az oxigén szintje 93% alá esik, percenként 30 fölötti légzésszámmal. A legtöbb ember túléli, de attól még komoly és súlyos esetek. És amit még nem tudunk, hogy mennyire épülnek fel ebből teljesen, de erről majd később beszélek.

Tehát komolyan kell venni az előkészületeket. Manapság a betegségek globálisak, könnyen elterjednek világszerte, míg az immunrendszerünk lokális, azaz csak a helyi sajátosságokhoz szokott, azok ellen nyújt védelmet. Ha a történelemből nézünk 1-2 példát, amikor a spanyol hódítók a mexikói partokon landoltak, vitték a saját kórokozóikat magukkal, és az indiánok a saját lokális immunrendszerükkel nem voltak felkészülve ezekre a kórokozókra. Mi úgy nőttünk fel, hogy minden steril, tiszta körülöttünk, és ha India közepén találnák most magunkat, bizony bajaink lehetnének, például a gyomrunkkal. A saját, otthoni, lokális immunrendszerünket visszük oda.

Amikor azt kérdezik az emberek tőlem, hogy jó ötlet-e, ha elmegyünk valahova, messze, ahol egy évet eltöltünk, messze mindentől? Nem tartom teljesen jó ötletnek, mert ott megint más lesz a környezet összetétele és az is egy új kihívás lehet. Ha elmész, és később visszatérsz, megint találkoznod kell más patogénekkel, kórokozókkal, ami újra problematikus lehet.

Ha visszatérünk a koronavírusra, és megnézzük Olaszország adatait, 15 millió karantén zónában élő emberből 15.000 fő fertőződött meg. Tehát, 1000 főből 1 főt érintett. Háromféle verzió van az influenzával érintettek regisztrálására:
- A normál influenza esetén az egyik statisztika szerint 100 főből 1 fő fertőződik meg.
- Koronavírussal 1000 főből átlag 1 fő kapja el. Ilyen szempontból tekintve, nem is fest olyan rosszul, hiszen tized annyian kapják el, mint a hagyományos influenzát. Így optimistán nézve, tized akkor a kockázata, hogy elkapja valaki, élhetjük az életet, ahogy szoktuk.
- Egy másik verzió szerint, 1000 főből 100 fő kapja el az influenza szerű betegségeket, azaz 10 %. Ha azt nézzük, hogy ez már 10-szer rosszabb, mint a hagyományos influenza, akkor itt már 10-szeres a szorzó.
- Van olyan verzió is, akik szerint 600-700 fő kapja 1.000 emberből a influenzát valamilyen formában. Ez a statisztika már nem olyan biztató, ha kivetítjük a koronavírusra.

A fenti három verzióból mindenki maga dönti el, hogy melyiket követi, melyiket tartja reálisnak.

De a fő kérdés, hogy mennyire lehet meggyógyulni a koronavírus betegségéből? Mennyire gyengíti le a tüdőt, az egész szervezetet, főleg a jövőbeli teljesítményre, aktivitásra és törékenységre vonatkozóan? Nem tudjuk. Lehet, hogy rosszabb lesz, mint a hagyományos influenza esetén.

Egyéb kérdések is felmerülnek, mennyire valószínű, hogy újra előjön, kiújul? A hagyományos influenza a lakosság 10%-át érinti. Ha már megkaptuk, a szervezet megpróbál egy adott immunválaszt adni, és kiépíti a védelmet. Itt a kérdés, hogy a koronavírus esetén még nem alakított ki a szervezet egy általános védelmi reakciót, a T-immunitást, csak az un. B-immunitást tudjuk ehhez felhasználni, amelyek csak néhány hónapig tartanak. Ezek a kérdések még továbbra is nyitottak, és ezek mind tovább növelhetik a kockázatot és a törékenységet a jövőben. És ott van még a másik kérdés. A betegségek globálisak, az immunitás pedig lokális. A kérdés, hogy ez a Kínából kiinduló vírus, esetleg máskor máshonnan indul, és hogyan tudunk felkészülni ezekre?

A célom, hogy lássátok tisztán, hogy milyen kockázatok vannak, különösen azokra a gyermekekre nézve, akik sebezhetőbbek, törékenyebbek. Amint említettem, az, hogy hogyan kezeled a helyzetet, azt te határozod meg, a családoddal együtt. De természetesen, az egészségügyi hatóságok, az országok is meghatározzák a stratégia egy részét, például karanténokkal.

Ha súlyos lesz a helyzet, akkor kórházba utalnak - remélhetőleg. Ha épp nincs férőhely hiány az országban. De ma már a legtöbb embert, akiket hivatalosan diagnosztizáltak, haza küldik, remélve, hogy az immunrendszerük meg tudja oldani magától. Igyál sokat, maradj otthon, ne csinálj bolondságokat. De az, hogy ne csinálj butaságokat, nem azt jelenti, hogy jó és okos dolgokat csinálsz. Ez az, amit mi az ABR-rel szeretnénk megcélozni. Hogyan tudunk adni olyan eszközöket és stratégiát a kezedbe, hogy jó és okos dolgokat tegyél otthon, ami a lehető legjobban szolgálja a kockázatok minimalizálását.

Fontos megérteni, hogy abból a szempontból fogunk közelíteni, hogy mennyire vagyunk NEM-törékenyek (anti-fragile). Nem a koronavírus oldaláról, hiszen még semmilyen tapasztalat erre nézve nincsen. És valószínűleg, nem is fog ez eltűnni 1-2 hónap vagy év alatt. Épp ezért kell megérteni a teljes rendszer, szervezet működését.

Már értünk két fontos dolgot: ez a vírus egy erősebb megrázkódtatása a teljes rendszernek, a szervezetnek, mint a normál influenza. Konkrétan körülbelül 10-szeresen nagyobb a kockázat, mint a normál vírus esetén, amely azt jelenti, hogy a megrázkódtatásból elmozdul a sokk felé, amely már jelentősen súlyosabb.

A lényeg, hogy a legsérülékenyebb rendszereket megnézzük, amelyeknél a legvalószínűbb, hogy a megrázkódtatásból sokk is kialakul, és fókuszáljunk rájuk. Hogyan tudunk felkészülni a lehető legjobban erre? Nem csak arról szól, hogy hogyan tudunk felkészülni a legsérülékenyebb területeinkre, hanem arra is, hogy a teljes rendszer jól tudjon működni, és képes legyen maga önerőből is leküzdeni ezt a behatást, beinduljon az öngyógyító mechanizmusa. Ez a fontos, ez a lényeg. De ez nem egy specifikus orvosi tanács, és nem is kifejezetten ezzel a koronavírussal kapcsolatosan mondom. De mivel 10-szer kockázatosabb, mint a normál influenza, így érdemes egy kicsit ezen elgondolkodni.

Milyen stratégiák vannak?

1. stratégia
Elmenekülni a szó szoros értelmében, az erdőbe vagy valahova, ahol nem érintkezünk másokkal. Amint már ezt említettem, ez sem tökéletes megoldás, hiszen az immunrendszerünk lokális, így, ha visszatérünk, újra veszély fenyegethet. Csak úgymond késlelteted a problémákat. Szóval nem csökkented valójában a kockázatot, sokkal inkább csak késlelteted, kitolod időben és növeled a későbbiekre nézve. Realisztikusabb megoldás, ha végzed ugyanúgy a rehabilitációt úgy, ahogy végezted eddig. Mit jelent ez? Sajnos, a legtöbb családban, továbbra is a paralimpikonná nevelés a meghatározó, minél többet próbál kihozni a gyermekből fizikailag is, kis hőssé nevelik, kitolják a határait. Amikor kevés az idő, és abból a lehető legtöbbet akarják kihozni, és belepréselni mindent a gyermek életébe. Minél több torna, tanulás, szórakozás, minél hasznosabb dolgot csinálni. Ez egy olyan élet, ami a maximális sebességfokozatban van. Nagyon aktív és intenzív. Azt érzik, hogy „csak így van értelme élni, kockáztatunk és így élünk”.

2. stratégia
A következő gondolatkör: "Tudjátok, kedves ABR csapat, hogy bár szeretek ezerrel pörögni és a maximális sebességfokozatban élni, de látom, hogy most 2020-ban érdemes megváltoznom, és megéri az erőforrásaimat és időmet a lehető legnagyobb mértékben a koronavírus alapján a legkockázatosabb területekre fókuszálni." Ez azt jelenti, hogy készen állsz arra, hogy a légzéssel kapcsolatos területekre fókuszálj.

3. stratégia
Átmész egy relaxált, nyugodt életformába. Későbbiekben is fogom hangsúlyozni, hogy a koronavírusos szituáció révén érdemes ezen elgondolkoznunk. Felhívja a figyelmet arra, hogy az élet milyen mértékben sebezhető, hogy mennyire sebezhető ez az intenzív élet, amit élnek sokan, ez a paralimpikonos, hősies élet, az iskolai és funkcionális oktatás, torna, tréning. Lehet, hogy páran azt fogjátok mondani, hogy „hahó, talán le kéne nyugodnunk”, lássuk a lényeget, az alapokat, és a gyermekre is úgy tekinteni, hogy a lehető legerősebb legyen, robosztus, stabil állapotú. Nem kell talán őt ennyire nyomni a teljesítményének határai irányába.

Ez a fenti három stratégia rövid összefoglalója.

Mi a teendőnk most?

A koronavírus tekintetében, nagyon fontos, hogy a légzőrendszerre fókuszáljunk. Ha megnézzük az ABR-közelítést összességében, sok mindent próbálok számításba venni:
- hogyan csökkentsem a törékenységet, sebezhetőséget
- hogyan kezeljük a fontos területek problematikáját, mint a például a csípőt
- a térdet, a kezet, hogyan javítsuk, stb.

Fel kell állítanom a fontossági sorrendet, bár általában a funkcionális javulás felé nyomnak engem a szülők, mivel ez alapján tudják igazán látni, hogy milyen előnyökkel jár a terápia. De ezek számomra már inkább külsőségek.

Azonban, ebben az évben azt kérem, hogy ebben a vészhelyzeti állapotban, legyetek olyan rugalmasak, hogy az ABR-t erre fókuszálva használjuk és komolyan vegyük, hogy ezeket a megnövekedett kockázatokat csökkenteni tudjuk, mind a halálozást, mind a súlyos szövődményeket tekintve, mind a gyorsabb felépülést tekintve, stb.

Amíg ez a járvány terjed, a legtöbb ország gyakorlatilag több hónapra megbénul. Ez nyilvánvalóan sokat változtat az életeteken, és így valószínűleg sokkal több időt tudtok ti is otthon tölteni. Ez egy jó lehetőség arra, hogy tovább javuljanak a gyerekek. Ha a légző rendszert tovább javítjuk, nagy mértékben fog csökkenni a rizikó is. Nem azt mondom, hogy megakadályozza a koronavírust, de kézzel foghatóan hat a légzőrendszerre.

Nézzünk egy példát. Vegyük a nagy mellizmot példaként, amelynek kettős feladata van: egyrészt a mászásban, a könyökön való támaszkodásban - ezt az izmot használod. De ugyanez az izom a légzőrendszer fontos része is egyben. Különösen a CP-s gyermekeknél, ha a statikus és dinamikus használatát is akarod aktiválni ennek a mellizomnak, akkor nem engeded, hogy a légzést közben megsegítsék. Ebben az esetben az izmok egyre jobban befeszülnek, amely a légzéskapacitás kárára megy.

Amint már említettem, a szülőktől általában azt hallom, hogy a funkcionális használat sokkal fontosabb, nyilván dolgozhatunk a légzésen is, de nekik a funkció a lényeg.

Azonban ma, a megnövekedett rizikó miatt, az az ésszerű döntés, ha 2020-ra a lehető legjobban aktiváljuk a légzőrendszert. Ezáltal például a mellizom működése a légzőrendszerben kisebb jelentőséggel fog bírni, és maximalizálni tudjuk a légzőrendszer képességeit.

Ugyanezek vonatkoznak a bordaközti izmokra. A bordaközti izmok szintén részt vesznek a légzésben. Maximalizálják a mellkas tágulását a légzés érdekében, de arra használja sok CP-s gyerek, hogy megtartsa magát és egyensúlyozzon ennek a segítségével. Általában, azt szokták mondani a szülők, hogy "értem, amit mondasz, próbálom a lehető legtöbbet kihozni az ABR-rel, de a suli nagyon fontos a számunkra, hogy járjon oda, és azért hogy ott üljön az iskolában, egy statikus pozícióban, én hajlandó vagyok beáldozni a bordaközti izmokat".

Amit én most hangsúlyozni szeretnék, hogy a suli bezár most hetekre, hónapokra. Ez most egy jó lehetőség, hogy ezt az ellentmondást feloldjuk, itt a lehetőség, hogy otthon legyetek sokat és maximalázáljátok a bordaközti izmok tevékenységét a légzőrendszerben. Ilyen egyszerű a logikám. Speciális év ez a 2020, speciális a helyzet, speciálisan tudunk erre fókuszálni. Ugyanezek igazak a rekeszizomra, hátulsó bordákra, a trapézizomra, a lapockákra, az elülső fűrészizomra, továbbá a medence, a hasüreg és a mellüreg közti együttműködésre is ez igaz. Ez a legfontosabb rész. De még az ABR-en belül is, tudom finomítani azt, amit szeretnétek.

Az egyik fontos üzenetem, hogy bátorítsalak arra titeket, hogy a 2020-as évet használjátok ki minél inkább az ABR adta lehetőségekkel, a másik üzenetem, hogy ABR-en belül is kicsit másként fogunk közelíteni, másra helyezzük most a hangsúlyt, és ha visszatérünk a normál kerékvágásba, akkor majd újra visszatérünk a különböző ízületi kapcsolatokra, a térdre, a csípőre. De most ebben a különleges helyzetben, a légzésre kell koncentrálnunk. Természetesen, minden, amit csináltál az ABR-rel, az mind valamilyen formában támogatta a légzést, de most egyfajta sürgősségi protokoll alapján, szeretnénk maximalizálni a gyermekek légzését, ha egy ilyen megrázkódtatás éri esetleg a légzőrendszerét, ezért kell egy kicsit erre pluszban fókuszálni.

Most nyilván megfordul a fejetekben, hogy oké, ez egy jó terv, de ha most itt a határzár, akkor mit is tud az ABR tenni így? Az utóbbi hónapokban már sokat dolgoztunk az online programokon, és mivel már a technika is adott hozzá, könnyen bevezethető. A vibrációs eszközök, amiket 2019-ben vezettünk be, igen jókor jöttek. Ezek egyrészt nagyon nagy mértékben elősegítik majd a légzőrendszer kapacitását, hatékonyságát megnövelni, másrészt, nagyon könnyen lehet vele online elmagyarázni a feladatokat. Így úgy érzem, hogy jól fel vagyunk készülve erre a következő időszakra, és a határ zár ellenére is, senki sem fog hátrányt szenvedni emiatt, és a koronavírus ellen minden tőlünk telhetőt meg tudunk tenni.

Fizikai szinten, a légzőrendszert szeretnénk maximalizálni, így fogok küldeni még feladatot. Ez továbbá egy lehetőség arra is, hogy tovább fejlesszük az online kommunikációs formát, mint ez a videó is. Továbbá arra is egy jó lehetőség, hogy elmozduljunk ebből a paralimpikon, hős nézetből egy stratégiaibb, megbízhatóbb fejlődés irányába.

Remélem, hogy komolyan veszitek az üzenetemet, mivel 10-szer nagyobb a kockázat, mint a normál influenza esetén, és a III-IV-V-ös súlyosságú gyermekek vannak a leginkább kitéve a veszélynek, de még mindig nem túlságosan magas a kockázat. Nem gondolom, hogy most emiatt pánikolni kellene esetleg bárkinek is, vagy elmenekülnie erről a bolygóról, inkább egy egészséges egyensúlyt kell teremtenünk a rizikók és az éberségünk között. Úgy gondolom, hogy pozitív hatása is lesz ennek a koronavírus helyzetnek, kicsit tükörbe nézünk, újraértékelünk dolgokat, és újabb szempontokat vet fel a megszokott rutinjainkat, stratégiáinkat illetően.

Örülnék, ha a kérdéseiteket, aggodalmaitokat megírnátok a coronavirusalert@abreurope.com email címre. A következő hetekben fogom megírni az új feladatokat, nagyjából elérhetőek leszünk, bármilyen kérdés esetén igyekszünk segíteni. Ez a videó egy sorozat első része, ebben a kihívásokkal teli 2020-ban.

Köszönöm a figyelmet, várom a visszajelzéseiteket.

Leonid Blyum

2020. március | Írta: Hárosi Brigitta

Úgy gondolom, meglehetősen szerencsés helyzetben vagyunk, akik az egyik, vagy esetleg a fő terápiájukként az ABR-t választottuk, és csináljuk napi szinten, hiszen egyrészt segít belülről megerősíteni a teljes szervezetét a gyermekeinknek, javítja az immunrendszerüket, az öngyógyító mechanizmusukat, másrészt, most ezekben a nehéz időkben nem maradnak terápia és fejlesztés nélkül.

Csak biztatni szeretnélek arra titeket, hogy amennyi időtök, energiátok engedi, csináljátok főként az arc/fej/nyak/törzs feladatokat, kifejezetten erre koncentrálva, akár az előírtnál több időt eltöltve ott.

Védjük a gyermekeinket, hiszen tudjuk, hogy a veszélyes zónához tartoznak, mint egy 60-80 éves idős ember, de félnünk nem szabad, mert az csak rontja az immunitást. Vegyük lazán, csináljuk kényelmesen, amennyit csak tudunk, örüljünk egymásnak, hogy együtt vagyunk, együtt a család, a sok-sok egyéb teendőt is vegyük most kicsit lazábbra, és igyekezzünk az immunrendszert megerősíteni mechanikai úton is!

Állítólag ez hosszútávú dolog lesz, lassabb lesz a lefutása, mint Kínában, mert mindenki elvonult, de megsemmisíteni teljesen nem lehet ezt a vírust, így egy hosszabb lefutással lehet számolni. Ezért kapkodni, megőrülni nem szabad, hosszú távon kell megőriznünk nyugalmunkat, az állandó következetes munkánkat fenntartani.

Azoknak, akik már valamilyen oknál fogva abbahagyták, javaslom, hogy gondolják át, és vegyék újra elő a régi feladatsort, és nézzék meg, mi az ami a fentiek szerint segíteni tud, hiszen nagy kincs van a kezükben, egy otthoni rehabilitáció lehetősége (tudás+eszközök), amely a gyermek teljes belső stabilitását, a légzést és az immunrendszerét is hivatott szolgálni.

   

Mindenkinek szép napokat kívánok!

2020. március | Forrás: ABR Americas | Fordította: Hárosi Brigitta

A fejkontroll a fej tartását, stabilitását jelenti. De ez megint csak egy nagyon leegyszerűsített magyarázat, nézzük mit is rejt teljes egészében.

2 alapvető oldala van:
- Statikus kontroll - amely a stabilitást adja, hogy tartsuk a fejünket egy adott pozícióban, egy helyben, nyugodtan.
- Dinamikus kontroll - amely a statikus kontrollból ered, és ezáltal egy statikus pozícióból egy másik pozícióba tudjuk mozgatni a fejünket.
A dinamikus mozgás során ahhoz, hogy folyamatosan, kifinomult átmenetekkel tudjuk mozgatni a fejünket, több millió statikus ponton kell, hogy áthaladjon a fejünk.

       

Miért olyan kritikusan fontos a fejkontroll a tartásunkban?

A testünkben több, mint 6.000 receptor (érzékelő) található. Közel a 2/3-a ezeknek a receptoroknak a nyakunk felső szakaszán helyezkedik el (occipitális és a suboccipitális részeken). Ez jól mutatja, hogy a koponyaalap, a nyak és a kettő közti összeköttetések tele vannak információval, szenzoros érzékelésekkel. Ezért ez a terület kritikusan fontos. Nem mindegy, hogyan közelítjük és értjük meg ennek a területnek a működését. Fontos, hogy hogyan értelmezzük a mozgást önmagában, valamint a mozgás sebességét és gyorsulását.

A DINAMIKUS KONTROLL A SOK-SOK STATIKUS KONTROLL LÁNCOLATÁT JELENTI, TOVÁBBÁ, MAGÁBA FOGLALJA A MOZGÁS SEBESSÉGÉNEK, GYORSULÁSÁNAK, LASSULÁSÁNAK, ÉS MEGÁLLÍTÁSÁNAK MEGÉRTÉSÉT. Tehát nem csak egy adott fejpozíció tartásáról van itt szó, hanem annál sokkal-sokkal többről.

 

Semmilyen testhelyzet felvétele és megtartása a jó fejkontroll nélkül nem lehetséges, beleértve mind a statikus, mind a dinamikus fejkontrollt. Azonban ez a kijelentés nem teljes körű.

Vajon miért is olyan fontos a fejkontroll, hogy tudjuk tartani magunkat bármilyen pozícióban?

Nézzük először a dinamikus kontroll oldaláról. A fejünk mozgatása, kiigazítása összefüggésben van a megfelelő egyensúlyozással, ellenegyensúlyozással és a megfelelő gravitációs középponttal. Ahogy mozgatom a testem jobbra-balra, előre-hátra, vagy bármilyen irányban szabadon, a fej szerepe igen nagy az ellenegyensúlyozásban, hogy stabil maradjak. Ez nagyon fontos a dinamikus fejkontroll tekintetében, hiszen mindegy, hogy milyen mozgást is végzek, - akár egy adott irányba mozgok, vagy épp visszakorrigálok egy adott pozícióból -, a fej lesz az, ami folyamatosan ellenegyensúlyoz.

Statikus irányból nézve, ha a szemeddel figyelsz, akár mozgó, akár statikus tárgyat, akár csak olvasol, a fejednek egy stabil statikus egyensúlyban kell lennie, hogy tudjál egyáltalán koncentrálni, és bárminemű "neurológiailag bonyolultabb" feladatot ellátni. Ha a tested mozog, akkor is megy vele együtt a fejed, és a horizontális és vertikális tengelyed ugyanaz marad.

Szóval a fejkontroll fontos egyrészt dinamikus oldalról, hiszen ez ad lehetőséget arra, hogy tudjunk ellenegyensúlyozni és hogy ki tudjuk igazítani az egyes mozdulatainkat, akár ülünk, akár állunk, vagy bármilyen pozícióban is vagyunk. De ugyanúgy, a szociális és kognitív oldalról is nagyon fontos. Szociálisan akkor tudunk bekapcsolódni a családba, társaságba, a környezetünkbe, ha a fejkontroll működik. És ugyanúgy a tanulás terén is, a gyerekek akkor tudnak tanulni, ha tudják a fejüket megfelelő fejkontrollal tartani, ha ki tudják igazítani az egyes pozíciókban magukat, tudnak a fejükkel, nyakukkal reagálni az egyes helyzetekre.

Most, hogy tudjuk a fejkontroll lényegét, nézzük, hogyan fejlesztjük a fejkontrollt. Az ABR nagyon széleskörű, sok oldalról közelít. Mind a statikus, mind a dinamikus fejkontrollra fókuszál, mert egyformán nagyon fontos mindkettő.

       

Az egyik fontos terület maga a nyak, amin "ül" a fej, annak struktúrája, a másik ilyen terület maga a nyak kapcsolódása a fejhez, a harmadik rész pedig a nyak kapcsolódása, összeköttetése a törzzsel.

Az ABR folyamatosan a fascia és a kötőszöveti elemek megerősítésével foglalkozik. Nyilván minden egyén különböző, de alapvetően a fenti három területre fókuszál, a fascia és kötőszöveti elemeken keresztül. A dinamikus kontroll fejlesztéséhez tudni kell, hogy milyen sorrendben jönnek az egyes statikai elemek, mi a valódi sorrendiség. Nyilván előbb a statikus fejkontrollt javítjuk, és utána pedig számos oldalról megtámogatva a dinamikus fejkontrollt fejlesztjük.

       

Összegezve: fontos, hogy lássuk, hogy a fejkontroll számos területre kihat: szociáslis képességekre, kognitív képességekre (tanulás, szemkoordináció, okosodás), és maga a fizikai megnyilvánulásra is, hogy mennyire tudunk egyensúlyozni, ellenegyensúlyozni. Előbb a statikus kontrollt kell elérni, amely által el tudjuk kezdeni a dinamikus kontrollt is.

       
       

Egy kis ízeltítő a nyak anatómiájáról, amely közel sem teljeskörűen mutatja azt be:

A teljes angol nyelvű vlog elérhető: Understanding Head-Control in CP

2020. március | Forrás: ABR Americas | Fordította: Hárosi Brigitta

HOGYAN ÉS MIÉRT ALAKUL KI? HOGYAN JAVÍTHATÓ, FEJLESZTHETŐ?

A gerincferdülés (scoliosis) egy igen komplex témakör, összetett okokra vezethető vissza a kialakulása, így sok előre nem látható eseményt is magában hordozhat.

Az első nagy kérdés, hogy mi is a scoliosis?

Ha rákeresel, azt találod, hogy ha a gerincoszlop a normális ívtől eltér, akkor gerincferdülésről beszélünk. Nyilván ez igaz, csak nagyon le van egyszerűsítve, ennél nyilván sokkal komplexebb. Valóban, jelenti egyrészt a gerincoszlop ívének eltérését a normálistól, de nagyon jelentős a rotáció (csavarodás) is gerincferdülés esetén. Ez utóbbi dimenzió, ami nem kap hangsúlyt. Csak a jobbra-balra való elhajlást figyelik, de valójában ezek a csavarodások, amelyek az egyes csigolyák szintjén mutatkoznak meg, szintén nagyon fontos szempont kellene, hogy legyen. A kettőt együtt kell nézni. Minden embernél máshol és más hogyan történik az oldalra hajlás és a csavarodás. Egymásra ezek kihatnak, egyenes arányosan befolyásolják: minél nagyobb az elhajlás, annál nagyobb a csavarodás is, és vica-versa igaz, minél nagyobb a csavarodás, annál nagyobb lesz az oldalirányú elhajlás is.

A gerincferdülés nem csak a CP-s egyéneket érinti, az egészséges emberek között is jelen van különböző mértékben. De agyi sérülés, neurológiai sérülés esetén kifejezetten jelen van a gerincferdülés.

 

A kérdés, hogy miért?

Minden egyénnél más-más a válasz, hogy miért is alakul ki a gerincferdülés. Neurológiai sérülés esetén, az érintettek mind egy-egy pozíció felvételében, annak megtartásában, mind a mozgás kivitelezésében már nagy kihívásokkal néznek szembe. Biomechanikai szempontból a pozíciók megtartása és a mozgás igen fontos, ezeknek a hiánya már nem teszi lehetővé, hogy reagáljon és ellenegyensúlyozzon a gerinc a gravitációval szemben. Ezt nevezzük tartásbeli gyengeségnek. Ez a gyengeség a törzs mély rétegeiben rejlik.

Mi a gerincferdülés alapja?

A gerinc az elsődleges szerv, amin alapul mindennemű mozgás. A gerinc a törzs motorja. A gerincből indul ki minden mozgásforma. De a gerinc önmagában formailag és szerkezetileg - egy hosszú és merev szerkezetként -, nem alkalmas arra, hogy egy pozíció felvételét segítse és megtartsa, vagy bármilyen mozgást véghez vigyen. A gyengeségek a törzs mély rétegeiből erednek, a pozíciós/tartásbeli gyengeségből adódnak. Ez a pozíciós/tartásbeli gyengeség miatt, bármilyen terhelés esetén - beleértve a gravitációt is -, nem képes megfelelően reagálni az egyén, így automatikusan növeli a biomechanikai feszülést, különösen a vertikális irányú feszülést. Ez a megnövekedett feszülés a gerincen, folyamatosan jelen van, föntről nyomja. Erre még rátesz az a tény is, hogy a gyermek nő, nehezebb lesz, szélesebb lesz és a súlya gyarapodik. Tehát ezek a gerincet érő terhelések, feszülések folyamatosan jelen vannak, ezért ezek akár lassan, folyamatosan, akár gyorsabb mértékben a gerinc kóros elváltozásaiban nyilvánulnak meg.

Meg lehet előzni a gerincferdülést? Vissza lehet fordítani?

Nincs erre egyszerű igenlő vagy nemleges válasz. Mivel a gerinc egy komplex rendszer, ez nem jósolható meg 100% biztonsággal. De megbízható precedens esetek vannak.

Válaszolva a kérdésre: a gerincferdülés megelőzhető, és talán vissza is fordítható olyan terápiákkal, amelyek kifejezetten ezt célozzák, és a törzs mély rétegeit is érintik, nem csak a felszíni izmokat. Például a hasizmok igazából mind felszíni izmok. Amikor mi a mély rétegekről beszélünk, akkor még mélyebb rétegekről beszélünk, nem csak az izmokról, hanem beleértve a beleket is, a zsigereket, az ezeket körülvevő fascia-hálót, amely az egész törzset átszövi. Azok a terápiák, amelyek a mély izmokat és a mélyen fekvő kötőszöveteket, fasciákat is kezelik, segítenek megelőzni a gerincferdülést, és vissza is fordíthatják, amint a tapasztalatok mutatják.

   

Hogyan lehet kezelni?

A gerincferdülés valójában egy mélyebb szinten fekvő problémának a megnyilvánulása. A gerincferdülés a törzs pozíciós gyengeségei miatt alakul ki, amint ezt a fentiekben említettem. A gerincferdülés csak egy tünet, amelynek gyökere máshonnan ered. Többféle kezelési lehetőség van a merev eszköztől a lágy eszközökig, fűzőkig, több járható út van. Ezek az eszközök abban segítenek a gerincnek, hogy a gerincnek ezen eszközök révén kisebb terhelést kelljen elviselnie. Ha már nagyon előrehaladott a gerincferdülés, akkor ezek az eszközök adnak egy átmeneti segítséget a gerincnek, de a javulásában, a fejlesztésében, a rehabilitációban azért meglehetősen szűk korlátok között tudnak csak mozogni. Nyilván kérdés, mi a cél. A javulást ezek az eszközök, fűzők csak nagyon korlátozva tudják szolgálni. Az eszközök támasztást adnak, segítenek, hogy kisebb terhelést kelljen a gerincnek elvinnie. Ez egy fajta taktika, átmeneti időszakra egy gyors segítségnyújtásként játszhat szerepet a gerinc számára, amely alkalmazása jó megközelítés lehet.

Nézzük, hogy az ABR hogyan közelíti az gerincferdülést. Az ABR egyedien közelít, elsődleges cél, hogy a törzs mélyen fekvő pozíciós, tartásbeli gyengeségeire fókuszáljon. Ez a fő irányvonal, A GERINCFERDÜLÉST KIVÁLTÓ OK KEZELÉSÉVEL, JAVÍTÁSÁVAL A GERINCFERDÜLÉST (mint okozatot, tünetet) JAVÍTANI TUDJA AZ ABR.

A törzs mélyen fekvő pozíciós/tartásbeli gyengeségei miatt kialakuló megnövekedett, gerinc körüli és egész törzset érintő feszülések, és gyerekeknél ráadásul mindez egy növekvő szervezetben, okozzák a gerincferdülést, a laterális és a rotációs irányokban való deformációt, azaz az oldalra hajlást és a csavarodást, amelyek révén a gerincferdülés különböző formái megmutatkoznak. HA A TÖRZS MÉLYÉN FEKVŐ FASCIA RÉTEGEIT KEZDED ERŐSÍTENI, AMIVEL EZEK A HELYI GYENGESÉGEK ELMÚLNAK, AKKOR EZZEL A TÖRZS POZÍCIÓS EREJÉT, ROBOSZTUSSÁGÁT, SZILÁRDSÁGÁT, TARTÁSÁT TUDOD JAVÍTANI, FEJLESZTENI.

Mi történik, ha ezt a szilárdságot javítod fel? Csökkenteni fogja a mechanikai, biomechanikai, gravitációs, tenziós és rotációs feszülést, amely a gerincet éri, ami nem csak segít, hogy "felengedjen" a gerinc, nem csak tehermentesíti a gerincet, hanem lehetőséget ad arra, hogy utána a feszes izmokon tovább lehessen dolgozni, hogy lazuljanak. De itt látni kell, kezelni kell ELŐBB azokat a gyenge területeket is, amelyek rosszul, gyengén vagy egyáltalán nem teljesítenek. Nyilván ezeknek a mélyen fekvő fascia rétegeknek a feladata is jobban fog teljesülni, ha megerősödik, így például a bélmozgás is jobb lesz, ami ennek az elsődleges feladata is egyben.

A gerincferdülés a fentiek szerint megelőzhető, és ha már kialakult, akkor adott határok között tartható, de amint rengeteg, dokumentált esetben ezt láttuk, a gerincferdülés visszafordítható is ezzel.

   
   

Három fontos elemet emelnénk ki:

1. A törzs mélyen fekvő pozíciós/tartásbeli gyengesége - ennek fejlesztése igen időigényes. Adott pozíció tartása során, nyugalmi helyzetben -például üléskor-, izmaink nincsenek igazán aktiválva, nyugodtak vagyunk, nem vesznek részt aktívan az izmok a nyugalmi pozíció tartásában. Ennek a GYÖKERE A MÉLY FASCIA RÉTEGEKBEN, A ZSIGEREK KÖTŐSZÖVETI RÉTEGEIBEN REJLIK. Ezeknek a szöveteknek működésbe való bevonása bizony időigényes feladat, sok kitartást és munkát igényel.

2. A gerincferdülés még nagyobb kihívás, ahogy nő a gyermek magassága és súlya. Minél nagyobb, hosszabb és nehezebb az illető, annál nagyobb terhelést kap a gerinc, így a deformitás is egyre nagyobb lesz, egyre rosszabb és rosszabb lesz. Ezért, ha stratégiailag nézzük, hogy meg tudjuk-e előzni, egy növekedésben lévő gyermeknél a gerincferdülést, akkor tudván, hogy a növekvő gyermek még nagyobb terhet tesz a gerincre és még nagyobb lesz a feszülés, meg kell néznünk, hogy honnan ered a törzs mélyebb szintű gyengesége, ami ezt okozza. Körültekintően kell eljárni, és feltárni ezt a mélyebben fekvő hiányosságot, akár milyen is a gerincferdülés jellege, hogy látható legyen, hogy hogyan lehet integrálni a törzs mély szintű tartásbeli hiányosságait, hogy megelőzzük azokat a nem kívánt jeleket, amelyek aztán a rossz úton vezetnek tovább.

3. A gerinc gyakorlatilag csak az áldozata ennek a mélyebben fekvő pozíciós gyengeségnek. Áldozata az elkövetőnek. Az elkövető a mélyebben fekvő területek hiányossága, gyengesége, a gerinc pedig az áldozata mindennek. A gerincben mutatkozik meg ennek a gyengeségnek az eredménye. A GERINCFERDÜLÉS TEHÁT CSAK TÜNET, OKOZAT, HISZEN AZ OK A MÉLYEN FEKVŐ KÖTŐSZÖVETEK GYENGESÉGÉBŐL ERED.

Végül a kérdés, hogy rosszabbodik-e, állandósul-e a gerincferdülés vagy javítható-e?

Ha javítani akarjuk, akkor mindenképp az okot kell kezelni, nem elég az okozatot, a tünetet kezelni. Nyilván kezelni kell a tünetet is, de ahhoz, hogy egy hosszútávú javulás legyen elérhető, ahhoz már a gyökerekhez kell visszanyúlni.

A teljes angol nyelvű vlog elérhető: Scoliosis

2020. február | Forrás: ABR Americas | Fordította: Hárosi Brigitta

Gavin Broomes, az ABR Americas tréner előadása a Facebookon egy Live Chat keretében. Egy sorozatot indított el, jelenleg a spazmusról, feszességről, annak megértéséről lesz szó, hogy hogyan és miért alakul ki a szervezetben.

A SPAZMUS (jelentése: FESZESSÉG) lesz most fókuszban, mint bármilyen CP, neurológiai probléma, fejlődési rendellenesség része. 

Néhány dolgot részletezni szeretnénk, mielőtt belevágunk a sűrűjébe.
1. Mi is a spazmus / feszesség valójában?  -  fontos kérdés, talán a legfontosabb, hogy értsük, mit jelent igazából a spazmus.
2. Milyen következményei vannak a feszességnek, a feszes állapotnak, milyen kihívásokkal néz szembe az, aki spasztikus (feszes)?
3. Néhány stratégia feltárása - megmutatjuk, milyen lehetőségek vannak és hogy az ABR hol helyezkedik el ebben a körben.
4. Ebből következően, egy speciális és egyedi módon mutatjuk meg, hogy az ABR hogyan látja és hogyan javítja a spazmust.
Tehát egy szélesebb körű ismeretbővítéssel kezdünk, majd megmutatjuk, hogy hol kap helyet ebben az ABR, a megannyi egyéb lehetőség mellett. Az ABR nem az egyetlen, nem zár ki más lehetőséget.

1. Mi a spazmus = feszesség?

Legegyszerűbb megközelíteni ezt a témakört talán az izomtónus felől lehet. Nyilvánvalóan az izomtónusról az orvosok, terapeuták mind beszélnek, ezt már hallhattuk több helyről. Akár erős, akár gyenge izomtónusról beszélünk. A következő kis magyarázattal szeretnénk elősegíteni, hogy megértsétek, hogy hogyan is működik a testünk, amiből majd eljutunk a feszességhez.

Az emberi test (akárcsak az állatok teste) egy előfeszített (pre-stressed) rendszer. Mit is jelent ez? Formálisan azt jelenti, hogy az emberi test egy folyamatosan előfeszített rendszer, egy folyamatos tenzió, előfeszítés, húzás alatt áll. Folyamatos tenzió alatt áll a testünk. A gumi viselkedését ismerjük, ha meghúzzuk, feszül, tenziós erők hatnak rá, ha elengedjük, elernyed. Ez a tenzió mindenre igaz: az izmokra, a fasciára, a myo-fasciára, a szalagokra, és még a bőrre is. Folyamatos tenzió alatt áll minden szövetünk. Akár alszunk, akár ébren vagyunk.

Pár példával szemléltetjük.

Ha láttatok már - például a sportolók között - esetleg bicepsz (felkarban) vagy achilles szakadást - igen érdekeset lehet ilyenkor látni. A bicepsz izom szakadásakor a tapadási pontnál az ín gyakorlatilag az izmot magához húzza. Izomszakadáskor gyakorlatilag az egész izom szinte felgöngyölődik a felkaron, akár egészen a hónaljig is. Achillesz szakadás esetén is, az egész izom szinte a saroktól felgöngyölődik majdnem a térdig. De mit is jelent ez számunkra? Azt, hogy mind a bicepsz, mind az achillesz esetén, (amelyek csak példák), minden esetben az történik, hogy mint az elasztikus, nyújtható gumi, előbb megnyúlik, majd elszakad, és szakadáskor visszaugrik, összetömörödik, összehúzódik. Ez jól érthető, hiszen könnyen el tudjuk képzelni a fenti két esetet, ahogy mozgás közben történik egy ilyen jellegű baleset.

De ha látsz bármilyen műtétet a TV-n például, ahogy elkezdik megvágni a bőrt, rögtön két oldalra széthúzódik a bőr. A két oldal elhúzza egymástól a bőrt, és láthatóvá válik az alatta lévő réteg, akár még egy kis, vékony bőr réteg, akár a fascia, vagy a még mélyebben fekvő elemek, melyeket folyamatosan, rétegről rétegre vágnak át. Látható, hogy már a bőr, vagy az alatta lévő fascia rétegben is van tenzió, húzás, előfeszítés. Amikor alszunk, akkor is van tenzió, hiszen a műtétek alatt mély alvásban vagyunk többnyire. 

Az izom - ín - csont összeköttetés egy folyamatos tenzió, húzás alatt áll.

Bármilyen szövetről, bármilyen mélységben is van szó, látszik, hogy az egész test ennek az előfeszített állapotnak van kitéve, folyamatos tenzió alatt áll.  Tehát a legfontosabb tudnivaló a testről, hogy mindig van tenzió a testben. 

Agyi sérülés esetén, az izomtónus különböző lehet: feszes (hipertón) vagy laza (hipotón), de a lényeg, hogy ez a tónus, a tenzió folyamatosan jelen van.

És most a jön a lényeg, amit meg kell értenünk és tovább kell gondolnunk.

Az agyunk, a mi csodálatos agyunk, folyamatosan használja ezt a tenziót a bőrben, az izomban, az inakban, a fasciában, a myo-fasciában, hogy kiszámolja a következőket:
- a sebességet
- a gyorsulást
- az irányt
- a szögsebességet (az ízületekben - pl. végtagokban)

Ez által érzékeli az agy a test helyzetét, sebességét, gyorsulását, irányát, függetlenül attól, hogy épp mozdulatlan, statikus helyzetben van vagy mozog a test. Ahogy időben változik a tenzió, illetve ezeknek a hossza, abból tud kalkulálni az agy.  Ezt is nagyon fontos megérteni. 

A propriocepió (receptorok az inaktól az izmokon át, jelentése: érzékelés / észlelés) lesz a következő nagyobb témakör. A propriocepció alapja a tenzió változások. 

 

Visszatérve a korábbi gondolatunkhoz, hogy a testben egy folyamatos tenzió van, ezt mutatja a zöld nyíl, amely a hossz kontra tenzió állapotát hivatott mutatni. Attól függően, hogy épp mit csinálsz, mozogsz, tanulsz, alszol, álmodsz, bármi, ezek a hosszbeli és tenzióbeli változások mennek fel az agyban és adja meg a test helyzetét, hogy milyen a test sebessége, gyorsulása, iránya, szögsebessége. Majd az agy ebből kalkulál és adja vissza a választ, hogy egyensúlyban legyél. Ez a ciklus megy végbe, másodpercenként milliónyiszor, mint egy nagy számítógép.

2. Milyen következményei vannak a feszességnek, a feszes állapotnak, milyen kihívásokkal néz szembe az, aki spasztikus (feszes)?  

Az agyi sérülés testszerte komoly hatással van a kötőszövetekre, a fasciára. És most következik az egyik legfontosabb rész. Amint említettük a hossz és tenzió kapcsolata nagyon fontos, hogy az agy ki tudja számolni, hogy milyen a pozíciónk, sebességünk, gyorsulásunk, szöggyorsulásunk, így érthető lesz, hogy ha ez a tenziós kapcsolat egy agyi sérülés miatt bekövetkező trauma miatt lecsökken, és a kötőszövetek hossza megváltozik az inakban, a csonthártyánál, ahol az ín találkozik a csonttal, akkor ezzel megváltozik a tenziós tulajdonsága ennek a rendszernek. Mi is történik ekkor? Az információ, ami az agyhoz megy, a proprioceptív információ (szögek, gyorsulások, sebesség, pozíció) pontatlan lesz. Így mit tud tenni az agy egy pontatlan információval, amit kapott a testtől? Nyilvánvalóan az agy válasza is pontatlan lesz. És ez vezet minket az egyensúly zavarhoz, az ellen-egyensúly problémákhoz és ezáltal a testhelyzet változtatását képtelen lekövetni az érintett egyén.

Tehát a tenzió csökkenése, az előfeszítés csökkenése, összeesése miatt már egy hibás információ fog az agyhoz áramlani, és ezért fog az agy rossz funkciós választ visszaküldeni. Ez egy olyan fontos következtetés, amit szeretnénk, ha megértenétek és végiggondolnátok.

 

Következő témakör egy állítással kezdődik: az agy egy zseniális szervünk. Így nem az agy generálja a problémákat ilyen értelemben. Sőt, egy állandó keresési folyamatban van, hogy a lehető legjobb megoldást megtalálja. Lehet, hogy ezek a megoldások nem tökéletesnek tűnő megoldások, de folyamatosan megoldást keres a hiányra, a problémára.

Példa: ha az inaknál gyengeség merül fel, megváltozik a hossz-tenzió kapcsolat, csökken és gyenge lesz, akkor emiatt fellépnek a mozgásbeli és tartásbeli problémák, rossz információk mennek az agyba, hiszen a test információ továbbítása, áramoltatása az agy felé meggyengül. Mit tesz az agy? Átkapcsol egy "javító" üzemmódba. Nagyon leegyszerűsítve mutatom be a fenti rajz alapján: ha a két oldalon, az inaknál gyengeségek találhatók, mindkét oldalon jelképesen 2x mínusz jellel jelölve, akkor az agy megpróbálja az izmot (az izomhasat) 4-szeres erővel munkára fogni, hogy kiegyenlítse a 2x2 mínuszt egy 4-szeres plusszal. 

És ekkor találkozunk egy spasztikus, feszes izommal vagy fokozott izomtónussal. 

Az agy megoldást keres. Tudjuk, hogy ez nyilván nem egy tökéletes megoldás arra, hogy a test integritását fenntartsa. Az agy ezt találja a legkönnyebben kivitelezhetőnek, ha a meggyengült területek helyett beveti az izmokat, és nagyon erősen aktivizálja azokat, erős izom összehúzódással (feszességgel), hogy valamennyire megtarthassa a stabilitását az adott területnek. Így próbálja meg kiegyenlíteni az agy a tenzió-hossz kapcsolatot (4 egység mínuszhoz/gyengeséghez rendel 4 egység pluszt/erősséget), hogy a stabilitás "állandó" legyen. Így a feszesség elősegíti, hogy mozogni tudjon az egyén, hiszen nélküle, csak úszkálna, lötyögne az adott testrész. A feszesség viszi előre a mozgásban. Ezért amikor aktív, akkor magasabb izomtónusuk van, és amikor megállnak, akkor pedig összeesnek. A spasztikus izomzat a válasz erre a tenziós változásokra.  

Ennek ismeretében, térjünk át a spazmus következményeire, főként a tartós spazmusra, feszességre.

Ha feszes izmod van, ami sokat, van összehúzott állapotában, akkor az egyik amivel találkozunk, hogy megrövidülnek az izmok. Például: ha a kar könyökben állandóan be van hajlítva, akkor a bicepsz izom megrövidül, csökken a mozgástartománya. És ha ez valóban állandósul, akkor már rigid, merev lesz ez a terület, nem kimozgatható, amely már nagyon kényelmetlen lehet, és fájdalommal járhat, és nyilván a funkcionalitás is egyre csökken, és ez a helyzet állandósul. 

3. Milyen lehetőségek vannak a spazmus oldására és az ABR hol helyezkedik el ebben a körben? Néhány stratégia feltárása...  

Másik nagy kérdés: mit tehetünk ezzel a helyzettel?  Hogyan javíthatjuk a feszességet?

Számos lehetőség létezik, számos járható út van. Azonban mindig érdemes a nem invazív lehetőségekkel kezdeni lehetőleg.

Példa: sokan az achillesz feszessége esetén a műtéti utat választják, az ínt bevágják részben, ami csökkenti a feszességet. Sokan az SDR-t választják, ahol az idegeket vágják el részben, de itt egyéb területeket is érint a műtét a gerinc mentén. Szintén megoldásként használják a baclofen pumpát, ami mindent lecsökkent, nem csak az érintett izmot, hanem a éberséget, tudatot is. A botox is gyakran használt eszköz, amelynél közvetlenül az izmot bénítják meg kissé, hogy a spasztikus izom ne legyen olyan feszes, de ez is érinti az egész testet, tovaterjed. Ez a négy az invazív, komoly beavatkozással járó lehetőség. 

A nem invazív opció természetesen a nyújtás. A nyújtás megérdemelne egy külön beszélgetést, de most csak röviden érintem. Mi történik, ha az egyik oldalról az izomhasat elhúzom a másik oldal irányába, azaz nyújtom? Vajon az erős, feszes izom has maga (piros színnel jelölve a rajzon) fog megnyúlni, vagy maguk a meggyengült inak fognak megnyúlni? Szóval a nagy kérdés, hogy valóban az izmot nyújtod vagy a meggyengült ízületi tokot, ízületi kapcsolatokat tesszük még instabilabbá? A válasz az, hogy nem tudhatod, hogy melyiket csinálod. Sokféle variáció van erre is manuális terápiával, de azért gondoljunk bele, hogy nem csak a felszíni izmokat kell elérni, hanem a mélyen fekvőket is, beleértve az idegeket, ereket, mindent. Nehéz megjósolni, hogy mit hogyan érint. Ezek a nagy kihívások amikkel szembe kell néznünk, de mindegyik járható út, mindegyik lehet egy opció. Tehát, ha van egy 4-szer erősebb, feszesebb, kontraktáltabb izmod, mint normálisan lenne és egy 10-szer gyengébb kötőszöveted, és elkezded húzni, nyújtani, kérdés, hogy valójában mit is fogsz nyújtani...

És itt jön be az ABR, itt van kiemelkedő szerepe az ABR-nek. Nagyon átfogó eszközökkel dolgozik, hogy a kötőszöveteket és a fasciát újraépítse, megerősítse. Mi a kötőszövet? Szalagok, inak, ízületi tokok, fascia, myofascia, csonthártya, belső szervek, stb. Tehát az ABR ezekre mind fókuszál. Az utóbbi 15 évben nagyon nagyot fejlődött a fascia tudománya. A lényeg, hogy a fascia, a kötőszövet képes arra, hogy újraépüljön egy adott mechanikai stimuláció hatására.

 

4. Hogyan látja és hogyan javítja az ABR a spazmust?

Példa: térjünk vissza a szokásos esetre, hogy az izom feszes, a két oldalt a kötőszövetek meggyengültek. Ösztönösen a feszeset kezelnénk, nyújtanánk valamilyen módon, ami egy ideig működik, aztán visszatér a feszesség, módszertől függetlenül. De az a helyzet, hogy ettől még a gyengeségek ott maradnak, és az agy "okos", és újra megpróbálja a feszítést behozni, hogy segítse a sérült területet. 

Így az ABR a gyenge kötőszöveteket és fasciákat erősíti meg inkább, ezt célozza, ezt tekinti feladatának. Ha visszatérünk a rajzunkra, és az inaknál minkét oldalon 2-szeres kötőszöveti gyengeség van, amit az agy 4-szeres izomhas feszítéssel próbál kiegyenlíteni, mi az ABR-ben ezeket a gyenge területeket kezdjük megerősíteni, az izom tapadásoknál, eredéseknél, az ízületi kapcsolódásoknál. Ha a mínusz 2-ből mínusz 1-et tudunk csinálni, akkor már nem 4-szeres erősséggel kell összehúzódnia az izomnak, hanem csak 2-szeres erősséggel, így kezd feloldódni, felszabadulni, azaz kevésbé lesz feszes, spasztikus. És ha a hossz-tenzió kapcsolat javul, akkor egy sokkal pontosabb, sokkal precízebb proprioceptív információt fog kapni az agy a testtől. A pontosabb információ a testből, sokkal pontosabb feldolgozást folyamatokat generál az agyban, így az agyból érkező válasz is sokkal jobb lesz, gyorsabb lesz, hatékonyabb lesz. 

 

Például ülésben, már nem fog eldőlni az illető, mert gyorsabb reakcióidő alatt jön meg a válasz a test pozíciójáról és a test teendőiről, így vissza tudja korrigálni magát. Jobb lesz a koordináció, az egyensúly, jobbak, pontosabbak lesznek a nagy-motoros mozgások, pontosabb lesz a finom-motorika.
Nem történt változás az agyban, az agyi sérülést nem tudjuk megváltoztatni, ott van, nyilván kihat a helyzetre (hemiplég, monoplég, diplég, hipertón vagy hipotón), de amit tudunk javítani az ABR-rel, hogy a test struktúrájának javításán túl, az információ, ami a kötőszövetekből, az ízületekből az agy felé megy sokkal precízebb és pontosabb lesz. Az agy így sokkal könnyebben tud jó utasítást adni az egyensúlyra, a koordinációra, a különböző mozgás fajtákra.

Összegezve, amint az elején is említettem, az ABR a többi terápiával együtt végezhető, nem zár ki más terápiát, de gondoljatok az ABR-re úgy, hogy abban különleges, hogy  olyan elemekre, területekre koncentrál, amelyre más terápiák nem helyeztek hangsúlyt. Eddig ezekkel a területekkel nem foglalkoztak korábban, alulbecsülték a jelentőségét annak, hogy a kötőszövet mennyire fontos szerepet tölt be fiziológiásan a mozgásban, a koordinációban, a különböző pozíciók, testhelyzetek felvételében és megtartásban.

Reméljük, hogy ez a cikk segít, hogy megvilágosítsa ennek a területnek a fontosságát, és hogy lássátok, az ABR hogyan kezeli a kötőszövetek jelentőségét, amelyek mindent átszőnek a testünkben. Reméljük, hogy segítettünk nektek, szülőknek, akár a mostani helyzetetek megértésével kapcsolatban, akár a jövőben, hosszú távon értelmezni, hogy mi miért történik a gyermekkel. Ha értitek, hogy mi is valóban a spazmus, hogyan és miért mutatkozik meg a testben, akkor jobban tudjátok, megérteni, elemezni, hogy mi is történik a gyermeketekkel, ami által jobb eredményeket tudtok majd elérni a fejlődésében. 

A teljes angol nyelvű vlog elérhető: Spasticity 1 , Spasticity 2

2020. február | Forrás: ABR Belgium | Fordította: Hárosi Brigitta

Egy gyönyörű levél egy szülőtől:

"Sziasztok, a nevem Adela Masca. Már egy ideje tervezem, hogy megosszam az elmúlt nyolc év tapasztalataimat, mióta az ABR terápiát csináljuk Bogdan fiammal. Az egyetlen, ami ettől visszatartott, hogy nem tudok túl jól kommunikálni a közösségi hálózatokon keresztül. Megpróbálom egyértelműen és röviden kifejezni ennek a terápianak az előnyeit, és leírni, hogy ez hogyan segített Bogdánnak és nekünk.

Spanyolországban voltunk, amikor az ABR-ről olvastam, és éppen kétségbeesetten kerestem segítséget a nagyon rossz állapotban lévő kisfiam számára. Szerettük volna kideríteni, hogy mi okozza ezt nála, de nagyon kételkedő, bizonytalan válaszokat kaptam, hogy akár ezen valahogy változtatni is lehetne. Emlékszem a neurológus szavaira is, amelyek szerint Bogdan problémája anyagcsere jellegű, és olyan, mint egy bomba a test számára, és hogy nem tehetünk semmit. Nem tudom leírni, hogy mit éltem át attól fogva.

Félretettük az orovosok véleményét, olvasgattunk az ABR-ről, és a legkorrektebbnek, leghihetőbbnek az ő válaszuk hangzott a számunkra, hogy valójában mi is történik a gyermekünkkel. Teljes mértékben egyet tudtam érteni az általuk adott magyarázatokra, és reméltem, hogy tényleg lesz megoldásuk a fiam problémájára.

Bogdan első ABR felmérése sokkolt engem, emlékszem, hogy sírtam, hogy még soha senki sem vizsgálta meg így, ilyen alaposan a fiamat, és minden, amiről azt hittem, hogy jól működik nála, még az sem volt jó... Eleinte sokkoltak a tények, de aztán ahogy elmondták, hogy van rá megoldás, kicsit kiengedtem. Az ABR csapat részéről talán ez az egyik legfontosabb dolog, amit tesznek: nem csak felcímkézik a gyereket, és elmondják, hogy mi a probléma, de azonosítják is ezeket a területeket és megoldást kínálnak rá.

Nagyon törékeny csontjai és nagyon gyenge izmai voltak Bogdannak. Olyan volt, mint egy zselé, egy gél, ha benyomtad a bordáit finoman, akkor az ujjaid elvesztek benne, benyomódtak. Azonban 6 hónap ABR után ez nagyon nagy mértékben javult, már nem volt így benyomható. ABR előtt éjszakánként 10-szer ébredt fel, de ez már megszűnt. Légúti fertőzések miatti, különösen hörghurut és tüdőgyulladás miatti kórházi kezelések szinte havonta történtek, most már csak évi 1-2 alkalom.
Bogdánt egész nap a karjaimban tartottam, nem volt el a babakocsiban, kényelmetlen volt a számára, csak sírt, és mostanra már székben ül!

 

Amióta rátaláltam erre a terápiára, csak ezt csinálom, semmi más terápiát nem csinálok, és látom, tudom, hogy mennyit segített a fiamnak az ABR, és persze én is, a talán túlzott törődésemmel is, amely azóta is töretlen. Bogdánnak egy rendkívül ritka genetikai betegsége van, ami szerint a teste nem termel szerint, így ezt az aminosavat, mint étrendkiegészítőt naponta kapja. Nem könnyű az ABR-t csinálni, sok időt és türelmet igényel, de ha realisztikus elvárásaid vannak a terápiával, akkor lenyűgöző eredményeket érsz el!

Elkezdtem, és folyamatosan csinálom ezt a terápiát, mert ez az egyetlen terápia, ami mosolyt és békét hozott a kisfiam arcára.

Teljes szívemből sok erőt és kitartást kívánok Nektek!
Minden jót és jó egészséget kívánok mindenkinek!

Adela"

 

2020. február | Forrás: ABR Americas | Fordította: Hárosi Brigitta

A viszkoelasztikus egy olyan jellemzővel bíró tulajdonság, amely magán viseli mind a folyékony, mind a szilárd jellemzőket. Ez a meghatározás rendkívül fontos az emberi testtel kapcsolatban (így az mozgással kapcsolatban is).

A test MINDEN SZÖVETE valamilyen mértékben viszkoelasztikus.

A viszkoelasztikus szerkezetek egyik fő jellemzője, hogy más-más módon reagálnak, attól függően, hogy mennyire stimuláljuk őket.

Talán a csont a legdrámaibb és legegyértelműbb példa erre. Ösztönösen azt gondoljuk, hogy a csont egy szilárd dolog... de valójában a csontot - pontosabban fogalmazva - sokkal inkább egy "nagyon sűrű, tömény viszkoelasztikus anyagnak, gélnek" definiáljuk. Ha a csontot egy nagyon nagy sebességű, gyorsuló erőbehatás éri, akkor egy szilárd anyagként fog reagálni (elreped vagy eltörik). Azonban, ha a sebesség és a gyorsulás nagyon kicsi, lassan növekvő mikro-stimulációt kap, akkor ezt a behatást elnyeli, befogadja (mint egy gél). Ez az ABR megközelítés alapvető "bio-fizikai" tana.

Ha megértjük, hogy a testnek milyen viszkoelasztikus viselkedése van, akkor megértjük részben azt is, hogy miért ez a legbiztonságosabb és "legfelhasználó-barátabb" stimuláció, és megértjük azt is, hogy miért ez a leghatékonyabb módja a fejlődésnek, hiszen ez a behatás megegyezik a testünk, szervezetünk természetes, ösztönös behatásaival.

Ez az, amiért az ABR technikák nagyon finomak, lágyak és (ennek ellenére) a leghatékonyabbak.

   

2020. január | Forrás: ABR Americas | Fordította: Hárosi Brigitta

A CSÍPŐ SZUBLUXÁCIÓ ÉS A RÖNTGEN, MINT DIAGNOSZTIKAI ESZKÖZ

Gavin Broomes, az ABR Americas tréner előadása a Facebookon egy Live Chat keretében. Egy sorozatot indított el, jelenleg a csípő problémákról lesz szó.

"Mielőtt belevágnánk a lényegébe... tapasztalatom szerint, sokszor keveredik a "Szubluxáció" a displasia és egyéb csípő rendellenesség kifejezéssel. És bár "szubluxáció"-ként fogunk rá hivatkozni a mostani beszélgetés alatt, minden típusát magában foglalja. Ugyanúgy lehet szubluxáció, diszlokáció, diszplázia, vagy bármilyen csípő fájdalom, mindenféle csípő probléma. Mi a szubluxáció szót fogjuk használni, mivel legtöbbször ez merül fel a családokban. Nem csak arról lesz szó, hogy kint van a csípő a helyéről, a vápából. Ez a beszélgetés mindennemű csípő problémára igaz lesz.

Szóval, a csípő szubluxáció, valójában egy nagyon széleskörű meghatározás, sokféle irányból közelíthetünk. Szerintem, a legjobb, ha abból az irányból közelítünk, ami a leggyakoribb kérdésként merül fel, és ez nem más, mint a RÖNTGEN. Minden család hoz egy csípőröntgent. És miért jó ezzel kezdeni? Mert a röntgen az, amelyet a legszélesebb körben használnak és elfogadnak a szubluxáció vagy egyéb diagnózisok felállítására. Sok ember látott már, hallott már róla. Sokan hallottuk már, hogy itt van a röntgen kép, és itt látható a szubluxáció... Így ez egy jó kezdeti pont lesz a számunkra a mostani beszélgetés alatt, aztán továbblépünk más irányba. Mielőtt még nagyon a röntgen részleteibe vetnénk bele magunkat, szeretném kiemelni, hogy maga a röntgen egy hasznos eszköz. Hasznos és egyben kritikusan fontos, hogy segítsen a csípő, a gerincferdülés elemzésében, különösen, ha neurológiai és/vagy fejlődési rendellenességről beszélünk. De van egy kis csillag (*) itt. Szükséges, hasznos, de egy kis *-gal. Véleményem szerint, a röntgen maga néhány alapvető korláttal bír, mint minden más is. Fontos eszköz, de mivel ezt használják általánosan elterjedve a diagnózisok felállítására, ismernünk kell a határait, lehetőségeit. A röntgen kép három legfontosabb korlátja a következők:

1. Az első és legfontosabb, hogy a röntgen kép csak 2 dimenziós. Gyakorlatilag, egy papír darab. Egy 'x' és egy 'y' tengelye van. Egy 2 dimenziós megjelenítése, egy 3 dimenziós rendszernek. Egyszerű matek: a csípőnknek 3 dimenziója van, és mi csak ebből 2 dimenziót nézünk. Ha számszerűsíteni szeretnénk, csak a 66.66%-át látjuk az egésznek.

2. A második korlátja, hogy a röntgen egy adott pillanat statikus képét mutatja. De mint tudjuk, mi nem vagyunk statikusak, dinamikus lények vagyunk. Még akkor is, ha alszunk. Tehát egy dinamikus struktúráról egy két dimenziós képünk van elemzésre, amely az idősík egy adott pillanatát mutatja csak meg. Jól érzékelhető már, hogy milyen korlátokat szab önmagában is a röntgen.

3. A harmadik, - és számomra a legfontosabb -, a röntgen csak a csontokat mutatja. Minden más szöveten a röntgensugár áthatol. És ez is komoly korlát, később belemegyünk ebbe. A csípő nem csak a csontból áll, és a csípő funkciója, szerepe, nem csak a csontokon múlik, hanem vannak benne lágy szövetek, idegek, zsírok, szalagok, stb. Tehát az, hogy a röntgen csak a csontokat mutatja, egy újabb korlátja a teljes körű elemzésnek.

Szeretném kiemelni, hogy ezzel nem a röntgen ellen beszélek, fontos és kiemelkedő szerepű, de a szélesebb körű elemzéshez ezeket a korlátokat figyelembe kell venni. És mivel általában a röntgent használják mint egyedüli elemző eszközt, ezért Nektek, mint szülőknek, a fentieket is figyelembe kell vennetek, amikor döntést hoztok. Sokszor kérdezik meg a szülők, hogy jó, de akkor a röntgenen kívül, miket nézzenek meg.

Ezeket az alapokat ismerni kell, amikor a csípő szubluxációt, csípő problémákat pontosabban és részletesebben akarjuk vizsgálni. Elmondom, mi hogyan közelítünk, hogyan tárjuk fel ezt a témakört. Mivel tudjuk, hogy a röntgen egy kétdimenziós, nem dinamikus, hanem statikus képet ad, és tudjuk, hogy ezek csak csontok, amiket a röntgenen látunk, lágy szövetek nélkül, így kénytelenek vagyunk visszalépni egy sokkal szélesebb körű vizsgálathoz: kikérdezzük a családokat, segítőket, nevelőket. Hat fő kérdést teszünk fel, hogy megismerjük a csípő valódi állapotát, hogy javul-e a csípő, rosszabbodik-e, vagy stabil?
1. Van-e fájdalma? Ha igen, a fájdalom állandóan jelen van, vagy csak a mozgás során jön elő, vagy csak a mozgásminták átmenetében jelentkezik?
2. Milyen állapotú a csípő és elbírja-e a csípő a gyermek saját súlyát? Mivel bármilyen csípő probléma esetén (részlegesen vagy teljesen kint van a vápából, vagy egyéb csípőprobléma esetén is), a fő kérdés, hogy áll-e, jár-e a gyermek, kell-e viselnie a csípőnek a gyermek testsúlyát vagy sem, mivel nagy terhelést jelent a csípőre az állás, járás. Ez igen fontos szempont.
3. Csökken-e a láb- és farizmok tömege? Ez egy nagyon fontos megfigyelés (ha nem a legfontosabb az összes közül).
4. Hogy érzi magát, jobban vagy kevésbé?
5. Hogyan változik a funkciója? Kevésbé tud egyensúlyozni, testsúlyát áthelyezni, gördülékenyen menni?
6. És az utolsó szempont maga a röntgen. Tehát nem arról van szó, hogy nem használjuk fel a röntgent, igenis felhasználjuk, csak egy sokkal szélesebb körű megközelítésbe illesztjük bele a röntgen által kapott képet és elemezzük ki, hogy jól néz-e ki, vagy rosszul a kapott kép.

A fentiek alapján jól látható, ha a döntésekhez csak a röntgen képet használod fel, mint diagnosztikai eszközt, akkor a puzzle kirakósnak egy igen nagy darabját nem veszed figyelembe...

Tehát a fenti 6 kérdéskörön kívül még két dolgot beszélünk át a szülőkkel, hogy tudjanak róla:
1. A csípő, ami rosszabbodik, ott nagyobb a fájdalom, rosszabb a közérzet, és az izom tömege csökkenni fog. Ehhez nem kell trénernek lenni, a szülők meg tudják figyelni adott esetben. Vékonyabb lesz a láb és a fenék. Tehát ezek könnyen megfigyelhető külső tényezők. És ha visszatérünk a röntgen korlátaira, miszerint dinamikus szervezet vagyunk, a kérdés az, hogy mennyire és hogyan tudunk mozogni? Milyen a közérzet? Javul vagy rosszabbodik? Javul vagy rosszabbodik a mozgása?
2. A lábban és fenékben jó vagy javuló, növekvő izomtömeg esetén, a fenti 6 szempontból legalább 4 jó lesz. Fontos kiemelni, hogy egy rosszabbodó csípő esetén, nem fog növekedni az izomtömeg a fenékben és a lábban, nem lesz jókedvű, és rosszabb mozgásra, teljesítményre lesz képes.
Ha az állapota ugyanaz, nem romlik, mind funkcióban, mind a jókedvben, mind izomtömegben, akkor az a csípő stabil és van időnk közbelépni, közbeavatkozni. Milyen közbeavatkozásra gondolok? Különböző opciók vannak, de fontos, hogy tudjad, hogy nem sürget az idő, van lehetőséged, időd közbelépni, semmi szükség egy drasztikus és gyors közbeavatkozásra (műtétre).

A következő nagy kérdés az lesz, hogy miért is került a szubluxáció ennyire a gondolkodás középpontjába? A legtöbb esetben, nem is lenne ez olyan fontos kérdéskör, mégis nagyon gyakran felmerül. Nyilván számos beidegzés van itt is, de azért nem rengeteg, máshol sokkal-sokkal több van. Az ABR a biomechanika felől közelít. És nyilván lehet számos neurológiai megfontolás a problémák mögött, de ugyanígy számos biomechanikai is.

Kétfelé osztjuk a témakört:

1. Maga az agyi sérülés, trauma, kihatással van a légzés mechanikájára, folyamatára. A légzés a ki- és belégzésből áll, automatikusan csináljuk, szükségünk van oxigénre, stb, ezeket mind tudjuk..., de nagyon fontos szerepe van a mechanikára is, amelyet már nem annyira tudnak az emberek, vagy nem foglalkoznak vele. Hiszen a kupola alakú, a hasat és a mellkast egymástól elválasztó rekeszizom, ahogy belélegzel, összehúzódik és lefelé irányul, ahogy kilélegzel, felemelkedik és elernyed. A hason belül nincs üres lyuk, extra hely, így, amikor belélegzel, és a rekeszizom összehúzódva, lefelé irányul, egy nagyfokú nyomást gyakorol, hogy a teljes has tartalma a medencébe "nyomódjon". Ha a medencét egy tálként, egy fordított kupolaként nézzük, akkor minden belégzéssel, a teljes béltartalom belenyomódik a medencébe. És ez tulajdonképpen egy ismétlődő masszázs, amit magadnak csinálsz, 15-20.000 alkalommal naponta, és ez az a folyamat, amely elősegíti a medence szélesítését, térfogatának növekedését. CP esetén ez nem történik meg.
A csípő tulajdonképpen összeköti a lábat és a medencét. A medence mérete, térfogata, állapota kritikusan fontos. Tehát, először is, az agyi sérülés a légzőrendszerre hat ki, amely kihat az egész, állandóan ismétlődő hidraulikus masszázs tevékenységre, amely a medencét érinti. Ha összehasonlítjuk az érintett gyerekek medencéjét az egészséges, azonos korú gyermekek medencéjével, mindegyiknél a medence sokkal kisebb, keskenyebb, kisebb térfogatú. Egy 7 éves érintett gyermek medencéje általában egy sokkal kisebb gyermek medencéjével azonos méretű, mondjuk egy 3 évesével.

2. Az agyi sérülés következtében a földdel való interakciók is megváltoznak. Agyi sérülés esetén, neurológiai okokból, kevesebb időt töltünk a földön, hanyatt fekve nem rugdosunk, nem gurulunk, kúszunk, mászunk. Kevesebb lesz a földdel való interakció, kevesebb lesz a gravitációval szembeni tevékenység, aktivitás. Hogy miért lenne ez fontos? Mert ez a gravitációval szemben végzett erő át kellene, hogy menjen a lábon át a vápába. A játékokkal, a rugdosással, a mozgással, a gravitációval szembeni erő az, ami elősegíti a vápa helyes kialakulását.

Tehát, mindig a fenti két tényezőre gondoljunk, hogy az agysérülés hogyan érinti az egész folyamatot a csípővel kapcsolatban: a légzési folyamatokat és a földdel való érintkezést. És ahogy a gyerekek nőnek, hosszabbak lesznek, nehezebbek, az ebből adódó egyenlőtlenségek egyre nagyobb mértékben megjelennek. Tehát a hosszabb lábak miatt egy relatív keskenyebb medencében, a hosszabb karok miatt, a hosszabb törzs és a nagyobb testsúly miatt, amely a gravitációval szemben kell, hogy működjön, már 2-3-4 éves korban, a szubluxáció témaköre felmerül. Kisebb korban kevésbé merül fel még, de figyelmeztetésként, várható jövőképként fel szokott ott is merülni.

Az ABR ezekre a fenti problémákra megoldást nyújt. És hogy hogyan? Nyilván van egy meghatározott eszköze, technikája, és elképzelése, tudása e mögött.
De mindez nagyon egyszerű: a légzési rendszeren keresztül közelítünk fentről és a mechanikai ingeren keresztül közelítünk lentről, ami a föld felől irányul a vápa felé. Az ABR feladatok segítségével újrakalibráljuk, újraépítjük ezeket az elemeket a légzési folyamatokban, amely az ismétlődő masszázst jelenti a medence számára, ezzel "újrahuzalozva azt". A légzési rendszer javításán kívül vannak feladatok, amelyek közvetlenül a medencét érintik, például a hason a klasszikus görgetős labdatechnikával, hogy segítsük a medence térfogatának növekedését. És természetesen számos olyan feladat is van, amely a vápa növekedésére, javítására szolgál.

Amit nyújt az ABR: tudás, eszközök és technikák.

Összegezve:
1. A szubluxáció, és általánosságban a csípőproblémák többdimenziós nézetet követelnek meg: számos ér, ideg fut körülötte és számos mechanikai kapcsolat van benne, ezért csak a röntgen képet használni egy adott szituáció elemzéséhez nagyon lekorlátozna minket, így együttesen kell vizsgálni.
2. A szubluxáció nem csak a csontot foglalja magába. A csípő a lábat és medencét köti össze, de nem csak csontból áll, hanem számos lágy szövetből is. Lágy szövetek nélkül a csontok csak úgy úszkálnának a térben. Kellenek a szalagok, amelyek ott tartják, kellenek a felületek, porcok, amelyek befogadják, kellenek a folyadékok, és kellenek a kötőszövetek a mozgástartományhoz. Szóval, a lágy szövetek és a csontok, és a kettőnek az összhangja, együttműködése, ami számunkra fontos. Tehát ez nem egy lineáris kapcsolat, nem egy egyszerű összeadás, hogy a csont meg a lágy szövet, ami kiadja a csípő ízületet, hanem ez sokkal inkább egy exponenciális kapcsolat. Ez a két elem, az idegekkel, az erekkel, az izmokkal együtt - ezek mind számítanak a szubluxációban, a csípő problémákban.
3. A szubluxáció is egy hullámzó folyamat, vannak csúcsai, völgyei, lassan javuló, lassan rosszabbodó hullámai, és hogy megfelelő képet kapjál valóban, egy sokkal szélesebb körű elemzést kell tegyél. Dinamikus struktúrát dinamikusabb módon kell vizsgálnunk, és meg kell értenünk, hogy az izmok nem csak a csontokon lógnak, ez ennyire nem egyszerű, meg kell értenünk, hogy minden mindennel együttműködik, és ez nem csak az egyes részek összege, hanem sokkal fontosabb, hogy ezen elemek között milyen a kapcsolat, az összeköttetés. Mennyire tudnak egymással kommunikálni, egymásra támaszkodni az egyes elemek. Ha az egyik elem érintettebb, rosszabb állapotú, meg kell vizsgálni, hogyan befolyásolja ez az elem a többit.

Egy széleskörű rálátást igényel, amellyel jobb stratégiát lehet kialakítani, egy jobb eredmény elérése céljából."

A teljes angol nyelvű vlog elérhető: Hip subluxation